mi mit jelent a bankszámlaszámban?

nincs még bankszámlád? nyiss online!
2023. június 04.
Ma már nagyon ritka, hogy valakinek ne legyen bankszámlája, hiszen a munkabérünket ide kapjuk és a pénzügyeinket is ennek segítségével intézzük. Minden bankszámlához tartozik egy számlaszám, a bankok ez alapján azonosítanak bennünket, mint a számla tulajdonosát. Fontos, hogy tisztában legyünk a bankszámlaszám felépítésével, hiszen ezeknek a számoknak jelentése és fontos szerepe van a pénzügyeink intézése során.

Bankszámlaszám
 

mit jelent pontosan a bankszámlaszám?

A bankszámlaszám hivatalos neve pénzforgalmi jelzőszám és kétféle formátuma létezik. Az egyik kétszer, a másik háromszor nyolc számjegyből áll. Ezeknek a számsoroknak pontos jelentése van, a bankok előre meghatározott szabályok alapján állítják össze azokat.

Bankszámlaszámunk magánszemélyként és vállalkozóként egyaránt lehet, amit még véletlenül se tévesszünk össze a bankkártyánk számaival, amelynek egy egészen más felépítésű, külön számsora van – függetlenül attól, hogy a bankszámlánkhoz van kapcsolva. A telefonszámok hordozhatóságával szemben a bankszámlaszámunkat nem tarthatjuk meg, ha bankot váltunk.

hogyan épül fel a bankszámlaszám?

A bankszámlaszám lehet 16 vagy 24 számjegyes formátumú. Ha mindenképpen meg kell adnunk a 2X8-as bankszámla esetén is a 3X8-as formátumot, akkor a harmadik nyolcas számcsoport mindig nullákból áll. Az általánosan elterjedt formátum a háromszor nyolc számjegyes változat. A bankszámlaszám első három számjegye a számlavezető bankunk hivatalos azonosítója, ezt a bank működési engedélyével együtt a Magyar Nemzeti Bank adja ki. Minden pénzintézetnek saját, egyedi kódja van, a K&H Bank kódja 104.

milyen információk derülnek ki egy bankszámlaszámból?

Nézzük a további számok jelentését és szerepét, hogy minden fontos információt ki tudj olvasni Te is:

  • számlavezető bank
  • fiókazonosító
  • ellenőrző számok
  • számlatulajdonos kódja
  • számla pénzneme
  • típusa (folyószámla, devizaszámla)

Az első három karakter tehát a bankok azonosító kódja, ezután következik a fiókazonosító, amely négy számjegyből áll és a pénzintézetek határozzák meg. Ez többnyire a számlavezető bank központi fiókját, vagy azt a fiókot jelöli, ahol a számlánkat megnyitották.

A számlaszám első 8 számjegyének az utolsó karaktere egy ellenőrzőszám. Ennek a szerepe az, hogy ha véletlenül egy hibás bankszámlaszámot adnánk meg, akkor ez egy ellenőrző algoritmus segítségével kiderül és kijavíthatjuk a hibát. Az ellenőrző szám a következő két nyolcas számcsoport nyolcadik számjegyeként is hasonló szerepet tölt be.

A 9. számjegytől a 23. számjegyig tartó számokat a bankok szabadon határozhatják meg, ezekből a számokból derül ki a számlatulajdonos egyedi azonosító kódja, a számla pénzneme, illetve a típusa, hogy folyószámláról vagy devizaszámláról van-e például szó.

mikor hasznos a bankszámlakereső?

Létezik egy olyan bankkereső, amely a bankszámla első három karaktere alapján segít meghatározni a bankot, amelyhez a bankszámla tartozik. Itt SWIFT kód alapján is végezhetünk keresést.

Sokkal izgalmasabb azonban a bankszámla kalkulátorok használata, amelyek segítségével választhatunk a bankok számlavezetési ajánlatai közül.

ki lehet-e deríteni, ki a számla tulajdonosa a bankszámlaszám alapján?

Szerencsére nem. Önmagában a bankszámlaszám birtokában nem lehetséges annak tulajdonosát beazonosítani és a számlájához hozzáférni.

Ezért aztán a bankszámlaszám nyilvánosságra hozható, mert a bankkártyaszámmal ellentétben ezzel nem lehet visszaélni.

Bár egyre gyakoribbak az úgynevezett adathalász próbálkozások (jogosulatlanul kérnek banki adatokat), melyekre érdemes fokozottan odafigyelni.

hol található a bankszámlaszám?

A számlaszámunkat az alábbi helyeken találhatjuk meg:

  • bankkal kötött szerződésben
  • a számlakivonatban
  • a netbankban
  • megkérdezhetjük a bankfiókokban/ ügyfélpontokon

milyen ügyekben kerül előtérbe a bankszámlaszám?

Sokan úgy gondolják, hogy a bankszámlaszámra csak átutalások fogadása és indítása kapcsán lehet szükség, de ha egy kicsit szélesebb körben gondolkozunk, akkor kijelenthetjük, hogy a teljes pénzügyi életünk nyomon követhető általa, valamint adott esetben a rendőrség és a NAV lekövetheti ezen keresztül a pénzügyi folyamatainkat. Tehát adózási és pénzmosási kérdésekben is előtérbe kerülhet a bankszámlánk.

milyen fogalmakkal érdemes tisztában lenni átutalások esetében?

Pénz átutalása történhet belföldre és külföldre egyaránt. A hazai átutalásokat két rendszeren keresztül indíthatjuk:

  • VIBER
  • GIRO

Az MNB által üzemeltetett Valós Idejű Bruttó Elszámolási Rendszert (VIBER) a nagy értékű, sürgős fizetések kiegyenlítésére hozták létre. A bankok közötti nagy tömegű, kisebb egyedi átutalások lebonyolítását végző Bankközi Klíring Rendszert (BKR) a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő GIRO Zrt. működteti, innen kapta ez az egységes rendszer a nevét. 

Az új, Azonnali Fizetési Rendszer 2020-as bevezetésével 5 másodpercen belül teljesülnek a 10 millió forint alatti átutalások.

IBAN szám

A nemzetközi utaláshoz (akár indítunk, akár fogadunk) a nemzetközi IBAN (International Bank Account Number) számlaszámra is szükségünk lesz. Az IBAN számot az Európai Unióban és Európa más államaiban vezették be, használata elősegíti az Európán belüli nemzetközi fizetési ügyletek pontosabb, gyorsabb és olcsóbb lebonyolítását.

Az IBAN számot minden számlanyitáskor automatikusan generálja számunkra a bankunk, de elérhetőek az IBAN kalkulátorok is, amelyek a számlaszámunkból előállítják a szükséges IBAN formátumot. Az IBAN szám országonként eltérő tartalmú és hosszúságú nemzetközi bankszámlaszám.

miből áll az IBAN szám?

Magyarországon 28 karakterből áll az IBAN szám. Ennek első két karaktere kötelezően a HU jelzés, amit két számjegyből álló ellenőrző kód követ. Az utolsó 24 karakter pedig a magyar számlaszámunk 24 számjegye.

SEPA utalások

Az EU tagországain belül az EUR devizanemű átutalások csak SEPA átutalásként teljesíthetők uniós szintű jogszabályi előírás alapján (kivételt a sürgősséggel indított megbízások jelentenek). SEPA tagországnak számítanak az EU tagországai, valamint Izland, Norvégia, Lichtenstein, Svájc, Monaco, San Marino, Vatikán, Andorra és az Egyesült Királyság.

SWIFT rendszer

Európán kívüli utalás esetén a SWIFT rendszert használhatjuk. A Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication (Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaság) kezdőbetűiből összeállított betűszó egy bankok és pénzügyi intézmények által információk küldésére és fogadására, valamint pénzátutalások teljesítésére használt üzenettovábbító rendszer. Ez a nemzetközi pénzátutalások leginkább elismert, több mint 200 ország, 10.500-nál is több pénzügyi intézménye által használt megoldásának számít.

A SWIFT hálózatában teljesítendő műveletekhez minden bank egyedi üzleti azonosító kódot kap, amelynek neve Business Identifier Code (BIC). A két kifejezést gyakran egymással felcserélhetően használják (BIC, SWIFT), de valójában a SWIFT a BIC kódot kibocsátó és használatát szabályozó és ellenőrző szervezet.

milyen költsége van az átutalásoknak?

A belföldi átutalások költsége bankonként változó, ezt általában az indító fél fizeti meg. Nemzetközi átutalásoknál közreműködő bankokra is szükség lehet, így a költségek magasabbak és jellemzően mind a két felet terhelik (ettől eltérő megállapodás hiányában).

Az átutalásokat és a készpénzfelvételt terhelő tranzakciós illetékről sem szabad megfeledkeznünk. Ezt csaknem egy évtizede kell fizetni az államnak a mindennapi pénzügyi tranzakcióink után. Ezt a bankok szedik be és fizetik a költségvetés felé.

hogyan lehet az átutalásokon spórolni?

A banki költségek között jelentős különbségek lehetnek - különösen a minimum díjakra érdemes figyelni. A bankon belüli utalások ingyenesek vagy olcsóbbak, így érdemes ott vezetni a számlánkat, ahol a legtöbb partnerünk számlája is található.

