a fenntartható vízgazdálkodás irányába kell mozdulni

A vízkészletek felosztása és hatékony felhasználása nemzetközi szinten kiemelt jelentőségű a növekvő népességszám és a mezőgazdaság által használt kiugróan nagy mennyiség miatt. Magyarországon főként az egyenlőtlen csapadékeloszlás okoz problémát, ezért úgy kell az öntözéses gazdálkodást fejleszteni, hogy az a vízkészletek szempontjából fenntartható legyen.

Világszerte fenyegető méreteket ölt az ivóvízkészletek apadása - derül ki az ENSZ legutóbbi jelentéséből. A becslések szerint 2030-ra a természetes vízképződés és a szükséges ivóvíz közötti eltérés akár a 40 százalékot is elérheti, míg 2050-re a jelenlegi 7,3 milliárdról 9,1 milliárdra emelkedő népességszám akár 55 százalékkal is megnövelheti a lakosság vízigényét. Mindez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló vízkészletek felhasználása, kezelése és felosztása kiemelt jelentőségű, amiben igen nagy szerepe van a mezőgazdaságnak, hiszen a vízfelhasználás 70 %-át az agrárium fogyasztja el. 

A hazai mezőgazdaság számára nem a víz hiánya, inkább a szélsőséges eloszlású csapadék jelenti a problémát. A globális felmelegedés hatásaként az elmúlt 50 évben jelentősen megnőtt a hőmérsékletingadozás mértéke, ami megnöveli a csapadékszegény időszakok számát és hosszát. Az 5 millió hektárt meghaladó mezőgazdasági területből azonban csupán 70-80 ezer hektár az öntözött terület nagysága. Pedig a szakszerű öntözéssel elérhető hozamnövekedés még a nagyobb költségráfordítás mellett is hatékonyabbá teszi a növénytermesztést, így tehát gazdasági szempontból is kihasználatlan lehetőség rejlik Magyarország számára az öntözéses mezőgazdaság fejlesztésében. Ezt figyelembe véve kell a hazai öntözést és vízgazdálkodást úgy megoldani, fejleszteni, hogy közben a vízkészletek felhasználása gazdaságosan, fenntartható módon történjen.

„Az elmúlt évek időjárása jól mutatja, mekkora gondot okoz az egyenlőtlen eloszlású csapadék a mezőgazdasági termelés számára. Legutóbb a belvíz jelentett gondot az agráriumban, míg korábban a rendkívül csapadékszegény időjárás okozott jelentős károkat. Különösen időszerű tehát az öntözés és vízgazdálkodás jelenlegi helyzetének és jövőbeni irányvonalainak meghatározása, aktualitását pedig az is jól mutat, hogy az egyetemisták és PhD hallgatók számára idén először kiírt K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat témájaként is megjelent” – hangsúlyozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 858 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. március 31-én. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2015. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 189 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,0 milliárd forint

K&H Biztosító
2015. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 140,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu