meddig emelkedhet az olajár?
Az elmúlt 5 hét folyamatos emelkedése eredményeként már most, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) közelgő, november 30-ai ülése előtt közel 2,5 éves csúcsot döntött az olaj világpiaci ára. Köszönhető ez annak, hogy az OPEC még jobban ráerősített arra, miszerint 2018 decemberéig meghosszabbítja a kitermelés csökkentését korlátozó határozatát. Emellett azonban legalább ilyen fontos, hogy egyre látványosabban éledezik a keresleti oldal is.
„A kitermelés várhatóan folytatódó korlátozása és az élénkülő kereslet összhatásaként a jelenlegi olajár-emelkedés folytatódását lehet feltételezni a következő években. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a növekvő árak láttán az amerikai palaolaj cégek még nagyobb fokozatra kapcsolhatják kitermelésüket, ez pedig időben ismét kitolhatja a piaci egyensúly helyreállását, átmenetileg gátat szabva a további áremelkedésnek. A válasz tehát egyáltalán nem fekete-fehér. A spekulatív piaci pozíciók alakulása alapján a befektetők már megtették tétjeiket, bíznak az emelkedésben. Ez azonban láthatóan már be is épült az árfolyamba, így új információ hiányában kérdéses, hogy egy ilyen emelkedés után rövidtávon van-e még erő a nyersanyagban” – hangsúlyozta ki Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.
„Az olajipari vállalatok részvényeit tekintve azonban érdekes dolgot láthatunk. Az európai mamutcégek esetében – az osztalékkifizetéseknek hála – az év eleje óta elérhető hozamok látványosan nagyobbak, mintha magát a nyersanyag teljesítményét nézzük. Az amerikai cégek viszont lemaradásban vannak, így az ő esetükben még felértékelődésre számítunk, amit a portfólióba is érdemes beépíteni” – javasolja a befektetési szakember.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 664 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
Főbb adataink:
K&H Bank 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 244 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 809 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 22,5 milliárd forint
K&H Alapkezelő 2017. II. negyedévének végén:
teljes kezelt vagyon:948 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon:784 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:164 milliárd forint
K&H Biztosító 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 165,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,47 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,37 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9133
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu