2018. június 19.
Tülekedés, tömeg, villogó vakuk, hangzavar - számodra a pihenés nem ezt jelenti? Akkor a felkapott turistaparadicsomok helyett fedezd fel Európa hasonlóan gyönyörű, ám kevésbé zsúfolt gyöngyszemeit!
(kép forrása: pixabay)
Előfordulhat, hogy azok közé a szerencsések közé tartozunk, akik már meglátogatták Európa összes nagyvárosát és népszerű tengerpartját, de az is megeshet, hogy egyszerűen csak irtózunk a zsúfolt, tömegesen látogatott helyektől, és inkább nyugodt, csendesebb környezetben töltenénk el a szabadságunkat. Mindkét esetben komoly kihívást jelent a vakáció megtervezése, ezért összegyűjtöttünk öt mesebeli helyszínt azoknak, akik elkerülnék a turistaparadicsomok kavalkádját az utazás során.
- Glendalough, Írország: Dublin városától mindössze egy órányi autó- vagy buszút a „Két tó völgye”, amely nem csak a VI. században alapított monostor-együttesnek ad otthont, de az ország egyik legszebb természeti kincse. Nem véletlenül lett a Wicklow Hegység Nemzeti Park központja: már az Alsó-tó és a XI.-XIII. századi romok között csörgedező patakjai is szívderítő látványt nyújtanak, de az a kilátás, ami a Felső-tónál tárul a szemünk elé, egyenesen fenséges. A tavakat körül ölelő hegyeken számos túraútvonal vezet keresztül, így akár több szemszögből is gyönyörködhetünk a csodálatos tájban.
- Azori-szigetek, Portugália: Talán nem tekinthető hagyományos európai úticélnak a Lisszabontól 1500 km-re, az Atlanti-óceán szívében fekvő szigetcsoport, de a külvilág zajától való elzárkózásra több mint ideális. Kevés turistára és paradicsomi körülményekre lelhetünk a 9 szigeten, melyek közül a legnagyobb, São Miguel is mindössze 150 000 főnyi lakossággal rendelkezik. A strandolás mellett vulkáni barlangok, vízesések, kristálytiszta tavak és egyedülálló élővilág várja a szürke hétköznapokból kitörni vágyó látogatókat.
- La Roque-Gageac, Franciaország: Nem Provence az egyetlen hely Dél-Franciaországban, ahol regénybeillő vakációt tölthetünk! Az Új-Aquitania régióban található falucskát a Dordogne folyó szeli át, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hivatalosan is beválogassák „Franciaország legszebb falvai” közé. Természetesen a sziklákra épült házikók, valamint a mediterrán, már-már egzotikus növényzet (pálma-, füge- és banánfák, kaktuszok és agávék) is közrejátszhatott a cím megszerzésében. Még ez sem győzte meg a nyugalmat kereső anti-turistákat? Akkor mindezt még kiegészítenénk azzal, hogy 500 főnél is kevesebben laknak itt.
- Kungsleden, Svédország: A klasszikus, tengerparton heverésző nyaralás helyett inkább egy aktív skandináv kiruccanást választanánk? Akkor irány a Királyok útja, mely még Svédországnak is az északi részén található. Télen a síelők veszik birtokba, nyáron azonban a kirándulóké a terep: 440 kilométeres túraútvonala gleccsereken, kristálytiszta vízű folyókon és 4 természetvédelmi területen vezet át. Bizonyos szakaszait csak tapasztalt túrázóknak ajánlják, ahogy az is előfordulhat, hogy egyes részei nem járhatók még a nyári hónapokban sem. A látvány és az élmény azonban minden nehézségért kárpótol minket.
- Bayreuth, Németország: Lélegzetelállító geológiai képződmények és vadregényes tájak helyett inkább a művészetre és a kellemes városlátogatásokra szavazunk? Akkor irány Bajorország egyik legfőbb kulturális központja, Bayreuth! A Vörös-Majna (Roten Main) mentén fekvő várost a klasszikus zene szerelmeseinek nem kell bemutatni, hiszen a világ Wagnerről és a Bayeruthi Ünnepi Játékokról ismeri, a magyarok emellett azonban Liszt Ferenc végső nyughelyeként is számon tartják. Az operafesztivál idején kívül is érdemes felkeresni a Bayreuth Festspielhaus mesés épületét, valamint a Margravial Operaház barokk épületét, mely 2012 óta az UNESCO világörökség részét képezi.
Tömeg ide vagy oda, baleset, megbetegedés a világ bármely pontján történhet velünk, ezért ne felejtsünk el utasbiztosítást kötni a vakáció előtt!
Válaszd utazásod mellé a K&H utasbiztosítást, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!
K&H utasbiztosítás