A K&H Bankcsoport 2015 első kilenc hónapjában 28,7 milliárd forintos nyereséget ért el, A K&H 2015 első háromnegyed évében 164 milliárd forint értékű új hitelt folyósított, A K&H Biztosító nettó eredménye ugyanezen időszakban 1,8 milliárd forint volt

A K&H Bankcsoport 2015 harmadik negyedévében 12,8 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el. A Bankcsoport 2015 első kilenc hónapját 28,7 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, míg 2014 azonos időszakában 31,7 milliárd forint veszteséget könyvelt el a Kúria döntésének hatására. A K&H 2015 első háromnegyed évében 164 milliárd forint értékű új hitelt folyósított, a jelzáloghitelek refinanszírozásában pedig igen erős, 34%-os piaci részesedést szerzett szeptember végéig. A K&H Biztosító 1,8 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami az előző évi eredménynél 185 millió forinttal alacsonyabb.

„A K&H Bankcsoport 2015 harmadik negyedévében 12,8 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el.  A Bankcsoport 2015 első kilenc hónapját  28,7 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, míg 2014 azonos időszakában  31,7 milliárd forint veszteséget könyvelt el a Kúria döntésének hatására. A lakossági devizahitel-elszámolás folyamatos negatív hatását (amely alacsonyabb nettó kamatbevételben és állományokban mutatkozik meg) az emelkedő bevételek, a csökkenő hitelkockázati költségek és a szigorú költséggazdálkodás ellensúlyozta.” – jelentette be Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója. „2015 első háromnegyed évében a K&H 164 milliárd forint összegű új hitelt folyósított. Éves összehasonlításban az új jelzáloghitel-folyósítás 80%-kal növekedett. A jelzáloghitel-refinanszírozási piacon szeptember végéig elért részesedésünk igen jelentős: 34%. A K&H hitelpiaci részesedése a nagyvállalati piac zsugorodása ellenére az összes szegmensben tovább nőtt. A nem-teljesítő hitelek állománya éves összehasonlításban 15,6%-ról 15,2%-ra esett vissza.” 

„A kkv-hitelek állománya 8%-kal növekedett éves összehasonlításban. A K&H aktívan támogatta a kkv ügyfelek növekedését és mintegy 38 milliárd forint új hitelt folyósított számukra 2015 első kilenc hónapjában. Növekvő ügyfél darabszámot értünk el, mind a hitelezett, mind a tranzaktáló kkv ügyfelek körében. A K&H továbbra is a Növekedési Hitelprogram II egyik vezető résztvevője: a második szakaszban összesen 190,3 milliárd forint összegben kötött hitelszerződéseket, ami 18,8%-os piaci részesedésnek felel meg. Az ügyfélbetétek és a befektetési alapokban kezelt vagyon állománya 297 milliárd forinttal emelkedett a 2014 III. negyedévi adathoz képest. A K&H által befektetési alapokban kezelt vagyon értéke elérte az 1000 milliárd forintot. “- mondta el Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője. 

A K&H nem auditált, konszolidált, IFRS (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok) szerinti eredménye a következők szerint alakult: 

milliárd forint

2014. szept. 30.  

2015. szept. 30.

változás (év/év)

nettó eredmény

-31,7

28,7

 

működési eredmény a céltartalékképzés és a bankadó levonása előtt

59,4

45,6

-23,1%

ügyfélhitelek (elszámolási hatással együtt)

1515

1263

-16,6%

ügyfélbetétek (K&H és KBC alapok nélkül)

1240

1363

+9,9%

befektetési alapok állománya

847

1021

+20,6%

működési bevétel

121,9

109,3

-10,4%

működési költségek tranzakciós illetékkel

-62,5

-63,6

+1,7%

a hitelportfolió minősége

 

 

 

nemteljesítő hitelek

15,6%

15,2%

-0,4%

hitelköltségek

0,9%

0,2%

-0,7%

tőke és likviditás

 

 

 

tőkemegfelelési mutató (csoport)

11,6%

13,5%

+1,9%

hitel/betét arány

62,3%

50,7%

-11,6%

szolvenciamutató (biztosító)

206%

176%

 

hatékonyság

 

 

 

költség/bevétel arány (bankadóval)

61,0%

69,0%

+8,0%

költség/bevétel arány (bankadó nélkül)

51,3%

58,2%

+6,9%

tőkearányos megtérülés

-21,6%

20,5%

+42,1%

 

Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója elmondta: „ A kgfb-szerződések száma a harmadik negyedév végén meghaladta a 900 ezret, ami új rekordot jelent a cég történetében. A nem-életbiztosítási üzletágban a díjbevétel éves szinten több mint 20%-kal növekedett. Az életbiztosításoknál szintén jelentős állománybővülést sikerült elérnünk: a kezelt vagyon értéke az előző év azonos időszakához képest több mint 13%-kal emelkedett. Ügyfeleink számára a legnagyobb újdonságot az jelenti, hogy lehetővé tettük az összes gépjármű- és lakásbiztosítási kárigény interneten keresztül történő bejelentését; ügyfeleink online tájékozódhatnak kárigényük kezelésének minden szakaszáról, a kárfelméréstől egészen a számlájukra érkező kifizetésig.” 

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4100 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 918 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. szeptember 30-án. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 2 417 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 28,7 milliárd forint

K&H Biztosító 
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,0 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 139,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu