így biztos nem ér meglepetés: mindent a casco önrészről
2024. augusztus 27. - Te tudtad, hogy egy baleset során, ha te voltál a vétkes, a te autódban keletkezett kárt csak casco biztosítás esetén téríti meg a biztosító?
(kép forrása: pixabay)
A technológiai fejlesztések egyre rövidebb idő alatt válnak elérhetővé széles körben a lakosság számára. Jó példa erre, hogy míg a televízió 1923-as feltalálását követően évtizedek kellettek ahhoz, hogy a világ nagy része tévézzen esténként, addig az interaktív közösségi oldalak létrejötte után két évvel már a fél bolygó rajtuk lógott. Nincsen ez másképp folyamat szinten az elektromos és hibrid hajtású autók piacán sem, zöld rendszámos kocsival járni ma már nem számít különlegesnek.
Az is igaz ugyanakkor, hogy az elterjedés ezen korai szakaszában még sokan nem ismerik pontosan az elektromos és a hibrid típusok közti különbségeket; csupán tippelni tudnak a kategórianevek alapján. A hibrid alapötlete már évtizedekkel korábban megszületett, amikor is először kísérleteztek azzal, hogy a benzinmotorban egy külön akkumulátor elraktározza a fékezéskor keletkező energiát, majd fel is használja azt egy elektromotor segítségével. Ez azóta is a hibrid modellek aranysztenderdje, melyek mára minden nevesebb gyártó kínálatában megtalálhatóak. Ennek a technológiának egy következő fontos lépése volt az úgynevezett plug-in hibridek megalkotása, amiben az akkumulátorok külső forrásból, így elektromos hálózatokról is feltölthetők.
Míg a hibridek esetében kisebb-nagyobb levegő terhelésről mindig beszélnünk kell, az igazi emisszió-mentes autózást az elektromos járművek kínálják. A klasszikus értelemben vett üzemanyag fogyasztást nélkülöző, villamosenergia töltésekkel közlekedő autók sokáig amiatt nem tudtak versenyre kelni a hibridekkel, mert rövid távokra lehetett csak feltölteni őket, a 2010-es évek közepére viszont eljutott oda a technológia, hogy 150-200 kilométeres szakaszokra elég egy feltöltés a kisautóknál. Ezt távolság szempontból össze lehet már hasonlítani egy fél tank benzinnel, a költség oldal viszont nagyon más: a jelenlegi magyarországi szabályozás szerint a töltőpontok üzemeltetői nem kérhetnek közvetlenül pénzt a töltésekért.
Nagyon vonzó gondolat, és hamar az elektromos autók irányába billentheti el a mérleg nyelvét, hogy a kifizetett vételárat követően üzemanyag szempontból ingyen kocsikázhatsz a hétköznapokban. Érdemes ugyanakkor átgondolnod, hogy jellemzően mekkora távokon közlekedsz, mivel a hosszabb ingázás hamar és sokszor lemerítheti az autót, az amortizáció pedig ezeknél a modelleknél is létezik, azt nem lehet megúszni a benzin vagy a dízel kiváltásával. Mindeközben pedig a töltőpontok száma is jóval kevesebb, mint a benzinkutaké, ami alacsony töltöttség esetén problémás lehet.
További érv az elektromos autók mellett, hogy a hozzájuk igényelhető zöld rendszámmal sok egyéb előnyre is szert tehetsz. Ingyenesen tudsz parkolni az egyébként fizetős utcákon és mentesülhetsz különböző útdíjak és adók alól pl.: regisztrációs adó.
Melyik legyen akkor? Ha zölden dobog a szíved és a pénztárcád is engedi, akkor ruházz be egy elektromos autóra, mivel a töltőpontok számának várható növekedése egyre kényelmesebbé teszi majd az elektromos autózást!
Válaszd autódhoz a K&H gépjárműbiztosításait, amiket kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!
K&H kötelező biztosítás K&H casco biztosítás
Ha pedig kell egy kis segítség a vásárláshoz, nézz körül a K&H személyi kölcsön ajánlatai között.