hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

Növekedési Hitelprogram: van igény a folytatásra

A Növekedési Hitelprogram első szakaszában a vállalkozások több mint kétharmada hallott a kedvezményes hitellehetőségről, többségük azonban akkor nem élt, vagy nem tudott élni a lehetőséggel. A vállalkozások úgy látják, inkább a nagyobb cégek tudtak részt venni a programban. Máskülönben a szektor beruházásainak növekedéséhez fontosabbnak gondolják a kedvező piaci lehetőségeket és gazdasági kilátásokat, mintsem a kedvezményes forrás biztosítását – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

nehéznek érzik az életkezdést a fiatalok

K&H pályakezdők jóléti indexe

A K&H pályakezdők index 2013. harmadik negyedévi mérései szerint munka és önmegvalósítási lehetőségeikben bizakodóbbak az előző negyedévben adott válaszaikhoz képest a 19-29 éves városi fiatalok. Az anyagi biztonság részindexe továbbra is a legrosszabb értékkel járul hozzá a fiatalok elégedettségét és jólétét vizsgáló index összértékéhez, de folyamatosan romlik az önállósodási lehetőségekről alkotott kép is.

évszakváltás: hotelről öltözködésre váltanak a hitelkártyások

a K&H Bank szakértői véleménye

Az évszakváltás a hitelkártya használatokban is nyomon követhető. A K&H hitelkártya-birtokosok az év során a legnagyobb számban a legmagasabb összeget benzinkutaknál költik el hitelkártyájukkal. A nyári hónapokban a hotelszolgáltatásokért és elektronikai termékekért hitelkártyával fizetett összegek helyét ősszel a ruházati és cipőboltok veszik át a rangsorban. Évszaktól független azonban, hogy megfontoltan használják kártyájukat és kevés kivételtől eltekintve pontosan törlesztenek a K&H hitelkártya-birtokosok.

a Fed várható lépése miatt óvatosan a kötvényekkel!

K&H trendmonitor 2013 Q4 befektetési ajánlás

Az utolsó negyedévben a Fed likviditáscsökkenés időzítése fogja meghatározni a piacokat. A kötvénypiacokat és a feltörekvő piacokat ezért érdemes óvatosan kezelni, és helyettük inkább a pénzpiaci befektetéseket javasoljuk. A részvénypiacok átmeneti visszaesése pedig jó alkalom lehet a vásárlásra. A K&H Alapkezelő befektetési tanácsai a negyedik negyedévre vonatkozóan.

nincs megállás a befektetési alap piacon

A befektetési alap piac folyamatos növekedésének eredményeképpen az év eleje óta mintegy 1000 milliárd forinttal nőtt az alapokban kezelt vagyon. Az alacsony kamatkörnyezetben pedig ez a trend még jó darabig folytatódhat. Az elmúlt időszak slágerei a vegyes alapok, a kötvény típusú alapok és a tőke- és hozamvédett alapok voltak, a folytatásban pedig a védett vegyes alapok további térnyerésére számítunk” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a közelgő monetáris szigorítás átrendezi a piacokat

K&H trendmonitor 2013 Q4

Izgalmasnak ígérkezik az év hátralevő része, hiszen az amerikai költségvetési huzavonát követően megkezdődhet a Fed likviditáscsökkentése. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a válság óta a jegybankok köldökzsinórján át táplált tőkepiacok visszatérhetnek a normál kerékvágásba, és újból a gazdaság fejlődése fogja meghatározni a piacok mozgását. Másrészt viszont a likviditáscsökkenés negatív hatással lesz a kötvénypiacokra és a feltörekvő piacokra. A negyedik negyedévben ezért a kötvénypiacok helyett a pénzpiaci befektetéseket javasoljuk” - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

ismét felütötte fejét a pesszimizmus

Az előző negyedévi ugrásszerű javulás után most ismét pesszimistább hangulatba kerültek a vállalkozások. A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index 7 pontos csökkenést követően jelenleg -18 ponton áll. A negatív irányú változás hátterében főként a közterhekkel, a gazdaságpolitikával és a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások romlása áll. A romló várakozások minden árbevétel kategóriában megfigyelhetők, de továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

nem hoz árzuhanást az idei kgfb-kampány

A kötelező biztosítás 2010. január 1-től életbe lépett változásai miatt egyre több autóst érint az évközi biztosítóváltás, mivel ettől az időponttól kezdődően eltörölték az egységes január 1-i évfordulót. Bár pontos piaci adat nem áll rendelkezésre, a K&H Biztosító becslése szerint az autósok többségének idén még az év végén jár le a szerződése.

gyógyszeripari fellendülésre épít a K&H megtakarítási ajánlata

a tőkevédett „K&H gyógyszeripari 3 eszközalap” kamatadó- és eho-mentes

A globális gyógyszeriparág növekedésének előnyeit élvezhetik, és egyúttal élet- és balesetbiztosítási védelemben részesülhetnek azok a megtakarításra vágyók, akik a K&H Biztosító által nyújtott „K&H gyógyszeripari 3 eszközalapba” fektetnek be. Az eszközalapba fektetett összeg és ennek hozamai a 7 éves futamidő lejártakor kamatadó- és eho-mentességet élveznek.

befektetés a magyar állampapírok biztonságával

K&H állampapír nyíltvégű alap

A K&H legújabb alapja több mint 80%-ban magyar állampapírokat tartalmaz, ami lehetővé teszi, hogy a befektetők mentesüljenek a kamatjövedelem után augusztustól fizetendő egészségügyi hozzájárulás alól. A nyíltvégű K&H állampapír alap bármikor jegyezhető vagy visszaváltható, azonban a stabil hozam érdekében ajánlott minimum 6 hónapos időtávban gondolkodni.

a K&H az év biztosítója 2013-ban Magyarországon

25 ezer szavazat alapján értékelték a biztosítókat

25 ezer online szavazat alapján a K&H Biztosító nyerte az Év Biztosítója elismerést 2013-ban szolgáltatás kategóriában.

milliós károkat okoz a nyaralók késői téliesítése

Évente több tízmillió forintnyi kárt okoz a nyaralók megkésett téliesítése. A kerti csapok fagymentesítése már szeptember végén időszerű, az aknában lévő vízórát is érdemes télire védeni a fagytól, de az őrizetlenül hagyott házakban a gáz- és villanyhálózatot is le kell kapcsolni még tél előtt – figyelmeztet a K&H Biztosító szakértője.

hárommilliárdos portfólió

a K&H Bank szakértő véleménye

Egyre többet tudunk meg a pár napja milliárdossá lett lottónyertesről. A hirtelen jelentős vagyonhoz jutott szerencsések gyakran vállalnak nagyobb anyagi kockázatot, amikor pénzükről döntenek. Ha csak kétmilliárd forintot fektet be biztonságos eszközökbe, akkor is havi 5-6 millió forint nettó jövedelemre számíthat a mostani szerencsés nyertes – mondja a K&H privát bank igazgatója.

eddig nem látott befektetési szerkezet a piacon

K&H hozamlépcső származtatott alap

Eddig nem látott befektetési szerkezetet kínál a K&H Alapkezelő a hazai befektetők számára. A K&H hozamlépcső származtatott alap különlegessége, hogy az alapban lévő részvények teljesítményét a futamidő alatt rendszeres időközönként figyelemmel kíséri és rögzíti, az alap hozama pedig ezek közül a legmagasabb érték lesz. Emellett a futamidő igazodik az eho és a kamatadó kedvezmények igénybevételéhez.

nem dúskálnak a kkv-k a pályázati lehetőségekbenK&H Csoport Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. főbb adataink: K&H Bank 2013. március 31-én: saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 219 milliárd forint mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2550 milliárd forint adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint K&H Biztosító 2013. március 31-én: saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 111,5 milliárd forint biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,9 milliárd forint adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Tovább romlott a kkv cégvezetők megítélése az európai uniós pályázati lehetőségeket illetően. A pesszimista hozzáállás oka, hogy kevesebb cég talál olyan pályázati kiírást, ami komolyan érdekelheti a vállalkozást, és ezzel együtt csökkent azon cégek aránya is, amelyek reálisnak tartják uniós forrás elnyerését. A különböző ágazatok közül továbbra is az agrárcégek hozzáállása a legpozitívabb az európai uniós pályázati lehetőségeket tekintve – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

nagy lehetőségek a gyógyszeriparban

K&H gyógyszeripari származtatott alap

Az elöregedő társadalom egyre jellemzőbb trend a fejlett országokban, ami azt jelenti, hogy az átlagéletkor növekedésével párhuzamosan a krónikus megbetegedések száma és az ezekhez kapcsolódó gyógyszerfogyasztás is folyamatosan emelkedik. A gyógyszeriparág dinamikus növekedését kihasználva indítja el a K&H Alapkezelő a K&H gyógyszeripari származtatott alapot, amely a jelenleg is hatalmas egészségügyi szektor teljesítményéből nyújt részesedést a befektetőknek.

a pénz fontosabb, mint a szorgalom

véli az egyetemisták többsége

A K&H pályakezdők jóléti index mérése során megkérdezett egyetemisták, főiskolások kicsivel több, mint harmada hisz abban, hogy a képességek és a szorgalom elég ahhoz, hogy valaki továbbtanulhasson. Sokan tartják meghatározónak az anyagi és a családi hátteret a továbbtanulásban valamint az életben való boldogulásban.

gyerekcipőben a kkv-k export aktivitása

A kkv cégvezetők megkérdezésével végzett K&H kkv kutatás eredménye szerint jelenleg a hazai vállalkozások 23%-a végez export-import tevékenységet, míg további 6% folytat csak export tevékenységet. Az exportálás hiányának legfőbb okaként a cég tevékenységét, termékének jellegét jelölték meg. A legfontosabb célországok jelenleg Németország, Románia és Ausztria.

K&H Lízingcsoport közleménye 2013.08.02.

K&H Lízingcsoport közleménye 2013.08.02.

töretlenül nő a beruházási szándék

A kkv cégvezetők megkérdezésével végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint a vállalkozások beruházási szándéka egyértelműen túljutott a mélyponton, ugyanis egy éve töretlenül növekszik folyamatosan. Jelenleg a vállalkozások 59%-a tervez fejlesztést. A beruházási célok közül továbbra is az informatikai fejlesztések állnak az élen.

az Európai Egészségbiztosítási Kártya is csak utasbiztosítással nyújt teljes védelmet

Miközben Nyugat-Európában, például az Egyesült Királyságban 10 utasból 9 bizonyosan köt utasbiztosítást, addig - a MABISZ adatai alapján - hazánkban továbbra sem sikerül elérni a 40 százalékos biztosítottsági szintet. Az ingyenesen igényelhető Európai Egészségügyi Kártya sok esetben hasznos, de általában nem helyettesíti az utasbiztosítások által nyújtott védelmet.

11 nyertes a 10 éves K&H gyógyvarázs pályázatán

Budapest, 2013. július 24. – A K&H gyógyvarázs program 2013-ban ünnepli 10 éves fennállását. Idén a zsűri 11 intézményt választott ki a 20 millió forintos pályázati támogatásra, amely 12 000 beteg gyermek gyorsabb gyógyulását segíti. A jubileum alkalmából a K&H további 5 millió forint értékű különdíjat is felajánlott, amely májtranszplantációra váró csecsemők életének megmentésében segíthet. A K&H gyógyvarázs az elmúlt 10 évben összesen 257 intézményt juttatott hozzá több mint 476 millió forint értékű műszertámogatáshoz.

baleset külföldön? erre kell figyelni!

megfelelő utasbiztosítással, minimális felkészüléssel megoldhatók a váratlan gondok

A legszebb külföldi nyaralást is végleg elronthatja egy váratlan betegség, vagy baleset, netalán a csomagok, az iratok eltűnése. A megfelelő biztosítás kiválasztásával gyors segítséget kaphatunk, ám érdemes előre felkészülni a váratlan helyzetekre – tanácsolja a K&H Biztosító. Néhány dolgot kell csak szem előtt tartani, így könnyebben megoldhatók a problémák, és baj esetén is megmenthető a nyaralás.

mennyit kell spórolni egy laptopért?

apró trükkök, amikkel segítünk gyerekünknek a pénzügyi tervezésben

Sok mindenre vágyhat egy gyermek: a kicsik egy játékra, amit épp abban a pillanatban reklámoznak a tévében, a nagyobbak mobiltelefont szeretnének, a tinilányok sminkfelszerelést, ruhát, esetleg tabletet vagy laptopot. Hogy ki mennyi zsebpénzt kap és az miért jár, családonként eltérő. Van azonban néhány egyszerű trükk, amit következetesen alkalmazva megtaníthatjuk gyermekeinket a pénzügyi tervezésre. A K&H Bank szakértőjének tippjeit alkalmazva játszva elsajátíthatják a kicsik is az okos döntések alapjait.

nyári borúlátás a fiataloknál

K&H pályakezdők jóléti indexe

Nem hozott pozitív elmozdulást a nyár a pályakezdő fiatalok életében. A K&H pályakezdők jóléti index felmérései szerint csökkent a 19-29 éves városi fiatalok elégedettsége és borúlátóbbak a várakozásaik a munkával, a pénzügyi helyzetükkel és az önálló élettel kapcsolatban.

újabb felhők a magyar tőzsde felett

Szinte biztosra vehető, hogy a Richter után a Telekom is kikerül az MSCI feltörekvő piaci indexből, miközben jó esély van arra, hogy a Richter újból visszakerülhet. Amennyiben azonban a gyógyszeripari cég esetében mégsem születik pozitív döntés, akár a magyar országindex is megszűnhet. Ennek esélye ugyan kicsi, mégis érdemes óvatosan nyúlni a hazai részvényekhez és a forint eszközökhöz, amíg a kérdés eldől” – tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a Magyar Paralimpiai Bizottsággal közös harmadik paralimpiájára készül a K&H

a K&H újabb 4 évre szóló támogatási szerződést írt alá a Magyar Paralimpiai Bizottsággal

A K&H Csoport a mai napon ünnepélyes keretek között aláírta együttműködési szerződését a Magyar Paralimpiai Bizottsággal az elkövetkező 4 éves paralimpiai ciklusra. A megállapodás értelmében a K&H a Magyar Paralimpiai Bizottság ezüst fokozatú támogatója, és a „Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete” marad a riói paralimpiáig.

a Fed szigorításra korrigáló részvénypiacokon jó beszállási pontokat hozhat

K&H trendmonitor 2013 Q3

Habár a harmadik negyedévben - főként a fejlett gazdaságokban - a növekedési trend lesz jellemző, a piacok mégis csupán a Fed várható szigorítására figyelnek, így folytatódhat a részvényárfolyamok korrekciója. A következő hónapokban ezért azt érdemes figyelni, mikor adódnak kedvező beszállási pontok a tőzsdéken, miközben a pénzpiaci eszközöktől ajánlott elmozdulni a részvénypiaci kitettség növelésének irányába, igaz, egyelőre tőkevédett formában” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

nagyobb árbevételt és nyereséget prognosztizálnak a vállalkozások

A hazai kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredmény várakozásai emelkedést mutatnak az előző negyedévhez képest. A vállalkozások közel 5%-os árbevétel és több mint 3%-os eredménynövekedést valószínűsítenek. Ezzel az árbevétel várakozások a tavalyi évre jellemző stagnáló időszak után jelentősen emelkedtek, az eredményvárakozások pedig közel a duplájára növekedtek az előző negyedévhez képest. Az árbevétel jövőbeni alakulását tekintve a középvállalkozások, az eredményvárakozásokat illetően pedig a mikrovállalkozások a legoptimistábbak – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

Magyarország legjobb bankja a K&H Bank

Euromoney Kiválósági Díj 2013 a K&H ismét rangos nemzetközi szakmai díjat kapott

A K&H nyerte el a “Magyarország legjobb bankja” díjat az Euromoney Kiválósági Díj 2013 versenyében.

jelentősen javult a hazai vállalkozások bizalma

Az előző negyedévhez képest rendkívüli, 15 pontos emelkedést követően jelenleg -11 ponton áll a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. Ez az utóbbi évek legnagyobb pozitív irányú változása. Az optimizmus főként azzal magyarázható, hogy a vállalkozások a vállalati hitelkamatokat, a gazdaságpolitikát valamint a versenyhelyzetet tekintve is jóval bizakodóbbak lettek. Az optimizmus minden árbevétel kategóriában megfigyelhető, azonban a középvállalkozások bizalma fordult a leginkább pozitív irányba – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

érvényesek az utasbiztosítások Egyiptomban is

A K&H Biztosítóhoz még nem érkezett kárbejelentés Egyiptomban tartózkodó ügyfelektől az elmúlt napok eseményeivel összefüggésben. Bár a közkedvelt üdülőhelyeken az eddigi információk szerint nincs veszély, kiutazás előtt feltétlenül érdemes érdeklődni a helyzet alakulásáról.

gyorsított ügyintézés segíti a vállalkozások hitelhez jutását

„A korábbi hetekhez képest tovább fokozódott a vállalkozások érdeklődése az MNB Növekedési Hitelprogram iránt. A múlt héten már az első, II. pillérben igényelt hitel folyósítása is megtörtént, egy budapesti vállalkozás számára. A növekvő ügyféligény miatt felgyorsítottuk a hitelkezelést annak érdekében, hogy a rövid határidő alatt minél több cég részt vehessen a programban” – tájékoztatott Huszár Róbert, a K&H Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletág vezetője.

a diákmunka jó tanulópénz a gyerekeknek

rengeteg tapasztalatot gyűjthetnek a vállalkozó kedvű fiatalok

15 éves kortól, szülői engedéllyel a nyári szünetben már dolgozhatnak a gyerekek, ez egy jó pénzkereseti lehetőség az általános iskolát épp befejezők számára. A diákmunka révén rengeteg tapasztalatra tehetnek szert a fiatalok, megismerik a munka és a pénz értékét, új barátokra tehetnek szert, jobban beleláthatnak a felnőttek világába. Számos lehetőség van, azonban a tapasztalatlan gyerekeket könnyen ki is használják a munkaadók. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! meghirdetőjének tanácsai a diákmunka körültekintő kiválasztásához.

hosszú távon ígéretes befektetés lehet Spanyolország

„Jelentős átalakulás zajlik az egyes eurózóna államok versenyképességét illetően, aminek nyertese Spanyolország lehet. A mélyben történő változások eredményeként erőre kapó vállalati szektor miatt már most javulás tapasztalható a spanyol részvénypiacon, több éves időtávban gondolkodva pedig komoly hajtóerőt jelenthet ez a tőzsdének. A spanyol részvények ezért kifejezetten ígéretesek, igaz, a magas kockázatok miatt egyelőre csak óvatosan javasoljuk beépítésüket a portfólióba” – tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

már iOS-re is elérhető a K&H ingyenes biztosítási mobil alkalmazása

az applikáció még a gázcsap elzárására is figyelmeztet

Idén már iOS rendszerre is elérhető a K&H ingyenes biztosítási mobil alkalmazása, amellyel azonnali indulással is köthető utasbiztosítás. Az alkalmazás nem csak a K&H ügyfelei számára lehet hasznos: iránytű és valutaváltó funkcióval is rendelkezik, valamint segítségével külképviseleti elérhetőségeket és hasznos utazási információkat is megtudhatunk.

csak a tábor feléig futja a zsebpénzből a gyerekek többségének

tanítsuk meg beosztani a pénzt a kicsiknek is!

Az iskolai szünet alatt sokan adják táborba gyermeküket. A szülők szívesen adnak zsebpénzt a diákoknak, de azt a legtöbben már az első nap elköltik, így sokaknak az egyhetes üdülés második felére már egy fagyira se futja. Hogy tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy beosszák a zsebpénzt? A K&H Bank, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője ad hasznos tanácsokat.

komoly bevételkiesést jelent egy hosszabb betegség

hogyan biztosítsuk be magunkat jövedelem kiesés esetére?