További fontos szempont a költségek terén, az átutalásnál használt banki rendszer:

  • Bankfiók/ügyfélpont (papír alapú utalás)
  • Internetbank (netbank)
  • Mobilapp

A papír alapú átutalás a legdrágább, az internetes és okostelefonos alkalmazások olcsóbb átutalást tesznek lehetővé.

Bár megtakarítással nem jár, mégis jelentős változás, hogy a másodlagos azonosító is bevezetésre került. Ez a bankszámlaszámlához rendelt e-mail cím, mobilszám vagy adószám egyaránt lehet. Ezt a bankunknál kell bejelenteni, és onnantól megadhatjuk a partnereinknek és természetesen másoknak is lehet ilyen azonosítójuk, amelyet használhatunk az átutalásainknál. A másodlagos azonosító használata így egyszerűbbé teheti az átutalásokat, hiszen így nem kell a bankszámlaszámunkat észben tartani.

milyen előnyökkel jár a K&H bankszámlája, amit egyszerűen, online lehet megnyitni?

A K&H-nál akár teljesen online is elintézhetjük a számlanyitást és az okos kényelmi plusz számlacsomag lehetővé teszi azt is, hogy olyan konstrukciót válasszunk, amire valóban szükségünk van. A bankszámla online számlanyitás esetén 3 hónapig csomagdíjmentes, havonta az első 5 db forint átutalás pedig átutalási díj mentes. Majd ezt követően, a valós használati szokásainkhoz leginkább passzoló számlacsomagot ajánlja fel nekünk a bank, így a díjak optimalizálhatóak.

számlavezetés
K&H bankszámla csomagok – EBKM: 0,01%

 

Próbáld ki, milyen K&H-sként a bankolás & nyiss bankszámlát & zsebeld be az akár 30 000 forint jóváírást!

K&H online számlanyitás

Jelen tájékoztató marketingjellegű közleménynek minősül és nem minősül ajánlattételnek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A termék, szolgáltatás részletes leírását, kondícióit a vonatkozó Szerződés, a lakossági bankszámla, betétszámla, és lekötött betét termékek Általános szerződési feltételei, a bankkártya és hitelkártya szolgáltatások Általános szerződési feltételei, a lakossági hitelek Általános szerződési feltételei, az elektronikus azonosítású banki szolgáltatások Általános szerződési feltételei, a K&H Bank Üzletszabályzata, a Természetes személyek számláira, betéteire, pénztári tranzakcióira vonatkozó hirdetmény, a K&H betéti bankkártya és hitelkártya természetes személyek részére hirdetmények, a K&H forint folyószámlahitel hirdetmény, a Befektetési és kiegészítő szolgáltatások Üzletszabályzata, a befektetési szolgáltatások és értékpapír műveletek díjhirdetménye, az Akció feltételeit a Részvételi feltételek tartalmazza. A részvételi feltételek, valamint a hivatkozott dokumentumok megtekinthetők a bankfiókokban és a kh.hu internetes weboldalon. A K&H mobilbank teljes körű használatára a K&H e-bank felhasználói válhatnak jogosulttá. A programban résztvevő befektetési alapok kezelője a KBC Asset Management N.V. A biztosítást a K&H Biztosító Zrt. nyújtja. A biztosítás feltételeit a vonatkozó biztosítási feltételek tartalmazza. A Bank a kondíciók megváltoztatásának, valamint az Akció visszavonásának jogát fenntartja. A számlanyitás és befektetés ajánlatunkkal kapcsolatos részletek és további feltételek a www.kh.hu/szamla oldalon érhetőek el.

Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A termékek, szolgáltatások részletes leírását, kondícióit a vonatkozó Szerződés, a Lakossági bankszámla, betétszámla és lekötött betét termékek Általános Szerződési Feltételek, a K&H Bank Üzletszabályzata és a Természetes személyek számláira, betéteire, pénztári tranzakcióira vonatkozó Hirdetménye, a Lakossági forint kamat hirdetmény - 4. sz. melléklet, valamint a K&H betéti bankkártya hirdetmény természetes személyek részére tartalmazza, melyek megtekinthetők a bankfiókokban és a www.kh.hu internetes oldalon. A feltüntetett EBKM értékek és díjak a 2023. április 01.-én érvényben lévő Hirdetmények szerint kerültek megállapításra. A Bank a kondíciók megváltoztatásának jogát fenntartja. A biztosítási szolgáltatást a K&H Biztosító nyújtja, a termék részleteit a vonatkozó biztosítási szerződési feltételek tartalmazzák.