a hét ábrája: merre tovább olajár?

„Az erős túlkínálat jellemezte olajpiacot kemény megpróbáltatás elé állította a tavaly nyár óta megfeleződő olajár. Az alacsony árak mellett elindult egy alkalmazkodás: az olajcégek csökkentik költségeiket és az új kutatási projektjeiket. A piacon rövidebb távon még ezzel együtt is túlkínálatot látunk, amit várakozásaink szerint a gazdasági konjunktúrával emelkedő fogyasztás csak jövőre szív fel. Az OPEC múlt pénteki határozata értelmében tovább folytatódik az erőteljes kitermelési verseny, amit még fokozhat, ha egyre több iráni olaj jelenik meg a piacon” - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„Rövid távon a kőolaj világpiaci ára az 58-68 dollár közti sávban ingadozhat. A befektetőknek ezért egyelőre nem érdemes növelni nyersanyag kitettségüket. Az autósoknak pedig csak az egyik szemük nevethet, mivel a küszöbön álló Fed kamatemelés miatt erősödő dollár és a gyengülő forint miatt az üzemanyagok ára még emelkedhet” - mondta el a szakember. 

forrás: Bloomberg, K&H Alapkezelő

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 858 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. március 31-én. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2015. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 189 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,0 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2015. március 31-én:
teljes kezelt vagyon:  1087,1 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 941,5 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  145,6 milliárd forint

K&H Biztosító
2015. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 140,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9950
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu