a hét ábrája: Kína hazavágja a nyersanyagpiacot?

Kína gazdaságának lassulása nem új keletű trend, hiszen évek óta tartó folyamat, az elmúlt hetekben azonban igazán aggasztóvá vált, hogy jelenleg az egész globális tőkepiacot leginkább meghatározó erő. A világgazdaság második legnagyobb gazdasága nemcsak a részvénypiacokat rengette meg, de mélybe taszította a nyersanyagárakat is, hiszen az ipari fémek legnagyobb felvevőpiacról beszélünk. Tavaly globális szinten a vasércfelhasználás 55%-át, az alumínium felét, a réz 45%-át ez az egyetlen ország adta.

„Habár a következő években nem várható, hogy a jelenlegi negatív trend megfordulna, a nyersanyagpiac és a kínai lassulás közé nem lehet automatikusan egyenlőségjelet tenni. Egyrészről a nyersanyagkereslet nem egyedül Kínába áramlik, hiszen a nyugati keresletbővülést is kielégítő autógyártás vas és alumínium felhasználása továbbra is meghatározó, illetve a szintén nem elhanyagolható méretű India is nettó importőrré vált vasércből az elmúlt években. Másrészről a megcsappant kereslethez idővel a kínálat is igazodik, és a magas költséggel termelő bányák bezárásával a kereslet-kínálati viszonyok 1-2 éven belül kiegyenlítődnek majd. Így tehát nem kell elfelejtenünk a nyersanyagokat sem, ugyanakkor a fenti okok miatt semmiképpen nem rövid távon érdemes bennük gondolkodni.  Emellett pedig érdemes azokra a nagy bányatársaságokra is figyelni, amelyek a mostani nyomott árfolyamok mellett is nyereségesek, és magas, 8% körüli osztalékot tudnak fizetni” - tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. 


forrás: Bloomberg

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4100 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 935 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. június 30-án. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt években mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet. 

 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2015. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):185 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 509 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 15,9 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2015. június 30-án:
teljes kezelt vagyon:  1127 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 982 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  145 milliárd forint

K&H Biztosító
2015. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 140,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,2 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9950
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu