kell félnünk az amerikai kötvényektől?

Négy év után először érte el a 10 éves amerikai kötvényhozam a 3%-os szintet, ami könnyen jelentheti azt, hogy vége a harminc éve tartó kötvény bikapiacnak. A hozamszint meredek emelkedése mögött leginkább a kedvező gazdasági kilátások állnak, átmenetileg azonban eladói nyomást okozhatnak a részvénypiacokon. A hazai befektetők számára mindenképpen megnyugtató azonban, hogy az itthoni kötvénypiacon nem várható hevesebb mozgás.  

„Lélektanilag fontosnak tűnik a kerek 3%-os hozamszint, főleg azért is, mert a 10 éves amerikai állampapírhozam benchmarkként szolgál más befektetési eszközök értékelésénél, árazásánál is. Érdemes azonban kicsit távolabbról ránézni a számokra, mivel az elmúlt évekhez képest magasnak tűnő szint hosszú távra visszanézve már nem tekinthető annak. A szint tehát kevésbé, a folyamat azonban mindenképpen meghatározó, hiszen a kötvényhozam emelkedés egy új korszakot jelent” – elemezte az adatokat Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

A hozamszint meredek emelkedése mögött főként az inflációval kapcsolatos várakozások emelkedése, emellett pedig a korábbinál meredekebb kamatemelési pálya előrejelzés, illetve az amerikai kormány forrásigényének megemelkedése áll, ami összességében a gazdaság erősödésének a jele, így kedvezően hat a cégek bevételeire. A pozitív hatás mellett azonban azt is látni kell, hogy a hozamemelkedés drágább finanszírozást jelent a cégeknek, ami csökkentheti a profitabilitásukat és a részvények értékét. A piacokra gyakorolt hatását tekintve tehát egyelőre vegyes a kép.

mit jelent mindez a befektetőknek?

A kereskedelmi háború okozta feszültségek enyhülése még feljebb húzhatja a kötvényhozamokat, radikális emelkedésre azonban már nem számítunk. Fontos azonban, hogy egy bizonyos kockázatmentes hozamszint fölött egyre többen dönthetnek úgy, hogy nem vállalnak felesleges többlet kockázatot részvények tartásával, ami eladói nyomást okozhat a részvénypiacon. Az amerikai dollár tekintetében pedig a növekvő hozamkülönbség a dollár erősödését segítheti rövid távon, főleg amíg az EKB nem tesz szigorító lépéseket.

„Mindez leginkább a nemzetközi befektetőkre vonatkozik, hiszen a hazai megtakarítók magyar állampapírokban gondolkodnak. Ezek esetében a hosszú lejáratú állampapírhozamok némiképp emelkedhetnek a nemzetközi kötvénypiaci nyomás miatt, a rövid hozamok azonban az EKB és ezzel összhangban az MNB részéről sem várható kamatemelési kilátások miatt stabilak maradhatnak a következő hónapokban is” - nyugtatja meg a hazai befektetőket a befektetési szakember. 

Kapcsolattartó

Kommunikációs Igazgatóság

  • +36 1 328 9133
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu