otthonról jár be dolgozni a mai egyetemista
106.000 fiatal várta tegnap este a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését. Azt még nem tudjuk, közülük kik és milyen diákok lesznek. A K&H pályakezdők jóléti indexe megkérdezéseiből azonban az derül ki, hogy a jelenlegi egyetemisták, főiskolások derűlátóak, kétharmaduk dolgozik a tanulás mellett, de a szülői háztól csak lassan válnak el.
A K&H pályakezdők jóléti indexe adatai szerint a 19-25 éves korosztály 21 százaléka még tanul, többségük a felsőfokú oktatásban, 82 százalékuk államilag finanszírozott, a többiek költségtérítéses képzésben vesznek részt. Ami a szakokat illeti, a műszaki, a gazdasági, a bölcsészettudományi és informatikai szerepel az első négyben. A felsőoktatásba bejutni a mostani egyetemisták 42 százaléka szerint tehetséggel és szorgalommal nem nehéz, 26 százalék viszont azt mondja, hogy ezt elsősorban a pénz határozza meg, és csak a gazdagok gyerekei juthatnak be. A többiek (33 százalék) szerint már így is túl sokan vannak már az egyetemeken.
optimista egyetemi évek
A K&H pályakezdők jóléti index mérése során megkérdezett 19-29 éves fiatalok közül a diákok a leginkább bizakodóak, 84 százalékuk optimistán néz a jövőbe. Jó lenne, ha az egyetemet most kezdők később sem veszítenék el az optimizmusukat, a most megkérdezettek körében ugyanis mire aktív keresők lesznek, csak 67 százalékuk marad ilyen derűlátó. Ha valaki diák, optimistább az álláskereséssel kapcsolatban is, mint az aktív dolgozó kortársaik. 32 százalékuk gondolja úgy, hogy könnyen vagy nagyon könnyen találnának állást, míg akik dolgoznak, azoknak csak 15 százaléka hisz abban, hogy gyorsan találna új munkahelyet.
az egyetem költségeit a család és a saját munka fedezi
A diákoknak csak egyharmada nem dolgozik, a többiek viszont alkalmanként vagy rendszeresen vállalnak munkát a tanulás mellett. 17 százalékuk felvett diákhitelt, és további 7 tervezi ezt. A családtól kapott támogatással a mostani diákok 76 százaléka teljesen elégedett, vélhetően az ő családjaik is jelentősen hozzájárulnak az egyetemi évek költségeihez.
„Ma már általános az a szemlélet, miszerint a tanulás egy befektetés, sőt az egyik legjobb befektetés. Magyarországon is jelentősen bővültek azok a lehetőségek, amelyek segítségével egy diák illetve a családja a tanulmányainak költségét kigazdálkodhatja. Tőlünk nyugatabbra fekvő országok társadalmaiban már évtizedek óta természetes, hogy a diákok hozzájárulnak tanulásuk költségeikhez, az addig már megszerzett tudásuk, képességeik piacosításával. A munkaerőpiac is honorálja, ha egy friss diplomás már valamilyen munkatapasztalattal bír” – mondta dr. Bába Ágnes, a K&H a K&H Bank Lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.
népszerű a mamahotel
Kollégiumban él az egyetemisták, főiskolások öt százaléka, valamilyen bérleményben 24 százalék, 9 százalék rendelkezik saját lakással, a többi 62 százalék pedig szülők lakásában él. Azok közül, akik jelenleg a szüleikkel laknak, 16 százalék szeretne a lehető leghamarabb önálló háztartást. 72 százalék majd idővel elköltözne, de egyelőre nem tartja ezt olyan fontosnak, és van 12 százalék, aki deklaráltam nem is tervezi, hogy elköltözik.
sokan külföldön is kipróbálnák ki magukat
A mostani egyetemisták, főiskolások 92 százaléka mondja azt, hogy beszél idegen nyelvet, az aktív dolgozók között ez az arány már csak 62 százalék. Külföldi tanulást egy időre ötödük tervez, munkavállalásra majdnem felük mondta ezt. Ezzel szemben az aktív dolgozó fiataloknak 28 százaléka veszi fontolóra a külföldi munkavállalás lehetőségét.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 222 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,2 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,5 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 122,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu