hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

bővül az NHP hitelfelvevők köre

Hamarosan ismét módosul a Növekedési Hitelprogram, így több lehetőség nyílik a komplex, időigényesebb előkészítést igénylő beruházások megvalósítására, valamint tovább bővülhet az igénybevevők köre – vélik a K&H szakemberei.

kezdődik a veszélyszezon rizikósabb kétkerekűek az utakon

A melegebb időjárás előcsalogatja a motorosokat, akik fokozott veszélynek vannak kitéve az utakon. Uniós adatok szerint a motorosok és segédmotorosok halálozási kockázata átlagosan 18-szor nagyobb a személyautósokhoz képest. Bár a motorok csak a járműállomány 4 százalékát adják, mégis a személyi sérüléssel járó baleseteknek a tizedét okozzák a motorosok április és szeptember vége között. A K&H biztosító összeállításából azonban az is kiderül, hogy bár a motorozás kockázatos, a motorosok esetében a 6300 forintos átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási díj alacsonynak mondható.

erre számítanak idén a nagyvállalatok

A gazdasági környezetet jobbnak, a saját helyzetüket rosszabbnak látják a hazai nagyvállalatok most, mint egy éve. A K&H nagyvállalati növekedési index enyhe csökkenést követően jelenleg 6 ponton áll, ami visszafogott optimizmust mutat.

galambok lepték el az MNB-t újabb kamatvágásra lehet számítani

„A múlt héten csúcsot döntő forint és a márciusi deflációs adat is azt erősíti, hogy a Magyar Nemzeti Bank kedden folytatja a kamatcsökkentést. Az amerikai jegybank közelgő kamatemelése miatt azonban marad az óvatos, 15 bázispontos csökkentés” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

részvényekben és kötvényekben egyaránt érdemes gondolkodni K&H trendmonitor 2015 Q2

befektetési ajánlás

A jegybankok támogatása még mindig fölfelé hajtja a részvénypiacokat, és lefelé tolja a kötvénypiaci hozamokat, de a jelentős kockázatok miatt nagy kilengésekre is számítani lehet. Ezért leginkább olyan befektetésekben érdemes jelenleg gondolkodni, amelyek vegyesen tartalmaznak többféle befektetési eszközt, így egyszerre több piac teljesítményét is ki tudják használni - tanácsolják a második negyedévre a K&H Alapkezelő befektetési szakemberei.

ezeket a csapdákat kell elkerülni, ha megtakarítása van

A magyar befektetők egyik sajátossága, hogy rosszul mérik fel saját helyzetüket, illetve kevés információra alapozva, hirtelen hoznak döntéseket. Ezt elkerülendő a K&H alapkezelőjének szakemberei bemutatták a leggyakoribb befektetői buktatókat és azok elkerülésének lehetőségeit a K&H befektetői klub budapesti rendezvényén.

akik a tornateremben töltik életüket

Magyarországon a 18 éven aluli korosztály szegénységi mutatói a legrosszabbak. A leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élő gyermekek második otthonát sokszor az iskola, játszóterüket pedig a tornaterem jelenti. Hazánkban az 1,4 millió gyermekből nagyjából 600 000 kiskorú van kitéve a szegénység veszélyének – ők az iskolában nem csupán oktatást, hanem élményeket, pozitív megerősítést is kapnak és ezzel esélyt a kiemelkedésre.

egységes a hazai kkv szektor

Az év első negyedévében gyakorlatilag stagnált a vállalkozások bizalma. A hazai kkv-k egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index jelenleg -14 ponton áll, és az index történetében most először mérettől és szektortól függetlenül szinte azonos a vállalkozások várakozása. Egyedül a vállalati hitelkamatok változásával kapcsolatos álláspont javult nagymértékben, miközben nagyobb pesszimizmus csak az uniós forrásokat illetően tapasztalható – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

csúcsponton a piacok K&H trendmonitor 2015 Q2

Erős évkezdet volt a piacokon, a részvénypiaci árfolyamok történelmi csúcsot, a kötvényhozamok és a betéti kamatok pedig történelmi mélypontot döntöttek. Ezekről a szintekről már bizonytalan a folytatás, akkor is, ha a nagy jegybankok, a Fed és az EKB egyértelműen támogatja a piacokat. A jelenlegi bizonytalan piaci helyzetben érdemes vegyes alapokban gondolkodni, amelyek többfajta befektetési eszközt tartalmaznak, így több piac teljesítményét is ki tudják használni – tanácsolják a K&H Alapkezelő szakemberei.

startol a K&H gyógyvarázs pályázat 12. alkalommal kaphatnak új eszközöket a gyermek-egészségügyi intézmények

Az Egészség Világnapján 12. alkalommal hirdeti meg a K&H Csoport gyermek-egészségügyi pályázatát, amelyen kórházak, rendelők, mentőállomások igényelhetnek a gyermekek gyorsabb és hatékonyabb ellátásához szükséges berendezéseket és műszereket. Az előző években a beérkezett pályázatok közel 30%-a támogatásban részesült.

itt a tojásszezon

A húsvéti időszak nagyban befolyásolja a hazai tojásfogyasztást, ezért érdemes időben bevásárolni. Ma Magyarországon többféle tartásból származó – ketreces, mélyalmos, szabadtartásos, bio tartásos – tojás is elérhető a fogyasztók számára, azonban az eltérő technológiák miatt komoly különbségek lehetnek az árak között.

