segítség, járatkésés! Miben segít az utasbiztosítás?
2024. szeptember 16. - Utasbiztosítás járatkésés esetén: Ismerd meg jogaidat, kártérítési lehetőségeidet, és hogyan segíthet az utasbiztosítás az anyagi károk enyhítésében.
(forrás: pixabay.com)
A K&H Biztosító adataiból kiderül, hogy bár még csak az utazási szezon felénél vagyunk, de idén keresettebbek az utasbiztosítások, mint egy évvel ezelőtt, vagyis az év első öt hónapjában 16 százalékkal nőtt az előző évhez képest a megkötött utasbiztosítások száma. Ezen kívül az is elmondható, hogy a külföldre utazók egyre tudatosabban választanak a biztosítások közül.
elég egy rossz lépés
Egy Thaiföldön nyaraló turista például egy hajókirándulás során elcsúszott a vizes padlón és térdsérülést szenvedett. Az utas térdsérülését külföldön ellátták, de a térdrögzítővel nem szállhatott fel a repülőjárat turista osztályára. A biztonságos utazáshoz a business osztályra kellett jegyet foglalnia, amelynek ára meghaladta az 1,2 millió forintot. Emellett a kórházi és szállítási kiadások 150 ezer forintra rúgtak, valamint az utasnak további 70 ezer forintos kárigénye is volt.
Ebből az esetből is kiderül, hogy érdemes a biztosítási költségeket egyből belekalkulálni a nyaralási költségvetésbe, hiszen csak így érezhetjük magunkat igazán biztonságban.
mit tehetünk a biztonságosabb külföldi tartózkodásért?
Válaszd utazásod mellé a K&H utasbiztosítást, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!