ahol nem fenékig tejföl a pihenés

2014. augusztus 28.
Hiába tűnik rendkívül vonzó vakációs célpontnak több külföldi ország, a ránk leselkedő veszélyek miatt lehet, hogy érdemes átgondolni az utazási terveinket. A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata szerint olyan, korábban népszerű országok számítanak fokozottan kockázatosnak, mint például Törökország vagy Tunézia. Azonban nemcsak a veszélyesnek tartott országokban szembesülhetünk turistaként váratlan helyzetekkel.

ahol nem fenékig tejföl a pihenés

Az óvatosságra szükség is van: számos, egyébként népszerűnek tartott térséggel, országgal, illetve azok egyes régióival érdemes vigyázni. Egy rizikósnak számító utazásért nem kell messzire menni, itt van például Magyarország közvetlen szomszédjában lévő Ukrajna, amely a politikai feszültségekből adódó fegyveres összetűzések miatt számít veszélyesnek.

utazás előtt tájékozódjunk!

Utazás előtt mindenképpen érdemes megnézni a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálatának több fokozatú kockázati besorolást tartalmazó listáját. Itt utazásra nem javasolt országok és területek között szerepel például Egyiptomban a Sínai-félsziget északi és középső része, Madagaszkár, de Afrika nyugati részére tervezett utakat sem árt elnapolni az ebolaveszély miatt.

Fokozott biztonsági kockázatot rejtő további országok és térségek esetében a minisztérium azt ajánlja, hogy a turisták különös körültekintéssel készüljenek fel utazásukra, vagy a körülmények javulásáig utazásukat halasszák későbbre. A besorolást itt járványveszély, háborús, illetve polgárháborús fenyegetettség, terrorista támadások veszélye vagy más rendkívüli körülmény indokolhatja. Ide tartozik például Dél-Afrika, Kína, Mexikó, a Maldív-szigetek fővárosa, Törökország, Tunézia és Ukrajna mellett például Koszovó és Szerbia határa, valamint Albánia is.

A törökországi utazásnál a szakminisztérium szerint kerülni kell a tüntetéseket, tömegdemonstrációkat, és azok környékét, valamint az automatából történő készpénzfelvétel előtt tanácsos megnézni, hogy nincs-e megpiszkálva az ATM, és a PIN-kódot kézzel eltakarva kell beütögetni. Az egzotikus vakációról álmodozóknak érdemes alaposan utánajárni a helyi viszonyoknak, Mexikóban például tavaly óta megszaporodtak a turisták elleni rablótámadások, míg Thaiföld és Kambodzsa határán található Preah Vihear templom környéke sem a békéről híres: itt állomásozó katonák és fel nem robbant lőszerek jelenthetnek veszélyt.

A terrorfenyegetettség világszerte továbbra is jelentős: kiemelt célpontnak számítanak a vallási központok, kormányzati és igazgatási épületek, a légi-, közúti-, vasúti és vízi közlekedési létesítmények, turisztikai központok, illetve piacok. Ennek értelmében az olyan területeket, ahol a múltban is történtek terrorcselekmények, vagy egyes részeken katonai műveletek folynak, kerüljük vagy legyünk fokozottan óvatosak!

nem csak egzotikus célponton érhet baj

A körültekintés mellett fontos, hogy rendelkezzünk utasbiztosítással, hiszen baj nem csak a kockázatos országokban történhet! Minden rutinos utazó tisztában van vele, hogy bármikor eltűnhet a csomagja vagy lehet szüksége hirtelen orvosi ellátásra. Ezek mind komoly költségeket jelenthetnek, ezért fontos, hogy a külföldre utazók rendelkezzenek biztosítással, amely megtéríti a károkat.

Válaszd utazásod mellé a K&H utasbiztosítást, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!

K&H utasbiztosítás