10,2 millió forint a bankkártyás vásárlásokból a beteg gyerekeknek

Több mint 10 millió forint gyűlt össze a K&H gyógyvarázs javára a Mastercard bankkártyákkal történő vásárlások után. A támogatásból a Hetényi Géza Kórház és a Flór Ferenc Kórház, valamint a balmazújvárosi, a csepeli, a komáromi, a kunszentmártoni és a zalaegerszegi mentőállomás vásárolhat orvosi műszereket. Az eszközök évente mintegy 6000 beteg gyermek ellátását segítik.

a visszaesés után olajozottan működhet a szektor

„A tartósan alacsony olajár és az OPEC tétlensége miatt megindult az olajpiac önszabályozási folyamata. Az olajtársaságok csökkentik kitermelésüket és racionalizálják működésüket, miközben az alacsony árak hatására a kőolaj-felhasználás növekszik. Ennek eredménye középtávon egy új egyensúlyi ár és az olajszektor megújulása, hatékonyabb működése lehet, amit befektetésként is érdemes kihasználni.

nem tudjuk, mire jó a hitelcsere

A K&H felmérése szerint az emberek többsége nem igazán tájékozódik az aktuális pénzügyi kérdésekről. Pedig megéri kalkulálni és 2-3 évente összehasonlítani a lehetőségeket, ugyanis tavaly például átlagosan évi 360 ezer forintot spóroltak azok az ügyfelek, akik a K&H törlesztéscsökkentő hitelre cserélték meglévő jelzáloghitelüket. A fogyasztói hitelek elszámolása illetve forintosítása során pedig 3 hónapig költségek nélkül cserélhetik le hitelüket az érintettek. A megkérdezettek nem hisznek az internetes fórumokon vitatkozóknak vagy a rokonoknak, a leghitelesebb információforrásnak a banki ügyintézőt tartják.

félmillió forint a debreceni gyermekklinikának

Ötszázezer forint értékű műszereket kapott a K&H gyógyvarázs program keretén belül a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Intézete a K&H private banking igazgatóságától. Ezzel 14-re nőtt azon Hajdú-Bihar megyei gyermek-egészségügyi intézmények száma, amiket a K&H gyógyvarázs az elmúlt 11 év alatt támogatott, összesen közel 23 millió forint értékű orvosi eszközökkel.

EU: stratégiai kérdés a fenntartható agrárium

K&H: ösztöndíjpályázat

A csökkenő termőterület, a rendelkezésre álló erőforrások szűkülése és a globális felmelegedés következtében egyre nagyobb kihívás a mezőgazdaságnak gazdaságosan és a környezetet kímélve termelni. Az Európai Unió ezt szem előtt tartva a Közös Agrárpolitika egyik stratégiai irányvonalaként határozta meg a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást a 2014-2020-as időszakra. A K&H egyetemi ösztöndíjpályázatot hirdetett a fenntartható agráriumért.

újabb kamatcsökkentési periódus kezdődhet

„A vártnál kedvezőbb gazdasági növekedés miatt holnap újból kamatcsökkentésbe kezdhet az MNB. Kis léptékű, de több lépésből álló kamatvágási ciklusra számítunk, mivel a várt Fed kamatemelés hatására sok feltörekvő deviza gyengülni kezdett. A lazítás a rövid távú kötvényhozamok után a hosszabb futamidejű állampapírok hozamára is kedvezően hathat” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

kgfb: egy városnyi autóssal többen vannak az átlagdíj csalóka lehet

A teljes magyarországi piacon 273 ezer szerződést kötöttek az utóbbi kgfb-kampány során, a K&H biztosítója pedig 100 ezer feletti szerződéskötést tudhatott magáénak. A társaság jelenleg 830 ezer kgfb-szerződést kezel. A K&H biztosítója szerint az átlagdíjakat érdemes a helyükön kezelni, a piacon pedig további növekedés várható.

nagy mozgás van a befektetési alap piacon

Továbbra is a vegyes és a kötvényalapok irányába mozdulnak a befektetők, február a legtöbb megtakarítást ilyen típusú alapokban helyezték el – derül ki a BAMOSZ havi összesítéséből. Mivel az EKB programja a kötvény- és az európai részvénypiacokat is támogatja, ezért a K&H szakemberei továbbra is ezeket az alapokat ajánlják.

előbb tanulja meg használni a mobilt a gyerek, mint a bankkártyát

Már az egészen kis gyerekek játékai között megtalálható a mobiltelefon, de ugyanúgy a műanyag bankkártya is, így mindkettőt felismerik, tudják melyik mire való. És vajon mit kap előbb a gyerek: mobilt vagy bankkártyát? A mai fiatalokat gyakorlatilag már születésüktől fogva körülveszik a digitális eszközök. Általános gyakorlat, legalábbis külföldön, hogy már a kisiskolásoknak, 7-8 éves kortól van saját mobiltelefonjuk, tabletjük. Az egyes országokban ugyanakkor eltér a gyakorlat arra vonatkozóan, mikor kaphat a gyerek saját, vásárlásra alkalmas bankkártyát, ez lehet 11, 14 vagy 16 éves kor is.

nehéz helyzetbe kerülhetnek az állattenyésztők tovább csökkentek a mezőgazdasági árak

„Januárban összességében 7,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági árak, ami a növénytermesztők számára nem, az állattenyésztőknek azonban komoly problémákat okozhat. A felvásárlási árak mélyen alatta vannak a leghatékonyabb termelők önköltségi szintjének is, ezért az állattenyésztők számára át kell gondolni, mekkora állományt tartanak fent. Mivel áprilistól indul az új egységes támogatási kérelmek benyújtásának rendje, ezért az ágazat számára a következő két hét rendkívül mozgalmas lesz” – tájékoztatott Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

315 milliárd forint új hitelkihelyezés a K&H-nál 2014-ben dinamikusan növelte hitelezési tevékenységét a K&H

A K&H dinamikusan növelte hitelezési tevékenységét, tavaly összesen 315 milliárd forint lakossági és vállalati hitelt folyósított. A lakossági hitelek esetében a jelzáloghitelek, míg a vállalatoknál a befektetési és refinanszírozási hitelek voltak a leginkább keresettek. A Bank idén is nagyon aktív kíván maradni a hitelezésben az NHP folytatásában, és az új uniós költségvetési ciklus forrásaihoz is kivételes finanszírozási lehetőségeket kínál.

a nyugdíjbiztosítás lendíti át a holtponton a piacot fordulóponthoz ért az életbiztosítási piac

Az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások jelentős szerepet játszottak abban, hogy az életbiztosítási piac 2014-ben fordulóponthoz ért, és lassan visszatalál a válság előtti szintre. A K&H biztosítója tavaly a piaci növekedést meghaladva, jellemzően két számjegyű bővülést ért el az életbiztosítási díjbevételekben és díjtartalékban. A társaság a teljes piacon a díjbevételek tekintetében idén ismét egy számjegyű növekedést és a bankbiztosítók további térnyerését várja. A nyugdíjbiztosításokkal megalapozható a megfelelő időskori életszínvonal, a K&H-nál az ügyfelek döntő többsége a rendszeres díjas konstrukciókat preferálja, kétharmaduk 6-12 ezer forintos díjat fizet havonta. Ha időben elkezdi valaki a spórolást, akkor nyugdíját akár átlagos jövedelmének 25-30 százalékával egészítheti ki 15 évig.

Visszafogadó Munkahely a K&H

Legnépszerűbb Visszafogadó Munkahely Díjjal ismerte el a K&H Csoport kismamákat segítő törekvéseit a JÓL-LÉT Alapítvány. A gyermekgondozási szabadságukból visszatérő nőket segítő vállalatoknak járó címet a Bankcsoport K&H Welcome Back elnevezésű programjának köszönhetően kapta.

bizonytalan a kkv-k beruházási szándéka

Újból visszaesett a kkv-k beruházási hajlandósága, év végén a cégvezetők 56%-a tervezett valamilyen fejlesztést. Ezzel megtörni látszik a korábban elindult pozitív, növekvő tendencia. A célokat tekintve továbbra is az IT fejlesztések állnak az élen, és leginkább a mezőgazdasági cégeknél, valamint a középvállalkozásoknál lehet számítani beruházásra az idén – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

az átalakuló Ázsiára érdemes befektetésként is odafigyelni

A világ legnépesebb régiójának fogyasztása egyre növekszik, amelyet befektetési szempontból is érdemes kihasználni. A K&H változó Ázsia tőkevédett alap olyan nemzetközi nagyvállalatok részvényeiből kínál részesedést, amelyek stabil fejlett piaci háttérrel, ugyanakkor az ázsiai régióban dinamikus növekedési potenciállal bírnak.

Legjobb Ügyfélélmény Projekt 2014 díjat nyert a K&H távhitelezési programjával

2015. március 6. – Első helyezést ért a K&H Csoport ügyfélélményt növelő, innovatív távhitelezési programjával a Develor által meghirdetett Best CX Project Award (Legjobb Ügyfélélmény Projekt 2014) pályázaton. A tavaly február óta igénybe vehető, akár videókonferencián is lefolytatható személyre szabott hiteltanácsadási szolgáltatás eredményeképpen kétszer annyian kértek tanácsot a szakértőktől a szolgáltatást nyújtó bankfiókokban.

az adótörvény módosítása elvette a cégek kedvét a cafeteriától

Az adótörvény változások ismeretében a hazai kkv-k mindössze 42%-a tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak idén. Ezzel a korábbi javuló trend után rég nem látott mélységbe zuhant a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. A középvállalkozásokra azonban egyelőre kevésbé hatnak az adószabály változások, náluk immár fél éve növekszik a béren kívüli juttatással kalkulálók aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Amerika erős gazdasága pénzt hozhat a magyar befektetőknek is

Az Egyesült Államok gazdasága a korábbinál lassabb, de stabil növekedési ciklus közepén továbbra is biztos lábakon áll. A gazdasági növekedés legfontosabb mozgatórugója a lakossági fogyasztás, amely az alacsony energiaárak és munkanélküliség, valamint a bővülő jövedelmek következtében egyre erősödik. Ennek köszönhetően az amerikai vállalatok profitja is stabilan növekszik. A K&H erős Amerika alap ebből a kiegyensúlyozott növekedésből, az Egyesült Államok Magyarországon is jól ismert óriásvállalatainak teljesítményéből nyújt részesedést.

mire költenek a fiatalok?

Míg a 14-18 évesek bankszámláján általában közel 24 ezer forint van és körülbelül 1600 forintot költenek bankkártyával egy hónapban, addig a 18 év feletti, de még nem kereső fiatalok egyenlegének átlaga közel 54 ezer forint. Ez utóbbi korcsoport átlag havi 9000-et költ. De vajon mire? A kártyahasználati jellemzők szerint elsősorban élelmiszerboltokban, ruhaboltokban, gyorséttermekben és utazások során kerül elő a bankkártya.

ilyen profitra számítanak idén a nagyvállalatok

Egyre kevesebb hazai nagyvállalat látja úgy, hogy idén növekedni fognak árbevételeik, ráadásul ők is csak szerényebb árbevétel-növekedéssel számolnak - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legfrissebb adataiból. A visszafogottabb várakozások mögött az áll, hogy a belföldi árbevételre vonatkozóan mérsékeltebb növekedést prognosztizálnak. Az idei évre átlagosan 2,75%-os bevétel-növekedést és 2,2%-os profit bővülést várnak a nagyvállalatok.

közel 2 millió forint sporteszköz-támogatás az Abaúj-hegyközi, a Bodrogközi és a Sellyei kistérség oktatási intézményeinek

Az alsóberecki óvoda, valamint a gönci, a sellyei, a tiszakarádi és a vajszlói általános iskola lettek a K&H a hátrányos helyzetűekért program sporteszköz-pályázatának díjazottjai. A K&H Csoport felajánlása nyomán az öt intézmény együttesen 2 millió forint értékű támogatásban részesül.

együttműködési megállapodást írt alá a K&H és a Tej Terméktanács

Együttműködési megállapodást írt alá a K&H és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

erős évkezdet a befektetési alap piacon

áramlik a pénz a vegyes és a kötvényalapokba

„Erősen indult az év a befektetési alap piacon, több mint 62 milliárd forinttal növekedett a befektetési alapok állománya. Ez főként annak tudható, hogy felgyorsult a beáramlás a kötvény és a vegyes alapokba, e két alaptípusban több mint 42 milliárd forint megtakarítást helyeztek el. Ez az irány továbbra is jó lehet, mivel márciusban újabb kamatcsökkentésre lehet számítani” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

tovább bővül az NHP

„Újabb lendületet adhat a Növekedési Hitelprogramnak, hogy az MNB legutóbbi bejelentése szerint a kedvezményes hitel további nyújtása mellett a kkv szektor szereplőinek kockázatát is kis részben átvállalja. Ezzel tovább bővülhet a hitelfelvevők köre, és kisebb, kevésbé tőkeerős vállalkozások is részt tudnak venni a programban” – nyilatkozta Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

új egyensúlyi helyzet van kialakulóban

„Decemberben ismét 6,6%-kal csökkent a mezőgazdasági termékek ára az előző év azonos időszakához képest, összességében azonban jó évet zárt az ágazat, nemzetgazdasági szinten is meghatározó mértékben hozzájárulhatott a gazdasági növekedéshez. Az év utolsó négy hónapjában ugyanakkor már érezhető az orosz embargó hatása, és egy új egyensúlyi helyzet van kialakulóban az árupiacokon” – nyilatkozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

A K&H Bankcsoport 2014-ben 315 milliárd forint új hitelt folyósított, nettó eredménye pedig egyszeri tételek nélkül 28,2 milliárd forint volt

A K&H Bankcsoport egyszeri tételek nélküli nyeresége 28,2 milliárd forint volt 2014-ben, ami 52%-kal magasabb, mint 2013-ban. Mind hitel, mind pedig megtakarítási piaci része növekedett. A K&H 2014-ben 315 milliárd forint új hitelt folyósított. 2014 utolsó negyedévében a K&H Bankcsoport 3,4 milliárd forintos nyereséget ért el. A K&H 2014-ben 70,9 milliárd forintos (adózás előtti) egyszeri céltartalékot képzett a devizahitelek árfolyamrésének korrekciójára és az egyoldalú kamatmódosításokra. Ebből eredően a K&H Bank 29,1 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a tavalyi évben. A K&H Biztosító tavaly 2,5 milliárd forintos adózás utáni nyereséget ért el, ami 13%-kal magasabb, mint az előző évi profit.

erre számítanak az intézményi befektetők

Alapvetően optimisták az idei kilátásokat illetően a hazai intézményi befektetők, a fejlett és a feltörekvő piacokon egyaránt emelkedésre számítanak. A kedvező hangulatot a jegybankok is támogatják, hiszen legkorábban a második félévben valószínűsítik a Fed kamatemelését, míg a Magyar Nemzeti Bank részéről egész évben folytatódhat a laza monetáris politika. A kőolajra vonatkozóan pedig meredekerősödést várnak az év során a szakemberek – derül ki a K&H Alapkezelő intézményi befektetők körében végzett felméréséből.

indul a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat

A K&H Csoport idén első alkalommal ösztöndíjpályázatot hirdet a magyarországi agrárképzést folytató egyetemek és főiskolák mester és PhD képzésben résztvevő hallgatói számára. A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat célja, hogy anyagi támogatással segítse azon hallgatók tanulmányát és kutatómunkáját, akik az agrárágazat egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését tartják szem előtt.

tudatosabban terveznek a hazai megtakarítók

A K&H Alapkezelő befektetői felmérése szerint a megtakarítással rendelkezők jó része egyszerre több befektetési formában, főként befektetési alapokban és bankbetétekben helyezi el pénzügyi tartalékait. Emellett az is látható, hogy az alacsony betéti kamatok arra ösztönzik a befektetőket, hogy hosszabb befektetési időtávban gondolkodjanak. Ehhez pedig továbbra is kedvező megoldást nyújt a tartós befektetési számla és a nyugdíj-előtakarékossági számla, hiszen idén is megmaradnak az adókedvezmények.

15 éves a K&H e-bank több mint félmillió ügyfél használja a szolgáltatást

15 évvel ezelőtt vezette be a K&H Bank az elektronikus bankolást mint szolgáltatást, és népszerűsége azóta is töretlenül nő. Ma már minden tizedik ügyfél kizárólag a digitális megoldásokat választja, főleg a 30 évnél fiatalabbak. A Bank e-bankos ügyfelei száma már meghaladta az 500 ezret.

ismét lendületbe hozható a kkv szektor?

A tavalyi szerény növekedés után ismét romlott a kkv-k hangulata, 5 pontos csökkenés után a K&H kkv bizalmi index -15 ponton áll. Ennek oka, hogy a gazdaságpolitikára és a közterhek változására vonatkozó várakozások, valamint az uniós pályázati források elérhetőségének megítélése meghatározó mértékben romlott. A bizalom romlása minden ágazatban és méretkategóriában megfigyelhető, de a legnagyobb visszaesés a kereskedelmi cégekre és a középvállalkozásokra jellemző. Az évtizedes kutatási tapasztalatok és a jelenlegi makrogazdasági környezetismeretében nem kizárt, hogy a vállalkozások öt év után ismét optimistán tekintsenek a jövőbe, azonban ez csak több terület együttes fejlődése, javulása esetén valósulhat meg.

repedeznek a részvénypiacok K&H trendmonitor 2015 Q1

befektetési ajánlás

A befektetők hozaméhsége, a jegybankok támogatása és a legfrissebb gyorsjelentések még mindig fölfelé hajtják a részvénypiacokat, de a jelentős kockázatok miatt nagy kilengésekre lehet számítani. Ezért részvényeket most csak védett formában ajánlanak a K&H Alapkezelő szakemberei. A nyersanyagpiacon és a hazai tőzsdén viszont jó beszállási lehetőségeket hozhatnak a következő hetek.

egyelőre nem várható a vállalati hitelpiac komoly bővülése

„A támogatott hitelek szerepe a vállalati hitelpiacon nem kérdőjelezhető meg, hiszen ezek által sikerült megállítani a hitelpiac beszakadását. A 2015-ben is igényelhető Növekedési Hitelprogramra továbbra is van kereslet a vállalatok részéről, azonban a tervezett beruházások jelentős növekedésének hiányában az eddigi hitelfeltételek mellett az idén kihelyezett hitelek nagysága várhatóan nem fogja meghaladni a tavalyi mértéket” – tájékoztatott Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatója.

jelentős összeghez juthat, aki időben kapcsol érdemes mielőbb gondoskodni a nyugdíjas évekről

Hosszú távon jelentős összeg halmozható fel a nyugdíjbiztosításokkal, így megalapozható a megfelelő időskori életszínvonal. Minél korábban lát neki valaki az öngondoskodásnak, annál többet kap később, ráadásul az állami támogatás akár milliós nagyságrendű pluszt jelenthet. A K&H biztosítójának adatai szerint a nyugdíjbiztosítást választók átlagosan 46 évesek és az előre gondolkodók között közel azonos arányban képviselteti magát mindkét nem.

erre készül az MNB

„Az Európai Központi Bank mennyiségi lazítása és az alacsony hazai inflációs környezet miatt az MNB tovább csökkentheti az alapkamatot, akár 1,5%-ig. Erre a januári döntés alkalmával várhatóan még nem kerül sor, az előkészítő lépésekre azonban már számítani lehet. Az elmúlt hét nagy kötvénypiaci hozamcsökkenése a magyar állampapírokat is elérte, de a nemzetközi környezetben még mindig jónak számító hozamok miatt továbbra is vonzóak maradnak a hazai kötvények – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a nagyvállalatok visszafogott optimizmussal vágnak neki az évnek

Visszafogott optimizmussal kezdik az idei évet a hazai nagyvállalatok. A cégek elsősorban saját helyzetüket illetően számítanak kedvező kilátásokra, míg a makrogazdasági környezet szempontjából inkább stagnálást várnak - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legfrissebb adataiból.

