biztosító váltás - így válts lakásbiztosítást
2023. december 07. - Mikor érdemes a lakásbiztosítás váltás mellett döntened? Hasznos tanácsok cikkünkben, hogyan igazodj el a lakásbiztosítás útvesztőjében!
Elektromos áram, földgáz és víz nélkül manapság már nem tudunk élni, ezért azt gondolhatnánk, hogy ezeken nem is tudunk spórolni. Pedig sok múlik azon, hogy mennyit és hogyan használjuk őket. Ha környezettudatosan szeretnénk élni és nem akarunk fölöslegesen költeni, akkor számtalan apró dolgon változtathatunk az otthonunkban, amivel aztán összességében jelentős hatást érhetünk el.
Az első lépés, hogy mindenütt jó minőségű, márkás energiatakarékos izzókat vagy LED világítást használunk. Első körben a befektetett költség ugyan magas, ám megtérül. Szerezzünk be olyan hosszabbítókat, amelyeket egy kattintással áramtalaníthatunk. Ha nem vagyunk otthon, a hűtőszekrényen kívül semmilyen elektromos berendezés ne legyen bekapcsolva, ne legyen áram alatt. Olyan apróságokra is érdemes figyelni, mint a telefon töltőjének eltávolítása a fali csatlakozóból.
Nem is gondolnánk, hogy a havi számlában milyen sokat jelent majd, ha az alábbi tanácsokat megfogadjuk. Kezdjük a konyhával. A hűtőszekrényt lehetőség szerint állítsuk a helyiség leghűvösebb pontjára. Nyáron ne legyen olyan helyen, ahol órákig tűz rá a nap, télen pedig a fűtéstől a lehető legtávolabb legyen. A hűtőt csak olyan fokozatra állítsuk, amennyi az évszaknak megfelel. Télen alacsonyabb hőfokkal is nagyon jól hűt. Ha cserére kerül sor, nézzük meg az energia-besorolását, keressük az A, vagy A+ energiaosztályút. Ha mélyhűtőre van szükségünk, érdemesebb külön mélyhűtőt/hűtőládát vásárolni a mélyhűtővel összeépített hűtő helyett. Ez utóbbinak az üzemeltetése jóval többe kerül.
A hőlégkeveréses villanysütőt rendszerint nem kell előmelegíteni, és a villanysütőket hamarabb ki lehet kapcsolni, mert még sokáig tartják a beállított hőfokot.
Főzésnél megfelelő méretű edény tegyünk a megfelelő nagyságú főzőlapra.
Az úgynevezett szendvicstalpú főzőedények átmelegedés után tartják a hőt. És végül, a fedő alatt főzéssel gyorsabban, takarékosabban tudjuk elkészíteni az ételt.
Csak akkor használjunk elektromos eszközöket, ha nagyon muszáj. Gázzal a főzés és a vízmelegítés takarékosabb megoldás, a kávéfőzés szintén. (Szakértők szerint, ha nincsen pénzünk milliós, félmilliós kávégépekre, akkor a mindennapi használathoz pontosan elég egy kotyogó.) Elektromos késre sincsen szükségünk a mindennapokban, legfeljebb speciális esetekben.
A mosógépek akkor hatékonyak, ha megelőzzük a vízkő lerakódását, vagy rendszeresen eltávolítjuk azt. Mosógép vásárlásakor is figyeljük az eszköz energia besorolására. Fölöslegesen hosszú programmal és magas hőfokon csak indokolt esetben mossunk.
A mosást is tervezzük meg. Gyűjtsük össze az azonos színű, anyagú ruhákat, ha nem piszkos, rövidített programokat használjunk, a lehető legkevesebb mosószerrel. A korszerű mosógépek energiatakarékos programmal is rendelkeznek. Tarka ruhákat mosódióval is moshatunk, egyes ruhadaraboknak még mosószer sem szükséges minden esetben.
Ha számítógéppel dolgozunk, csak akkor vásároljunk asztali gépet - ami sokszorosát fogyasztja a laptopnak -, ha a munkánk megköveteli. Érdemes a gépet beállítani alvó üzemmódra. Ilyenkor bizonyos idő elteltével, ha nem használjuk, energiatakarékos módra vált.
Részesítsük előnyben a munkánál is a természetes fényt, íróasztalunk álljon az ablak közelében. Ha pedig világításra van szükség munka közben, használjunk irányított fényt, fölösleges az egész szobának fényárban úsznia.
Van, ahol egy csepp ivóvíz is kincs. Ne csak azért takarékoskodjunk vele, mert így kevesebbet kell fizetnünk, de legyünk környezettudatosak is. A háztartásban használt szennyvíz is károsítja a környezetet. Fogyasszunk minél kevesebb vizet, és minimalizáljuk a vegyszerek használatát.
A konyhában vagy használjunk mosogatógépet, vagy a folyó vizes mosogatásnál előre csoportosítsuk és készítsük a mosogató mellé az edényeket, hogy gyorsan és hatékonyan tudjunk dolgozni. Az öblítést végezzük hideg vízzel.
A rövid zuhanyozás sokkal kevesebb vizet igényel, mintha naponta kétszer teleengedjük a kádat. A mellékhelyiségben legyen öblítés-stoppos tartály, az átfolyó rendszerű vízmelegítőt pedig állítsuk olyan hőfokra, hogy ne kelljen további hideg víz hozzáadásával hűteni. A korszerű eszközökben az átfolyó víz mennyiségét is lehet szabályozni. Ha nem akarunk vízesés szerű zuhany alatt állni, a vízzel és a földgázzal is tudunk spórolni.
A csöpögő csapokon keresztül jelentős mennyiségű víz tűnhet el alattomosan. A régi csapokat cseréljük ki, és az új berendezés használatakor ügyeljünk arra, hogy elzáráskor csak lazán csavarjuk vissza ütközésig. Az erőszakosan megszorított csapok hamarabb mennek tönkre.
Kertes házakban a legnagyobb kincs az esővíz. Már egy hordó beállítása is sokat jelent. Korszerűbb, ha műanyag föld alatti és föld feletti tároló tartályokat használunk. Az olcsó megoldásoktól egészen a csapadékvíz hasznosító rendszerekig többféle megoldás létezik. Az esővíz nem csak locsolásra, de a háztartási felhasználásra is jó, mint a mosás, a takarítás, a WC öblítés.
Szerencsére az utóbbi években egyre inkább fontosnak érezzük, hogy lakóépületeinket úgy alakítsuk ki vagy alakítsuk át, hogy energiatakarékosan tudjunk fűteni.
Régi épületekben, lakásokban az első lépés a nyílászárók cseréje, ami jelentős, látványos megtakarítást jelent azonnal a számláinkon. Nyílászáró-cserénél építtessünk be szellőzőrendszert, így megelőzhetjük a lakás penészedését. Számoljunk azzal is, hogy ablakcsere után gyakrabban kell szellőztetni, ehhez télen elég pár perc is. Ne vigyük túlzásba a hőszigetelést, a rések tömködését - a szellőzés szükséges!
A fűtési rendszer cseréjével, korszerűsítésével is jelentős energia-megtakarítást érhetünk el. Ha új kazánt vásárolunk, csak az úgynevezett belső égésterű, úgynevezett turbós jöhet szóban, ami az égéshez szükséges levegőt nem a lakótérből, hanem saját rendszerén keresztül biztosítja. A magas hatásfokkal, földgázzal üzemeltető kondenzációs kazán a rejtett hőt is hasznosítja.
A kazán hőfoka is legyen optimális. A készülék védelme érdekében a turbó kazánokat nem érdemes alacsony hőfokra állítani,
de a 60 foknál magasabb beállítás csak extrém hideg lakás esetén kell. Amikor nem vagyunk otthon, állítsuk a termosztátot alacsonyabb hőfokra. A kihűtött lakás sem spórolás, újra felfűteni költségesebb, mint ha állandó hőmérsékletet tartanánk.
Napjainkban előtérbe kerültek a megújuló energiaforrások, mint a napenergia, a biomassza, a geotermikus energia, a szélenergia, a vízenergia. Természetesen nem mindenkinek és nem mindenhol érhetők el ezek a lehetőségek, de érdemes ismerkedni és foglalkozni velük.
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!