biztosító váltás - így válts lakásbiztosítást
2023. december 07. - Mikor érdemes a lakásbiztosítás váltás mellett döntened? Hasznos tanácsok cikkünkben, hogyan igazodj el a lakásbiztosítás útvesztőjében!
A nyári konyha kialakítási módjának egyik klasszikus megoldása a különálló melléképület. Ez magában hordozza azt a kényelmet, hogy így a háztól teljesen függetlenül elhelyezkedő, zárt, esőtől védett helyet kaphatunk, ahol nem kell attól félnünk, hogy elkap a nyári zivatar, vagy beáznak a kerti gépeink, ráadásul hűvösebb is nyitott társaihoz képest, ami a hőségben tűzhelynél sütés-főzés közben nem utolsó szempont!
A másik legkedveltebb megoldás a lekövezett alapra megépített nyitott tér kialakítása, melynek vonzereje nyilvánvalóan a szabad ég alatt főzésben rejlik. Itt a tavasz kezdetétől egészen ősz végéig alkothatunk, ám az eső ellen érdemes legalább a konyhai gépek fölé elhelyezett tetővel védekezni. A rovarok ellen pedig akár a konyha köré ültetett erős illatú növényekkel is „felvehetjük a harcot”, melyek a nem kívánatos vendégek többségét természetes módon elriasztják. A szerkezeti alapanyagokat tekintve a fa és a kő megoldások a legkedveltebbek.
A legkevésbé időigényes kialakítási módszer pedig a meglévő teraszunknak, verandánknak az újratervezése és a főzősarok kialakítása. Itt az idő- és pénzmegtakarítás mellett további előny a ház közelsége, mely egyszerűbbé, praktikusabbá teheti a használatot – ne felejtsük el, minél közelebb van a nyári konyha az életterünkhöz, annál kényelmesebb lesz a használata, az eszközök ki- és bepakolása!
Mielőtt elmennénk kiválasztani az ideális grillsütőt, feltétlenül járjunk utána, hogyan tudjuk majd a vizet és az áramot elvezetni a nyári konyhánkba. Már ekkor célszerű átgondolni a tervezett felszereltséget is, mert nem mindegy, hogy pizzasütő kemencét, sütőt vagy éppen elektromos grillt szeretnénk elhelyezni. A vezetékek kiválasztásánál ügyeljünk az időjárással szembeni ellenállóságra, készüljünk fel a fagyveszélyre és gondoskodjunk arról is, hogy a konnektorokba még véletlenül se folyhasson bele a víz!
Ha már megtaláltuk a tökéletes helyet és a közművek kivezetését is átgondoltuk, foglalkozhatunk a munka legkellemesebb részével, a berendezéssel. Mutatjuk, mit érdemes átgondolni a stílusos megjelenés mellett:
Gondoskodj nyári konyhád biztonságáról is, ne feledkezz meg az építmény és az ingóságok biztosításáról!
Tudj meg többet az online köthető K&H családi ház biztosítási csomagunkról, mely a lakóházra és az egyéb építményekre, ingóságokra is kiterjed!
Zárt nyári konyha kialakítása esetén pedig a K&H családi ház és melléképület csomag lehet segítségedre, mely szintén online, kedvezménnyel megköthető!
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!