a mezőgazdaság a közös együttműködés révén lehet erősebb

Az Agrár Klub legutóbbi rendezvényén a magyartól lényegesen eltérő szerkezetű belga agrárium működésébe pillanthattak be a résztvevők. A belga farmgazdások a maguk 30 hektáros méretével világpiaci szinten termelnek, ami a földrajzilag igen kedvező elhelyezkedésen túl annak is köszönhető, hogy a gazdák érdekeit több szövetség képviseli és védi, amelyek közös hangon szólalnak fel a gazdák érdekében. Ezenfelül a Közös Agrárpolitika támogatásainak minél hatékonyabban elosztásával is igyekeznek még versenyképesebbé tenné a gazdaságokat.

teszt elé állítja a devizapiac a befektetőket

„A befektetési alap piacon év végén nem történt komolyabb változás, folytatódott a tőke kiáramlása a pénzpiaci alapokból, miközben a kötvény és a vegyes alapok vagyona tovább növekedett. Ez a trend idén is folytatódik, azonban a múlt heti devizapiaci tornádó megmérettetés elé állítja a befektetőket, hajlandóak-e kitartani az abszolút hozamú alapok mellett. Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója ezek esetében is a több lábon állást javasolja.

a munkáltató fizetheti a lakáshitel egy részét

A lakáshitel törlesztésében már a munkáltatók is segíthetik dolgozóikat. Az új cafeteria juttatás meglehetősen bonyolult, ezért érdemes tanácsadó cég vagy pénzintézet segítségét kérni. Így a munkáltató adminisztrációs terhe nagymértékben lecsökkenthető.

folytatódik az árcsökkenés a mezőgazdaságban

„Az agrárszektorban folytatódik a termelői árak csökkenése, de ezzel együtt is jó évet zárhat az ágazat” – nyilatkozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

izgalmas évkezdet a tőkepiacokon K&H trendmonitor 2015 Q1

„Izgalmasan indul az év a tőkepiacokon, már az első negyedév is sok meglepetést hozhat. A főszerepet ezúttal az Európai Központi Bank játssza, hiszen jó eséllyel már az év elején meglépi a likviditásbővítést, amire a piacok várnak. A részvénypiacokon azonban a tavaly őszi korrekcióhoz hasonló ingadozásokra lehet számítani, ezért jelenleg a részvényeket csak védett formában javasoljuk” – tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója az első negyedévre.

vigyázat, medveveszély! óvatosságra int a K&H Alapkezelő

A tavalyi évhez hasonló növekedési kilátások, és a ralizó részvénypiacok ellenére óvatosságra intenek a K&H Alapkezelő szakemberei, mivel olyan kockázatok vannak a rendszerben, mint Görögország kiválása az Unióból, vagy az olajárzuhanás miatt az energiaszektor összeomlása, amelyek a tavaly őszi korrekcióhoz hasonló visszaesést indíthatnak el. Középtávon ezért a részvények csökkentése javasolt, a nyersanyagpiacban azonban ilyen távon már érdemes gondolkodni. A nemzetközi kötvényekben nem, viszont a magyar államkötvényekben idén is látnak fantáziát a szakemberek.

veszélyben a társasházak könnyen pórul járhatnak a lakók

A viharos hónapok után megérkezett az igazi tél, a csapadék, amelyek lakásbiztosítási szempontból fokozott kockázatokat jelentenek, ezért érdemes felkészülni a lehetséges károkra. Egy-egy lakás akkor van biztonságban, ha rendszeresen felülvizsgált egyéni lakás- és társasházi biztosítás egyaránt védi. Bár 2014 első kilenc hónapjában a K&H biztosítójánál a társasházi biztosításokhoz kötődő kárrendezések száma 2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a társasházi biztosítási szerződések száma 10 százalékkal nőtt 2013-hoz képest, és átlagosan 232 millió forint egy-egy ilyen szerződés értéke. Leggyakrabban vezetéktörések és a tetőbeázások miatt volt szükség kárrendezésre.

padlón a fiatalok elégedettsége

A K&H pályakezdők jóléti index legalacsonyabb értékét hozta a 2014. év végi felmérés. A 19-29 éves városi fiatalok elégedettségét mérő index +2 értéket ért el az utolsó negyedévben. A megelőző félév +12 értéke után született ez az eredmény, de a korábbi mérések során is +4 volt a legalacsonyabb mért érték, 2013 utolsó negyedévében. Az index az élet több területén vizsgálja a fiatalok elégedettségét és várakozásait. A mostani eredmény abból adódik, hogy az eddig mért legalacsonyabb érték született az önmegvalósítást, az anyagi biztonságot, az önállóságot és a lakáshoz jutást vizsgáló részindexeknél is. De általában az életükkel való elégedettség is az eddigi legalacsonyabb értékre esett vissza a fiatalok körében. Az index értékét lefelé mozdította az is, hogy a fiatalok a jövőbeli kilátásaikat értékelték negatívan.

idén fokozódik a hozamvadászat

„Idén hozzánk is elérhet az a fejlett piaci trend, hogy a kamatszint az infláció alá csökken, ezzel tehát eltűnik a reálhozam. Így a megtakarítóknak szembe kell nézniük azzal, hogy kockázat nélkül nincs hozam, ami a befektetési piacon a komplettebb, magasabb hozamlehetőséget nyújtó befektetési lehetőségek irányába mozdítja a befektetőket” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a kkv-k fókuszterületté váltak a banki hitelezésben

A K&H üzleti tippek hazai vállalkozásoknak szóló rendezvénysorozatán a szakemberek évről-évre bemutatják a kkv hitelezés irányait, tendenciáit. A fokozódó állami szerepvállalásnak is köszönhetően a cégek jelenleg számos forráslehetőség közül választhatnak, azonban a vállalkozásoknak érdemes megfontolni, hogy a felvett hitel alacsony költségekkel, de bonyolult garanciával és adminisztrációval, vagy inkább magasabb kockázati felárral, de jóval egyszerűbb és olcsóbb járulékos költségekkel és adminisztrációval járjon.

2015 piaci meglepetései

„A befektetők mindig azt figyelik, mire lehet leginkább számítani. A gazdaság és a tőkepiacok azonban soha nem egy előre megírt forgatókönyv alapján működnek. A K&H alapkezelője ezért összegyűjtötte azokat az eseményeket, amelyeknek csupán csekély esélyük van, hogy bekövetkeznek, hatásuk azonban igen jelentős lehet. Érdemes tehát ezeken is rajta tartani a szemünket a jövő évben, a megtakarításoknál pedig portfólió-építéssel csökkenteni a kockázatokat!

a nagyvállalatok technológiafejlesztésre készülnek

A hazai nagyvállalatok fele tervez jelenleg beruházást a következő egy évben, ezért a Növekedési Hitelprogramnak a jövő évben is fontos szerepe lehet a vállalati szektor fejlesztéseinek finanszírozásában. A legnagyobb hazai cégek jelenleg leginkább technológiafejlesztésre fókuszálnak – derül ki a K&H nagyvállalati növekedés index kutatás adataiból.

így ajándékoznak a fiatalok

A fiatalok harmada még csak most kezd hozzá a karácsonyi bevásárláshoz. 6-7 családtagnak, barátnak vesznek ajándékot, de összesen mindössze 20.000 forintot költenek el. A drága ajándék vásárlása nem jellemző, és az áruhitelt, személyi kölcsönt sem ez a korosztály hívja segítségül karácsonykor – derül ki a K&H pályakezdők jóléti index kutatásából.

még jó ideig maradhat az alacsony olajár

„A jövő év első felében is alacsony kőolajárra lehet számítani, hiszen a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete egyelőre nem hív össze rendkívüli ülést, hogy szigorítsa a kitermelést, a soron következő tanácskozásra pedig csak jövő júniusban kerül sor. A tartósan alacsony olajár akár 0.5 százalékponttal is növelheti világszinten a növekedést, ami újabb lendületet adhat a részvénypiacoknak. A nyersanyag befektetések jelenleg rövid távon még kockázatosak, azonban hosszabb távra jó beszállási pontokat találhatunk” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

újra éledezik a kkv-k beruházási kedve

Újra emelkedik a vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégvezetők 60%-a tervez valamilyen fejlesztést. A középvállalkozásoknál még ennél is jobb a helyzet, mivel több mint 80%-uk gondolkodik beruházásban. A célokat tekintve továbbra is az IT fejlesztések vannak az élen, de a kkv-k egy jelentős része tervezi a gépek, berendezések korszerűsítését is – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

mesével a beteg gyermekek boldogabb karácsonyáért

Az egészség a legnagyobb ajándék – jól tudja ezt minden gyermek és szülő, aki napokat volt kénytelen a kórházi falak között tölteni. A K&H gyógyvarázs idén karácsonykor és jövőre is szeretne hozzájárulni a beteg gyermekek lelki egészségéhez. Karácsonyra várják a saját készítésű mesevideókat, a jövő év eleji személyes meseolvasó időpontok pedig már foglalhatók a www.khgyogyvarazs.hu oldalon.

a jövőben nem egymást, hanem a balesetet előzik meg az autók

az intelligens autók a biztosítási piacot is átalakítják

Belátható időn belül megjelenhetnek a közforgalomban a néhány éve még a sci-fik világából ismert sofőr nélküli autók, amelyek többek között a baleseti statisztikákat javíthatják, de emellett az autóbiztosítási piacot is átalakíthatják. Magyarországon 20 százalékkal csökkent tíz év alatt a személyi sérüléssel járó balesetek száma, a sérültek száma pedig 25 százalékkal mérséklődött. Az intelligens rendszerek pedig további javulást eredményezhetnek.

a Fed átadja a stafétabotot

„A héten akár már kiderülhet, hogy a Fed mikorra időzíti kamatemelését, a piacok továbbra sem fogynak ki a pénzből, hiszen az Európai Központi Bank és a Japán Központi Bank folytatja a mennyiségi lazítást. Az emelkedő piaci trend így 2015-ben is folytatódhat, habár az eddigi, gyakorlatilag töretlen tőzsdei árfolyam-emelkedés már nem valószínű” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a csökkenő árak után drágulás várható a mezőgazdaságban

„Az októberi mezőgazdasági árak még a nyári pozitív várakozásokat tükrözik. A betakarítási szezon eredményei alapján azonban a terméshozamok és a minőség is elmarad a várttól, így az árak emelkedése várható” – nyilatkozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

gyógyítson egy kattintással

A K&H gyógyvarázs programnak most bárki részese lehet! Ha Ön is szeretne hozzájárulni a beteg gyerekek mielőbbi gyógyulásához, most nem kell mást tennie, csak egy kattintással választania a gyermek-egészségügyi intézmények közül. A K&H gyógyvarázs karácsonyi szavazásán az intézmények orvosi műszereket kapnak, hogy a modern eszközök révén minél gyorsabban, hatékonyabban tudják gyógyítani kis betegeiket.

egyre kényelmesebben bankolunk

a K&H Bank 2017-ig 6 milliárdot költ digitális fejlesztésekre

Bár az emberek jelentős része még mindig inkább a hagyományos csatornákon intézi pénzügyeit, minden tizedik ügyfél, főleg a 30 évnél fiatalabbak, már kizárólag a digitális megoldásokat választják, és 40 százalék körüli azok aránya, akik hagyományos és digitális csatornákon keresztül is bankolnak. A K&H Bank a következő három évben 6 milliárd forintot költ e téren fejlesztésre, hogy a szolgáltatások alkalmazkodjanak az átalakuló bankolási szokásokhoz.

lényeges változásokkal kell számolni az új pályázati ciklusban

A K&H üzleti tippek hazai vállalkozásoknak szóló rendezvénysorozata idén is folytatódott. Ezúttal a kkv-kat jelenleg leginkább foglalkoztató témát, a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus támogatási rendszerét, az elérhető uniós forráslehetőségeket, és a pályázati kiírások változásait mutatták be a szakemberek. Az új ciklusban kevesebb operatív programmal, terjedelmesebb pályázati kiírásokkal, ugyanakkor kevesebb beadandó dokumentációval lehet számolni. Az esélyegyenlőséget és az átláthatóságot segíti, hogy minden év végén meghatározzák majd a következő évi kereteket, a pályázatok benyújtását megelőzően pedig már 30 nappal ismertek lesznek a konkrét feltételek.

kedvező feltételek mellett is okosan a kölcsönfelvétellel

Az év végén rendszerint megnő az érdeklődés a személyi kölcsönök iránt, amelyekkel az adott évre tervezett célok megvalósítását gyorsítják fel az ügyfelek. A mostani év végén a januártól változó hitelfelvételi szabályok miatt is várhatóak előrehozott kölcsönfelvételek. A kedvező feltételek mellett kínált kölcsönöknél érdemes átnézni, nem alkalmas-e olyan hitel kiváltására, amit még kedvezőtlenebb kamatkörnyezetben vettünk fel – hívja fel a figyelmet a K&H.

az erős mezőgazdaságért profiltisztításra és összehangolt agrárszakképzésre van szükség

Az agrárszakképzés és az agrár-felsőoktatás intézményi kereteiben megvalósuló tudástranszfert vitatták meg az Agrár Klub legutóbbi rendezvényén. A mezőgazdaság jelentős mértékben járul hozzá az ország gazdasági növekedéséhez, a szektor beruházásai, és a foglalkoztatottak száma is bővült az elmúlt években. Ahhoz, hogy az agrárium tovább erősödjön, megújuló, összehangolt agrárszakképzésre van szükség, amit profiltisztítással, a tangazdaságok korszerűsítésével és a gyakorlati képzések kibővítésével érhetünk el.

érdemes a kötvénypiacon tartani a szemünket

„A kamatcsökkentési ciklus után is jól teljesít a hazai állampapírpiac, ennek köszönhetőn folyamatosan növekszik a kötvényalapok állománya. Jelenleg több mint 1200 milliárd forint megtakarítás van kötvényalapokban, amelyek nagy előnye, hogy az állampapírokhoz képest jóval nagyobb likviditást nyújtanak, és olyan befektetések is elérhetőek vele, amelyeket közvetlenül nem lehet megvásárolni. Mivel a jövő év elején jó esély van a hazai alapkamat csökkentésére, ezért a kötvénypiacon a továbbiakban is stabil hozamokra lehet számítani” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a K&H negyedszerre is „Az év bankja Magyarországon”

A „The Financial Times” által kiadott „The Banker” nemzetközi szakmai banki és pénzügyi magazin idén immár negyedik alkalommal ítélte a K&H-nak „Az év bankja Magyarországon” elismerést.

ismét nagy hangsúlyt kap az értékmegőrzés a befektetési alap piacon

„Folytatódik a befektetési alap piac növekedése, azonban zaklatott piaci mozgások miatt a hozamkeresés mellett újból előtérbe került az értékmegőrzés. Ezt mutatja, hogy a vegyes és a kötvényalapok töretlen népszerűsége mellett újból növekedtek a pénzpiaci alapokban elhelyezett megtakarítások” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

albérletbe is nehezen költözik a fiatal

Továbbra is a szülői házban él a 19-29 éves városi fiatalok több mint 60 százaléka. Az önállósodás egyik kézenfekvő útjának tűnő albérletet, önálló bérleményt ötödük választotta. Többségében kettesével vesznek ki egy lakást, amelyért átlagosan 29 ezer forint bérleti díjat fizetnek fejenként. Rezsivel együtt 53 ezer forintra van szükség havonta az önállósodás első lépéshez.