még több helyen gyógyítanak a mesedoktorok

2014 júliusától újabb 13 kórház kis betegeinek napjaiba lophatnak derűt a K&H gyógyvarázs mesedoktorok. Az önkéntesek így már az ország 42 gyermekosztályára mehetnek személyesen mesét olvasni, míg az interneten átküldött mesevideókat már 30 intézményben nézhetik meg a beteg gyerekek a K&H által biztosított számítógépeken.

A mese gyógyító erejét közel 20 000 gyerek élhette át az elmúlt 11 hónapban: a K&H gyógyvarázs mesedoktorai személyesen vagy a weben keresztül csempésztek egy kis vidámságot a kis betegek kórházban töltött napjaiba, hogy ezzel is hozzájáruljanak testi-lelki gyógyulásukhoz, hogy mihamarabb újra teljes életet élhessenek.

A K&H gyógyvarázs önkéntes mesedoktorai 2013. augusztus óta összesen 6700 alkalommal olvastak személyesen mesét az ország kórházaiban. A program júliustól három új helyszínnel bővült: a meseolvasók már a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, és az ózdi Almási Balogh Pál Kórház időpontjai közül is tudnak válogatni. Ezzel összesen 42-re növekedett a személyes meseolvasásban résztvevő kórházak száma, és immár az ország 17 megyéjében, összesen 32 településen van lehetőségük a segíteni vágyó önkénteseknek, hogy meseolvasásukkal hozzájáruljanak a beteg gyerekek lelki egészségéhez.

A személyes meseolvasás mellett a program webes ága is nagy népszerűségnek örvend: december óta összesen 112 mese került fel a K&H gyógyvarázs Youtube csatornájára. A programban eddig résztvevő 20 kórház mellé most újabb 10 intézmény csatlakozott, így immár az ország 30 gyermekosztályán nézhetik a gyerekek a gyógyító mesevideókat a K&H által biztosított számítógépeken. Az önkéntesek által beküldött történeteket a kis betegek eddig közel 13 000 alkalommal tekintették meg.

„A K&H gyógyvarázs mesedoktorok a weben programja nagyon jó hatással van a kis betegekre, hiszen a mesék elfeledtetik velük a bajt, fájdalmat” - mondta Schneidler Mónika, a Tolna megyei Balassa János kórház gyermekosztályának főnővére. „A program emellett az egészségügyi személyzet munkáját is megkönnyíti, hiszen a mesék hatása alatt álló, a kórházi légkörből ezáltal kiszakadó gyerekek gyorsabban gyógyulnak.” 

„Nagyon örülünk, hogy egyre több kórház csatlakozik a kezdeményezéshez, és a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program személyes és webes ága révén így már az ország 72 kórházi osztályán tapasztalhatják meg a gyerekek a mese varázslatos gyógyító erejét” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója. „Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk a mesedoktorainktól, hogy mekkora élmény volt számukra a meseolvasás, mekkora örömöt okoz az, hogy egy-egy kisgyermeket kiragadhatnak a kórházi lét ridegségéből és a mese segítségével egy képzeletbeli világba röpíthetik. A személyes olvasásoknak és a webes meséknek hála eddig közel 20 000 beteget bűvöltek el a K&H gyógyvarázs mesedoktorok.”

„A gyerekek is élvezték, és nekem is nagyon sok örömet adott a mesedélután. Hatalmas élmény volt látni a gyerekek csillogó szemét, amint magukkal ragadta őket a királyfi és a királylány története. A szülők is hálásak voltak, hogy valaki kicsit leveszi vállukról a terhet, a kicsik pedig őszinte kiváncsisággal hallgatták a történeteimet” – mondta el B. Krisztina K&H gyógyvarázs mesedoktor, aki az ajkai Magyar Imre Kórházban olvasott.

K&H gyógyvarázs

A K&H Csoport, a gyermek-egészségügy elkötelezett támogatója 2014-ben 11. alkalommal hirdette meg K&H gyógyvarázs pályázatát, amelyen a nyertes gyermek-egészségügyi intézmények műszertámogatásban részesültek. A program ezen felül kiterjed a beteg gyermekek lelki egészségének javítására is, szórakoztató programelemekkel kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai egyaránt teljes életet élhessenek. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretén belül 14 éven felüli önkéntesek látogatnak el a programban résztvevő intézményekbe, illetve küldhetnek mesevideót a beteg gyermekeknek. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programra bárki regisztrálhat a http://www.khgyogyvarazs.hu/ oldalon, ahol az önkéntes ki tudja választani a számára legmegfelelőbb helyszínt és időpontot, vagy fel tudja tölteni felvételét.

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

A K&H Csoport a következő 4 évben továbbfejleszti digitális megoldásait, így összességében 6 milliárd forint összegben ruház be digitális szolgáltatásokba.

 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 222 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,2 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,5 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 122,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Pete Renáta

Well PR Ügynökség
  • 06 (1) 350 7390 /130