a varázslatos egyszarvú elvesztése

2025. február 03.
Amikor megtakarítóként a legmegfelelőbb megoldást keressük a pénzünk értékének megtartására és vagyonunk gyarapítására, akkor sokan fordulunk a valódi hozampotenciállal rendelkező befektetések irányába. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy csak azok az eszközök képesek hosszú távon reálhozamot termelni, amelyek egyben nagyobb kockázatot is jelentenek számunkra.

Két plüss egyszarvú mellett egy másik plüss egyszarvú látható, közöttük egy mínuszjel és egy kisebb nagyobb jel, amelyek a választás és a veszteség érzésének vizuális megjelenítését szimbolizálják.

Ennek a kockázatnak a megélése mindenkinél más. Van, aki jelentős árfolyam ingadozások esetén sem esik pánikba, mert tisztában van azzal, hogy mozgások mindig vannak, de hosszú távon jellemzően a részvénypiaci befektetésekkel lehet infláció feletti hozamokat elérni. Viszont sok olyan befektető is akad (és ők vannak többségben), akikben már minimális negatív elmozduláskor félelem alakul ki, és elbizonytalanodnak a korábbi befektetési döntésük helyességében. Nekik van egy jó és egy rossz hírünk.

A rossz hír az, hogy az alapvető gazdasági folyamatok, mechanizmusok (amelyek a pénz- és tőkepiacokat mozgatják), nem fognak változni. Ugyanúgy az az összefüggés sem, amely a befektetésektől elvárt hozamok emelkedése, és az ezzel együtt járó kockázatnövekedés között húzódik.

A jó hír, hogy a veszteségek miatti rossz érzés természetes emberi reakció. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy az első csoportba tartozó (nem pánikoló) emberek has tájékán is átfut ugyanaz a bizsergés, és hirtelen hevesebb lesz a szívverésük, amikor a befektetéseik értékének csökkenésével szembesülnek. A különbség csupán annyi, hogy ők ezeket az érzelmeket nem hagyják magukon eluralkodni, és ilyenkor is racionálisan próbálnak dönteni (legyen az a befektetés megtartása vagy eladása).

Hogy miért is van mindkét csoportban ugyanaz a rossz érzés? Azért, mert így működik az ember.

Kutatások bebizonyították, hogy a döntéseink két legfontosabb hajtóereje a nyereség utáni vágyunk, és a veszteségek elkerülésére irányuló törekvésünk. A veszteségek elkerülése viszont sokkal jobban (jellemzően kétszeres mértékben) motiválja a döntéseinket, befolyásolja a hangulatunkat, mint amennyire nyerni szeretnénk (forrás: Daniel Kahneman – Gyors és lassú gondolkodás).

Vagyis úgy szeretnénk nyerni, hogy közben sohasem veszítünk.

Azzal viszont érdemes tisztában lenni, hogy ha még egy jól összeállított portfólióval is rendelkezünk, akkor is gyakran előfordulhat, hogy a befektetéseink egy része nagyon jól, várakozásokon felül teljesít, viszont egy másik része gyengélkedik (ha csak átmenetileg is).
Sőt, extrém esetben akár az egész portfólió is veszíthet valamennyit az értékéből rövidtávon.
Ezekben az esetekben igen fontos, hogy racionálisan álljunk a kérdéshez. Ne érzelmi alapon hozzunk döntéseket! Az érzelmeink –ahogy azt láttuk- arra sarkallnak bennünket, hogy meneküljünk a veszteségtől. Viszont hosszú távon kifizetődik nyugodtnak és racionálisnak maradni, főleg ha pénzügyi döntésekről van szó.

Mindig konzultáljunk tehát a befektetési tanácsadónkkal, aki sokszor más aspektusból tudja megvilágítani a történéseket, mint ahogy mi belülről megéljük. Ha hideg fejjel tudunk döntéseket hozni, azzal elkerülhetjük azt, hogy később saját magunkat hibáztassuk egy elhamarkodott (érzelemtől fűtött) döntésért.

A veszteség keltette érzelmekről van egy személyes történetem is.

A kislányom 4 éves, és már régóta szeretett volna egy zöld, plüss egyszarvút, amit valamelyik mesében látott. Elmentünk hát venni egyet.
Bementünk a játékboltba és viszonylag gyorsan meg is találta. Sugárzó arccal csapta a hóna alá, és elindultunk a pénztár felé. Ekkor azonban váratlan dolog történt, a sor végén meglátott egy ugyanolyan plüss egyszarvút, csak éppen rózsaszín változatban.
Sokat nem is gondolkodott, azt is levette a polcról és így folytatta (volna) útját a kijárat felé. Én megállítottam, és próbáltam elmagyarázni neki, hogy csak egyet fogunk megvenni, döntse el, melyiket szeretné. Hosszas vívódás és egy kis pityergés után végül visszarakta a rózsaszínt. Ezt követően kifizettük, elindultunk haza és én nagyon örültem, hogy sikerült örömet okozni a kislányomnak.
Útközben viszont a kocsiban, amikor hátrafordultam, azt láttam, hogy szorítja magához a zöld egyszarvút, de a szeméből krokodilkönnyek potyognak.
Cseppet sem tűnt boldognak, annak ellenére, hogy megkapta, amit szeretett volna, hiszen ezzel egyidejűleg veszteség is érte, amely erőteljesebb érzelmi választ váltott ki nála, mint a nyereség, jelen esetben az, hogy megkapta az egyszarvút.