gyerekszobából tiniszoba 5 lépésben

2020. február 21.
A tinédzserkor küszöbén a gyerekek megváltoznak. A stílusuk formálódik, az ízlésük átalakul és természetes módon az igényeik is lecserélődnek. Teljesen természetes, hogy az addigi kislá-nyos/kisfiús szobájuk helyett már másra vágynak. Cikkünkből megtudhatod, hogyan alakítsd át szülőként 5 egyszerű lépésben a játékokkal és plüssökkel teli gyerekszobát egy igazán menő tiniszobává úgy, hogy arra a lakója is büszke legyen.

gyerekszobából tiniszoba 5 lépésben

játszószőnyeg helyett tanulósarok

Bár a tanulás feltehetően nem a legélvezetesebb elfoglaltság a gyerekek számára, sokat tehetünk a motiváció növeléséért egy kényelmes, praktikus és hangulatos tanulósarokkal. Az első dolgunk ter-mészetesen a megfelelő íróasztal kiválasztása, mely fontos, hogy elég nagy legyen ahhoz, hogy a könyvek, füzetek, írószerek kényelmesen elférhessenek rajta. A legjobb, ha az asztallap laminált fe-lületű, mert strapabíróság és ár-érték arányt tekintve ez a leghatékonyabb. Ne felejtkezzünk el a fió-kokról sem, hiszen a tinédzsereknek általában sok apróságuk van, amit szeretnének a kezük ügyében tudni. Például a lassan nővé cseperedő lányok esetében a sminkeszközök, és a különböző kiegészí-tők. A szék pedig fontos, hogy kényelmes legyen és az sem hátrány, ha állítható magasságú, így több éven keresztül is hasznát veheti majd gyermekünk.

Az elhelyezést tekintve a legjobb, ha érkezik természetes fény, ám egy olvasólámpa ebben az eset-ben is jó szolgálatot tehet, különösen a téli időszakban. Jó ötlet emellett a parafatábla felszerelése is, ahol a kedvenc fotók, és a fontosabb határidők kitűzése támogathatja a jó hangulatú és hatékony időtöltést.

ágyválasztás okosan

Amikor az új ágyat keressük tinédzser korba lépő gyerekeinknek, a hagyományos szempontok mel-lett (megfelelő hossz és szélesség, kemény, gerinckímélő matrac és stabil ágykeret) két dolgot min-denképpen figyelembe kell vennünk. Az egyik, hogy a tinédzserek szobája kicsit olyan, mint egy mini lakás, ahol minden négyzetcentimétert ki kell használnunk; a legjobb, ha olyan ágyat válasz-tunk, aminek beépített tárolója van, így az ágyneműk, huzatok, pizsamák helye adott és nem a ru-hásszekrényben foglalják a helyet. Ha mégis egy klasszikus ágykeret mellett döntünk, akkor csinál-tassuk alá egy fiókos rendszert, vagy szerezzünk be akkora méretű tárolódobozokat, amik pont el-férnek az ágy alatt. 

A másik fontos szempont, hogy a gyerekeknek előbb-utóbb „ottalvós” vendégeik lesznek, így nem elvetendő egy kisebb franciaágy ötlete sem. A kinyitható kanapékon való rendszeres alvást viszont igyekezzünk elkerülni, mert ezek közel sem annyira kényelmesek és ideálisak a gerincnek, mint a hagyományos ágymatracok.

tárolóhelyből sosem elég!

A tiniknek sok cuccuk van, és ebben a korban már szeretik is megkülönböztetni a saját dolgaikat a családi holmiktól: aminek csak lehet, a saját szobájukban igyekeznek helyet találni. Ágynemű, ruhák, könyvek, kedvenc filmek, tanszerek, a hobbijukkal kapcsolatos kiegészítők, illatszerek, sminkcuc-cok, díjak, érmek… Ahhoz, hogy minden elférjen a szobában, ügyesen kell bánni a térrel. A szekré-nyek mellett a nyitott és zárt polcok kombinálásával rengeteg holminak helyet csinálhatunk. Egy dologra figyeljünk csak: a végleges szobaberendezés semmiképp ne keltsen zsúfolt hatást. Ehhez tartsuk a szoba közepét üresen, és figyeljünk rá, hogy minden része legyen megfelelően megvilágít-va.

leszünk legjobb barátok?

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk szívesen hívja át a barátait, ne mindig ő menjen el otthonról, akkor a szoba kialakításánál azt is gondoljuk át, hogy ha átjönnek néhányan, mindenki le tud-e ülni valahová. Nagyon jó, ha befér egy plusz fotel vagy egy-két babzsák, de ha nincs helyünk az extra ülőalkalmatosságoknak, gondolkodhatunk egymásba illeszthető, többfunkciós bútorokban is. A díszpárnák sokasága szintén jó megoldás lehet, hiszen így a földre is lekuporodhatnak vagy az ágyon is helyet kaphatnak a gyerekek.

új életszakasz = új kütyük

Végül, de nem utolsó sorban a szobaberendezés megtervezésénél mindenképpen vegyük figyelembe, hogy a tinédzserkor együtt jár az új kütyük beszerzésével is. Saját tévé a kedvenc sorozatok nézésé-hez, több hangszórós hifi vagy Bluetooth hangszóró, amin jól szólnak az aktuális slágerbanda szá-mai,  játékkonzol a hozzátartozó kontrollerekkel és kiegészítőkkel; a tanuláshoz szükséges laptopról, monitorról és a már alapnak számító telefonról és annak kiegészítőiről nem is beszélve. Ezekkel min-denképpen számoljunk, még akkor is, ha pillanatnyilag nem is kerül új kütyü a szobába, hiszen sok-kal könnyebb most megcsinálni nekik a helyet, mint pár év vagy hónap múlva újrarendezni az egész szobát.

K&H személyi kölcsön THM: 8,1–13,8%

Tervezzétek meg gyermekeddel közösen az új tiniszobát, mi pedig segítünk, hogy egyszerre beszerezhessetek minden vágyott kiegészítőt! A megfelelő feltételek esetén, akár az elejétől a végéig online, gördülékenyen igényelhető K&H személyi kölcsönnel több időtök marad a búto-rok és a kiegészítők válogatására.

K&H személyi kölcsön

személyi kölcsön kalkulátor

egyszerűen, gyorsan, ingatlanfedezet nélkül!
nettó 400 ezer forint feletti jövedelem
forint
év