így kombináld az Otthon Start Programot az állami támogatásokkal

igényelj K&H Otthon Start Hitelt!
2025. november 18.
A saját otthon megszerzése sokak legfőbb vágya — ehhez azonban az esetek nagy részében hitelre is szükség van. Szerencsére ma már több, kedvezményes konstrukció is a rendelkezésünkre áll, melyek közül az utóbbi hónapokban az Otthon Start Program örvend a legnagyobb népszerűségnek. A 3 %-os hitel kombinálható a CSOK Plusszal és a babaváró-, valamint munkáshitellel is, így még több lehetőség nyílhat meg előttünk – ismerjük meg ennek pontos feltételeit és esetleges buktatóit.

Otthon Start Program

mi az az Otthon Start Program?

A köznyelvben 3 százalékos hitelként ismert konstrukció egy államilag kamattámogatott banki hitel, mellyel azok juthatnak saját ingatlanhoz, akik korábban még nem rendelkeztek ingatlantulajdonnal. A program keretében maximum 50 millió forint összegű hitelt igényelhet az, aki lakást vagy családi házat szeretne vásárolni; a kölcsön legfeljebb 25 évre vehető fel, a fizetendő kamat évente 3 %, a THM pedig 3,2 % a K&H Otthon Start Hitel esetében – ahhoz azonban, hogy erre jogosultak legyünk, néhány feltételnek meg kell felelni.

mik a 3 százalékos hitel feltételei?

Lássuk, mik a legfontosabb feltételek, melynek meg kell felelnünk.

  • büntetlen előélet,
  • legalább 2 éves TB-jogviszony,
  • rendszeres, igazolható jövedelem,
  • magyarországi lakcím,
  • köztartozás-mentesség.

A fentieken kívül azzal is fontos tisztában lenni, hogy kizáró ok az, ha az elmúlt 10 évben rendelkeztünk saját ingatlannal, de az is, ha jelenleg 50 százaléknál nagyobb tulajdonrészünk van egy lakóingatlanban.

A megvásárolni kívánt ingatlannal kapcsolatban további előírás, hogy annak vételára lakás esetében legfeljebb 100, családi ház esetében legfeljebb 150 millió forint lehet. Ezen kívül a lakás négyzetméterára nem lehet magasabb bruttó 1,5 millió forintnál, továbbá legalább 20 százalékos önerővel kell rendelkeznünk (bizonyos esetekben elég a 10 százalék is) ahhoz, hogy hitelkérelmünket pozitívan bírálhassák el.

A konstrukció azonban nem kötött sem házasságkötéshez, sem gyermekvállaláshoz, valamint felső életkori határt sem szabtak – az mindenkinek elérhető, aki a feltételeknek megfelel, és a rendeletben meghatározott feltételek szerinti első lakását szeretné megvásárolni.

milyen hitelekkel kombinálható az Otthon Start Program?

Láthatjuk, hogy a 3 százalékos hitel sokak számára nyújthat hatalmas segítséget a lakáshoz jutásban – ugyanakkor azzal is sokan tisztában vannak, hogy az ingatlanok értéke az elmúlt években sokat emelkedett, így az 50 millió forintos hitel nem mindig elegendő az álomotthon megvásárlásához.

hogyan történik az Otthon Start és a CSOK Plusz kombinálása?

Ha egyik, kedvezményes lakáscélú támogatásról sem szeretnénk lemaradni, ezek igénylésére alapvetően két módon van lehetőség: egyszerre vagy egymást követően.

egyszerre történő igénylés

Ha egy nagyobb értékű ingatlant szeretnénk vásárolni, amihez az Otthon Start által biztosított 50 millió forint nem elegendő, mellette igényelhetjük a CSOK Plusz hitel keretében elérhető további 50 millió forintot is – természetesen akkor, ha a CSOK Plusz szabályainak megfelelően 3 gyermeket vállalunk a jövőben.

Feltétel persze az is, hogy megfelelő jövedelemmel rendelkezünk, hiszen ezt a bankok figyelembe veszik az elbírálás során, mivel a fizetésünknek csak egy meghatározott százaléka terhelhető a törlesztőrészletekkel.

Fontos, hogy ebben az esetben meg kell felelnünk a CSOK Plusz feltételeinek is – ezt a hitel kizárólag házaspárok igényelhetik, akik legalább egy gyermeket vállalnak, a pár nő tagja pedig az igényléskor nem töltötte be a 41. életévét.

egymást követően történő igénylés

Ha az Otthon Start Program segítségével megvásároltuk ingatlanunkat, utóbb azonban megváltozik az élethelyzetünk – így házasságot kötünk, és a gyermekvállalás mellett döntünk – még ekkor is lehetőségünk van a CSOK Plusz igénylésére.

  • Ha otthonunkat a 3 százalékos hitel segítségével vásároltuk meg, azt később kiválthatjuk a CSOK Plusz segítségével, így igénybe vehetjük az ez által nyújtott kedvezményeket – itt ugyanis az első gyermek születése után egy évre kérhetjük a törlesztés szünetelését, a második babától kezdve pedig mindegyik gyermek születésekor elengednek 10-10 millió forintot a tartozásunkból.
  • A meglévő, 3%-os kamatozású hitel mellé igényelhetjük a CSOK Pluszt, amelyből otthonunkat bővíthetjük a gyermekek érkezésére készülve.

mi a helyzet az egyéb támogatásokkal?

A CSOK Pluszon kívül egyéb olyan állami támogatások is léteznek, melyek segíthetik az első otthonhoz jutást – akár az Otthon Start Programmal kombinálva is.

Bár a babaváró hitel szabadon felhasználható, az esetek nagy részében mégis a lakásvásárláshoz kötődik, hiszen sok család ezt a legfeljebb 11 millió forint összegű kölcsönt új otthonába fekteti. A babaváró futamideje legfeljebb 20 év lehet, a havi törlesztőrészlet pedig maximum 51 ezer forint – egyáltalán nem biztos azonban, hogy ezt valóban vissza kell fizetnünk. Ha ugyanis az igénylést követően, meghatározott határidőn belül két gyermekünk születik, a fennálló tőketartozás 30 százalékát, három gyermek születése esetén pedig annak egészét elengedik. 

A babaváró hitel akár önerőként is felhasználható, és szabadon kombinálható az Otthon Start Programmal, így segítve az első otthonhoz jutást. 

Érdemes még említést tenni a 2025 januárjától elérhető munkáshitelről is, ami egy legfeljebb 4 millió forint összegű, szabadon felhasználható hitel, mely női igénylők esetében a gyermekek születését követően a babaváróhoz hasonlóan elengedésre kerülhet. A jogszabály nem zárja ki, hogy a munkáshitel mellett részt vegyünk az Otthon Start Programban, így ez az összeg is segítheti az önerő összegyűjtését.

mik lehetnek a hitel kombinálásának buktatói?

Bár a konstrukciók nagyon kedvezőek, nem árt óvatosnak lenni – az alábbiakra különösen figyeljünk oda.

  • Nem teljesülnek az ingatlan árára vonatkozó feltételek: ha a megvásárolni kívánt lakás négyzetméterára meghaladja a bruttó másfél millió forintot, az Otthon Start hitelre nem lehetünk jogosultak – így könnyen lehet, hogy azt kizárólag a CSOK Plusz segítségével már nem tudjuk megvásárolni.
  • Nem rendelkezünk elegendő önerővel: legalább 20 százalékos önerőt mindenképpen biztosítanunk kell – ha ez nincs meg, akkor egyik konstrukció sem válhat elérhetővé.
  • Nem felelünk meg mindkét hitel feltételeinek: bár a támogatások nagy segítséget jelenthetnek, azok nem mindenki számára érhetőek el – még az igénylést megelőzően érdemes a kérdést átbeszélni egy pénzügyi szakemberrel.
  • Nem tudjuk fizetni a törlesztőrészleteket: ez persze minden hitel esetében buktató lehet, ha azonban a kombinálás mellett döntünk, azonnal két kölcsön szakad a nyakunkba – fontoljuk meg alaposan, hogy a jövedelmi viszonyaink mekkora hitel felvételét teszik lehetővé.

kombináljunk felelősen

Az Otthon Start Program fix 3 %-os kamatozású hitelkonstrukciója kiváló lehetőség első lakásvásárlóknak – kedvező kamattal, állami támogatással, egyszerűbb feltételekkel. Ha emellett még más támogatásokkal is kombinálnánk azt, a lakásvásárlás költsége jelentősen csökkenthető, és kedvezőbb finanszírozási lehetőségek válhatnak elérhetővé.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy egy hitelfelvétel mindig komoly döntés – alaposan át kell gondolni, hogy jövedelmi helyzetünk mekkora havi törlesztőrészlet rendszeres fizetését teszi lehetővé.

A K&H Banknál elérhető az Otthon Start Program, és a CSOK Plusz hitel is – banki ügyintézőink minden felmerülő kérdésben segítséget nyújtanak azoknak, akik első otthonuk megvásárlására készülnek.

K&H Otthon Start Hitel - THM: 3,2%
K&H babaváró hitel - THM (kamattámogatással): 0,6%, THM (kamattámogatás nélkül): 10,2%
CSOK Plusz államilag támogatott hitel – THM: 3,2%
K&H munkáshitel - THM: 1,0–9,0%


Szerezd meg az első saját otthonod!

K&H Otthon Start Hitel

A hirdetésben szereplő FIX 3%-os lakáshitel részét képező támogatásokat Magyarország Kormánya nyújtja.

Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja. A termék részletes leírását, illetve feltételeit az Otthon Start program keretében biztosított FIX 3%-os lakáshitelről szóló 227/2025. (VII. 31.) Kormányrendelet, továbbá a vonatkozó ügyfélszerződés, a Lakossági Hitelek Általános szerződési feltételei, az Üzletszabályzat tartalmazzák, amelyek megtekinthetőek a bankfiókokban és a kh.hu internetes oldalon. A kölcsönigényléshez szükséges dokumentumokról részletesen a kh.hu internetes oldalon tájékozódhat, illetve további információt bankfiókjaink nyújtanak. A szerződéskötés minden esetben a Bank által végzett hitelbírálat függvénye. A hirdetésben szereplő FIX 3%-os lakáshitel részét képező támogatásokat Magyarország Kormánya nyújtja. A THM nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A THM meghatározása az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat.

otthonteremtési program

otthonteremtési program