hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H sajtóinformáció az új cafetéria szabályozással kapcsolatban

2016. június 3-án jelent meg az Országgyűlés honlapján a cafetériával kapcsolatos új szabályozási tervezet, melyet a 2017-es adócsomag keretében meg is szavazott a parlament. 

jobban féltik a sajátjukat

a bérelt lakásban élők felének van csak lakásbiztosítása

A saját tulajdonú lakóingatlanban élők 93 százalékának van lakásbiztosítása, a bérleményben lakók azonban kevésbé elővigyázatosak: esetükben csak 52 százalék rendelkezik lakásbiztosítással - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A fiatalok kevésbé óvatosak: a 30-as korosztályban csak 73 százalékos volt a lakásbiztosítási lefedettség, míg a 40 évnél idősebbek esetében ez már 89 százalékra emelkedett. A kutatásból az is kiderül, hogy a lakásbiztosítással rendelkezők 24 százaléka soha nem néz körül az ajánlatok között, és csak nagyjából minden negyedik biztosítással rendelkező válogat az ajánlatok közül az évforduló előtt. 

hatásos volt az utolsó figyelmeztetés

Belehúztak a K&H SZÉP Kártya tulajdonosok, az utolsó hónapban több mint 130 millió forintot használtak fel a május 31-én lejáró keretösszegből. Ezzel összesen 122,3 millió forint maradt a lejáró utalványokon. 

az OLED technológia nem csak a szórakoztatóipar kiváltsága

a zöld növények a pirosat szeretik

Az OLED technológia pár éve robbant be a köztudatba, elsősorban a szórakoztatóiparban találkozhatunk vele. De mi történik, ha a mezőgazdaságban is alkalmazzuk? Varga Zsófia, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyertese kutatásával a fényt, mint környezeti elemet vizsgálja: a kertészeti termesztésben hogyan lehet a fény szabályozásával, programozásával energiát megtakarítani és termelékenységet növelni.

2016 hozamok

Bár a Brexit és a Fed júniusi kamatdöntő ülése miatt idén nyáron sem számíthatunk uborkaszezonra, érdemes egy pillantást vetni a befektetési piacra. A K&H Alapkezelő szakemberei megmutatják, mivel mennyit kereshettünk idén. 

segítség, új bankkártyát kaptam!

összeszedtük a leggyakoribb kérdéseket a bankkártyacserével kapcsolatban. 

több vállalati beruházás várható idén

Kedvezőbben nyilatkoznak idei beruházási szándékukról a hazai nagyvállalatok - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményéből. A cégek 57%-a tervez fejlesztést a következő egy év során, és a beruházások tervezett volumene is meghaladja a tavalyi ráfordításokat. A beruházási célokat tekintve egyértelműen a technológiai fejlesztések állnak az első helyen.

ha a négy fal között telik a gyereknap

A gyereknap a legtöbb kicsi számára felhőtlen játékkal, szabadban futkározással, élményekkel telik. De mi van akkor, ha gyermekünk pont most betegszik le, és a szobafogságra kényszerül? A K&H gyógyvarázs ad néhány tippet, hogyan tehetjük ezt a nehéz időszakot kicsit örömtelibbé!

Több munkahely, magasabb fizetés a kkv-knál

Erőteljesen megugrott a munkaerő-felvételt tervező cégek aránya, minden negyedik kkv tervez álláshirdetést feladni a következő egy évben. Emellett a fizetésemelési szándék is nőtt, durván a vállalkozások harmadánál számíthatnak a dolgozók magasabb bérre – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

A K&H Bankcsoport 2016 első negyedévében 9,3 milliárd forintos nyereséget ért el

A K&H Biztosító eredménye 0,84 milliárd forint volt

A K&H Bankcsoport 9,3 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta 2016 első negyedévét, míg 2015 első negyedévében 7 milliárd forint nyereséget könyvelt el. A K&H Bank 2015 évi 37,9 milliárd forint összegű nyereségéből teljes egészében tartalékot képez, osztalékfizetésre nem kerül sor, a következő évek hitelezési tevékenységének támogatása érdekében. A K&H Biztosító 2016 első negyedévében 0,84 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 74 millió forintos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. 

lecsapott a vihar

a megelőzés és a dokumentálás is kulcsfontosságú

A kedd reggeli vihar következtében már 112 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz, a károk értéke pedig az első becslések szerint közel 7,2 millió forintot tesz ki. A leggyakoribb káreset ismét a tetőbeázás volt. A K&H Biztosító adatai szerint idén eddig a viharokhoz, nagy esőzésekhez kapcsolódóan a lakás és vagyonbiztosításokhoz köthetően összesen 1416 darab, azaz naponta 10 darab kárbejelentés érkezett, ezen belül a lakásbiztosításoknál átlagosan 37 ezer forint volt a tényleges kárösszeg. 

beteg gyermekéért aggódott az Operettszínház színésze

Siménfalvy Ágota, az Operettszínház színművésze 2,5 éves kisfiával a kórházak visszatérő vendége volt.  Még ma is fájó szívvel emlékszik vissza akkori kiszolgáltatott helyzetére. Azt azonban nem felejtette el, hogy a fájdalomra, a türelmetlenségre, az unalmas órák eltöltésére a legjobb gyógyír a mese volt. Éppen ezért Ágota örömmel változott egy délután erejéig mesedoktorrá, és küldte el kedvenc történetét a beteg gyerekeknek. A meseolvasáshoz az Operettszínház ifjú sztárjai is csatlakoztak, így Jenes Kitti, Veréb Tamás, Gömöri András Máté és Angler Balázs is kedvenc mesehőse bőrébe bújt. 

durva adatok a balesetveszélyes sofőrökről

a malusba tartozó autósok esetében ötszörös a kárösszeg

Bár a kötelező felelősségbiztosítással rendelkező autósok túlnyomó része a bonus kategóriába tartozik a K&H Biztosítónál, a kgfb-s autósok mindössze 1 százalékát adó malus kategóriába tartozó autósok arányaiban sokkal nagyobb kárt okoznak. Az arányokat tekintve az átlagos kifizetés ötször nagyobb összegű volt tavaly, mint a bonus besorolású sofőröknél. A K&H Biztosítónál egyébként a káresemények száma tavaly 36 százalékkal nőtt az előző évhez képest, amely mögött a forgalomba helyezések számának növekedése, az olcsóbb üzemanyagárak miatti növekvő forgalom is jelen van. Az átlagos kárösszeg pedig 4,3 százalékkal közel 420 ezer forintra nőtt. 

innováció a gyermekegészségügyben

Gyorsabb, szövődménymentes gyógyulás, kevesebb fájdalom – rengeteg előnye van az innovatív eljárások alkalmazásának a gyermekegészségügyben. A K&H gyógyvarázs pályázata idén kiemelten támogatja a legmodernebb orvosi eszközök beszerzését. A pályázatra még 2 hétig adhatják be a kórházak, mentőállomások jelentkezésüket.

tavaly a BUX, idén a nyersanyagok lehetnek a nyerők

„Az elmúlt hónapok hektikus piaci mozgásai után újra pozitív irányba mozdult a befektetési alap piac a BAMOSZ legfrissebb adatai alapján. Leglátványosabb mértékben az árupiaci alapok növekedtek, ami mögött leginkább a nyersanyagpiac magára találása áll. A tavalyi év BUX sikere után így idén a nyersanyagok okozhatnak pozitív meglepetést” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.  

egy úszó, egy erőemelő és egy parafutót segítő atléta részesül ösztöndíjban a paralimpia évében

Egy úszót, egy erőemelőt és egy parafutót segítő atlétát támogat a riói paralimpia évében a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram. Az ösztöndíj segítségével a sportolók biztosabb anyagi háttérrel készülhetnek a nyári játékokra.

még mindig mélyponton a cafeteria

Továbbra sem számíthatnak sok jóra a munkavállalók. Tízből mindössze négy kkv tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit, elsősorban étkezési hozzájárulással, közlekedési költségtérítéssel és pénzbeli jutalommal” – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Cégméret szerint jelentős különbségek vannak, leginkább a középvállalkozásoknál dolgozók számíthatnak béren kívüli juttatásra. 

online vásárlási 1x1

Bankkártya-tulajdonosok rémálma, hogy elveszítik vagy ellopják a kártyájukat, visszaélnek az adataikkal, vagy nagyobb összeget emelnek le róla. Nézzük, mit tehetünk annak érdekében, hogy biztonságban és kényelmesen tudjunk kártyával vásárolni online.

tízezreket hozhat a májusi határidő

A május 20-ig beadandó adóbevallásban a nyugdíj-előtakarékossági számlára és a nyugdíjbiztosításokra történő befizetések után járó adó-visszatérítést az érintetteknek kell kérnie – érdemes a határidőt észben tartani, hiszen több tízezer forinttal is gazdagodhatunk.

4 hónap van még hátra a paralimpiáig

Az első dél-amerikai paralimpia Rióban szeptember 7-én, tehát 4 hónap múlva kezdődik. A K&H, a Magyar Paralimpiai Bizottság ezüst fokozatú támogatója és a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete összegyűjtötte a legérdekesebb számokat a nagy megmérettetésről. 

akár 9 százalék feletti hozam a nyugdíjra spórolóknak

tízezreket hozhat a májusi határidő

A május 20-ig beadandó adóbevallásban a nyugdíj-előtakarékossági számlára és a nyugdíjbiztosításokra történő befizetések után járó adó-visszatérítést az érintetteknek kell kérnie - figyelmeztet közleményében a K&H. Több tízezer forintos tételről van szó. Tavaly a K&H nyugdíj-előtakarékossági számlával rendelkező ügyfelei például fejenként átlagosan 88 ezer forintot kaptak adójóváírás formájában. A 2006 óta létező nyugdíj-előtakarékossági számla a mostani alacsony kamatkörnyezetben attraktív befektetési célpont, a múltban akár 9,3 százalékos éves hozamot is biztosíthatott az adókedvezménnyel együtt. Az adókedvezményt növelni lehet azzal, ha egy-egy ügyfél nyugdíjbiztosítást és nyugdíj-előtakarékossági számlát is köt. A K&H-nál elérhető nyugdíjbiztosítás esetében például 2015-ben átlagosan közel 38 ezer forint volt az adójóváírás összege.

felminősíthetetlenségeskedéseitekért

Évek óta várjuk Magyarország felminősítését a befektetésre javasolt kategóriába, mégis eljött a pillanat, amikor nagyobb esélyét látjuk a bóvliban maradásnak. Miért tartunk itt, és mit üzen ez a befektetőknek? A K&H Alapkezelő szakemberei elmondják.

5 dolog, amiről a szegény gyerek álmodik

A KSH adatai szerint Magyarországon a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben. A Budapest Intézet felmérése alapján 130 ezer gyereknek kell szembenéznie az állandó nélkülözéssel, és közülük nagyjából 50 ezer rendszeresen éhezik. Ezeknek a gyerekeknek sokszor csak álom az, ami nekünk természetes.

mi vár a magyar kötvénypiacra?

Megannyi hasonlóságot látni a cseh és a magyar gazdasági folyamatokban, így számolni kell azzal, hogy hamarosan hozzánk is beköszönthet a zéró kamatpolitika. Ez egyúttal a csökkenő kötvényhozamok végét is jelenti - mondják a K&H Alapkezelő szakemberei.

lehetőségek a búza- és kukoricatermesztésben

A hazai búza- és kukoricatermesztésből hiányzik a tudatosság és az odafigyelés, hagyományok alapján termelünk, holott ez a két gabonafajta a fő növényi kultúránk – hangzott el a K&H és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub legutóbbi rendezvényén. 

van miből választani

vállalati finanszírozás 2016-ban

A refinanszírozott állami támogatású hitelek, az EU források intenzív lehívása és a saját banki források együttesen bőséges finanszírozási lehetőséget nyújtanak a cégek számára, amelyet tovább bővít a folyamatosan növekvő vállalati betétállomány - látják a K&H szakemberei.

ötéves csúcson a kkv-k pénzügyi várakozásai

Jelentősen megugrottak a hazai kkv-k pénzügyi várakozásai, átlagosan 7,1%-os árbevétel és 4,8%-os profitnövekedésre számítanak a következő egy évben – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Pénzügyeik alakulását tekintve egyértelműen a középvállalkozások a legoptimistábbak.

új betegellenőrző monitort kapott az esztergomi gyermeksürgősségi részleg

Több mint félmillió forint értékű betegellenőrző monitort kapott a Vaszary Kolos Kórház gyermeksürgősségi részleg a K&H gyógyvarázs program keretében. A támogatást a K&H private banking igazgatósága ajánlotta fel, amely immár hetedik alkalommal csatlakozott a K&H gyermekegészségügyi programjához. Komárom-Esztergom megye intézményei a program fennállása óta összesen 13 millió forint eszköztámogatást kaptak.

félelem és reszketés a tőzsdén

K&H trendmonitor 2016. II. negyedév - befektetési ajánlás

A növekedési kilátások globálisan jók, mégis a bizonytalanság határozza meg befektetők hangulatát. A túlzott óvatosság azonban már visszaüthet a gazdaság tényleges teljesítményére, és ún. reflexivitás alakulhat ki. A K&H Alapkezelő befektetési szakemberei ezért a második negyedévre a részvényeket csak mértékkel javasolják, miközben az új kamatcsökkentési ciklus kedvezően hat a magyar kötvényekre. 

20 millió forintra pályázhatnak a kórházak

indul a K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat

13. alkalommal pályázhatnak a gyermekek gyógyításával foglalkozó intézmények a K&H gyógyvarázs támogatására, amelynek célja, hogy modern eszközökkel segítse a magyar gyermekegészségügyet. A pályázatra június 3-ig nyújthatják be jelentkezésüket az intézmények, amik összesen 20 millió, fejenként 4 millió forintos támogatásban részesülhetnek.

GLAMOUR napok: bevásárlási 1x1

2016. április 7. és 10. között újra itt az alkalom, hogy kedvezményesen frissítsük fel a ruhatárunkat a GLAMOUR napok alkalmával! Idén ráadásul még olcsóbban szerezhetjük be a szezon legtrendibb ruháit, és szépségápolási termékeit, ugyanis a K&H MasterCard hitelkártyával most extra kedvezmény is jár.

K&H alkotói ösztöndíj újra

A K&H Csoport 8. alkalommal hirdeti meg idén alkotói ösztöndíj pályázatát fiatal képzőművészek számára, ezzel is folytatva új művészeti gyűjteményének építését, és továbbra is támogatva az alkotóművészek új generációjának pályakezdését és művészi fejlődését. A korábbi évekhez hasonlóan a pályázaton fél éven keresztül havi 125 ezer forint alkotói támogatást lehet elnyerni. A K&H kiemelt feladatának tartja fiatal, tehetséges művészek támogatását, így maximum 10 darab műtárgyat is vásárol az ösztöndíjra pályázó alkotóktól, melyből a kiválasztott művek a K&H „művészet egy jobb, teljesebb világért” gyűjteményének részei lesznek. A pályázatokat május 3-4 között lehet beadni.

kis kórházi illemtan – avagy hogyan viselkedjünk a gyerekosztályon?

Mikor menjünk? Mit vigyünk? Gyerekkel vagy gyerek nélkül? – Ezek a kérdések már mindenkiben felmerültek, aki valaha is ment kórházba látogatóként. A K&H gyógyvarázs most összegyűjtötte azokat a fontosabb tudnivalókat, amiket egy gyerekosztály meglátogatása során illik szem előtt tartani.

javult a kkv-k hangulata

A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index 4 pontos emelkedéssel újra megközelítette a pozitív tartományt, és jelenleg -7 ponton áll. A kkv-k leginkább pénzügyi eredményeikben, versenyhelyzetükben és a munkaerővel kapcsolatban várnak pozitív változást, míg a közterheket illetően rosszabb helyzetre számítanak. 

a nyúl fogja vinni a puskát?

K&H trendmonitor 2016. II. negyedév

A kedvező gazdasági folyamatok ellenére fennálló tőkepiaci bizonytalanság visszaüthet a gazdaság tényleges teljesítményére, ezért az előttünk álló negyedévben fokozott óvatosságra intenek a K&H Alapkezelő szakemberei. 

10 érdekesség a paralimpiai játékok kapcsán

Kereken 5 hónap van hátra a szeptember 7-én kezdődő riói paralimpiai játékokig. Ez alkalomból a K&H, a Magyar Paralimpiai Bizottság ezüst fokozatú támogatója és a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete összegyűjtött 10 érdekes tényt a világ második legnagyobb sporteseményéről. 

érdemes felülni a befektetőknek a hullámvasútra

A még mindig egyre csak csökkenő kamatkörnyezet a kockázatosabb befektetésekre ösztönöz, a hektikusan mozgó árfolyamok azonban könnyen elijeszthetik a megtakarítókat. A K&H befektetési szakemberei szerint a befektetők számára ezért most az a legfontosabb kérdés, hogy felüljenek-e az árfolyam-hullámvasútra, és jelen legyenek a piacon, vagy visszahúzódjanak a biztonságos betétekbe.

digitalizált lehetőségek a mezőgazdaság számára

Az agrárinformatika igen dinamikusan fejlődik, ami egyszerre jelent komoly feladatot és lehetőséget a mezőgazdaság számára. A Smart Farming, azaz IT eszközök és technológiák bevonása a növénytermesztésbe hozzájárul a hatékonyságnöveléshez és a fenntartható fejlődéshez, ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogyan lehet ezt kiaknázni a mezőgazdaság különböző területein - hangzott el az Agrár Klub évindító rendezvényén.

befektetői kisokos 2016-ra

a legfontosabb események, amelyek idén meghatározhatják a piacokat

Izgalmas évnek nézünk elébe, ezért ha nem akarunk nagyon meglepődni, érdemes képben lenni, hogy mik azok a legfontosabb történések, amelyek leginkább meghatározhatják év közben a piacokat. A K&H Alapkezelő összegyűjtötte azokat az eseményeket, amelyeket befektetőként egész évben érdemes nyomon kísérni, és ezzel elkerülni azt, hogy éppen a legnagyobb piaci bizonytalanság közepette döntsünk megtakarításunkról. 

mi a közös a 99 éves sofőrben, egy Trabantban és a 322 millió forintos kárban?

K&H Biztosító: közel 15 százalékos részesedés a kgfb-piacon

Közel 1 millió kötelezős ügyfele van a K&H Biztosítónak, ezzel a piaci részesedése közel 15 százalékos - derül ki a társaság összeállításából. A biztosító történetében a legnagyobb kötelezős kárkifizetés 322 millió forint volt. A K&H Biztosító szerint az idén is folytatódhat a tavaly elindult áremelkedés a kgfb-piacon.  

mi lesz a gazdák válasza a változó időjárási körülményekre?

Az egyre gyakoribb időjárási rendellenességek hatására csökkenő termésmennyiségek világszinten és Magyarországon is kihívás elé állítják a gazdákat. A változó körülmények új növényi kultúrák, új vetésszerkezet, új művelési technológiák alkalmazását teszik szükségessé - véli a K&H agrárszakértője.

a nagy visszatérő: 2016 a nyersanyag éve?

A piacok jellemzője, hogy nagy emelkedés vagy esés után előbb-utóbb visszakorrigálnak. Az elmúlt öt év nagy bukója egyértelműen a nyersanyagpiac volt, így egyre izgalmasabb a kérdés, mikor indul el a korrekció, amit már befektetőként is érdemes meglovagolni. A K&H Alapkezelő befektetési szakemberei szerint már most érdemes a nyersanyagárakkal együttmozgó befektetési eszközöket keresni.

a kkv-k szerint a biztonság és a költséghatékonyság a legfontosabb

A hazai vállalkozások többsége követi a digitális trendeket, és törekszenek is a legújabb ilyen jellegű szolgáltatások igénybevételére, amennyiben az eredményesebbé teszi a cég működését – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Az elektronikus szolgáltatásoknál legfontosabb előnyként a biztonságot, valamint a költséghatékonyságot és a kényelmet jelölték meg a cégek.

gyalogos vagy utas: kit választ az önvezető autó?

morális dilemmákkal is meg kell küzdenie a jövő autójának

Még éveket kell várni az önvezető autók elterjedésére a technológiai és jogi akadályok miatt, amelyek társadalmi elfogadása sem lesz feltétlenül zökkenőmentes – derül ki a K&H Biztosító összeállításából. Leghamarabb 3-4 év múlva kerülhetnek a tényleges forgalomba az önvezető autók, amelyek ugyan új kockázatokat, de egyben új biztosítási lehetőségeket is teremtenek. 

még mindig izgalmas a kötvénypiac

„Továbbra is érdemes rajta tartani a szemünket a hazai kötvénypiacon, hiszen hamarosan kamatcsökkentésbe kezdhet az MNB. Az újabb ciklus még lejjebb nyomhatja a kötvényhozamokat, így a hazai állampapírok vonzó befektetési lehetőséget kínálnak” - nyilatkozta Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere. 

egy híján tíz díjat kapott a K&H Alapkezelő

Az Év Legdinamikusabban Növekvő Alapkezelője elismerést kapta a K&H Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2016 díjátadóján, köszönhetően az ügyfélközpontú, személyre szabott tanácsadásnak és a tavaly bevezetett innovatív befektetési megoldásoknak, amelyek lehetőséget teremtettek a versenytársaknál nagyobb mértékű növekedésre. Emellett a szakmai szempontrendszer alapján hazai részvénybefektetés, zártvégű tőkevédett alap és legígéretesebb rövidlejáratú kötvény kategóriában is első helyet értek el a K&H befektetési alapok. 

a kkv-k pénzügyileg jó évre számítanak idén

A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredményvárakozásai nagymértékben javultak, átlagosan 4,8%-os árbevétel és 3,2%-os eredménynövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Árbevételük idei alakulását tekintve a mikrovállalkozások, a profitot nézve azonban a középvállalkozások a legoptimistábbak.

erős a kísértés az MNB számára

Amíg az Európai Központi Bank továbbra is lazít, addig erős a kísértés az MNB számára, hogy újból csökkentse a hazai alapkamatot. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar kötvénypiac továbbra is ígéretes befektetési célpont.

tízből négy nagyvállalat tervez fejlesztést

Ismét visszacsökkent a nagyvállalatok beruházási szándéka, így jelenleg tízből négy hazai cég tervezi, hogy idén valamilyen fejlesztést végez. A beruházási célok között a technológiafejlesztés az első számú fejlesztendő terület, amit a közeljövőben erősíthet a kormány héten bemutatott iparstratégiája is.

gyermekmentési eszközöket kapott a békéscsabai mentőállomás

1,3 millió forint értékben kapott a gyermekek mentéséhez szükséges eszközöket a békéscsabai mentőállomás a K&H gyógyvarázs karácsonyi támogatásának köszönhetően.

hol vannak a hozamok?

A javuló növekedési kilátások és az emelkedő infláció miatt a nagy jegybankok politikájában is hamarosan irányváltás várható, amelyet az amerikai jegybank már meg is lépett. A befektetők számára ez azt jelenti, hogy az eddigi kötvény- és részvénypiaci rali után most érdemes szélesíteni a látókört olyan befektetési alternatívákkal, amelyek egy éves időtávon gondolkodva már jó lehetőséget kínálhatnak” - hangzott el a K&H Alapkezelő intézményi befektetők számára rendezett konferenciáján.

gyerek a mentőben

A megfelelő felszerelés hiánya, a nehezebb vizsgálhatóság, a kórelőzmény nehézkesebb felvétele, a szülők pánikhangulata és a kis beteg pszichés állapota – a K&H gyógyvarázs felmérése szerint ezek a tényezők nehezítik leginkább a mentősök munkáját a gyerekek ellátása során. 

itt az új svájci frank?

Fent északon van egy ország, ami a mostani, deflációtól rettegő Európában meglehetősen jól teljesít. Mit jelenthet ez a befektetőknek? A K&H Alapkezelő szakemberei elmondják.

márciusi hosszú hétvégék SZÉP Kártyával

a K&H SZÉP Kártya birtokosoknak még több mint 404 millió forintot kell elkölteniük május végéig

A K&H SZÉP Kártya tulajdonosok a nyári főszezonban használják leginkább kártyájukat, míg a munkáltatók tavasszal és év végén a legaktívabbak a feltöltéseket illetően. A kártyabirtokosoknak érdemes azonban a márciusi hosszú hétvégéket is kihasználni, mivel a 2014-ben feltöltött összegek idén május 31-ig használhatóak fel.

a belföldi piac fontosabb a nagyvállalatoknak

Szolidabb árbevétellel és kisebb exporttal számolnak idén a nagyvállalatok. Belföldön 2,3%-os, az exportban pedig 2%-os árbevétel-növekedést várnak a legnagyobb cégek. Az idei nyereséget illetően szintén 2%-os növekedést várnak, szektoronként azonban jelentős eltérések mutatkoznak. 

fektessen a Z generációba

K&H prémium gyermekközpontú származtatott alap

A világgazdaság fejlődése, a népesség növekedése és a fogyasztási szokások változása is kedvezően hat azokra a világcégekre, amelyek kiszolgálják a gyermekekhez kapcsolódó fogyasztási igényeket. A K&H prémium gyermekközpontú alap ezeknek a vállalatoknak a teljesítményéből nyújt részesedést. 

nincs komoly munkaerő-bővítési szándék a nagyvállalati szektorban

2016. január között 2,7%-kal emelkedett a foglalkoztatottak száma a KSH legfrissebb adatai alapján. „Ez a pozitív tendencia nagyobb részben a közfoglalkoztatottak létszámának növekedésének, kisebb részben pedig a versenyszféra létszámemelkedésének tulajdonítható. A nagyvállalati szektor esetében egyelőre nem látunk kiugró munkaerő-bővítési szándékot a folytatásban, hiszen a vállalatvezetők körében végzett felmérésünk alapján a szektor csupán 7%-a tervezi növelni a dolgozói létszámot a következő egy évben, ami az elmúlt két év legalacsonyabb értéke. Azok a cégek, amelyek új munkaerő felvételét tervezik, átlagosan 6,2%-os létszámfejlesztést terveznek, ami a teljes nagyvállalati szektorra nézve 0,2%-os, míg a teljes foglalkoztatottság szempontjából 0,04%-os növekedést jelenthet az idei évben” - mondta el Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatója. 

a kkv-k körében még mindig az asztali számítógép a nyerő

A hazai kkv-k többsége nem tervezi lecserélni informatikai eszközeit idén. Akik azonban fejlesztésben gondolkodnak, elsősorban asztali számítógépet, laptopot és monitort, valamint a cég hatékony működését segítő szoftvereket terveznek vásárolni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Hogyan profitálhatunk az olajból?

Az elmúlt másfél évben rosszul teljesített az olajszektor, és a következő hetekben-hónapokban sem várható, hogy ez a trend megfordulna. Befektetőként azonban már most célszerű körbenézni, melyek azok a befektetések, devizák, amelyek az olajár későbbi emelkedéséből kiugróan profitálhatnak majd.   

A K&H Bankcsoport 2015-ben 38,1 milliárd forintos nyereséget ért el - A K&H 2015-ben 236 milliárd forint értékű új hitelt folyósított - A K&H Biztosító nettó eredménye a 2015-ös pénzügyi évben 1,9 milliárd forint volt

A K&H Bankcsoport nettó eredménye 38,1 milliárd forint volt 2015-ben, míg egy évvel korábban a Kúria döntésének hatására 28,3 milliárd forint veszteséget könyvelt el.  A K&H Bankcsoport 2015 negyedik negyedévében 9,4 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el. A K&H 2015-ben 236 milliárd forint értékű új hitelt folyósított, a jelzáloghitelek refinanszírozásában pedig jelentős 26,4%-os piaci részesedést szerzett. A K&H Biztosító 1,9 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami 900 millió forinttal marad el az előző évi eredménytől.

biztonságban érzik magukat a prémium befektetők?

Úgy tűnik, az átlagosnál idősebb korosztályt képviselő prémium befektetők biztonságban érzik magukat a nyugdíjas éveiket illetően. Legalábbis ezt mutatja az, hogy az elmúlt három évben drasztikusan lecsökkent a nyugdíjcélú megtakarításban gondolkodók aránya. Holott azoknak is érdemes nyugdíjcélra takarékoskodniuk, akik közelebb állnak a nyugdíjhoz.

idén elmaradhat a nyaralás

javult a hazai közbiztonság megítélése

Bár rövid távon többen látják optimistán az anyagi helyzetüket, 35 százalék még mindig azzal számol, hogy nem lesz pénze a nyaralásra – állapította meg K&H biztos jövő indexe. Az index -3,7 pontról 2,4 pontra emelkedett 2015 negyedik negyedévében, ennek oka többek között az év végére jellemző pozitív hangulat, illetve a közbiztonság pozitívabb megítélése. A kutatásból kiderül, hogy míg a beázástól, betöréstől és a többi autós által okozott károktól még mindig tartanak, attól, hogy ők magunk okoznának kárt másoknak, már nem félnek annyira a magyarok. 

az uniós pályázatok beindíthatják a kkv beruházásokat

A hazai kkv-k jelentős része előbbre hozná beruházásait, amennyiben rövid időn belül elérhetővé válnának az uniós források. A jelenlegi pályázati kiírások mellett a cégek közel fele tartja reálisnak uniós támogatás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

mit hoz a majom éve Kínának?

A héten megkezdődött a majom éve, ami az asztrológia szerint az új, az ismeretlen, a kihívások éve. A holdújév visszafogott ünnepléssel kezdődött Kínában, ami a gazdaság állapotát tekintve teljes mértékben érthető. De vajon milyen kihívások várnak Kínára, lendületet adhat-e a majom éve az évek óta lassuló gazdaságnak?

mi betegíti meg gyermekeinket?

Mik a leggyakoribb gyerekbetegségek hazánkban, mi okozza ezeket és mire kellene a szülőknek jobban figyelniük? – Ezeket gyűjtötte most össze a K&H gyógyvarázs a Betegek Világnapja alkalmából. 

keressük a jövő agrárszakembereit!

idén is indul a K&H a fenntartható agrárium ösztöndíjpályázat

Újra indul a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat, amelynek célja, hogy anyagi támogatással segítse azoknak a fiatal agrárszakembereknek a tanulmányát és kutatómunkáját, akik az agrárágazat egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését tartják szem előtt.

50%-os uniós garancia a kkv hitelekhez

az Európai Beruházási Alap és a K&H megállapodást kötött a kkv-k hitelfelvételének ösztönzésére

Együttműködést írt alá az Európai Beruházási Alap és a K&H, melynek értelmében Magyarországon elsőként a K&H Banknál érhető el a COSME uniós garanciaprogram, ami a következő időszakban 50%-os, az ügyfelek számára díjmentes hitelgaranciát nyújt a mikro-, kis-és középvállalkozások hitelfelvételének nagyfokú ösztönzése érdekében.

az 5 legfontosabb szabály NYESZ megtakarításhoz

Év végén minden befektetési tanács arról szólt, hogyan lehet optimalizálni a megtakarításokat az adóvonzat minimalizálása érdekében. Érdemes azonban hosszabb távra is átgondolni a megfelelő befektetési stratégiát, mivel az idő és ezzel együtt a kamatos kamatok minden adókedvezménynél jobban gyarapítják a megtakarítást. A K&H Alapkezelő összegyűjtötte az öt legfontosabb szabályt arról, hogyan lehet a nyugdíj-előtakarékossági számlát (NYESZ) leghatékonyabban használni.

jönnek az élelmiszeripart célzó pályázatok

A csomagolás az élelmiszeripar egyik leggyorsabban fejlődő területe, amely folyamatosan új kihívásokkal, fejlesztésekkel néz szembe – hangzott el a K&H és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub legutóbbi rendezvényén. Ebben lehet a cégek segítségére a mintegy 151 milliárd forintos élelmiszeripari beruházásokat célzó uniós forrás, amelyre február közepétől lehet benyújtani a pályázatokat.

elértük a mélypontot? tízből négy kkv ad cafeteriát

Nem sok jóra számíthatnak a dolgozók idén, ugyanis tízből csupán négy kkv tervezi béren kívüli juttatással támogatni munkavállalóit. A legnépszerűbb juttatási forma továbbra is az étkezési hozzájárulás, amelyet holtversenyben a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya követ – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Cégméret szerint jelentős különbségek vannak, leginkább a középvállalkozások dolgozói kalkulálhatnak cafeteriával.   

duplázott a K&H

újabb nemzetközi díjat kapott a K&H kereskedelemfinanszírozási, faktoring és exportfinanszírozási területe

Újabb díjat nyert a K&H Bank kereskedelemfinanszírozási szolgáltatása. A Global Finance pénzügyi magazin 2016-ban a K&H-nak ítélte a „Legjobb Kereskedelemfinanszírozó Bank Magyarországon (Best Trade Finance Provider in Hungary) elismerést.

DiCaprió után a befektetőknek is meg kell küzdeniük a medvével

K&H trendmonitor 2016. I. negyedév - befektetési ajánlás

„Úgy tűnik, hogy idén véget ér a tőkepiacok fél évtizede tartó kegyelmi állapota, miután az év eleje jelentős eséssel indult a részvény- és nyersanyagpiacon is. A tavaly még emelkedő részvény- és kötvénypiac után most csapkodó árfolyamokra kell berendezkedni, ami az év egészére jellemző lehet. A zuhanó árfolyamok jó beszállási lehetőségeket hozhatnak, de a nagy bizonytalanság miatt már néhány rossz hír is elég lehet ahhoz, hogy újabb esés induljon. Az első negyedévben ezért az éberség és a kockázatok megosztása, mérséklése lehet a célravezető befektetői magatartás” - javasolja Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

ingadozik a kkv-k beruházási kedve

A harmadik negyedévben elért mélypontot követően megugrott a vállalkozások beruházási hajlandósága, idén a cégek közel fele tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. A célokat tekintve újra az informatikai beruházások vannak az élen. Leginkább az ipari, építőipari szektorban, valamint a kis- és középvállalkozásoknál számíthatunk fejlesztésekre idén.

tudjuk, hogy baj lesz, mégsem takarékoskodunk

a magyarok egyharmada nem tesz félre

A magyarok többsége szerint már 30 éves kor előtt el kellene kezdeni takarékoskodni a nyugdíjra, 41 százalék úgy érzi, nagyon nehezen élne meg pusztán az állami nyugdíjból, 31 százalék szerint pedig a nyugdíja semmire sem lesz elég. Mindössze 23 százalék bízik ugyanolyan vagy jobb életszínvonalban, mint amiben most része van – állapította meg a K&H Biztosító friss felmérése*. A kutatásból kiderült, hogy a magyarok szerint havi 10 és 20 ezer forint közötti összeget kell félretenni nyugdíj-kiegészítésként, a válaszadók többsége pedig azt tervezi, hogy a nyugdíj mellett is dolgozik majd.

hullámvasúton a gazdaság

K&H trendmonitor 2016. I. negyedév

Izgalmasan indul az év eleje, mivel a tavalyi évtől eltérően most nem látható egyértelmű trend, inkább csapkodó árfolyamok jellemzik a tőkepiacokat. Globális szinten leheletnyi gyorsulásra, éves szinten 3,3%-os növekedésre lehet számítani a tavalyi 3,1%-os bővülést követően. Az egyes régiók azonban eltérő ciklusban vannak a gazdaság állapotát tekintve, így minden régió tartogat meglepetéseket az első negyedévben.