nyakunkon az infláció

Az olajárak zuhanása már mindenki előtt ismert. A kérdés ezért az: meddig tartja nyomás alatt ez a tényező az inflációs mutatókat idehaza és világszerte? A K&H Alapkezelő szakemberei erre keresték a választ, az eredmény pedig látványosan mutatja, hogy novembertől komoly felhajtóerőt jelent majd az olajár az inflációra.

Mivel a havi fő inflációs adat 12 hónapra tekint vissza, így a Brent kőolaj esetében is 12 havi árváltozást néztünk, amit a kék vonal mutat az alábbi ábrán. Látható, hogy a 25-50%-os zuhanás hosszú ideig fennállt, ami a jegybankároknak is komoly fejtörést okozott, mivel ekkora szembeszélben nehezen érik el az inflációs céljukat. A legfrissebb augusztusi adat már nagy ugrást mutat: az 50 dolláros olajár 20%-os növekedést jelent a tavaly ilyenkor 40 dolláros kőolaj árhoz képest. 

Előretekintve két esetet vizsgáltunk: a narancs vonal a „nem történik semmi izgalmas” verzió, azaz a következő 12 hónapban végig 50 dollár körül mozog majd a kőolaj, míg a kék vonal a „fokozatos emelkedés”-t mutatja, vagyis lassú, minden negyedévben 5 dolláros emelkedés történik, egészen 70 dolláros olajárig. 

Az eredmény elég látványos: novembertől több hónapon keresztül erősödő felfelé húzó erő az inflációra, amely a zöld pályán haladva még extrémebb lehet, és tartósan fennmaradhat. Habár az igazság nagy valószínűséggel valahol a kettő között lesz, az infláció ennek megfelelően hamarosan vissza fog térni az 1-2%-os sávba, ami a jegybanki politikát és az egész kötvénypiacot is kihívás elé állíthatja. 

a cikk folytatása és további tippek: 
http://trendmonitor.hu/nyakunkon-az-inflacio/

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9950
  • +36 1 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu