hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

A K&H bankkártya terminálokon minden SZÉP Kártya használható

Újabb mérföldkőhöz érkezett a K&H SZÉP Kártya programja. 2012. március 1-től a K&H – a SZÉP Kártya kibocsátók közül elsőként – saját bankkártya elfogadó terminálhálózatán valamennyi bank által kibocsátott SZÉP Kártyát elfogadja.

a munkahelyteremtő pályázat segíthet a kkv-k foglalkoztatási nehézségein

„A legfrissebb munkaerőpiaci adatok valamelyest javulást mutatnak a foglalkoztatottak számának emelkedését illetően, a további bővülést azonban erősen beárnyékolja, hogy több hazai felmérés, köztük a K&H kkv bizalmi index kutatás eredménye is azt mutatja, hogy a hazai kkv-k egyre nagyobb mértékben terveznek elbocsátásokat. Ezt a szándékot ellensúlyozhatja a kifejezetten kkv-k részére kiírt, munkahelyteremtő beruházások támogatását célzó pályázat, amelyet a napokban írt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium” - mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Korcsolyázzunk okosan!

A szánkózás, korcsolyázás, jeges utakon csúszkálás bár sok izgalmat rejt, azonban nagyon sok veszélyt is, amit a gyerekek és fiatalok nem mindig vesznek észre. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, amelyekre érdemes figyelni, nehogy sérülés vagy betegség rontsa el ezt a téli szórakozást.

A K&H-nál meghosszabbíthatják utasbiztosításukat a Malév miatt földön ragadt utasok

A Malév leállása, járatainak váratlan törlése miatt ismét kiemelt beszédtéma lett az utazásokhoz kapcsolódó biztosítások kérdése. Egy repülőút meghiúsulása mind a külföldre induló, mind a hazatérni szándékozó utasokat kellemetlenül érinti. Amennyiben valaki rendelkezik utasbiztosítással, az ilyenkor felmerülő gondok megoldásában is segítséget kaphat.

Ön a jég hátán is megél?

Idén a februárral együtt köszöntött be az igazi tél hazánkban. A nappal is mélyen fagypont alá süllyedő hőmérséklet után az elmúlt napokban kiadós havazás érkezett. A hóval és a fagyos időjárással együtt járnak a csúszós-havas utak és járdák, amelyek számtalan veszélyforrást jelentenek autósnak és gyalogosnak egyaránt, így érdemes végiggondolni, rendelkezünk-e az évszak jellemzőinek megfelelő biztosításokkal. A K&H Biztosító összegyűjtötte, hogy milyen vészhelyzeteket hozhat a rendkívüli időjárás.

középtávon ígéretesek a részvénypiacok

„Új, eddig nem látott befektetési szerkezetet kínál a K&H Alapkezelő a hazai befektetők számára, ami a jelenleg alacsony szinten lévő tőzsdei árfolyamok újbóli emelkedése esetén prémium hozamot nyújt az ügyfelek részére. A K&H növekedés plusz származtatott alap megoldás lehet azoknak a befektetőknek, akik a rövid távú kockázatok miatt óvatosak, és távol maradnak a részvénypiacoktól, középtávon azonban részesülni szeretnének a részvényárfolyamok emelkedéséből” - mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

egyre csökken a cafeteriát nyújtó vállalkozások aránya

„A kkv vezetők nyilatkozatai alapján a cafeteria rendszer átalakítása nagymértékben csökkentette azoknak a vállalkozásoknak az arányát, amelyek béren kívüli juttatást nyújtanak alkalmazottaiknak. Ezzel együtt a vállalkozások többsége továbbra is beépíti azokat a juttatási rendszerébe. Az elmúlt években már megszokott étkezési, valamint közlekedési hozzájárulás mellett a gyakorlatban idén debütáló SZÉP Kártya jelenleg a harmadik leggyakrabban juttatandó cafeteria elem a kkv-k körében” - mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

kiemelt kamatozású betéti ajánlatok a K&H-tól

új pénzre 8,5%-os, munkabér átutalás esetén akár 9 %-os betéti kamat

A K&H ismét kiemelt kamatozással kínálja a K&H nagyon nagy betétet új megtakarításra, 60 napra 8,5%-os kamattal. Amennyiben az ügyfél munkabérét is K&H bankszámlára utaltatja, akkor akár évi 9%-os betéti kamat is elérhető. A betét a K&H hálózatában, változatlanul országszerte 236 fiókban köthető le, ahol a pénzügyi szolgáltatások teljes választékát kínálja a Bank.

tovább csökken a kkv-k bizalma

A hazai kkv-k várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index, 18 pontos csökkenést követően -44 pontra süllyedt, amely a válság kezdete óta mért legalacsonyabb érték. Ezzel a hazai vállalkozások bizalma – a tavalyi rövid megtorpanást leszámítva - gyakorlatilag 2010 második negyedéve óta folyamatosan csökken. A pesszimista várakozások főként a gazdaságpolitika, a közterhek, valamint a banki hitelkamatok várt változására vonatkoznak, miközben minimális javulás tapasztalható az európai uniós pályázati források elérhetőségének megítélését illetően - mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

ügyfeleknek és bankoknak is jót hoz a pozitív adóslista

a K&H Bank szakértői véleménye

Gyorsabb és megalapozottabb hitelbírálati folyamatot eredményezhet a 2012 tavaszától bevezetendő pozitív adóslista. A jó adósok pedig kedvezőbb megítélésre számíthatnak az új nyilvántartás létrejöttével – mondta el dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese.

10 tipp a biztonságos téli utazáshoz

A téli hónapokban sokan kelnek útra síelni, rokonokat, barátokat látogatni, kikapcsolódni. Akármilyen problémamentesnek tűnik is egy hosszú hétvége Bécsben, vagy pár hét egy napsütötte országban, bizonyos veszélyekre mindenképpen fel kell készülni, utasbiztosítás nélkül semmiképpen nem tanácsos külföldre utazni. A K&H Biztosító összegyűjtötte, hogy mi mindent érdemes megtenni indulás előtt, hogy biztonságos legyen a téli utazás.

dinamikusan nő a K&H SZÉP Kártya felhasználóinak és elfogadóinak száma

A K&H-nál mintegy hétezer vállalkozás jelezte eddig igényét a K&H SZÉP Kártya programban való részvételre. A Bank a K&H SZÉP Kártya felhasználók számának további jelentős növekedését várja, melyet elsősorban kiterjedt, megközelítőleg százezer céget számláló kis- és közép valamint nagyvállalati ügyfélkörére alapoz. Az elmúlt hónapban közel háromezer elfogadóhellyel kezdték meg az együttműködést, a szerződések megkötését, ez a szám – a K&H jelentős bankkártya elfogadó POS hálózatának is köszönhetően – a következő hónapokban több ezerre nőhet – hangzott el a K&H mai sajtótájékoztatóján.

K&H gyógyvarázs: eszköztámogatás a kritikus állapotú koraszülöttek biztonságos mentéséért

1,5 millió forintos adomány a Peter Cerny Alapítványnak

A K&H Csoport munkavállalói idén összesen 1,5 millió forint értékben ajánlották fel személyi jövedelemadójuk 1 %-át a K&H gyógyvarázs program számára, amelyből a Peter Cerny Alapítványt segítették egy létfontosságú eszköz beszerzésével. A támogatással vásárolt műszerrel, a hordozható vérgáz-, és sav-bázismérő készülékkel (i-STAT astrupgép) ezentúl már nemcsak az újszülött-mentő rohamkocsin, hanem egyidőben az esetkocsin is biztosítani lehet a beteg újszülöttek és az akár 500-600 grammos koraszülöttek biztonságos szállítását. A mostani adománnyal együtt a K&H gyógyvarázs az elmúlt 8 évben összesen 375 millió forint értében adományozott olyan alapműszereket, melyek a mindennapi gyógyítás során nélkülözhetetlenek. A K&H így kíván tenni azért, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai teljes életet élhessenek.

10 tipp a biztonságos karácsonyért

a K&H Biztosító szakértői véleménye

A karácsonyi ünnepek az egyik legkedvesebb ünnepsorozat az évben. A hagyomány is megkívánja és utánozhatatlan hangulatot is ad a gyertya, az adventi koszorú, a kivilágított karácsonyfa. Sajnos nem mindenki számára végződik a karácsony veszély és kár nélkül. Az ünnepekkel kapcsolatos tűzesetek az adventi koszorúk és a világító fénysorok elterjedésével szinte egész decemberben előfordulnak a K&H Biztosító szakértője szerint. Az ellenőrzött állapotú égők, a vízbe állított, gondosan rögzített karácsonyfa, a szülői felügyelettel használt gyertya és csillagszóró segít megelőzni a tragédiákat.

megkötötték az első K&H SZÉP Kártya-szerződéseket

Több ezer kis- és középvállalkozással valamint nagyvállalatokkal kezdte meg a SZÉP Kártya munkáltatói szerződések megkötését a K&H – mondta el dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese. A K&H SZÉP Kártya program az elfogadói oldalon a bank kiterjedt POS hálózatára is épít, és a K&H jelentős technológiai fejlesztéseket tervez a SZÉP Kártya kibocsátása és elfogadása terén is.

a befektetők többsége megtakarításaik növekedését prognosztizálja 2012-ben

Az idei évben a gazdasági környezet változása mellett a hazai gazdaságpolitikai intézkedések is jelentős hatással voltak a háztartások megtakarításaira. A piaci tényezők mellett az idén életbe lépett szja-változás, a magán-nyugdíjpénztári hozamok kifizetése, valamint a végtörlesztés befolyásolta leginkább a lakossági megtakarításokat. A K&H az ősz folyamán több mint kétezer prémium kategóriás magánbefektetőt kérdezett meg arról, milyen hatással voltak mindezek a tényezők az egyéni megtakarításaikra, illetve milyen további kilátásokra számítanak a következő egy évben.

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.12.15

A K&H Bank Zrt. Lízing üzletágának a közleménye ügyfélszolgálati iroda ünnepi nyitva tartásáról

Rekordszámú nyertes a K&H gyógyvarázs pályázatán

12 intézménynek összesen 25 millió forint összegű eszköztámogatás

Hét megye 8 kórháza illetve rendelőintézete és 4 mentőállomás gyermekgyógyász főorvosai a mai napon vehették át a 2011-es K&H gyógyvarázs pályázat során elnyert mintegy összesen 25 millió forint értékű gyermekgyógyászati és mentési eszközöket. A K&H nyolc éve elkötelezetten dolgozik azon, hogy a gyermekegészségügy hatékony támogatásával hozzájáruljon ahhoz, hogy a jövő társadalma teljes életet élhessen. Ennek érdekében a zsűri bevonásával évről évre egy-egy olyan fókuszterületet határoz meg, amely nagyszámú beteg gyermek populációt érint, és ennélfogva hangsúlyosan segítségre szorul. 2011–ben a pályázat kiemelten, de nem kizárólagosan a gyermekszemészetre és a füll-orr-gégészetre koncentrált. A K&H Csoport az elmúlt nyolc évben 135 intézményt (köztük 98 kórház, illetve rendelőintézet és 37 mentőszolgálat) összesen több mint 373 millió forint értékű műszerrel támogatott az ország 19 megyéjében.

tanulságok 2011-ben, kihívások 2012-ben a K&H szakértőinek szemével

Az idei pénzügyi év meglehetősen eseménydús volt mind hazai, mind nemzetközi szinten, és olyan történések szemtanúi voltunk, amelyekre korábban nem is számítottunk volna. A növekedési kilátások tartós romlása, az adósságproblémák súlyosbodása, a befektetői bizalom folyamatos ingadozása új kihívások elé állította a gazdasági döntéshozókat, a vállalati szektort és a háztartásokat egyaránt. Ehhez hazai szinten még hozzájárultak a kormányzat egyedi gazdaságpolitikai megoldásai, amelyek hatására jelentős változás történt a vállalatok és a lakosság pénzügyi megtakarítási szokásaiban és hitelezésében egyaránt. A jövő évi kilátások mindezek függvényében meglehetősen sok kérdőjelet tartalmaznak. Többek között ezekről a kérdésekről is szó esett azon a találkozón, amelyet a sajtó képviselőinek tartottak a K&H szakemberei.

Felavatták a K&H új székházát

Befejeződött a K&H új székházának kivitelezése, ma került sor az épületkomplexum avató ünnepségére. A két egymás melletti épület, amely modern, a kor követelményeinek megfelelő munkakörnyezetet biztosít a K&H Csoport mintegy 2 500 dolgozójának, a Millennium Városközpontban épült fel. A beruházás költsége 100 millió euró volt és a projekt pályázik az arany fokozatú LEED minősítésre. Az új székház jelentősen csökkenti a központi területek működési költségeit - csak az energiakiadások várhatóan 30-40%-kal lesznek alacsonyabbak.

0,1 milliárd forintos adózás utáni eredmény 2011 első kilenc hónapjában a K&H Bankcsoportnál

A K&H Bankcsoport 2011 első kilenc hónapjában 0,1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el. Az adózás utáni eredmény a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésére képzett értékvesztés miatt 99%-kal csökkent az egy évvel korábbi eredményhez képest. A K&H Bankcsoport 12 milliárd forint bankadót fizetett az első háromnegyed évben. A K&H harmadik negyedévben 12 milliárd forint veszteséget könyvelt el, elsősorban amiatt, hogy 25,2 milliárd forint értékvesztést számolt el a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésének várható hatására. A bankadótól és a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésére képzett értékvesztéstől megtisztított adózás utáni eredmény 2011. első kilenc hónapjában 30 milliárd forint volt, amely 8%-os növekedést jelent előző évhez viszonyítva. A kedvezőtlen piaci környezet ellenére a működési bevétel szinten maradt, míg működési költségek 2%-kal csökkentek éves összehasonlításban. A nem-teljesítő hitelek aránya 9,4%-ról 9,7%-ra nőtt egy negyedév alatt. A K&H Biztosító mind az élet üzletágban, mind a nem-élet üzletágban folytatni tudta növekedését a harmadik negyedévben is.

10 tipp, hogy az otthona a közösségi médiában is biztos legyen

A közösségi média egy évtizede kezdett beszivárogni a mindennapi életünkbe, mára szinte minden internetező használja valamilyen formában, például regisztrál a Facebookon vagy az iWiW-en. A K&H Biztosító felmérésében szereplő online felhasználók 93%-a használja valamilyen rendszerességgel a közösségi oldalakat. Fontos azonban tudni, hogy minél többet árulunk el magunkról a közösségi oldalakon, annál könnyebb azt kihasználni. Ezért adunk tíz tippet, hogy semmiképpen se kerüljön veszélybe otthona biztonsága.

zöld szempontok a hitelbírálatban

a K&H Bank szakértői véleménye

2012 januárjától valamennyi ingatlaneladáshoz kötelező lesz az energiatanúsítvány kiváltása. A tanúsítvány a hitelnyújtási folyamatra is hatással lesz, hiszen egy energia-felhasználás szempontjából jobb, így magasabb kategóriába kerülő lakás vagy ház a fedezeti érték meghatározása során is kedvezőbb értékelésre számíthat – hívja fel a figyelmet Nagy Ferenc, a K&H Bank lakossági hitel és tranzakcionális szolgáltatások marketing főosztályának vezetője.

Valóban egyszerűbben lehet hozzájutni az uniós forrásokhoz?

„A márciustól megújított pályázati struktúra eredményeként idén kis mértékben javulni tudott a hazai kkv-k pályázati hajlandósága. A pozitív tendencia egyrészt annak köszönhető, hogy egyre több cégvezető véli kevésbé nehéznek a pályázati források elérhetőségét, másrészt ismét növekedni tudott az egy vállalkozásra eső benyújtott pályázatok aránya. Az igénybe vehető pályázati lehetőségekről továbbra is a pályázati tanácsadó cégeken, valamint az interneten hozzáférhető információkon keresztül kapnak a legtöbb segítséget a vállalkozások” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

kedvező kgfb kötés és téli készülődés a motorosok novemberi programja

Az utakon egyre kevesebb motor közlekedik, a legtöbb garázsba költözik a tavaszi felmelegedésig. Tévhit azonban, hogy a motorkerékpároknak a téli pihenő alatt nem kell kgfb szerződéssel rendelkezniük. Van lehetőség arra, hogy a pihenő motorokat ideiglenesen kivonjuk a forgalomból, de ettől még ne feledkezzünk meg a biztosítási szerződésről. Jó tudni, hogy a motortulajdonosok a kgfb kampányban számottevő kedvezményeket kaphatnak. A pihenő elé ütemezett karbantartással és a forgalomból történő kivonással pedig további jelentős kiadást spórolhatnak meg a tulajdonosok.

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.11.16

A K&H Lízingcsoport közleménye ügyfélszolgálati iroda új nyitva tartásáról

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.11.16

A K&H Lízingcsoport közleménye ügyfélszolgálati iroda nyitva tartásáról

az új kgfb biztosítások 2/3-át az interneten kötik

a khdirektbiztositas.hu online kutatása

A khdirektbiztositas.hu és a GfK Hungária legújabb „Biztosítási trendek II ”, online megoldásokat vizsgáló kutatása szerint a biztosítások két-harmadát már az interneten kötik. Évről évre nő a különböző kfgb és casco biztosításokról az interneten tájékozódó ügyfelek száma, ezért a K&H Biztosító immár második alkalommal végzett kutatást a körükben. Az ő preferenciáik alapvetően befolyásolhatják a közelgő átkötési hullámot. Bár 2010-től már nem január 1-je a kgfb szerződések előírt évforduló napja, várhatóan még idén novemberben is erőteljes kgfb kampány várható.

a Kölyökparádé K&H-s standján pénzügyi játékok várják a gyerekeket

virtuális pénzérméket gyűjthetnek a kisdiákok

A K&H Csoport játékos pénzügyi feladatokkal várja a gyerekeket az ország egyik legnagyobb gyerekrendezvényén, a Kölyökparádén október 21. és 23. között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A K&H standján a gyerekek megismerkedhetnek a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásversennyel, belenézhetnek az Ez kész! Pénz! című pénzügyi oktató rajzfilmsorozat legérdekesebb fejezeteibe, egy számítógépes játékkal pedig virtuális pénzérméket gyűjthetnek.

Ördögi körbe kerülhetnek a munkavállalók a csökkent táppénz miatt

Hazánkban több mint két millióan élnek olyan háztartásban, ahol a megélhetés egyetlen ember fizetésén múlik. Persze még az sem jelent anyagi biztonságot, ha két kereső van a családban, mert egy baleset vagy súlyos betegség esetén jelentős jövedelem kieséssel kell számolni, miközben az egészségügyi kezeléssel kapcsolatos költségek még növelik is a háztartás havi kiadásait. A nyáron csökkentett táppénz összegek miatt feltehetőleg megnő azok száma, akik még súlyosabb panaszokkal sem fordulnak orvoshoz, ami komoly egészségi kockázatot jelent.

stagnáló árbevétel és nyereség várakozások

A kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredmény várakozásai szinten maradtak az előző negyedévhez képest. A hazai vállalkozások átlagosan 6,4%-os árbevétel és 3,6%-os eredmény növekedéssel számolnak a következő egy évben. Árbevételük jövőbeni alakulását tekintve a mezőgazdasági cégek a legoptimistábbak, miközben az ipari, építőipari cégek számítanak legkevésbé bevételük növekedésére. A nyereség növekedés nagyságát tekintve szintén a mezőgazdasági cégek a legpozitívabbak, míg a kereskedelmi szektor számít a legkisebb mértékű profitnövekedésre” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

stagnáló árbevétel és nyereség várakozások

A kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredmény várakozásai szinten maradtak az előző negyedévhez képest. A hazai vállalkozások átlagosan 6,4%-os árbevétel és 3,6%-os eredmény növekedéssel számolnak a következő egy évben. Árbevételük jövőbeni alakulását tekintve a mezőgazdasági cégek a legoptimistábbak, miközben az ipari, építőipari cégek számítanak legkevésbé bevételük növekedésére. A nyereség növekedés nagyságát tekintve szintén a mezőgazdasági cégek a legpozitívabbak, míg a kereskedelmi szektor számít a legkisebb mértékű profitnövekedésre” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

a K&H kgfb integrált kommunikációs kampány ezüst EFFIE díjat nyert a reklámhatékonysági versenyen

a hetedik EFFIE a K&H-nak

A K&H Csoport egy újabb EFFIE-vel térhetett haza a 2011-es reklámhatékonysági verseny díjkiosztójáról. A K&H biztosítási ismertségnövelő és kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) kampánya segítette hozzá a K&H-t az újabb kiemelkedő elismeréshez. A K&H biztosítási szolgáltatások kommunikációja ezüst EFFIE reklámhatékonysági díjat nyert pénzügyi szolgáltatások kategóriában, mely a hetedik EFFIE a K&H életében és az első ezüst díj, melyet az EFFIE biztosítási kommunikációnak kiosztott.

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.10.14

A K&H Lízingcsoport közleménye ügyfélszolgálati iroda ünnepi nyitva tartásáról

a bérlőket is segíti a lakásbiztosítás

Bár az idén szerencsére nem voltak számottevő természeti katasztrófák, a tavalyi és korábbi évek pusztító viharai rávilágítottak a lakásbiztosítások fontosságára. Biztosításkötéskor érdemes tájékozódni és pontosan megismerni az alulbiztosítás következményeit és ellenőrizni, milyen kiegészítő helyzetekben nyújthat segítséget a konstrukció. A lakásbérlők és társasházi lakók például az általuk okozott károk megtérítésében is segítséget kaphatnak kiegészítő felelősségbiztosításokon keresztül. Egy biztos, nem érdemes elhagyni a biztosítást: az internetezők két-harmadának otthonát érte már kár.

Transzparencia a pénzintézeteknél

A Hungarian Business Leader Forum (HBLF) mai üzleti ebédjének központi témája az etikus üzleti magatartás és a korrupció elleni fellépés volt. Dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese szerint a hazai bankrendszer az elmúlt négy évben jelentős előrelépést tett a transzparencia megvalósítása terén a MiFID irányelvek és a befektetési szolgáltatásokról szóló törvény rendeleteinek betartásával.

A befektetői hangulat javulására és az alapkamat emelésére számítanak az intézményi befektetők

K&H Alapkezelő felmérés az intézményi befektetők várakozásairól

„A K&H Alapkezelő évente megrendezett befektetői konferenciáján ismét felmérést készített az intézményi befektetők elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásairól a legfontosabb befektetési instrumentumokat illetően. Az eredmények azt mutatják, hogy a legtöbb intézményi befektető óvatos a hazai eszközök tekintetében, miközben nemzetközi szinten valamelyest a piacok megnyugvásával, és - főként a feltörekvő országokat illetően - a részvénypiacok pozitív teljesítményével számolnak. A legnagyobb megosztottság az euró alapkamat jövőbeni változásával kapcsolatban tapasztalható, miközben szinte egységes a kép a magas euró/forint árfolyamszint fennmaradását illetően” – számolt be az eredményekről Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Csökkenő pályán a vállalkozások bizalma

„A fogyasztói bizalom csökkenésével párhuzamosan a hazai vállalkozások várakozásai is romlottak. Az országosan 700 vállalkozás vezetőjének megkérdezésén alapuló K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves értéke jelenleg -26 ponton áll, ami gyakorlatilag a két éve ilyenkor tapasztalt várakozásoknak felel meg. A bizalmi index csökkenése mögött leginkább az áll, hogy a vállalkozások a következő egy évben a közterhek, valamint a vállalati hitelek növekedésével számolnak, de szinte az összes részindex kisebb-nagyobb mértékű csökkenést mutat”– mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

November második felétől igényelhető a K&H SZÉP Kártya

2011. október 3-tól a K&H megkezdi a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyával kapcsolatban az ügyfél tájékoztatást. A kártya szerződések megkötésére november 15. után nyílik lehetőség.

12,5 milliárd forintos adózás utáni eredmény 2011 első félévében a K&H Bankcsoportnál

A K&H Bankcsoport 2011 első hat hónapjában 12,5 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el. Az adózás utáni eredmény a bankadó és a magas hitelköltségek miatt 46%-kal csökkent az egy évvel korábbi eredményhez képest. A K&H Bankcsoport 8 milliárd forint új bankadót fizetett az első félévben. A hitelezési veszteségek magasak, de a várakozásoknak megfelelően alakultak. A nem-teljesítő hitelek aránya 9,3%-ról 9,4%-ra nőtt egy negyedév alatt. A K&H Biztosító mind az élet üzletágban, mind a nem-élet üzletágban folytatni tudta növekedését a második negyedévben is.

A változó környezetben fokozottan fontos a biztonság

„Mikor és miben érdemes megtakarítani, ha a növekedési kilátások szerte a világban romlanak, a tőzsdei árfolyamok jelentősen ingadoznak, csökkennek, és a kamatok alacsony szinten vannak – merül fel jogosan a kérdés a befektetők részéről. Ilyen időszakban azokra a befektetési lehetőségekre érdemes fokozottan figyelni, amelyek néhány év távlatában esélyt adnak a növekedésnek, miközben megvédenek a veszteségektől” – javasolja Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.09.21

A K&H Eszközfinanszírozó Pénzügyi Lízing Zártkörűen Működő Részvénytársaság közleménye a Társaság alaptőkéjének emeléséről

A cafeteria juttatások a kkv-knál is népszerűek

„Továbbra is komoly szerepet kapnak a vállalkozások életében a béren kívüli juttatások, mivel a hazai kkv-k többsége a következő egy évben is beépíti azokat a juttatási rendszerébe. A cégvezetők elmondása alapján egyértelműen az étkezési hozzájárulás és a közlekedési költségtérítés a leggyakrabban alkalmazott béren kívüli juttatás, míg a Széchenyi Pihenő Kártyával kapcsolatban egyelőre kivárás tapasztalható” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Az életbiztosítási piac növekedését 2013-tól lassan követi a nem-élet üzletág a K&H Biztosító piaci előrejelzése

Folytatódik az életbiztosítási piac növekedése és 2013-tól a nem-élet oldal is lassú emelkedésbe kezdhet a K&H Biztosító szerint, melynek vezetői keddi sajtótájékoztatójukon ismertették az élet- és nem-életbiztosítási szegmens várható tendenciáit.

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.08.17

A K&H Lízingcsoport közleménye ügyfélszolgálati iroda nyitva tartásáról

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.08.17

A K&H Lízingcsoport közleménye az ügyfélszolgálati iroda költözéséről

Újabb segítség a vállalkozások számára

„Végre elérhető a kkv-k körében egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő uniós támogatás, a telephely-fejlesztési pályázat kitöltő programjai, így benyújthatóak a támogatási kérelmek. Egyúttal a benyújtási határidő is módosult 2011. szeptember 19-re, azonban a dél-alföldi, észak-alföldi és észak-magyarországi régió esetében továbbra is 2011. december 30. a végső benyújtási határidő” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

További dinamikus bővülés előtt az online biztosítási piac

A khdirektbiztositas.hu és a GfK Hungária közös kutatással mérte fel az ügyfelek hozzáállását és szokásait a biztosítási termékekkel és az online megoldásokkal kapcsolatban. A „Biztosítási trendek” elnevezésű kutatás szerint a kgfb biztosítást már az online összehasonlító oldalakon kötik meg a legtöbben, viszont utasbiztosításért továbbra is ellátogatnak a biztosítói– és bankfiókokba. Nagy ugrás várható az internetes szerződéskötések számában, melyet az online fizetési eszközök elterjedése is segít.

Várakozó állásponton a vállalkozások

„A Nemzetgazdasági Minisztérium idei célkitűzései között szerepel, hogy a hazai kkv-k kiemelt szerepet kapjanak a gazdaság fellendítésében, a munkahely-teremtésben, a gazdaság versenyképességének növelésében. Ehhez a kormányzat vállalkozásokat támogató programjában az adminisztrációs terhek csökkentését, valamint a pályázati rendszer vállalkozásbarát átalakítását jelölték meg fő eszközként, azonban a cégvezetők megítélése egyelőre vegyes képet mutat a tervek megvalósítását illetően. Miközben nagyrészük tájékozott a kormányzat szándékát illetően, a gyakorlatban még kevesen tapasztalták meg azok pozitív hatásait” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Játékokkal telnek meg a bankfiókok

országszerte már 50 K&H fiókban gyűjtenek játékokat, könyveket a beteg gyerekeknek

Ismét játék- és könyvgyűjtő akciót hirdetett meg a K&H gyógyvarázs program. A K&H bankfiókokban adhatják le a már nem használt, de még jó állapotban lévő játékaikat, könyveiket azok, akik szeretnének a kórházban fekvő gyerekeknek néhány felhőtlen, örömteli pillanatot szerezni. Az összegyűlt ajándékokat 35 kórház gyermekosztályán osztják szét az ősz folyamán. A K&H gyermek-egészségügyi programja nem először rendez gyűjtést a kis betegek számára: az elmúlt 4 év során mintegy 11 000 könyvet és játékot adományozott több mint 50 kórház gyermekosztályának. A gyűjtőakcióban részt vevő bankfiókok számát idén megduplázták, ezúttal országszerte 50 K&H fiókban lehet leadni az adományokat.

A K&H Autófinanszírozó Zrt. közleménye alaptőke emelésről

A K&H Autófinanszírozó Zrt. közleménye alaptőke emelésről

K&H Alapkezelő Trendmonitor 2. befektetési előrejelzés 2011. III. negyedévre vonatkozóan

„A globális növekedési kilátások romlása, valamint az eurózóna válsága miatt a következő hónapokban a részvénypiacok gyengébb teljesítményére lehet számítani, így a bizonytalan makrogazdasági körülmények között a pénzpiaci, ezen belül is leginkább a deviza eszközökre érdemes nagyobb figyelmet fordítani” – javasolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Nem szeretünk Európán kívülre utazni

Leginkább Magyarországon vagy az öreg kontinensen belül szeretünk nyaralni a K&H khdirektbiztositas.hu portál és a GfK Hungária közös online kutatása szerint. Az utazási irodák slágereinek számító észak-afrikai országok és Törökország a megkérdezettek körében szerény népszerűségnek örvendenek. A magyar utazók körében az ismerős és közeli utazási célpontok a legkedveltebbek.

Túl a mélyponton?

ismét emelkedő pályára lépett a K&H kkv bizalmi index

„Az elmúlt egy év folyamatos csökkenése után ismét javuló képet mutat a vállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index, amely 8 pontos növekedést követően -12 ponton áll. Az emelkedő tendencia mögött a közterhek, valamint a vállalati hitelkamatok változására vonatkozó negatív kilátások mérséklődése áll, emellett a vállalkozások a vevői és szállítói kapcsolatok további javulását vetítik előre” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A teljes biztonsághoz utasbiztosítás is kell az Egészségbiztosítási Kártya mellé

Már sokan elindultak külföldi tájak felé, hogy kikapcsolódjanak, pihenjenek, s még többen tervezik, hogy a következő hetekben kelnek útra. Az utazást megelőző szervezés során át kell tekinteni, hogy minden rendelkezésre áll-e, amire szükségünk lehet. Az utasbiztosítást sem szabad elfelejteni akkor sem, ha már rendelkezünk Európai Egészségbiztosítási Kártyával. Így felkészülhetünk, hogy ha esetleg külföldi gyógykezelésre kerül sor, ne fizessünk érte többet, mint amennyit feltétlenül szükséges.

K&H Alapkezelő Trendmonitor

trend előrejelzés 2011. III. negyedévre vonatkozóan

„Az elmúlt időszakban egyértelműen romlottak a globális gazdasági növekedési kilátások. Különösen az Egyesült Államok gazdasága veszített a lendületéből, miközben a feltörekvő országok, élükön Kínával, határozottan fékezik a gazdasági növekedést. Ezt a képet tovább súlyosbítja, hogy az eurózóna adósságválságának megoldása is nehéz feladatnak ígérkezik. A világgazdaság mindezek ellenére is várhatóan mintegy 2%-kal növekszik idén, ugyanakkor a fent említett problémák súlyossága miatt a piacok érezhetően feszültebbek, és érzékenyebben figyelik a gazdasági döntéshozók lépéseit, így idén a pénz- és tőkepiacokon elmaradhat a nyári uborkaszezon” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Csak okosan osszunk meg a közösségi médiában nyaralási képeket!

Már szinte minden generáció nap mint nap használja a közösségi oldalakat, de érdemes megfontolni, milyen információt osztunk meg magunkról a széles nyilvánosság előtt. Fotóink adatain keresztül például még akkor is kideríthető, hogy éppen hol tartózkodunk, ha egyébként a kép tartalmáról ez nem derülne ki. Érdemes tehát adataink biztonságára nagyobb figyelmet fordítanunk különösen nyáron, amikor sokan elutaznak.

A K&H újabb tehetséges fiatal festőművészt támogat

Győztest hirdettek a K&H Csoport ötödik alkalommal meghirdetett alkotói ösztöndíj pályázatán: a következő fél évben Miklós Hajnal festőművész részesül támogatásban. A pályázat új elemeként további 3 tehetséges művésztől – Csató Józseftől, Misetics Mátyástól és Szabó Klára Petrától – pedig egy-egy alkotást vásárol meg a pénzintézet. A K&H Csoport „művészet egy jobb, teljesebb világért” című kortárs képzőművészeti gyűjteményének építése az elmúlt fél évben is folytatódott, az egyik legmodernebb vállalati kollekció piaci műtárgyvásárlások révén is tovább gazdagodott.

Évi több tízezer forint kgfb díjkülönbség is múlhat a bonus-malus adatok pontosságán!

Június 15-től elektronikus nyilvántartás alapján kell a biztosítóknak megállapítaniuk ügyfeleik szerződésének bonus-malus besorolását. Ha valakinél ez nem tehető meg, a biztosító megkeresi és adategyeztetést kezdeményez. Fontos, hogy a kgfb szerződéssel rendelkezők figyeljenek a gyors és pontos adatszolgáltatásra, nehogy elveszítsék megszerzett bonus kedvezményeiket.

Van megoldás a mezőgazdasági természeti károkra

Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogram

„A tavaszi fagykárok és az elmúlt napok jégviharai ismét ízelítőt adtak, milyen károkat okozhat rövid időn belül a természet. Kifejezetten az elemi károknak leginkább kitett vállalkozások, az agrárcégek számára lehetőség van azonban ezen károk mérséklésére az Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogram keretében” – hívta fel a figyelmet Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

K&H gyógyvarázs: nyolcadik alkalommal indul 25 millió forintos pályázat a gyermek-egészségügyi intézmények számára

Idén immár nyolcadik alkalommal indul el a K&H gyógyvarázs program, amelynek ezúttal is fő eleme a gyermek-egészségügyi intézmények számára kiírt, a korábbi évekhez képest egyszerűsített országos eszközbeszerzési pályázat. A K&H Csoport a pályázat révén összesen 25 millió forint támogatást juttat a hazai orvoslás egyik legnehezebb helyzetben lévő területére. A pénzintézet – a szakmai zsűri szakértőinek bevonásával – idén is megjelölt egy preferált egészségügyi területet: 2011-ben a gyermekszemészet és a gyermek fül-orr-gégészet kap kiemelt figyelmet a támogatások odaítélése során. A mai napon a Heim Pál Gyermekkórházban hozták nyilvánosságra a pályázati kiírást, valamint bemutatták a két fókuszterületet. A pályázati anyagokat 2011. szeptember 20-ig lehet leadni.

Továbbra is ígéretesek a nyersanyag befektetések

„Az első hónapok raliját követően májusban a nyersanyagpiacon látványos zuhanás történt, így jogosan merül fel a kérdés, vajon folytatódik-e a korábbi növekedési periódus, vagy trendfordulóhoz érkezett a piac. A továbbra is stabil gazdasági növekedés azonban egyértelműen fenntartja a kereslet jelenlegi szintjét, így az aktuális árszinteken ismét érdemes fontolóra venni a nyersanyag típusú befektetéseket” – javasolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a K&H 10 éve a Magyar Olimpiai Bizottság, 5 éve a Magyar Paralimpiai Bizottság elkötelezett támogatója

Immár tíz esztendeje, hogy a K&H Csoport a Magyar Olimpiai Bizottság elkötelezett támogatója, és öt éve, hogy a K&H támogatóként megjelent a Magyar Paralimpiai Bizottság oldalán is. Az évforduló alkalomból megújult a K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram. 2011 tavaszán újabb három kiváló sportoló, Kapás Boglárka úszó, Mészáros Anett cselgáncsozó és Vereczkei Zsolt paraúszó vehették át az olimpiai és paralimpiai felkészülésüket elősegíteni hivatott, fejenként 1 millió forint összegű támogatást.

Ne menjünk nyaralni utasbiztosítás nélkül!

Sokan már tervezik a nyaralást, nézik a szebbnél szebb utazási ajánlatokat, méregetik a családi kasszát. Az üdülési piacon tavaly óta jelentős változások történtek, Tunézia és Egyiptom a zavargások miatt olcsóbb célpont lehet, viszont a tavalyi sláger Törökország éppen emiatt drágulhat. Függetlenül attól, melyik ország lesz végül a nyaralás helyszíne, utasbiztosítás nélkül nagy kockázatot vállalunk: bármikor történhet olyan baleset, ami nemcsak a pihenést teszi tönkre, hanem a költségeket is jelentősen növelheti. A váratlan kiadások pedig a az utazás árának többszörösét is elérhetik.

Energiatakarékossági hitelalap (archívum, a termék már nem elérhető)

„A jelenlegi kormányzat kiemelt ügyként kezeli az ingatlanok energiahatékonyságának növelését, energiaellátásának zöldítését, és az üzemeltetési költségek csökkentését. A Nemzeti Energiatakarékossági Program és az uniós forrású pályázatok (KIOP, KEOP) mellett kevésbé ismert, hogy a vállalkozások és az önkormányzatok számára elérhető egy kifejezetten ezt a célt szolgáló hitelkonstrukció is, az Energiatakarékossági hitelalap, amely az energiafelhasználást csökkentő, környezetvédelmet szolgáló, illetve energiaimport függőséget mérséklő fejlesztések finanszírozására áll rendelkezésre” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Egyre szélsőségesebb az időjárás a Kárpát-medencében

A meteorológiai információkra támaszkodva a biztosítók évtizedek óta igyekeznek minél pontosabban megbecsülni a viharkárok helyszínének valószínűségét. A rendelkezésre álló adatokból és a megfigyelésekből mára komoly rendszert építettek ki a kockázatok minél pontosabb felmérésére. Az elmúlt évek szélsőséges időjárási eseményei miatt azonban egyre kevésbé tudnak támaszkodni a korábbi méréseken alapuló rendszerekre, mert az eddigi tapasztalatokat rendre megcáfolják a globális felmelegedés miatt mind gyakoribb, váratlan viharok, árvizek és egyéb természeti katasztrófák.

Megjelent a K&H Csoport 2010-es fenntarthatósági jelentése

a válság ellenére minden területen folytatta CSR tevékenységét a K&H Csoport

Ötödik alkalommal adja ki a társadalmi felelősségvállalás (CSR) területén elért eredményeit összefoglaló jelentését a K&H Csoport. A kiadvány a fenntartható fejlődés jegyében idén első alkalommal kizárólag elektronikus formában jelenik meg. A nemzetközi szabvány alapján készült összefoglalóból kiderül, a K&H Csoport a kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére is kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalási stratégia megvalósítására. A K&H CSR tevékenységének középpontjában továbbra is négy terület, a gyermekegészségügy, a környezetvédelem, a sport és a vonzó munkahely kialakítása áll. A társadalmi felelősségvállalási tevékenységet irányító K&H CSR Bizottság két területen állított fel hosszú távon elérendő indikátorokat: az ismételten dolgozni kívánó kismamák visszavételével kapcsolatban és az elektromos energiafelhasználás csökkentése érdekében.

Ismét pályázhatnak a fiatal képzőművészek a K&H alkotói ösztöndíjára

A K&H Csoport kortárs képzőművészeti gyűjteményének folyamatos fejlesztése mellett idén tavasszal megújította alkotói ösztöndíj programját. A fiatal képzőművészek számára meghirdetett legújabb pályázaton ezúttal nemcsak a fél éven keresztül nyújtott havi 125 ezer forint alkotói támogatást lehet elnyerni, hanem a K&H összesen 10 darab műtárgyat is megvásárol az ösztöndíjra pályázó művészektől, 200 ezer forintos egységáron. A kiválasztott alkotások a K&H „művészet egy jobb, teljesebb világért” című gyűjteményének részei lesznek, amely a fiatal alkotók ismertsége és szakmai megbecsülése szempontjából kiemelkedő lehetőség.

Az elöregedő társadalomban nem lehet kérdés az öngondoskodás

„Az elöregedő magyar társadalom évről évre egyre komolyabb problémát fog jelenteni a nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából. A hazai népesedési folyamat jelenlegi tendenciái mellett ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni az öngondoskodás jelentőségét, amellyel nagyban növelhetjük a nyugdíjas évek anyagi biztonságát” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.03.31.

A K&H Pannonlízing Pénzügyi Szolgáltató Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1068 Budapest, Dózsa György út. 84/a., cégjegyzék száma: Cg. 01-10-042149) Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a Társaság alaptőkéjének emeléséről szóló közleményét:

Húsz gyógyszergyártó növekedését kínálja az új eszközalap

A gyógyszeripar hagyományosan jó befektetésnek számít, hiszen a világon egyre többet költenek gyógyszerekre. A K&H Biztosító ebből kiindulva új zártvégű gyógyszeripari eszközalapot hozott létre, amely lehetővé teszi, hogy ügyfelei részesülhessenek a világ minden tájáról összeválogatott, stabil háttérrel és magas potenciállal rendelkező gyógyszergyártók részvényeinek lejárati árfolyam-növekedéséből.

Emlékező alapot indít a K&H

„Az észak-afrikai zavargások, illetve a japán katasztrófa is jól mutatja, hogy sajnos bármikor történhet olyan politikai, gazdasági vagy természeti esemény, amelynek hatására a részvény- és nyersanyagpiacok jelentős ingadozást produkálnak. A továbbra is alacsony kamatkörnyezet miatt ugyanakkor korlátozott a biztonságos bankbetétekben elhelyezett megtakarítások hozama, ezért idén is folytatódhat az a trend, miszerint a lakossági megtakarításokon belül egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a biztonságos, ugyanakkor a betéteknél magasabb hozamot ígérő befektetési alapok” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

K&H ingatlanfedezetű forinthitelek díjelengedési akcióval

előzetes hitelbírálat 24 óra alatt

A K&H szenzációs forinthitelek kedvező törlesztőrészlet mellett most 24 órás előzetes hitelbírálattal és május 31-ig induló banki költségek nélkül igényelhetőek.

A vállalkozások számára továbbra is fontos a költségcsökkentés

„A gazdasági válság hatására a legtöbb hazai kisvállalkozás a működési költségek csökkentésével, illetve a beruházások elhalasztásával reagált. Mivel az általános gazdasági fellendülés várat magára, a költségek csökkentése továbbra is kiemelt tényező marad a működési egyensúly megtartásában” - mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Tovább növekedtek a K&H alapokban elhelyezett megtakarítások

a K&H Alapkezelő 2010-es eredményei és idei várakozásai

„A befektetői környezet tavalyi változásai kedvezően hatottak a háztartások megtakarításainak növekedésére, aminek hatására 100 milliárd forinttal nőtt a K&H Alapkezelőnél elhelyezett vagyon összege. Az idei évben az adóváltozások eredményeként a megtakarítások, ezzel együtt a befektetési alap piac további növekedésére számítunk” – jelentette be Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.