spórolás a nyár után: így hozd magad egyenesbe
2024. szeptember 15. - Spórolási tippek őszre: állítsd helyre pénzügyeidet a nyári túlköltések után és növeld megtakarításaidat biztonságosan és egyszerűen.
A felelős befektetések olyan megtakarítások, amelyekkel a pénzed gyarapítása mellett, a társadalmi és környezeti értékek megóvását is segítheted. Ezeken az alapokon keresztül olyan cégek részvényeibe és államok kötvényeibe fektethetsz be, amelyek nagy hangsúlyt helyeznek a fenntarthatóságra. Ez azt jelenti, hogy többek között figyelembe veszik az emberi és a munkavállalói jogok érvényesülését, a környezetvédelem érdekében tett erőfeszítéseket és a korrupció elleni fellépést. Alapelv, hogy ezek a befektetések nem tartalmazhatják például a szén- és más fosszilis tüzelőanyag-kitermeléssel foglalkozó cégek papírjait, ehelyett inkább a nap- és szélenergia erőműveket előállító cégek részvényeibe fektetnek.
De miért lehet érdemes Neked fenntarthatóságot is előtérbe helyező befektetést indítanod?
A 2015-ös párizsi éghajlatvédelmi egyezményben a világ szinte összes országa elfogadta, hogy a bolygó felmelegedését 2°C alatt tartsuk az iparosodás előtti állapothoz képest. A cél eléréséhez jelentősen növelni kell a megújuló energia használatát, a felelős befektetések pedig részben éppen ilyen projekteket finanszíroznak. Jó irányba haladunk, de egyelőre a célt még nem sikerült elérni. Ha a mostani pályán marad a hőmérséklet emelkedése, 2100-ra 2,9°C-kal lesz melegebb az iparosodás előtti állapothoz képest. Amikor a felelős befektetések mellett döntesz, akkor közvetve Te is hozzájárulhatsz a Föld élhetőbb jövőjéhez!
Sőt, a befektetéseknek társadalmi szempontból is elő kell mozdítaniuk a fenntarthatósági célkitűzéseket. Vagyis ezek a befektetések olyan cégek papírjait tartalmazzák, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek például az esélyegyenlőségre és az emberi jogokra, ami egy élhetőbb jövő építése szempontjából szintén kiemelten fontos.
Nem csak a bolygónk jövője miatt érdemes felelős alapokba fektetni, hanem pénzügyi megfontolásból is. Az eddigi eredmények alapján ugyanis hasonló megtérülést biztosítanak, mint a hagyományosak, amelyek nem vesznek figyelembe fenntarthatósági szempontokat. Azt azonban ne felejtsd el, hogy kockázatmentes befektetés nem létezik, és ez alól a felelős alapok sem jelentenek kivételt.
Tudj meg többet a K&H kínálatában elérhető felelős befektetési alapokról! Ha pedig szeretnéd összehasonlítani az alapok teljesítményét, nézd meg befektetési kalkulátorunkat.
Lehetőséged van rendszeres befektetés formájában is felelős alapba fektetned. Ez azt jelenti, hogy minden hónapban automatikusan levonásra kerül a számládról az általad előre meghatározott összeg, ezáltal élvezheted az automatikus befektetés kényelmét. Így a befektetés egyszerűvé válik, az alapokat kezelő szakemberek pedig gondoskodnak róla, hogy jó kezekben legyen a pénzed. Ez a megtakarítási forma nem csak az egyszerű belépést jelenti a befektetések világába, hanem lehetővé teszi, hogy kis lépésekkel, akár havi 5000 forinttal is bele tudj kezdeni, amely az évek során komoly megtakarítássá érhet.
Válaszd a K&H felelős befektetési alapokat, tudj meg többet, és indítsd el befektetésedet akár a mobilodról!