2017. június 20.
Itt a nyár: a felhőtlen pihenés és sokszor a külföldi utazások ideje. Ahhoz azonban, hogy az utazás valóban csak a kikapcsolódásról szóljon, fontos néhány dolognak utánanézni. Például, hogy a meglátogatni kívánt térségben milyen kockázatokkal találkozhatunk, így ennek megfelelően készülhessünk fel az útra. Ne hagyjuk, hogy az álomvakációból tortúra legyen!

(kép forrása: pixabay)
Külföldi utazás előtt érdemes tájékozódni a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának honlapján, hiszen előfordulhat, hogy nyaralásunk helyszíne bekerült az utazásra nem javasolt térségek vagy a fokozott óvatosságot igénylő térségek közé.
készüljünk fel!
Kenya például nagyon népszerű trópusi célpont, ám a konzuli ajánlás szerint mégis fokozott biztonsági kockázatot rejt, egyes részei pedig utazásra kifejezetten nem javasoltak. Törökországot, Tunéziát és Egyiptomot is csak fokozott elővigyázatosság mellett válasszuk vakációnk célállomásaként. A Konzuli Szolgálat szerint az ezekre a területekre utazók különös körültekintéssel készüljenek fel utazásukra, tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot az utazás idején, illetve lehetőség szerint, a körülmények javulásáig egyes helyekre való utazásukat halasszák későbbre.
A Konzuli tájékoztatás kitér a terrorizmus kérdésére is: a terrorfenyegetettség világszerte jelentős, és nem csak a konfliktusok résztvevőire, hanem a lakosságra, a turistákra, a külföldi munkavállalókra nézve is reális veszélyt jelent.
Fontos megemlíteni, hogy az utasbiztosítások az esetek legnagyobb részében nem terjednek ki azokra az országokra vagy térségekre, amelyek a kockázatviselés első napján vagy az adott országba/területre történő beutazás napján szerepelnek a Magyarország Külügyminisztériuma által nem javasolt utazási célországok és térségek között.
fő az egészség
Fontos egészségügyi szempontból is felkészülni egy-egy utazásra, ugyanis - főleg a trópusi országokban – a megszokottól eltérő higiéniai körülményekkel találkozhatunk.
- sajnos sok országban nem alkalmas ivásra a csapvíz: erről mindig érdeklődjük az adott országban
- ha nem iható, akkor használjunk palackozott vizet, még fogmosáskor is
- ilyen esetekben fontos, hogy a különböző zöldségekkel és gyümölcsökkel sem árt óvatosnak lenni, hiszen ezeket is vízzel mossák, illetve legtöbbször a jégkocka is csapvízből készül
- a szennyezett víz sok betegség forrása lehet, elkaphatunk többek között hepatitis b-t, de kolerát vagy hastífuszt is
- válogassuk meg, hogy hol eszünk, hiszen sokszor az élelmiszerek okoznak fertőzéseket: a nagy meleg miatt érdemes kerülni az utcai kifőzdéket
- ügyeljünk a rendszeres és alapos kézmosásra: jó szolgálatot tehetnek a kézfertőtlenítő gélek és nedves törlőkendők
oltásra fel!
Ha külföldre, főleg ha trópusi országokba utazunk, mindenképpen érdeklődjünk, szükségünk lesz-e védőoltásra. Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerint akár az utazás előtt hat héttel érdemes felkeresni a Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpontot.
- a területileg illetékes oltóközpontban kérjünk tájékoztatást arról, hogy milyen oltások ajánlottak!
- vegyük figyelembe, hogy vannak olyan oltások, melyek esetében minimum egy hónap kell, míg kialakul a védettség
- ha szükséges, és mi magunk nem tudjuk eldönteni, milyen gyógyszerekre lehet szükség, akkor a háziorvosunk segítségével állítsunk össze egy úti patikát
- az úti patikában mindenképp legyen láz- és fájdalomcsillapító, gyomorrontásra való készítmény, valamint az összes olyan orvosság, amit rendszeresen szedünk
- a www.utazaselott.hu oldalon megtudhatjuk, hogy melyik népszerű nyaralóhely esetén milyen oltásokra van szükség, illetve milyen egészségügyi kockázattal számolhatunk
- vannak olyan betegségek, amelyek ellen csak odafigyeléssel tudunk védekezni: a Dengue-láz ellen például egyelőre még nincs vakcina
- a szúnyogok által terjesztett betegségek ellen védekezzünk szúnyoghálóval, ruházattal és szúnyogriasztó termékekkel
- egutóbb a Zika-vírus okozott riadalmat, a tünetekről és az érintett területekről az ÁNTSZ oldalán tudhatunk meg többet

(kép forrása: pixabay)
Válaszd utazásod mellé a K&H utasbiztosítást, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!
K&H utasbiztosítás