biztosító váltás - így válts lakásbiztosítást
2023. december 07. - Mikor érdemes a lakásbiztosítás váltás mellett döntened? Hasznos tanácsok cikkünkben, hogyan igazodj el a lakásbiztosítás útvesztőjében!
Az utóbbi hónapokban sorra érkeztek a viharok erős széllel, tetemes mennyiségű csapadékkal, amelyek rengeteg lakóingatlanban tettek kárt. A K&H Biztosítónál a viharokhoz köthető kárbejelentések száma 2015. első nyolc hónapjában meghaladta a 2500-at, a kárkifizetések összege pedig 92 millió forintra rúgott.
A magyar lakásállomány többségében felkészült például a viharokra és a többi, lakásban elképzelhető káreseményre, a GfK piackutató társaság idei felmérése szerint ugyanis tízből hét lakásnak van biztosítása.
A GfK kutatásából azonban az is kiderül, hogy leginkább a saját lakással nem rendelkező, elsősorban albérletben élő fiatalok azok, akik nem biztosítják a bérelt ingatlant. Ezzel összhangban vannak a K&H Biztosító adatai is, a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek átlagéletkora a társaságnál 47 év, míg a bérleményre kötött biztosítások szerződőinek átlagos életkora 44 év.
Pedig a lakás mellett az ingóságok biztosításáról sem szabad megfeledkezni: egy esetleges betörés, elázás vagy éppen tűz okozta - gyakran több tízezer forintos - kárt nem zsebből kell kifizetni. Gyakran ugyanis a lakást kiadó tulajdonos kizárólag a lakásra köt biztosítást, ami a közvetlen viharkárokra ugyan fedezetet nyújt, de bérlőként érdemes kiegészítő biztosítást kötni a saját ingóságainkra is.
Előfordulhat például, hogy a heves viharral érkező villámcsapások túlfeszültséget okoznak a lakás konnektoraiban, ami komoly kárt tehet a műszaki cikkekben.
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!