hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

egy híján tíz díjat kapott a K&H Alapkezelő

Az Év Legdinamikusabban Növekvő Alapkezelője elismerést kapta a K&H Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2016 díjátadóján, köszönhetően az ügyfélközpontú, személyre szabott tanácsadásnak és a tavaly bevezetett innovatív befektetési megoldásoknak, amelyek lehetőséget teremtettek a versenytársaknál nagyobb mértékű növekedésre. Emellett a szakmai szempontrendszer alapján hazai részvénybefektetés, zártvégű tőkevédett alap és legígéretesebb rövidlejáratú kötvény kategóriában is első helyet értek el a K&H befektetési alapok. 

a kkv-k pénzügyileg jó évre számítanak idén

A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredményvárakozásai nagymértékben javultak, átlagosan 4,8%-os árbevétel és 3,2%-os eredménynövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Árbevételük idei alakulását tekintve a mikrovállalkozások, a profitot nézve azonban a középvállalkozások a legoptimistábbak.

tízből négy nagyvállalat tervez fejlesztést

Ismét visszacsökkent a nagyvállalatok beruházási szándéka, így jelenleg tízből négy hazai cég tervezi, hogy idén valamilyen fejlesztést végez. A beruházási célok között a technológiafejlesztés az első számú fejlesztendő terület, amit a közeljövőben erősíthet a kormány héten bemutatott iparstratégiája is.

gyermekmentési eszközöket kapott a békéscsabai mentőállomás

1,3 millió forint értékben kapott a gyermekek mentéséhez szükséges eszközöket a békéscsabai mentőállomás a K&H gyógyvarázs karácsonyi támogatásának köszönhetően.

hol vannak a hozamok?

A javuló növekedési kilátások és az emelkedő infláció miatt a nagy jegybankok politikájában is hamarosan irányváltás várható, amelyet az amerikai jegybank már meg is lépett. A befektetők számára ez azt jelenti, hogy az eddigi kötvény- és részvénypiaci rali után most érdemes szélesíteni a látókört olyan befektetési alternatívákkal, amelyek egy éves időtávon gondolkodva már jó lehetőséget kínálhatnak” - hangzott el a K&H Alapkezelő intézményi befektetők számára rendezett konferenciáján.

gyerek a mentőben

A megfelelő felszerelés hiánya, a nehezebb vizsgálhatóság, a kórelőzmény nehézkesebb felvétele, a szülők pánikhangulata és a kis beteg pszichés állapota – a K&H gyógyvarázs felmérése szerint ezek a tényezők nehezítik leginkább a mentősök munkáját a gyerekek ellátása során. 

itt az új svájci frank?

Fent északon van egy ország, ami a mostani, deflációtól rettegő Európában meglehetősen jól teljesít. Mit jelenthet ez a befektetőknek? A K&H Alapkezelő szakemberei elmondják.

márciusi hosszú hétvégék SZÉP Kártyával

a K&H SZÉP Kártya birtokosoknak még több mint 404 millió forintot kell elkölteniük május végéig

A K&H SZÉP Kártya tulajdonosok a nyári főszezonban használják leginkább kártyájukat, míg a munkáltatók tavasszal és év végén a legaktívabbak a feltöltéseket illetően. A kártyabirtokosoknak érdemes azonban a márciusi hosszú hétvégéket is kihasználni, mivel a 2014-ben feltöltött összegek idén május 31-ig használhatóak fel.

a belföldi piac fontosabb a nagyvállalatoknak

Szolidabb árbevétellel és kisebb exporttal számolnak idén a nagyvállalatok. Belföldön 2,3%-os, az exportban pedig 2%-os árbevétel-növekedést várnak a legnagyobb cégek. Az idei nyereséget illetően szintén 2%-os növekedést várnak, szektoronként azonban jelentős eltérések mutatkoznak. 

fektessen a Z generációba

K&H prémium gyermekközpontú származtatott alap

A világgazdaság fejlődése, a népesség növekedése és a fogyasztási szokások változása is kedvezően hat azokra a világcégekre, amelyek kiszolgálják a gyermekekhez kapcsolódó fogyasztási igényeket. A K&H prémium gyermekközpontú alap ezeknek a vállalatoknak a teljesítményéből nyújt részesedést. 

nincs komoly munkaerő-bővítési szándék a nagyvállalati szektorban

2016. január között 2,7%-kal emelkedett a foglalkoztatottak száma a KSH legfrissebb adatai alapján. „Ez a pozitív tendencia nagyobb részben a közfoglalkoztatottak létszámának növekedésének, kisebb részben pedig a versenyszféra létszámemelkedésének tulajdonítható. A nagyvállalati szektor esetében egyelőre nem látunk kiugró munkaerő-bővítési szándékot a folytatásban, hiszen a vállalatvezetők körében végzett felmérésünk alapján a szektor csupán 7%-a tervezi növelni a dolgozói létszámot a következő egy évben, ami az elmúlt két év legalacsonyabb értéke. Azok a cégek, amelyek új munkaerő felvételét tervezik, átlagosan 6,2%-os létszámfejlesztést terveznek, ami a teljes nagyvállalati szektorra nézve 0,2%-os, míg a teljes foglalkoztatottság szempontjából 0,04%-os növekedést jelenthet az idei évben” - mondta el Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatója. 

a kkv-k körében még mindig az asztali számítógép a nyerő

A hazai kkv-k többsége nem tervezi lecserélni informatikai eszközeit idén. Akik azonban fejlesztésben gondolkodnak, elsősorban asztali számítógépet, laptopot és monitort, valamint a cég hatékony működését segítő szoftvereket terveznek vásárolni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Hogyan profitálhatunk az olajból?

Az elmúlt másfél évben rosszul teljesített az olajszektor, és a következő hetekben-hónapokban sem várható, hogy ez a trend megfordulna. Befektetőként azonban már most célszerű körbenézni, melyek azok a befektetések, devizák, amelyek az olajár későbbi emelkedéséből kiugróan profitálhatnak majd.   

A K&H Bankcsoport 2015-ben 38,1 milliárd forintos nyereséget ért el - A K&H 2015-ben 236 milliárd forint értékű új hitelt folyósított - A K&H Biztosító nettó eredménye a 2015-ös pénzügyi évben 1,9 milliárd forint volt

A K&H Bankcsoport nettó eredménye 38,1 milliárd forint volt 2015-ben, míg egy évvel korábban a Kúria döntésének hatására 28,3 milliárd forint veszteséget könyvelt el.  A K&H Bankcsoport 2015 negyedik negyedévében 9,4 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el. A K&H 2015-ben 236 milliárd forint értékű új hitelt folyósított, a jelzáloghitelek refinanszírozásában pedig jelentős 26,4%-os piaci részesedést szerzett. A K&H Biztosító 1,9 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami 900 millió forinttal marad el az előző évi eredménytől.

biztonságban érzik magukat a prémium befektetők?

Úgy tűnik, az átlagosnál idősebb korosztályt képviselő prémium befektetők biztonságban érzik magukat a nyugdíjas éveiket illetően. Legalábbis ezt mutatja az, hogy az elmúlt három évben drasztikusan lecsökkent a nyugdíjcélú megtakarításban gondolkodók aránya. Holott azoknak is érdemes nyugdíjcélra takarékoskodniuk, akik közelebb állnak a nyugdíjhoz.

idén elmaradhat a nyaralás

javult a hazai közbiztonság megítélése

Bár rövid távon többen látják optimistán az anyagi helyzetüket, 35 százalék még mindig azzal számol, hogy nem lesz pénze a nyaralásra – állapította meg K&H biztos jövő indexe. Az index -3,7 pontról 2,4 pontra emelkedett 2015 negyedik negyedévében, ennek oka többek között az év végére jellemző pozitív hangulat, illetve a közbiztonság pozitívabb megítélése. A kutatásból kiderül, hogy míg a beázástól, betöréstől és a többi autós által okozott károktól még mindig tartanak, attól, hogy ők magunk okoznának kárt másoknak, már nem félnek annyira a magyarok. 

az uniós pályázatok beindíthatják a kkv beruházásokat

A hazai kkv-k jelentős része előbbre hozná beruházásait, amennyiben rövid időn belül elérhetővé válnának az uniós források. A jelenlegi pályázati kiírások mellett a cégek közel fele tartja reálisnak uniós támogatás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

mit hoz a majom éve Kínának?

A héten megkezdődött a majom éve, ami az asztrológia szerint az új, az ismeretlen, a kihívások éve. A holdújév visszafogott ünnepléssel kezdődött Kínában, ami a gazdaság állapotát tekintve teljes mértékben érthető. De vajon milyen kihívások várnak Kínára, lendületet adhat-e a majom éve az évek óta lassuló gazdaságnak?

keressük a jövő agrárszakembereit!

idén is indul a K&H a fenntartható agrárium ösztöndíjpályázat

Újra indul a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat, amelynek célja, hogy anyagi támogatással segítse azoknak a fiatal agrárszakembereknek a tanulmányát és kutatómunkáját, akik az agrárágazat egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését tartják szem előtt.

50%-os uniós garancia a kkv hitelekhez

az Európai Beruházási Alap és a K&H megállapodást kötött a kkv-k hitelfelvételének ösztönzésére

Együttműködést írt alá az Európai Beruházási Alap és a K&H, melynek értelmében Magyarországon elsőként a K&H Banknál érhető el a COSME uniós garanciaprogram, ami a következő időszakban 50%-os, az ügyfelek számára díjmentes hitelgaranciát nyújt a mikro-, kis-és középvállalkozások hitelfelvételének nagyfokú ösztönzése érdekében.

az 5 legfontosabb szabály NYESZ megtakarításhoz

Év végén minden befektetési tanács arról szólt, hogyan lehet optimalizálni a megtakarításokat az adóvonzat minimalizálása érdekében. Érdemes azonban hosszabb távra is átgondolni a megfelelő befektetési stratégiát, mivel az idő és ezzel együtt a kamatos kamatok minden adókedvezménynél jobban gyarapítják a megtakarítást. A K&H Alapkezelő összegyűjtötte az öt legfontosabb szabályt arról, hogyan lehet a nyugdíj-előtakarékossági számlát (NYESZ) leghatékonyabban használni.

jönnek az élelmiszeripart célzó pályázatok

A csomagolás az élelmiszeripar egyik leggyorsabban fejlődő területe, amely folyamatosan új kihívásokkal, fejlesztésekkel néz szembe – hangzott el a K&H és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub legutóbbi rendezvényén. Ebben lehet a cégek segítségére a mintegy 151 milliárd forintos élelmiszeripari beruházásokat célzó uniós forrás, amelyre február közepétől lehet benyújtani a pályázatokat.

elértük a mélypontot? tízből négy kkv ad cafeteriát

Nem sok jóra számíthatnak a dolgozók idén, ugyanis tízből csupán négy kkv tervezi béren kívüli juttatással támogatni munkavállalóit. A legnépszerűbb juttatási forma továbbra is az étkezési hozzájárulás, amelyet holtversenyben a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya követ – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Cégméret szerint jelentős különbségek vannak, leginkább a középvállalkozások dolgozói kalkulálhatnak cafeteriával.   

duplázott a K&H

újabb nemzetközi díjat kapott a K&H kereskedelemfinanszírozási, faktoring és exportfinanszírozási területe

Újabb díjat nyert a K&H Bank kereskedelemfinanszírozási szolgáltatása. A Global Finance pénzügyi magazin 2016-ban a K&H-nak ítélte a „Legjobb Kereskedelemfinanszírozó Bank Magyarországon (Best Trade Finance Provider in Hungary) elismerést.

DiCaprió után a befektetőknek is meg kell küzdeniük a medvével

K&H trendmonitor 2016. I. negyedév - befektetési ajánlás

„Úgy tűnik, hogy idén véget ér a tőkepiacok fél évtizede tartó kegyelmi állapota, miután az év eleje jelentős eséssel indult a részvény- és nyersanyagpiacon is. A tavaly még emelkedő részvény- és kötvénypiac után most csapkodó árfolyamokra kell berendezkedni, ami az év egészére jellemző lehet. A zuhanó árfolyamok jó beszállási lehetőségeket hozhatnak, de a nagy bizonytalanság miatt már néhány rossz hír is elég lehet ahhoz, hogy újabb esés induljon. Az első negyedévben ezért az éberség és a kockázatok megosztása, mérséklése lehet a célravezető befektetői magatartás” - javasolja Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

ingadozik a kkv-k beruházási kedve

A harmadik negyedévben elért mélypontot követően megugrott a vállalkozások beruházási hajlandósága, idén a cégek közel fele tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. A célokat tekintve újra az informatikai beruházások vannak az élen. Leginkább az ipari, építőipari szektorban, valamint a kis- és középvállalkozásoknál számíthatunk fejlesztésekre idén.

tudjuk, hogy baj lesz, mégsem takarékoskodunk

a magyarok egyharmada nem tesz félre

A magyarok többsége szerint már 30 éves kor előtt el kellene kezdeni takarékoskodni a nyugdíjra, 41 százalék úgy érzi, nagyon nehezen élne meg pusztán az állami nyugdíjból, 31 százalék szerint pedig a nyugdíja semmire sem lesz elég. Mindössze 23 százalék bízik ugyanolyan vagy jobb életszínvonalban, mint amiben most része van – állapította meg a K&H Biztosító friss felmérése*. A kutatásból kiderült, hogy a magyarok szerint havi 10 és 20 ezer forint közötti összeget kell félretenni nyugdíj-kiegészítésként, a válaszadók többsége pedig azt tervezi, hogy a nyugdíj mellett is dolgozik majd.

hullámvasúton a gazdaság

K&H trendmonitor 2016. I. negyedév

Izgalmasan indul az év eleje, mivel a tavalyi évtől eltérően most nem látható egyértelmű trend, inkább csapkodó árfolyamok jellemzik a tőkepiacokat. Globális szinten leheletnyi gyorsulásra, éves szinten 3,3%-os növekedésre lehet számítani a tavalyi 3,1%-os bővülést követően. Az egyes régiók azonban eltérő ciklusban vannak a gazdaság állapotát tekintve, így minden régió tartogat meglepetéseket az első negyedévben.

ismét gyerekek mentésében segített az 1%

Kisvárda, 2016. január 14. – Több mint 1,1 millió forint értékben vásárolhat a kisvárdai mentőállomás a gyerekek mentéséhez szükséges eszközöket a K&H gyógyvarázs jóvoltából. A támogatás a K&H dolgozóinak köszönhető, akik 2015-ben ismét a gyermekek gyógyítására ajánlották fel adójuk 1 százalékát.  

ezt várják az új évben a kkv-k

A hazai vállalkozások várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe romlást mutat: két pontos csökkenéssel jelenleg -11 ponton áll. A kkv-k leginkább a beszállítók és a hitelkamatok esetében számítanak a jelenleginél rosszabb helyzetre a következő egy évben, míg a közterhek és a munkaerő változását pozitívan értékelik, köszönhetően a közterhek mérséklődésének és a foglalkoztatottak tervezett béremelésének.

 

új év, új műszerek

Budapest, 2016. január 12. - 4,3 millió forint értékben kap a gyermekek gyógyításához és mentéséhez szükséges eszközöket két kórház és két mentőállomás a K&H gyógyvarázs karácsonyi adományának köszönhetően. Az összeg a K&H karácsonyi támogatásából és a dolgozók által felajánlott adományokból gyűlt össze.

befektet? ezeket a hibákat NE kövesse el 2016-ban!

Eljött 2016 és így az újévi fogadalmak ideje is. Jöjjenek hát azok a fogadalmak, amelyeket ha betartunk, még sikeresebbek lehetünk megtakarításaink kezelésében. A CFA Institute cikke alapján összeszedtük azokat a leggyakoribb hibákat, amelyeket befektetőként elkövetünk, mivel ezek kiküszöbölésével hosszú távon jelentősen megnövelhetjük a megtakarításainkon elérhető hozamokat.

betörések és tűzesetek tarkították az ünnepeket

Az év utolsó hónapjában jellemzően megugrik a káresemények száma, a leginkább betörésekkel és tűzesetekkel kapcsolatos károk következtében 1151 lakásbiztosításhoz köthető kárbejelentés érkezett a K&H biztosítójához decemberben. Csak az év utolsó hetében, tűzesetek és betörések miatt 27 kárbejelentés érkezett a társasághoz, ezek átlagos kárértéke pedig 72 ezer forint volt.  

a férfiak alulmaradtak - több nő spórol rendszeresen a nyugdíjára

további növekedés várható a nyugdíjbiztosítási piacon

Egyre népszerűbbek a közel két éve bevezetett nyugdíjbiztosítási konstrukciók: a K&H Biztosítónál kezelt rendszeres díjas nyugdíjbiztosítások éves állománydíja 2015. november végén 472,2 millió forintot tett ki, ami több mint a duplája a tavaly novemberi értéknek. A táraság adatai szerint az egyszeri díjas nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfelek átlagéletkora 41 év, és átlagosan 800 ezer forintos megtakarítással rendelkeznek. A rendszeres befizetéssel működő nyugdíjbiztosítások esetében többségben vannak a nők, az átlagéletkor 39 év, és havonta 13,3 ezer forintot tesznek félre. A K&H biztosítója arra számít, hogy az öngondoskodásra megfelelő alternatívát kínáló nyugdíjbiztosítási piac a jövőben is tartós növekedést mutathat.

diótörő karácsonykor?

Sokan vagyunk, akiknek a Diótörő hagyományos karácsonyi programnak számít, akiknek minden évben ez volt a kötelező, vagy épp a szabadon választott darab az év ezen időszakában. De mi a helyzet azokkal, akiknek nem adatik meg ez a lehetőség? A K&H a hátrányos helyzetűekért program jóvoltából az elmúlt 1,5 évben 950 hátrányos helyzetű gyerek jutott el különböző kulturális programokra.

7 nagy durranás az új évben

Az idei év a botrányok és a meglepetések éve volt a piacokon. Érdemes hát megnézni, mire számíthatunk 2016-ban. A K&H Alapkezelő összegyűjtötte azokat az eseményeket, amelyeknek ugyan kis esélyük van, hogy bekövetkeznek, teljesen azonban mégsem lehet kizárni, ezért befektetőként érdemes számításba venni. De mit tehetünk, hogy felkészüljünk a váratlanra? A megtakarításoknál egyértelműen egy jól összeállított portfólióval csökkenthetőek a kockázatok, emellett a jövő évre kifejezetten azt javasoljuk, hogy kerüljük a túlzott egyedi kockázatokat.

jönnek az uniós pályázatok a zöldség- és gyümölcstermesztőknek

A következő hónapokban több, a zöldség- és gyümölcstermesztést célzó uniós pályázati kiírás fog megjelenni, amelyek tovább növelhetik a mezőgazdaságban a legnagyobb munkaerőt foglalkoztató szektor termelékenységét – mondta el Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.

a kamatcsökkentésre a befektetők is léptek

„A Magyar Nemzeti Bank folyamatos kamatcsökkentésére a lakossági befektetők is válaszoltak. Egyrészt elmozdultak a magasabb hozamlehetőséget kínáló befektetések irányába, másrészt egyre hosszabb időtávban gondolkodnak, ami szintén jó hatással van a hozamlehetőségre. Ma már a megtakarítók alig több mint 10%-a tervez egy évnél rövidebb időtávra - derül ki a K&H befektetői felmérésből.

hamarabb jutnak pénzhez a kkv-k

Hamarabb kapják meg pénzüket üzleti partnereiktől a vállalkozások, és ők is rövid időn belül ki tudják fizetni szállítóikat – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Ezzel a finanszírozási időtáv rekord alacsony szintre mérséklődött, ami kedvezően hat a cégek fizetőképességére.

jó évet zár a megtakarítási piac

Idén is jó évet zár a megtakarítási piac, a lakossági befektetések tovább növekedtek. Az alacsony kamatkörnyezetben a befektetési eszközök átrendeződése is folytatódott, és a megtakarításokat leginkább kötvényekben és befektetési alapokban helyezték el.

félnek a fiatalok a digitális nyomoktól!

A digitális eszközöket használó fiatalok legfőbb aggodalma, hogy bármit is tegyenek, annak úgynevezett digitális nyoma marad. A fő veszélyforrások között jelölték meg azt is, hogy bárki információt gyűjthet róluk. A bankkártya adataikat is épp ennyire féltik – derült ki a K&H legfrissebb felméréséből.

Magyarországon nem divat az önkénteskedés

Holnap van az önkéntesség világnapja. Bár a karitatív tevékenység számos előnnyel jár mind az önkéntes, mind pedig a társadalom számára, Magyarország sajnos ebben a tekintetben nem éri el az európai átlagot. Miért fontos az önkénteskedés és milyen tevékenységben vesznek legszívesebben részt a magyarok? Ezt gyűjtötte össze a jeles alkalomból a K&H gyógyvarázs.

már csak egyet kell aludni

„A tőkepiacokon már csak egyet kell aludni, hogy jöjjön a Mikulás, hiszen az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése igazi ajándék lehet a piacok számára” - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

India az új Kína?

„Akinek az elmúlt hónapokban a kínai lassulás elvette a kedvét a feltörekvő piacoktól, annak érdemes újra figyelni. Rohamosan fejlődésének köszönhetően India gazdasági növekedése rövid és hosszú távon egyaránt ígéretes, és hamarosan a világ harmadik legnagyobb gazdaságává válhat, így az ázsiai régió továbbra is ígéretes befektetési szempontból” - tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Ozone Zöld-díjat nyert a K&H

Az Ozone Zöld-díj nagyvállalati kategória első helyét kapta a fiatalok oktatását középpontba helyező „K&H a fenntartható agráriumért” ösztöndíjpályázat. Az agrár felsőoktatás mester és PhD képzésben részt vevő hallgatói számára idén először kiírt, és a fenntartható agrárium fejlődését támogató program aktualitását és széles közönséget megmozgató hatását értékelte a gödöllői Szent István Egyetem Klímatanácsa.

veszélyesnek tartják az autózást a magyarok

elektromos kerékpárok és hibridautók jelenhetnek meg leghamarabb az utakon

A jogosítvánnyal rendelkezők jelentős része kevesebb, mint 10 ezer kilométert vezet évente, és kifejezetten veszélyesnek tartja a közlekedést a hazai utakon – állapította meg K&H Biztosító közlekedés biztonságát feltérképező kutatása. Az emberek leginkább a tömegközlekedésben bíznak - a legbiztonságosabb közlekedési mód címét a vonat nyerte el -, miközben a közösségi közlekedés biztonságáról már nincsenek túlzottan jó véleménnyel. A technológiai újdonságok iránti nyitottság kézzel fogható: a megkérdezettek jelentős része gondolja azt, hogy az elektromos kerékpárok és hibridautók terjedhetnek el a leghamarabb. A kgfb tekintetében egyre tudatosabbak a magyarok: 64 százalék megnézi a lehetőségeket az évfordulón.

Huszonéves bankvezérek?

A K&H idén 7. alkalommal hirdette meg a K&H diákkupát, amely a főiskolai és egyetemi hallgatók országos online bankszimulációs versenye. A megmérettetés során a diákok egy bank irányítását vehetik a kezükbe – természetesen csak virtuálisan. Az idei versenyre összesen 235 csapat nevezett, 34 felsőoktatási intézményből. A döntőt a Pécsi Tudományegyetem Concordance csapata nyerte.

A K&H Bankcsoport 2015 első kilenc hónapjában 28,7 milliárd forintos nyereséget ért el, A K&H 2015 első háromnegyed évében 164 milliárd forint értékű új hitelt folyósított, A K&H Biztosító nettó eredménye ugyanezen időszakban 1,8 milliárd forint volt

A K&H Bankcsoport 2015 harmadik negyedévében 12,8 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el. A Bankcsoport 2015 első kilenc hónapját 28,7 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, míg 2014 azonos időszakában 31,7 milliárd forint veszteséget könyvelt el a Kúria döntésének hatására. A K&H 2015 első háromnegyed évében 164 milliárd forint értékű új hitelt folyósított, a jelzáloghitelek refinanszírozásában pedig igen erős, 34%-os piaci részesedést szerzett szeptember végéig. A K&H Biztosító 1,8 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami az előző évi eredménynél 185 millió forinttal alacsonyabb.

erre kell odafigyelni év végén

„Az ünnepi időszak nem csak a vásárlásról, a pénzköltésről szól, hanem tipikusan az az időszak, amikor érdemes átnézni megtakarításainkat, hogy időben dönteni tudjunk, és a jövő évi adóbevallásnál a legnagyobb adójóváírást igénybe vehessük” - tanácsolja Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Családbarát Vállalat 2015 díjat nyert K&H

Nagyvállalati kategóriában a K&H lett az első helyezett a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Családbarát Vállalat 2015 pályázatán. A Bank családbarát munkakörülményeket biztosító törekvéseit ezzel már egymás után a 2. évben ismerte el a szervezet.

nem mindegy hol dolgozik, ha cafeteriától van szó

Egyre kevesebben számíthatnak cafeteriára, ugyanis a hazai kkv-k közel kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit a következő egy évben. A legnépszerűbb juttatási forma továbbra is az étkezési hozzájárulás, amelyet a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya követ. Régiós szinten figyelemre méltó különbségek vannak, leginkább a Dél-Dunántúlon dolgozók számíthatnak cafeteriára – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

körvonalazódik az EU-USA kereskedelmi megállapodás

a hazai agráriumnak is időben fel kell készülnie

A Világkereskedelmi Szervezet Doha-fordulójának elakadása miatt a WTO-tagországok közül többen egyeztetéseket kezdeményeztek fontosabb kereskedelmi partnereikkel a kereskedelmi akadályok leépítéséről. Az EU és az Amerikai Egyesült Államok közt kialakítandó Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség az európai agrárgazdaságok számára fontos változásokat hozhat, amelyre a hazai termelőknek is időben fel kell készülni - hangzott el a K&H és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub legutóbbi rendezvényén.

két paralimpikont és egy paralimpikon segítőt támogat a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram

Váczi Anita és Pap Bianka Marina paralimpikon, valamint Gergácz Enikő, paralimpikonokat segítő cselgáncsozó részesül 2015-ben a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram bruttó 800-800 ezer forintos támogatásában. A támogatás jóvoltából a sportolók biztos anyagi háttérrel készülhetnek a jövő évi riói paralimpiára.

készüljünk együtt a Black Friday-ra! extra pénzvisszatérítés jár annak, aki hitelkártyával vásárol

November 27-én minden a vásárlásról szól: Black Friday, magyarul Fekete Péntek, azaz a vásárlási láz napján jelentős árcsökkenéssel lehet műszaki cikkeket, ruhákat vásárolni. Idén ráadásul megéri hitelkártyával fizetni, mert a K&H akciója keretében extra pénzvisszatérítés jár a hitelkártya használóknak. Az elmúlt években jelentősen átalakultak a kártyahasználati szokások. Míg korábban inkább a férfiak vásároltak hitelkártyára, ma ez már inkább a nőkre jellemző. Átlagosan havonta hétszer, 50 ezer forint körüli összeget költünk hitelkártyáról. A K&H adatai szerint év végén 25 százalékkal megnő a hitelkártya költések száma. Készüljünk okosan a pénzköltésre!

mit tegyünk, ha tbsz-ünk van?

December 31-én lejárnak az első tartós befektetési számlák, aki nem figyel, most sokat veszíthet. Mutatjuk, mit kell tudni a lejáró tbsz-ekről. 

az ipari cégeknek mehet a legjobban

A hazai kkv-k szolidabb eredményekre számítanak a következő egy év során, átlagosan 3,9%-os árbevétel és 2,4%-os profitnövekedést valószínűsítenek. Ezzel nyoma veszett a félévkor tapasztalt optimista hangulatnak, kivétel ez alól az ipari szektor, ahol jó eredményeket várnak a cégek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

így kell takarékoskodni

7 hasznos tipp a szakértőktől a takarékossági világnap alkalmából

A takarékossági világnap alkalmából a K&H Alapkezelő befektetési szakemberei adnak néhány hasznos tanácsot, amely segítséget nyújthat abban, hogyan is kell (elkezdeni) megtakarítást gyűjteni.

borús az ősz - borúlátóbbak a fiatalok is

elsősorban a baráti kapcsolatokat értékelték negatívabban

A korábbi negyedév +11-es indexértéke után ismét egy átlagosnak mondható, +7-es indexszám született a K&H pályakezdők jóléti index harmadik negyedéves lekérdezésekor. A teljes indexérték csökkenése ellenére a munkanélküli fiatalok ugyanakkor bizakodóbbak. Annak ellenére reménykednek abban, hogy jobbra fordul soruk, hogy sokan már több mint egy éve nem találnak munkát, akinek pedig van állása, azok is egyre kevésbé tartják azt biztosnak. Miközben már másfél éve stabilan félmillió munkanélkülit és állami közfoglalkoztatottat tartanak nyilván Magyarországon, a munkáltatók egyre nagyobb része komoly munkaerőhiányról számol be, ráadásul már nemcsak a szakemberekből, de a szakképesítést nem igénylő álláshelyekből is egyre több betöltetlen már jó ideje.

hol tart most a világgazdaság?

A világgazdaságot kisebb sokként érte a kínai gazdaság lassulása, azonban a fejlett régiókban ezzel együtt is a növekedés a meghatározó. Ebben a recessziót követő kilábalási ciklusban jellemzően a fogyasztás erősödése, a nagyobb kiadást igénylő vásárlások dominálnak, ezért most azokra a szektorokra és befektetési lehetőségekre érdemes figyelni, amelyek ezekből profitálnak - mondták el a K&H befektetői klub sümegi rendezvényén a befektetési szakemberek.

a nyugdíjukat féltik leginkább a magyarok

negatív tartományban a K&H biztos jövő indexe

A köz- és közlekedésbiztonságról vannak a legrosszabb véleménnyel a magyarok, de a rövid és hosszú távú anyagi biztonsággal kapcsolatban is vannak kétségeik. A nyugdíjcélú megtakarítások elértéktelenedése és a meglévő nyugdíjcélú megtakarításokkal kapcsolatos állami beavatkozásokkal szemben is markáns aggodalom mutatkozik - derül ki a magyarok biztonságérzetét vizsgáló átfogó felmérésből. A K&H újonnan elindított biztos jövő indexe -3,7 ponton állt 2015. harmadik negyedévében. Az index alakulását leginkább az anyagi helyzet értékelése határozza meg, a Biztosító felmérése szerint a saját anyagi helyzetét csak 17 százalék tartja nagy mértékben biztonságosnak és kiszámíthatónak, hosszú távon pedig még rosszabb a helyzet: az emberek mindössze 2 százaléka gondolja úgy, hogy kényelmesen meg tud élni az állami nyugdíjából a jövőben.

10 000 mese a kórházakban

„Egyszer volt, hol nem volt” - több mint 10 000 alkalommal hangzott el ez a mondat az ország 44 kórházában a K&H gyógyvarázs mesedoktorok jóvoltából. A program két éves születésnapja alkalmából rendezett fogadáson a 10 000. és a leggyakoribb meseolvasó mellett elismerést kapott a Szent László Kórház is, amely ez idáig a legtöbb meseolvasót fogadta.

1000 hátrányos helyzetű gyerek előtt nyitja meg a K&H a kulturális intézmények kapuit

A K&H a hátrányos helyzetűekért program jóvoltából 20 iskola 1000 hátrányos helyzetű diákja részesülhet különböző kulturális élményekben az idei tanévben. Elsőként a Kunmadarasi Általános Iskola 50 kisdiákja látogatott el a Budapesti Fesztiválzenekar Kakaókoncertjére, amely a legtöbb gyereknek nemcsak életük első hangversenyét, de első budapesti látogatását is jelentette.

az uniós források nagyban befolyásolják a kkv beruházásokat

A hazai kkv-k jelentős része előbbre hozná és át is ütemezné beruházási terveit, amennyiben rövid időn belül elérhetővé válnának az uniós források. Azonban a jelenlegi pályázati kiírások mellett alig több mint harmaduk tartja csupán reálisnak uniós támogatás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.

túl az 1000 milliárdon

„A befektetési alap piac dinamikus növekedését kiaknázva a hazai megtakarítók K&H befektetési alapokban elhelyezett megtakarítása túllépte az 1000 milliárd forintot” - tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. Egyúttal felhívta a befektetők figyelmét a 2010-ben nyitott tartós befektetési számlák idei lejáratára és az ezzel kapcsolatos teendőkre.

átlagosan évente nyolcszor járnak bankfiókba a fiatalok

a nők és a 26 évnél fiatalabbak gyakrabban fordulnak az ügyintézőkhöz tanácsért

A budapestiek járnak a bankfiókba a leggyakrabban, kétszer annyiszor, mint a vidékiek – derült ki a K&H felméréséből. Többet járnak bankfiókba azok, akik a leginkább tudatos, hó eleji megtakarítók. A nők és a 26 év alattiak gyakrabban fordulnak az ügyintézőkhöz pénzügyi tanácsért.

egységes rendszer a tejágazat számára

A szakma vezető cégeit tömörítő Agrár Klub egységesen elfogadott és alkalmazott tejönköltség-számítási módszer kidolgozását tűzte ki célul. Ezzel a szektor szereplői mérhetővé és összehasonlíthatóvá válnak, a szektorátlagok megismerése pedig elősegíti azt is, hogy a vállalatok egymástól tanuljanak, illetve meghatározzák saját ágazati helyzetüket. Az egyértelműbb piaci pozíció egyben a finanszírozhatóságot is megkönnyíti.

példaértékű a K&H CSR tevékenysége

Immár a harmadik egymást követő évben részesült CSR Best Practice elismerésben a K&H Csoport. A Magyar PR Szövetség ezúttal a K&H a hátrányos helyzetűekért programot méltatta a kitüntetéssel.

felnőtté válás, házasság, gyerek, nyugdíj

a fontos élethelyzetek a pénzügyeket is befolyásolják

Ahogy növekszik a gyerek, új ruhatár kell. Ahogy bővül a család, úgy egyre nagyobb lakásra van szükség, míg ha kirepülnek a gyerekek, a szülők ismét kisebb ingatlanra váltanak. Ezzel párhuzamosan hol hitelre van szükségünk, hol erőteljesebb megtakarításba kezdünk, akár azért, mert autót szeretnénk vásárolni, akár azért, mert egyre öregedő társadalmunkban is elegendő nyugdíjat szeretnénk. A pénzügyeinket is karban kell tehát tartani ahhoz, hogy az aktuális élethelyzetünknek megfelelő igényeinket kielégíthessük – mondta dr. Bába Ágnes, a K&H lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

jövőre is lesz még NHP

Kevesebb, mint 100 napjuk van a cégeknek arra, hogy a jelenlegi feltételek mellett igénybe vegyék a Növekedési Hitelprogram kedvezményes forrását. Búcsúzni azonban nem kell, hiszen a program jövőre sem szűnik meg. A kkv-k fokozott érdeklődése és az NHP kimerülő kerete miatt az NHP+ keretet is felhasználhatóvá teszi az MNB.

a kötvénypiacot hajtja a bizonytalanság

K&H trendmonitor 2015 Q4

A kínai gazdaság lassulása a Fedet és a befektetőket is erőteljesen elbizonytalanította.  Az év utolsó negyedévét így az fogja meghatározni, hogy a feltörekvő piacok visszaesése vagy a fejlett országok növekedése lesz-e erőteljesebb. A kiegyenlített esélyek miatt a részvénypiacokhoz most mindenképpen óvatosan érdemes hozzányúlni, miközben a kötvénypiacon van még lehetőség a hozamcsökkenésre - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója a negyedik negyedévre vonatkozóan.

eltérő véleményen a kkv-k

A kkv-k várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index enyhe, 2 pontos csökkenést követően jelenleg -9 ponton áll. A hazai vállalkozások főként a beszállítói kapcsolatokban látnak javulást, míg a pénzügyi eredményeiket, illetve a közterhek változását illetően borúlátóbbak lettek.

European Business Awards: egymás után másodszorra ismerték el ügyfélközpontúságáért a K&H-t

Tavaly után idén is a European Business Awards „Ügyfélközpontúság” kategóriájának egyik magyar nyertese lett a K&H Csoport. A megmérettetésen Európa 33 országának 32 000 vállalata vett részt idén kilencedik alkalommal. A K&H az elismerést ügyfélközpontú stratégiájával, ügyfelei számára nyújtott pénzügyi termékeivel és szakmai szolgáltatásaival nyerte el.

European Business Awards: egymás után másodszorra ismerték el ügyfélközpontúságáért a K&H-t

Tavaly után idén is a European Business Awards „Ügyfélközpontúság” kategóriájának egyik magyar nyertese lett a K&H Csoport. A megmérettetésen Európa 33 országának 32 000 vállalata vett részt idén kilencedik alkalommal. A K&H az elismerést ügyfélközpontú stratégiájával, ügyfelei számára nyújtott pénzügyi termékeivel és szakmai szolgáltatásaival nyerte el.

új határidővel indul a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő

négy fordulóban bizonyíthatják pénzügyi tudásukat a diákok

A mai naptól jelentkezhetnek a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőre az általános iskolás csapatok. Idén a szokásos témák mellett - mint a zsebpénz, bankszámla, biztosítások - a fogyasztói hitel témakörre is fókuszál a verseny. A diákok a befektetett munkáért cserébe egyrészt gyakorlati, pénzügyi tudást, másrészt sok értékes nyereményt is kapnak. Idén öt év után módosult a jelentkezési határidő: a nevezési lapokat és az első online forduló megoldásait már 2015. december 18-ig be kell küldeni!

térinformatika az almatermesztéshez?

Magyarország az almatermesztésben és az informatikai újdonságok terén is élen jár. De mi történik, ha ezt a kettőt összehozzuk? Riczu Péter, a Debreceni Egyetem fiatal kutatója, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyertese, kutatásaival azt vizsgálja, hogyan lehet távérzékelő eszközöket és térinformatikai rendszereket a növénytermesztés szolgálatába állítani.