hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

így oldható meg a legnagyobb befektetői kihívás

Számos megtakarítási lehetőség áll a hazai megtakarítók rendelkezésére, olykor azonban éppen ez jelenti a legnagyobb gondot, hiszen sokszor nehéz eldönteni, ezek közül melyik a legmegfelelőbb. A K&H most ad három fő szempontot, amit mindig alkalmazhatunk: 1. pontosan meg kell határozni a megtakarítási célt vagy célokat, amit néhány hónap esetleg év elteltével, vagy akár egy piaci hullám idején se veszítsünk szem elől, 2. mindig érdemes több lehetőséget kiaknáznunk, 3. fontos, hogy tisztában legyünk saját kockázatviselési képességeinkkel. 

kell félnünk az amerikai kötvényektől?

Négy év után először érte el a 10 éves amerikai kötvényhozam a 3%-os szintet, ami könnyen jelentheti azt, hogy vége a harminc éve tartó kötvény bikapiacnak. A hozamszint meredek emelkedése mögött leginkább a kedvező gazdasági kilátások állnak, átmenetileg azonban eladói nyomást okozhatnak a részvénypiacokon. A hazai befektetők számára mindenképpen megnyugtató azonban, hogy az itthoni kötvénypiacon nem várható hevesebb mozgás.  

érdemes még beszállni a regionális tőzsdékbe

A hazai részvénypiaci emelkedéshez hasonló trend volt jellemző a régió többi tőzsdéjén is a tavalyi évben. A K&H befektetési szakemberei szerint még mindig érdemes beszállni a regionális részvényekbe, az emelkedő munkaerőköltségek miatt azonban kiugró növekedésre nem lehet számítani.  

meddig emelkedhet az olajár?

A kőolaj világpiaci árának emelkedése miatt az elmúlt egy hónapban folyamatosan növekvő üzemanyagárak az autósok számára már jól érezhető drágulást jelentenek. Kérdés, hogy mennyire lehet tartós ez az emelkedés az olajpiacon, van-e még erő a nyersanyagban, mert azt bizony a befektetőknek érdemes lehet kiaknázni. Főként, ha az olajipari cégek hozamaira pillantunk – véli a K&H.

meddig tart a negatív kamat?

Az idei évet nyugodt hangulatban zárhatják a piacok, miközben a jövő évi gazdasági növekedés kifejezetten ígéretes. A befektetők azonban mégsem nyugodhatnak meg, mivel a továbbra is alacsony kamatkörnyezetben az egyre látványosabb infláció elviheti a befektetések hozamát. A nagy kérdés ezért, hogy mikor emelkedhetnek a kamatok, és addig is milyen stratégiát követhetnek a befektetők, ha eredményessé akarják tenni megtakarításukat - hangzott el a K&H prémium befektetői klub budapesti rendezvényén.

mit profitálhatnak a befektetők a közgazdasági Nobel-díjból?

Az idén közgazdasági Nobel-díjat kapott „viselkedési közgazdász”, Richard H. Thaler arra keresi a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják döntéseinket. Mivel a befektetések világában számos racionális adatot és szubjektív véleményt lehet mérlegelni, miközben a befektetők személyes tulajdonságai is igen széles skálán mozognak, a megtakarítók számára különösen hasznos lehet a közgazdaságtudomány új irányvonalának megismerése, és ezzel annak megértése, hogy mi befolyásolja a befektetési döntéseket– tanácsolja a K&H.

kit választ Trump?

küszöbön az új Fed elnök bejelentése

Az amerikai jegybank lehetséges elnökjelöltjeinek „castingja” és Donald Trump elvárásai alapján  Jerome Powell jelenlegi Fed kormányzó a legesélyesebb jelölt a Fed élére. Mivel Trump alapvetően alacsony kamatpolitikát és gyengébb dollárt támogat, legyen bárki is az új elnök, a befektetőknek alapvetően erre kell berendezkedniük – javasolja a K&H.

jó irányba mozdultak a befektetők

Miközben szeptemberben újra hatmilliárd forint fölé emelkedett a befektetési alapokban elhelyezett vagyon, jelentősen megváltozott a megtakarítók által kedvelt befektetési alap kategóriák sorrendje. A favorit egyértelműen a vegyes alapok, miközben a pénzpiaci és kötvényalapok vagyona egyre zsugorodik – tájékoztatott a K&H.

egyedülálló e-portfóliót kaptak a befektetők

Egyedülálló online szolgáltatást használhatnak a szerződött prémium befektetők a K&H e-bankban. Az e-portfólión keresztül minden megtakarítási forma nyomon követhető, miközben a jelenlegi és az ajánlott portfólió-összetételt is látni lehet.

irány a hazai és a német tőzsde

K&H trendmonitor 2017. IV. negyedév – befektetési ajánlás

Az év hátralevő részében egyetlen irány van a befektetők számára: a részvénypiacok. Nem mindegy azonban, hogy melyik tőzsdén nézünk körbe, hiszen míg a hazai és a német tőzsde kifejezetten ígéretes növekedési kilátásokat mutat, addig a tengerentúlon kevésbé vonzó a részvények értékeltsége – jelzi a negyedik negyedévre a K&H.

a befektetéseket is meghódítják az okostelefonok?

Az online vásárlás és banki ügyintézés mellett a megtakarítások során is egyre inkább teret nyerhetnek a webes felületek és telefonos alkalmazások. A hazai befektetők jelzései alapján egyelőre inkább az asztali eszközöket használják ilyen célból, a fejlesztések azonban ezen a területen is az okostelefonok irányába mutatnak – jelezte a K&H.

BUX: irány a 40 ezer!

Nyaralás ide, uborkaszezon oda, a BUX augusztusban úgy szárnyra kapott, hogy innen már akár egyenes út vezethet a 40 ezres álomhatárig. A kedvező gazdasági kilátások és értékeltségi szint mellett ezért vétek lenne kihagyni a hazai tőzsdét a portfólióból – tanácsolja a K&H, a legnagyobb vagyonnal rendelkező hazai indexkövető alap, a K&H navigátor alap kibocsátója.  

befektetési kiskapu az eurózónához

Az eurózóna fellendülése év eleje óta az egyik kedvenc befektetési sztori, az erősödő euró azonban lehiggasztotta a vállalati profitok emelkedésére számító befektetőket. Nincs azonban minden veszve, hiszen van olyan szektor, amelyik éppen a mostani helyzetből profitálhat – figyelmeztet a K&H. 

mire gyűjt az átlagnál többet megtakarító lakosság?

Eljött az ideje a pihenésnek és az autócserének a hazai befektetők körében. Habár továbbra is az általános tartalék a legfontosabb megtakarítási cél, egyre többen gyűjtenek utazásra, illetve lakás- és autóvásárlásra is. Befektetési ügyekben egyértelműen a személyes tanácsadásé a főszerep, egyre nagyobb szerep jut azonban az online csatornáknak is – derül ki a K&H prémium lakossági befektetők körében készült felméréséből.

egyelőre nyugodtak a piacok

K&H trendmonitor 2017. III. negyedév

Az előttünk álló negyedév árfolyammozgásait leginkább az fogja meghatározni, hogy a befektetők hogyan reagálnak majd a Fed hamarosan megkezdődő tőkekivonására. A piacok egyelőre nyugodtak, de érdemes ébernek lenni, mert a csökkenő jegybanki élénkítés a részvény- és a kötvénypiacokon is jelentős árfolyammozgást okozhat - figyelmeztet a K&H Alapkezelő. 

elzárják a pénzcsapokat

Új korszak előtt állnak a piacok, hiszen a jegybankok sorra csökkentik piacösztönző tevékenységüket. A forgalomban lévő pénzmennyiség csökkenése negatívan hat a kötvénypiacokra, a részvénypiacok esetében azonban maximum átmeneti hullámokat kavarhat, hiszen a gazdasági növekedés felfelé tolja a vállalati profitokat és ezzel az árfolyamokat – nyugtatja meg a befektetőket a K&H.

mit nézzünk, ha részvényekbe fektetünk?

Részvények esetében nemcsak az aktuális tőzsdei trenddel, de azzal is érdemes tisztában lenni, hogy az adott cég árfolyammozgását milyen mértékben határozza meg a piaci hangulat és mennyire a vállalathoz köthető pozitív vagy negatív hírek – javasolja a K&H. 

óvatosan emelhet a Fed

 A piacok már biztosra veszik a délutáni kamatemelést, a lényeg azonban a folytatás. A túl gyors ütemű emelés megijesztheti a befektetőket - ami a gazdasági növekedést is visszavetheti - így a Fed várhatóan csak óvatos lépést tesz majd. Az emelés ténye azonban már önmagában is negatív hír a kötvénypiac számára, így a befektetőknek jelenleg inkább Európa - ezen belül is a részvénypiacok - irányába érdemes fordulni, ahol továbbra is marad az alacsony kamatszint – javasolja a K&H. 

zéró kamatkörnyezet örökre?

Az EKB továbbra is kitart a zéró kamatpolitika mellett, így a befektetőknek akár még évekig szembe kell nézniük az extrém alacsony kamatokkal és kötvénypiaci hozamokkal. Megtakarítóként ez azt jelenti, hogy a következő években a betétekkel és kötvényekkel nem lehet érdemi reálhozamot elérni, ehhez egyéni kockázatvállalási hajlandóságunknak megfelelően mozdulni kell a részvények és nyersanyagok irányába – javasolja a K&H. 

mikor jön az energiaforradalom?

Az alternatív meghajtású járművek elterjedése nemcsak a közlekedésre, de a nyersanyagpiacra is forradalmi hatással lesz. Befektetőként fontos látni, mindez mikor és milyen változásokat hoz a nyersanyagpiacon és az energiaszektor részvényárfolyamaiban – hívja fel a figyelmet a K&H.

még ne készüljünk a kamatemelésre

Az elmúlt négy évben elkényelmesedtek a befektetők, hiszen hiába csökkentek a kamatok, még a legóvatosabb bankbetétekkel, megtakarítási számlákkal és rövidtávú állampapír befektetésekkel is pozitív reálhozamot lehetett elérni. Ennek most vége, hiszen az infláció lassan, de biztosan felemészti az ilyen típusú megtakarításokat. Ebben a helyzetben a kisbefektetőknek is növelni kell hozamelvárásaikat és ezzel egyéni képességeinknek megfelelően kockázatvállalási hajlandóságukat is – hívták fel a szakemberek a figyelmet a K&H prémium befektetői klub budapesti rendezvényén.

családi értékek profitra váltva

A többgenerációs családi cégek hosszú távú értékmegőrzésre és átadásra fókuszáló szemlélete pénzügyileg is sikeres és stabil növekedést tesz lehetővé. Befektetőként nézve mindez jól forintra váltható, hiszen a családi tőzsdei cégek árfolyama a piaci átlagon felül teljesít – hívja fel a figyelmet a különleges befektetési sztorira a K&H Alapkezelő.

bejött a papírforma, fellélegezhetnek a befektetők

Míg a tavalyi év a meglepetések éve volt, az idei évben eddig bejött a papírforma. A mérsékelt jelölt, Emmanuel Macron győzelmével azonban nemcsak az Európai Unió, de a befektetők is megkönnyebbülhetnek – így látja a K&H Alapkezelő. 

idén nem a hazai részvényekből fogunk meggazdagodni

Amilyen vonzók voltak tavaly a magyar részvények, idén annyira óvatosan kell velük bánni. A gyenge évkezdet után lemaradásban vagyunk régiós társainkhoz képest, és egyelőre a folytatás sem tűnik ideálisnak. A K&H Alapkezelő megmutatja, miért.  

az örök befektetői dilemma: hozam vagy biztonság?

Ahány ház, annyi szokás. Különösen igaz ez a befektetésekre, hiszen mindenkinél más a megtakarítás nagysága, a befektetés célja, az időtáv, amelyre félrerakja pénzét, és az a kockázattűrő képesség, amellyel a piaci kamatok és árfolyamok változását higgadtan követni tudja. Ami azonban mindig közös: a lehető legkisebb kockázattal a lehető legnagyobb hozamot szeretnék elérni. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, érdemes a befektetői igényekre és a piaci környezetre egyaránt reagáló innovatív befektetési megoldások között szétnézni - tanácsolja a K&H.

márciusi forradalom a tőzsdéken

A várakozásoknak megfelelően megtörtént a Fed idei első kamatemelése, és az első nagy európai politikai megmérettetésen, a holland parlamenti választásokon is túl vagyunk. A kamatemelést követően azonban ismét a politikai kockázatok kerülhetnek előtérbe: Európában a Brexit és a francia választások, Amerikában pedig Trump költségvetési politikájával kapcsolatos hírek mozgathatják a piacokat. Érdemes ezért most átmenetileg óvatosan nyúlni az európai részvényekhez, bármennyire is olcsónak tűnnek – tanácsolja a K&H.

lemaradóból hamarosan éllovas lehet a nyersanyagpiac

A nyersanyag befektetések az egyik a legjobb védelmet jelenthetik az emelkedő infláció ellen. A világgazdaságra most jellemző fellendülési időszakban a hosszú távú kilátások mindenképpen kedvezőek, ezért érdemes átgondolni a nyersanyag-befektetések súlyát a portfoliónkban – tanácsolja a K&H.

máris megkezdheti az idei kamatemelést a Fed

A március nemcsak a tavaszt, de egy Fed kamatemelést is hozhat – legalábbis most minden jel erre mutat. A szigorodó kamatkörnyezet egyelőre a részvénybefektetéseknek kedvez, így ebbe az irányba érdemes növelni portfóliónkat – javasolja a K&H.

az infláció megtizedeli a hozamokat

Az infláció drasztikus emelkedése idén látványosan megnyirbálhatja a befektetések hozamait. Hosszabb időtávval vagy a részvénypiacok felé elmozdulással azonban kivédhetjük ezt - tanácsolja a K&H Alapkezelő. 

milyen megtakarítást szeretnek a hazai befektetők?

A hazai befektető leginkább általános tartalék miatt, évente több alkalommal és 1-3 éves időtávon növeli megtakarítását. Legígéretesebbnek jelenleg az amerikai részvénypiacokat és a gyógyszerbefektetéseket vélik – derül ki a K&H Alapkezelő országos felméréséből.

ideje átnyergelni az amerikai részvényekről az európai tőzsdékre

K&H trendmonitor 2017. I. negyedév – befektetési ajánlás

A kedvező növekedési kilátások miatt idén jó éve lehet a részvényeknek, míg a kötvények ralijának a jegybanki szigorítások véget szabnak. A portfóliókat érdemes ennek megfelelően kiigazítani, és a hangsúlyt az eddig lemaradó eurózóna piacára helyezni – hívja fel a befektetők figyelmét a K&H. 

2017 a pozitív várakozások éve

Alapvetően optimista év elé nézünk idén, emelkedő kamatkörnyezetre és gyorsuló gazdasági növekedésre lehet számítani. A meglepetések elkerülése végett azonban érdemes képben lenni azokkal az eseményekkel, amelyek év közben leginkább meghatározhatják a piacokat, a K&H Alapkezelő ezért összegyűjtötte ezeket. 

az adókedvezményekre hajtanak a befektetők

Az alacsony kamatok a befektetők gondolkodását is megváltoztatták. A megtakarításokkal elérhető kisebb hozamok mellett egyre jobban felértékelődik az adókedvezmények szerepe - derül ki a K&H Alapkezelő befektetői felméréséből.

eljött a TBSZ szezon

December 31. fontos dátum a megtakarítóknak: az idén összegyűlt pénzek december 31-ig helyezhetők el ugyanis tartós befektetési számlán, és a 2011-ben kötött TBSZ-ek meghosszabbításáról is eddig lehet nyilatkozni – hívja fel a figyelmet a K&H. Érdemes még akár az utolsó napokat is kihasználni az adókedvezményt és adójóváírást nyújtó megtakarítási lehetőségre, így a tavalyi évhez hasonlóan idén is erőteljes ügyfélforgalomra számítanak az év fennmaradó részében a szakemberek.

2017 a kihívás éve lesz a befektetőknek

2017 igazán izgalmas lesz a befektetők számára, mivel az alacsony kamatkörnyezetben egyre nagyobb inflációs nyomással kell számolni. Aki hozamot akar elérni, annak kétszer meg kell majd néznie, milyen piacra fektet be, de nem kevésbé lesz fontos a megtakarítási forma sem, hiszen az adókedvezmények és adójóváírások egyre meghatározóbbak – hangzott el a jövő évre vonatkozóan a K&H Alapkezelő mai sajtótájékoztatóján.

ezt ne tedd, ha befektetésről döntesz

„Az amerikai elnökválasztás okozta piaci turbulencia jól mutatja, hogy a média a befektetésekre is erőteljes hatással van: hajlamosak vagyunk azokat a részvényeket, szektorokat vásárolni vagy éppen eladni, amelyek a hírekben szerepelnek.  Az egyes befektetések azonban főként akkor kerülnek a figyelem középpontjába, amikor az adott trend tetején járunk, így a hírekre alapozott hirtelen döntéseknek nagy ára lehet” – tájékoztatott Zobor Zsuzsa, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. 

ebből a pofonból is felállnak vajon a piacok?

Az idei év egyértelműen a meglepetések éve: a Brexitet követően most a kevésbé esélyesnek tartott Trump győzelme, és az ezzel együtt járó, egyelőre kiszámíthatatlan gazdaságpolitika teszi próbára a befektetők türelmét. A bizonytalanság elhúzódása biztosan nem tesz jót a részvénypiacoknak, a menekülő eszközök, így az arany számára viszont kedvező.

az IT biztonság duplán jó befektetés

Október az információbiztonság hónapja Európában, ami nem csak a cybertámadásokra, illetve azok kivédésére hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy az IT eszközök használatának rohamos terjedésével maga a szektor is ígéretes befektetési célpont - javasolják a K&H Alapkezelő szakemberei. 

közelebb a hozamcél

A befektetők által reálisan elvárt 3-5%-os hozamcél eléréséhez a mai alacsony kamatkörnyezetben nem kerülhetőek meg a részvénypiacok. Év vége felé közeledve pedig az adókedvezményekről sem lehet megfeledkezni, hiszen akár többszázezer forinttal is növelhető a megtakarítás - hívták fel a szakemberek a befektetők figyelmét a K&H prémium befektetői klub győri rendezvényén.

trendetlen piacok

K&H trendmonitor 2016. IV. negyedév

Az utolsó negyedévben az amerikai elnökválasztás és a Fed kamatemelése hozhat nagyobb izgalmakat a piacok számára. A politikai bizonytalanságok miatt az árfolyam-ingadozások fokozatosan növekedhetnek, ami részvénypiaci korrekciót hozhat. A részvényekkel ezért átmenetileg érdemes óvatosan bánni, a jegybankok piacélénkítésének köszönhetően azonban tartós kilengés nem várható - tanácsolják a K&H Alapkezelő szakemberei a negyedik negyedévre.

amerikai elnökválasztás: kit érdekel?

Miközben a közvélemény-kutatók egyre másra ontják ránk a legfrissebb adatokat az amerikai elnökválasztás lehetséges kimeneteléről, úgy tűnik, a piacokat egyelőre hidegen hagyja a Clinton-Trump párharc. A látható érdektelenség mögött vajon az áll, hogy a piacok már hozzászoktak a kockázatokhoz, vagy a Brexithez hasonlóan a befektetők alulárazzák a kisebb valószínűségű eredmény bekövetkeztét? - teszik fel a kérdést a K&H Alapkezelő szakemberei.

belehúztak a prémiumok

A K&H felmérése szerint a prémium lakossági befektetők körében kevésbé jellemző a konkrét megtakarítási cél, inkább biztonsági tartalékot gyűjtenek. A gyermekek jövőjéről való gondoskodás azonban jelentősen felértékelődött az elmúlt években.  Ahhoz, hogy ezek a célok meg is valósuljanak, jellemzően évente néhány alkalommal növelik megtakarításaikat.

milliárdok vándorolhatnak a román tőzsdére

„A szeptembertől immár CETOP index néven futó régiós tőzsdeindex új összetétele több mint 100 milliárd forintos hazai megtakarításra van hatással. Az indexbe újonnan bekerülő román vállalati papírok számától és arányától függően nagyságrendileg 5-10 milliárd forint vándorolhat a román tőzsdére” - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

nyakunkon az infláció

Az olajárak zuhanása már mindenki előtt ismert. A kérdés ezért az: meddig tartja nyomás alatt ez a tényező az inflációs mutatókat idehaza és világszerte? A K&H Alapkezelő szakemberei erre keresték a választ, az eredmény pedig látványosan mutatja, hogy novembertől komoly felhajtóerőt jelent majd az olajár az inflációra.

a kamattal a befektetők hozamelvárása is csökkent

Az alacsony kamatkörnyezetre a lakossági megtakarítók is reagáltak. A nagyobb kockázatú befektetéseknél már nem várnak kétszámjegyű teljesítménynövekedést, a magasabb hozam elérése érdekében pedig rövid távon akár pár százalékos veszteséget is hajlandóak bevállalni – derül ki a K&H befektetői felmérésből. 

jó befektetés a sport?

K&H rangadó alap a legnagyobb sportszponzorokkal

„Hamarosan indul a nyári sportszezon, ami nemcsak a sportolókat és szurkolókat, de a cégeket is lázba hozza - ezt pedig befektetési szempontból is érdemes lehet kihasználni” - tanácsolja Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

2016 hozamok

Bár a Brexit és a Fed júniusi kamatdöntő ülése miatt idén nyáron sem számíthatunk uborkaszezonra, érdemes egy pillantást vetni a befektetési piacra. A K&H Alapkezelő szakemberei megmutatják, mivel mennyit kereshettünk idén. 

tavaly a BUX, idén a nyersanyagok lehetnek a nyerők

„Az elmúlt hónapok hektikus piaci mozgásai után újra pozitív irányba mozdult a befektetési alap piac a BAMOSZ legfrissebb adatai alapján. Leglátványosabb mértékben az árupiaci alapok növekedtek, ami mögött leginkább a nyersanyagpiac magára találása áll. A tavalyi év BUX sikere után így idén a nyersanyagok okozhatnak pozitív meglepetést” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.  

felminősíthetetlenségeskedéseitekért

Évek óta várjuk Magyarország felminősítését a befektetésre javasolt kategóriába, mégis eljött a pillanat, amikor nagyobb esélyét látjuk a bóvliban maradásnak. Miért tartunk itt, és mit üzen ez a befektetőknek? A K&H Alapkezelő szakemberei elmondják.

mi vár a magyar kötvénypiacra?

Megannyi hasonlóságot látni a cseh és a magyar gazdasági folyamatokban, így számolni kell azzal, hogy hamarosan hozzánk is beköszönthet a zéró kamatpolitika. Ez egyúttal a csökkenő kötvényhozamok végét is jelenti - mondják a K&H Alapkezelő szakemberei.