kezdőknek a befektetésekről 1. rész: mibe fektessek?

2020. október 12.
Szeretnél megtakarítani, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Vagy már van megtakarításod, amit befektetnél? Összegyűjtöttük, hogy mely szempontokat érdemes figyelembe venni, ha elindulnál a takarékoskodás majd a befektetés útján!

kezdőknek a befektetésekről 1. rész: mibe fektessek?

A pandémiás helyzet amellett, hogy átalakította a hétköznapokat, sok egyéb, eddig talán háttérbe szorult dologra is felhívta a figyelmet. Ezek egyike a megtakarítás fontossága, hiszen ez egyfajta védőhálót is jelenthet a nehezebb időszakok átvészelésére. Ám a takarékoskodás útján elindulni nem egyszerű feladat, a befektetések világa pedig a kezdők számára egyenesen ijesztő is lehet. De van egy jó hírünk: a befektetések egyszerűbbek, mint gondolnád és már kis összeggel is elindíthatóak!

A legelején érdemes azt tisztázni, hogy már van félretett pénzed és azt fektetnéd be, vagy csak most vágnál bele a takarékoskodásba. Akinek van félretett pénze, az első magától adódó lehetőség az egyösszegű befektetés.

milyen lehetőségeid vannak az egyösszegű befektetésekre:

  • kezdjük egy alapszabállyal, aki nagyobb kockázatot vállal jelentősebb mértékbe gyarapíthatja a vagyonát, aki kisebb kockázatot vállal, azoknál a hozam alacsonyabb lesz. Jelenleg a betétek és megtakarítási számlák kamata minimális, ezért is érdemes kitekintened a befektetések világába,
  • ahol találhatsz befektetési alapokat, részvényeket és befektetési típusú élet és nyugdíjbiztosításokat.
  • ezek közötti választásodat segíti, hogy milyen célra szeretnéd felhasználni a félretett összeget – egy utazásra, esküvőre, autóra, lakásra, nyugdíjra vagy csak szeretnéd, ha lenne egy biztonsági tartalékod?
  • fontos az is, hogy ha teheted, ne csak egy dologba fektess, mixeld össze a kockázatosabb, de ugyanakkor magasabb hozamot ígérő, és a kevésbé kockázatos, de alacsonyabb hozamot hozó befektetéseket, így tudod a hozamot maximalizálni, míg a kockázatot minimalizálni. Ezt nevezzük portfólió építésnek.

De mi van akkor, ha úgy vágnál bele a befektetésbe, hogy még nincs nagyobb összegű megtakarításod? Ezzel kapcsolatban van egy olyan sztereotípia, hogy néhány ezer forintot nem érdemes félretenni, pedig itt is igaz a régi közmondás: „sok kicsi sokra megy”!

lássuk milyen lehetőségeid vannak, ha most kezdenél el megtakarítani:

  • befektetni nem csak nagy vagyonnal lehet! Kis összeggel is indítható befektetés, a hangsúly a rendszerességen van.
  • ha szeretnél, akkor célt is adhatsz neki, ahogy az egyösszegűnek, hogy a jövő évi nyaralásodra költenéd, vagy csak szeretnéd ha lenne, mihez nyúlni, ha valami nem várt esemény történik
  • a befektetéseknél sokan a legjobb időzítést keresik, pedig ennél sokkal fontosabb a rendszeresség, hiszen így tudod legvalószínűbben áthidalni a piaci ingadozásokat és teheted még biztonságosabbá a befektetésedet
  • ráadásul minden havi befektetésed után kamatos kamattal tudsz számolni, így tudsz magasabb hozamot elérni a betét és a megtakarítási számla hozamánál.

Cikksorozatunk következő részében összeszedjük az egyes befektetési formákat is, hogy melyik mire jó és mikor érdemes választani.

Addig is tudj meg többet adóelőnyökkel elérhető megtakarítási és befektetési szolgáltatásainkról!

megtakarítások adóelőnyökkel

Vagy ismerd meg a K&H rendszeres befektetési programot, amit akár már 1000 forinttal is
elindíthatsz!

K&H rendszeres befektetési program

A jelen tájékoztató marketingközleménynek minősül és nem minősül ajánlattételnek, befektetési elemzésnek, vagy befektetési tanácsadásnak, célja pusztán a figyelem felkeltése. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja. A termékek és szolgáltatások részletes leírását, feltételeit az Ügyfélszerződés, a Befektetési és kiegészítő szolgáltatások Üzletszabályzata, a befektetési szolgáltatások és értékpapír műveletek díjhirdetménye tartalmazza, melyek megtekinthetők a bankfiókokban és a www.kh.hu internetes oldalon.