a K&H Biztosító a legnépszerűbb biztosító?

2012. november 26.
Év közben rengeteg találgatás és elemzés látott napvilágot az új kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) szabályok nyomán várható díjemelkedésről, de a kampány erre rácáfolt: akár 15-20%-os kedvezményt is szerezhetnek az élelmes autótulajdonosok.

Az alkuszoldalak már publikálták félidős eredményeiket, ezek szerint ezek szerint a K&H Biztosító vezeti a legtöbb új szerződést kötő társaságok listáját.

“Az idei év első felében közel 670 000 szerződéssel a K&H Biztosító a magyarországi kgfb piac második legnagyobb szereplője. Az idei év végi kampányból eltelt néhány hét alatt szerződésállományunkat ismét sikerült több tízezer szerződéssel növelnünk. A kampány végére hozzávetőlegesen 10 százalékos növekedésre számítunk. Az eddigi eredmény a kedvező biztosítási díjak mellett a megbízható, kényelmes szolgáltatásnak, a stabil anyagi háttérnek és az erős márkának is szól. Célunk, hogy minden téren egyszerűbbé és kényelmesebbé tegyük ügyfeleink számára a szükséges ügyintézést. “ - mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.

A K&H Biztosító kgfb ajánlata mellé érdemes a casco és a lakásbiztosítási termékeit is áttekinteni, mert ezek együttes megkötése komoly engedményt jelenthet a kampány során. A K&H Biztosítónál a kötelező biztosítás megkötésekor igénybe vehető kedvezmények összesített mértéke egy 2013. január 1-jei kezdetű szerződésnél maximálisan 45%, 2013. január 2-i vagy későbbi induló szerződésnél akár 50% is lehet. Különlegesen kedvező ajánlatot találhatnak azok, akik a www.khdirektbiztositas.hu oldalon kötik meg új szerződésüket. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja néhány alapadattal könnyen kiszámítható, és a honlapon pár kattintással a kgfb mellett a casco és a lakásbiztosítási szerződés is kedvezményesen megköthető. A meglévő ügyfelek nagyrésze pedig rendszámuk és kötvényszámuk megadásával lekérdezhetik 2013-ra érvényes díjukat is.

Nem változtak a biztosítóváltás szabályai, vagyis a jövőben is csak a felelősségbiztosítási szerződés évfordulóját követő napi hatállyal lehet új szerződést kötni. Ehhez a meglévő kötelező biztosítás felmondását idén is legkésőbb 30 nappal az évfordulót megelőzően kell eljuttatni az előző biztosítóhoz. Ez sokaknál még most is december 1-jét jelenti, de vannak ügyfelek, akik esetében ez már egy másik időpont.

Válaszd autódhoz a K&H gépjárműbiztosításait, amiket kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!

K&H kötelező biztosítás K&H casco biztosítás