eljött a TBSZ szezon

December 31. fontos dátum a megtakarítóknak: az idén összegyűlt pénzek december 31-ig helyezhetők el ugyanis tartós befektetési számlán, és a 2011-ben kötött TBSZ-ek meghosszabbításáról is eddig lehet nyilatkozni – hívja fel a figyelmet a K&H. Érdemes még akár az utolsó napokat is kihasználni az adókedvezményt és adójóváírást nyújtó megtakarítási lehetőségre, így a tavalyi évhez hasonlóan idén is erőteljes ügyfélforgalomra számítanak az év fennmaradó részében a szakemberek.

„A befektetők körében óriási érdeklődést váltott ki a 2010-ben bevezetett tartós befektetési számla (TBSZ). Az azóta eltelt közel hét évben a TBSZ stabil szerepet játszik a hazai megtakarítási piacon, azzal együtt is, hogy jól láthatón követi a piaci trendeket, tehát a gazdasági környezet hullámzásával összhangban a TBSZ iránti kereslet is rugalmasan változik” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. „A tavalyi évtől kezdődően éven belüli szezonalitás is megfigyelhető a számlanyitásoknál. Egyértelműen a január a leggyengébb hónap, míg az utolsó negyedév csúcsidőszaknak számít. 2015-ben a számlák 55%-át az utolsó negyedévben nyitották, és a befizetések 82%-a egyszeri alkalommal történik” – tette hozzá a szakember. 

lejáró számlák
Fontos tudni, hogy 2016. december 31-én lejárnak az öt évvel ezelőtt nyitott számlák. Aki nem figyel, most sokat veszíthet, mivel a számlák automatikusan megszűnnek, és az ott elhelyezett megtakarítások átkerülnek normál értékpapírszámlára, amelyeket 2017. január 1-jétől 15%-os kamatadó terhel. Mivel a 2011-es TBSZ-eknél még nincs lehetőség részkivételre, így aki szeretné bent tartani megtakarítását, annak még idén írásban kell nyilatkoznia a hosszabbításáról. 
„A tavalyi, első lejárati évben a 2010-es számlával rendelkező ügyfelek fele az utolsó negyedévben hosszabbíttatta meg lekötését, és ezzel a vagyon 64%-a került át új, 2015-ös TBSZ-re. Az előttünk álló hetekben is intenzív ügyfélforgalomra számítunk, igaz, a 2011-es számlák meghosszabbítása lényegesen kevesebb ügyfelet érint. Ehhez azonban hozzájönnek az új nyitások is, hiszen a három év után visszatérő, novemberben már 1,1%-ra gyorsuló infláció még vonzóbbá teheti az adókedvezményt és adójóváírást nyújtó megtakarítási formát” – tájékoztatott a szakember. 

további aktuális tőkepiaci hírek és befektetési tippek: http://trendmonitor.hu/

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. szeptember 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 800 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint (ebből 2015-ben 55 milliárd forint) adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.


Főbb adataink:

K&H Bank 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 255 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 625 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 33,4 milliárd forint 

K&H Alapkezelő 2016. III. negyedévének végén:
teljes kezelt vagyon: 1 031 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 873 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 158 milliárd forint

K&H Biztosító 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,87 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 155,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,26 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,22 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9950
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu