fiatalok oktatása

A K&H Csoport fontos feladatának tekinti, hogy aktív szerepet vállaljon a társadalmat érintő ügyekben. Ezért aktívan küzd a pénzügyi ismeretek széleskörű terjesztéséért, hogy megkönnyítse a mindennapi pénzügyekben való eligazodást, és segítse az okos pénzügyi döntések meghozatalát.

 

A pénzügyi ismeretek elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni, hiszen már a pénzét malacperselyében gyűjtögető kisgyerek is pénzügyi világunk aktív részesévé válik. Ezért tartja a K&H Csoport különösen fontosnak, hogy a felnövekvő generáció tagjai mielőbb elsajátítsák az alapvető pénzügyi ismereteket, hogy már fiatalként is tudatosan hozzák meg gazdasági vonatkozású döntéseiket és természetes legyen számunkra a napi pénzügyekben való jártasság.


A gyerekek pénzügyi ismereteinek bővítést tűzte ki célul a K&H támogatásával elkészített Ez kész! Pénz! című rajzfilmsorozat is, mely a gyerekek, fiatalok nyelvén, de a felnőttek számára is szórakoztató, informatív módon mutatja be a pénz működését, gazdaságban betöltött szerepét.

 

A K&H Csoport 2009 őszén több millió forint értékű adománnyal járult hozzá az általános iskolások pénzügyi ismereteinek bővítéséhez: minden általános iskolába ingyenesen eljuttatta a rajzfilmsorozatot tartalmazó DVD-t, összesen 4000 példányban. A pedagógusok munkájának megkönnyítése érdekében a K&H oktatási segédanyagot is biztosított a tanárok számára, amely alsó és felső tagozatos tanulók számára ajánlott epizódok szerint felosztva, játékos feladatokkal segít az ismeretanyag minél hatékonyabb feldolgozásában.

A rajzfilmhez kapcsolódóan a 2009/2010. tanévben videó-készítési versenyt hirdetett meg a K&H Csoport. A pályázatra általános iskolás tanulók nevezhettek a rajzfilm mondanivalóját feldolgozó, a pénzhez valamilyen módon kapcsolódó, egyénileg elkészített kisfilmekkel. A verseny első helyezettje 150 000 forint, a második helyezett 100 000 forint, a harmadik helyezett és a pályázat két különdíjasa pedig egyenként 50 000 forint jutalomban részesült, melyet a K&H Bank a győztes nevére nyitott K&H trambulin bankszámlára helyezett el. A legtöbb pályázatot beküldő iskola számára 1 000 000 forint értékben biztosított számítógépeket, valamint egyenként 200 000 forinttal díjazott két további iskolát.

 

    A K&H Csoport úgy döntött, hogy tovább folytatja kezdeményezését, és pénzügyi tudásversenyt rendez a magyarországi általános iskolák számára. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőre általános iskolai tanulók nevezhetnek 3-5 fős csapatokkal, négy kategóriában. A K&H a verseny során nemcsak a diákokat, hanem az iskolákat és a pedagógusokat is díjazza. 

     

    A 2012/2013. tanévben harmadik alkalommal meghirdetett versenyre 718 csapat nevezett 236 iskolából, és több mint 3000 tanuló tette próbára tudását és kreativitását a pénzügyekhez kötődő feladatok megoldásával.

     

    A K&H Csoport a 2013/2014. tanévben ismét meghirdeti a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt.

     

     

      © K&H Bank Zrt. Minden jog fenntartva!