gyermekmentési eszközöket kapott a békéscsabai mentőállomás

1,3 millió forint értékben kapott a gyermekek mentéséhez szükséges eszközöket a békéscsabai mentőállomás a K&H gyógyvarázs karácsonyi támogatásának köszönhetően.

A K&H dolgozói, a vállalat hagyományához híven, 2015 karácsonyán is felajánlhatták karácsonyi vacsorájuk költségét a K&H gyógyvarázs program keretében a beteg gyerekek számára. Az adományozáshoz 440 munkavállaló csatlakozott, amelynek eredményeként 1,3 millió forint gyűlt össze a Békéscsaba Mentőállomás számára.

„Nemcsak a K&H, mint vállalat, de mi, dolgozók is magunkénak érezzük a kezdeményezést, fontosnak tartjuk a felnövekvő generáció egészségét, teljes életét. A békéscsabai mentőállomás a térség kb 800 gyermekét látja el évente, rendkívül lényeges, hogy ezt megfelelő eszközökkel tehessék. Ráadásul a mentőállomás hátrányos helyzetű térségben található, ahol sajnos a lakók életszínvonala, és ezáltal egészségügyi állapota is rosszabb az átlagnál, így itt különösen fontos a támogatás. Bízunk benne, hogy a korszerű eszközökkel nemcsak az mentősök okos döntéseihez, hatékonyabb munkájához, de a gyerekek mielőbbi gyógyulásához is hozzájárulhatunk” – mondta el Héjjas Béla, a K&H Bank békéscsabai fiókvezetője.

„A K&H dolgozóinak köszönhetően pontosabban tudjuk szállítás közben is ellenőrizni a kis betegek állapotát, a gyermekeknek történő gyógyszer és folyadékpótlás gyorsabban történhet a kritikus pillanatokban.  A gyakran előforduló légúti idegentesteket is könnyebben tudjuk eltávolítani, valamint az égési sérülések korszerű kezelését tudjuk majd megkezdeni. Köszönjük mindazoknak, akik átérzik a korszerű gyermekellátás fontosságát”- mondta el Gyebnár József, a Békéscsabai mentőállomás állomásvezető mentőtisztje.

 

Dijlogosor-2016-hunipra

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2015. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 1076 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

 

Főbb adataink:

K&H Bank
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 222 milliárd
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 2 582 milliárd
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 38,1 milliárd

K&H Biztosító
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 11,9 milliárd
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 142,5 milliárd
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 3,4 milliárd
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 1,9 milliárd

Kapcsolattartó

Bodnár-Illés Zsófia

Well PR Ügynökség
  • +36 1 350 7390 /210
  • zs.illes@well.hu