így biztos nem ér meglepetés: mindent a casco önrészről
2024. augusztus 27. - Te tudtad, hogy egy baleset során, ha te voltál a vétkes, a te autódban keletkezett kárt csak casco biztosítás esetén téríti meg a biztosító?
(a kép forrása: pixabay)
Hiába tűnik nyilvánvalónak ez a pont, sokan mégsem járnak utána alaposan. A használt autók árai relatíve jól meghatározhatók az évjárat, a benne lévő kilométerek és az autó külső-belső állapota alapján. Ha túl, vagy épp ellenkezőleg: alulbecsüljük ezeket a mutatókat, akkor könnyen válhat túlárazottá, vagy akár gyanúsan olcsóvá válik a kocsi. Érdemes ezért tüzetesen végignézni a releváns oldalakat (pl. Használtautó.hu, Jófogás), és legalább 10–20 olyan autó hirdetéséből informálódni, amit épp el akarunk adni. Ha csak 1–2 hirdetést nézünk meg, az félrevezető lehet.
A jármű meghirdetésekor fontos, hogy a fotók és a leírás alapján a vevő érdeklődését felkeltse az autó. Elengedhetetlen a több szögből elvégzett fotózás, hogy az autó minden oldala látható legyen. A belső teret érdemes egy alapos takarítást követően lefényképezni. A látható hibákról, sérülésekről is készítsünk képet, így egyből egyértelmű lesz a vevő számára, hogy a tulajdonos nem akarja ezeket elrejteni előle.
A különféle hirdetési oldalakon adjunk meg minden, az autóval kapcsolatos adatot, hogy az érdeklődő minél több információhoz juthasson és könnyebben dönthessen.
Csábító gondolatnak tűnhet mechanikai tuningokat elvégeztetni az autón annak érdekében, hogy jobb áron el tudjuk adni. A valóságban ezek a munkálatok az esetek többségében nem tudnak annyit hozzáadni az autóhoz, hogy plusz pénzt tudjanak behozni a ráfordítás után. A hozzáértő autósok – akik sokszor a vevők kísérőiként jelennek meg az alkudozáskor – pontosan ismerik ezeket a fogásokat, és csak a beruházás költségével fogják növelni a vételárat. Azaz a legjobb eset a “Sok hűhő semmiért”, máskülönben pedig csak ráfizetés van.
A blöff azóta az emberiséggel van, hogy feltaláltuk a cserekereskedelmet. Sok esetben működik is, de az autók piacán a gyanakvás és a bizalmatlanság mindennapos, így pillanatok alatt, néhány keresztkérdés után kiszúrják a vevők, ha az eladó nem mond igazat. A hibákat nem érdemes eltitkolni, mert utólag joggal reklamálhat a vevő, és akár jogi úton is érvényt szerezhet igazának.
Ha nem vagyunk időprésben, nem szabad elkapkodni az autó eladását, hanem megéri kivárni legalább 3–4 ajánlatot, így tisztább képet kaphatunk a kocsi értékéről. Jó ötlet, ha több internetes portálon is meghirdetjük az autót, ami abban is segíthet, hogy pár hét alatt kitapasztalhassuk, honnan jönnek az érdeklődők. Ahonnan a legtöbben jelentkeznek, ott érdemes egy hetes kiemelést venni pár ezer forintért. A tapasztalatok szerint ez megdobja a jelentkezők számát, és akár pár nap alatt megemelkedhet az ajánlatok száma, és akár a vételár is.
Ha pedig az autó eladását követően másik autót vásárolunk, ne feledkezzünk meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról és a cascóról sem. Ismerd meg a K&H kötelező felelősségbiztosítás és casco biztosításának részleteit!
Válaszd autódhoz a K&H gépjárműbiztosításait, amiket kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!