ismered a lakásfelújítási célra igénybe vehető kölcsön feltételeit?

lakásfelújítás lépésről lépésre – a tervezés

2022. május 02.
Kezet ráztál az eladóval és minden lakásvásárlással kapcsolatos teendőt elintéztél? Gratulálunk, egyúttal köszöntünk az “Új otthon” projekted következő, nagyon izgalmas és egyben sok újabb kihívással teli állomásán: a lakásfelújításnál. Mint mindenben, ebben is a körültekintő tervezés az alap, persze csak ha már megvan a felújításra szánt tőkéd. Most végig vezetünk a munkálatok tervezésének 5+1 legfontosabb lépésén, és azt is megtudhatod, milyen feltételek mellett igényelheted a lakásfelújítási célra igénybe vehető kölcsönt, ha jól jönne egy kis plusz segítség a megvalósításhoz.
ha ismered a lakásfelújítási kölcsön igénylésének feltételeit, a felújítás is egyszerűbb

 kattints a képre a nagyobb méret érdekében


1. priorizálás

A realitások talajáról nézve nem biztos, hogy minden egyszerre bele fog férni a felújításba – legalábbis első körben. Gondold át, hogy az ingatlan melyik részét, helyiségét vennéd kezelésbe először, másodszor és harmadszor, majd ezekhez kezdj el

  • ötleteket,
  • feladatokat, és
  • nagyságrendi költségeket rendelni.

Sok minden már itt le fog tisztulni. 

2. időzítés

Nézz ki az ablakon! Amekkora barátod lehet az időjárás egyes felújítási munkáknál, ugyanakkora ellenségeddé is válhat, ha rossz időben fogsz bele. Hiába szeretnéd például a tetőfelújítást mielőbb meglépni, a jellegzetesen esős tavasz nem a legjobb időszak erre.

3. büdzsékalkuláció

Ha megtaláltad azokat a részeket a lakásban, amiket fel szeretnél újítani, jöhet a tételes költségtervezés. Jó, ha észben tartod: míg ingatlanvásárlás esetén a vételár a hirdetésben szereplő összeg, vagy alku esetén annál kicsit kevesebb lesz, felújításnál a költségek épp ellenkezőleg viselkednek, fölfelé változhatnak. Ennek oka lehet például, ha a kivitelező olyan nehézségbe ütközik a munkálatok során, ami többlet anyag- vagy munkaerő-ráfordítást igényel, de az is előfordulhat, hogy mi ragaszkodunk ahhoz a gyönyörű csempéhez, amibe beleszerettünk, hiába kerül többe, mint eredetileg terveztük. A lényeg, hogy a felújításra kalkulált végösszeget mindig szorozd meg kettővel, hogy biztosan benne legyél a keretben.

Első gondolatra túlzónak tűnhet ez a számítás, de hidd el, sok ember sok éves tapasztalata szunnyad benne.

4. nem véletlenül szakember, a szakember

Megtörténhet, hogy több mindent Te magad is el tudsz végezni, nem árt azonban észben tartani, hogy az otthonunk az egyik legfontosabb hosszú távú befektetésünk, és mint ilyen, nem érdemes kispórolni belőle az anyagok mellett a szaktudást sem. A leggyakorlatibb példánál maradva: pénztárcabarát, vonzó és valahol még romantikus gondolat is egyedül megoldani a festést, a nem megfelelő alapozás, a túl vastagon felvitt, majd lepattogó, vagy nem megfelelő festék viszont először téged fog frusztrálni, majd kis idő múlva az újrafestetéskor a pénztárcádat is.

Mivel a lakásfelújítás nem kis tétel, ezért mindenki a legjobb szakembert szeretné megtalálni. Érdemes körbekérdezni első körben az ismerőseink, rokonaink körében, hogy kit ajánlanának, és ha úgy adódik, saját szemmel is meggyőződhetünk az adott szakember munkájának minőségéről. Ha nem kapunk jó referenciát, az interneten még mindig találhatunk megfelelő tervezőt és/vagy kivitelezőt.

Amennyiben a felújítás engedélyköteles, a szakemberek segíteni fognak ezek megismerésében, begyűjtésében is.

5. konkretizálás, kivitelezés

Miután priorizáltunk, időzítettünk, megbecsültük a büdzsét, kiválasztottuk a tervezőt és/vagy kivitelezőt, jöhet a felújítás lépéseinek és a költségek konkretizálása:

  • látványtervezés (ha magunk vágunk bele, próbáljuk ki például az ingyenes Sweet Home 3D tervezőt)
  • munkadíj
  • munkaidő
  • anyagbeszerzés
  • esetleges engedélyek beszerzése, és végül
  • törmelék elszállításának megszervezése

Végig az lebegjen a szemed előtt, hogy meg kell találnod az arany középutat a szép és minőségi, illetve a könnyen beszerezhető és költséghatékony termékek és megoldások között!

+1 segítő társ: ismerd meg a lakásfelújításhoz igénybe vehető kölcsön feltételeit

Végül pedig fennállhat az a helyzet is, hogy miután higgadtan és körültekintően átgondoltad és megtervezted a felújítást, a legvégén mégis szükséged lenne némi plusz mozgástérre anyagilag a megvalósításhoz. Ilyenkor lehet segítségedre a lakásfelújításhoz igénybe vehető kölcsön.

A K&H-nál lakáscélra is elérhető személyi kölcsönöket vásárlás és felújítás, korszerűsítés esetén is igénybe veheted. A konstrukció legnagyobb előnye, hogy jelzálogfedezet nélkül, gyors átfutási idővel juthatsz akár 10 millió forint hitelösszegig, így a pénz hosszadalmas beérkezése miatt nem kell szüneteltetned a munkálatokat. Sőt, akár 100% online is igényelheted 7 millió forintig és kedvezményes áron köthetsz lakásbiztosítást is mellé.

Az igényléshez az alábbi feltételeknek kell megfelelned:

  • elmúltál már 18 éves és a kölcsön lejáratakor még nem éred el a 65. életévet (ha mégis, akkor adóstárs bevonását kérheti a bank)
  • rendelkezel állandó magyarországi lakhellyel és telefonos elérhetőséggel
  • valamely adóstárs legalább havi nettó 150 ezer forintos jövedelmet tud igazolni
  • alkalmazotti munkaviszonyban ugyanazon munkáltatónál és nem vagy próbaidő alatt/több mint egy éve vállalkozó vagy, és van egy teljes lezárt üzleti éved vagy nyugdíjas vagy
  • nem szerepelsz a Központi Hitelinformációs Rendszerben negatív információval

A tájékoztatás nem teljeskörű. A pontos igénylési feltételeket a lakossági hitel termékekhez kapcsolódó "5. sz. függelék: minimális igénylési feltételek" című dokumentumban találod.

K&H személyi kölcsön lakáscélra – THM: 11,3–17,6%


Ha neked is jól jönne egy kis plusz anyagi segítség, kattints és tudj meg többet a K&H lakáscélra is fordítható személyi kölcsönéről!

K&H személyi kölcsön lakáscélra

A hirdetésben szereplő THM az aktuális K&H személyi kölcsönök kondíciói Hirdetmény szerint, az aktuális feltételek, illetve hatályos jogszabály figyelembevételével, 3 millió forint hitelösszeg és 5 éves futamidő mellett kerültek megállapításra. Jelen kalkuláció nem minősül ajánlattételnek és nem helyettesíti az általános hitelbírálatot. Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja. A termék részletes leírását, illetve feltételeit a személyi kölcsön Ügyfélszerződés, a Lakossági hitelek Általános Szerződési Feltételei, a K&H Bank Üzletszabályzata, valamint az aktuális K&H személyi kölcsönökre vonatkozó hirdetmény tartalmazza, melyek megtekinthetők a bankfiókokban és a www.kh.hu internetes oldalon. A kölcsönigényléshez szükséges dokumentumokról részletesen a dokumentumoknál található „5. sz. függelék: minimális igénylési feltételek” tájékoztatóban olvashatnak, illetve további információkat bankfiókjaink nyújtanak. A kölcsönigénylés elfogadása minden esetben a Bank által végzett hitelelbírálás függvénye.

személyi kölcsön kalkulátor

egyszerűen, gyorsan, ingatlanfedezet nélkül!
nettó 300 ezer forint feletti jövedelem
forint
év