Manapság sok olyan család van, ahol a két szülő közül csak az egyiknek van állandó keresete. Akinek pedig van munkája, az sem lehet biztos abban, hogy holnap nem jön egy nagyobb létszámleépítés a cégénél, vagy esetleg egy hirtelen jött betegség, baleset miatt esik ki hosszabb időre a munkából. A váratlan helyzetekre jobb előre felkészülni, ehhez nyújt segítséget a K&H Biztosító szakértője.

uborkaszezon a pályázati piacon

A tavaly év végén még optimista várakozások után idén nagymértékben romlott a kkv-k megítélése az európai uniós pályázati lehetőségeket illetően. Kevesebb vállalkozás talál számára érdekes pályázatot, ami minden bizonnyal összefügg az elérhető pályázatok számának csökkenésével. A különböző szektorokat tekintve továbbra is a mezőgazdasági vállalkozások közül tartják legtöbben reálisnak, hogy uniós forráshoz jutnak – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

labda után futó gyerekektől tör ki a frász

az iskolai szünet alatt megszaporodnak a balesetek

Mától megkezdődött az iskolai nyári szünet, így újabb veszélyforrásként megjelentek az utakon a gyerekek: ki az úttesten kerékpározik, ki a labdája után fut, mindenesetre az autósoknak ismét fel kell készülniük arra, hogy bármikor padlófékezniük kell egy váratlan helyzet miatt. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nyári szünetben átlagosan 20 százalékkal több a baleset, mint az év egyéb időszakaiban. A szülők felelőssége is nagy: meg kell tanítani utódaiknak az alapvető közlekedési szabályokat. Ehhez nyújt segítséget a K&H Biztosító.

pénzügyekben is érettek?

K&H Bank szakértői véleménye

A sikeres érettségit akár 100.000 forinttal is honorálhatják a rokonok és az ismerősök. Egy ilyen összeghez már érdemes bankszámlát nyitni, ami az önállósodáshoz vezető fontos lépcső a fiatalok életében, de egyedül ezt csak 18 éves kor felett tehetik meg, és dombornyomott kártyát is csak a nagykorúság elérése után birtokolhatnak. 19-20 éves korukra a fiatalok 97 százalékának már van bankkártyája, 47 százalékuknak viszont nincs folyószámlája, vagy nem tud róla, hogy a kártya feltétele a bankszámla – derül ki a K&H kutatásából.

nem gond, ha viszi a víz a kötvényt

mit tegyünk, ha elöntött az ár?

A rekord szintű árvíz miatt a biztosítók a korábbiaknál több kárbejelentésre számítanak. Az alábbiakban a K&H Biztosító összeszedte, mit kell tudni a kárbejelentéssel kapcsolatban.

a dolgozó fiatalok több mint fele tartalékok nélkül él

nem tudatos megtakarítók a fiatalok

Bizakodás az anyagi helyzet javulásában és alkalomszerű megtakarítások jellemzik a 19-29 éves városi fiatalok pénzügyekkel szembeni hozzáállását. A K&H pályakezdők jóléti indexének 2013. első negyedévi kutatásából kiderül, hogy a családi viszonyok után az anyagi háttér határozza meg legjelentősebben a fiatalok elégedettségét. Az index – hasonlóan az előző negyedévi méréshez – a pénzügyek terén hozta a leggyengébb eredményt, ez a részindex 0 értéket kapott a -50 és +50 között elhelyezkedő skálán.

többet tudnak, mint amennyit mondanak a diákok?

megvannak a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő győztesei

Korosztályonként az ország nyolc legjobb csapata mérte össze tudását június 3-4-én, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő döntőjén, hogy kiderüljön, kik 2013 legügyesebb diák pénzügyesei. A versenyt két budapesti, egy hajdúböszörményi és egy hajdúszoboszlói csapat nyerte.

3,2 milliárd forint adózás utáni profit a K&H Bankcsoportnál 2013. első negyedévében 0,8 milliárd forint a K&H Biztosító adózás utáni eredménye

A K&H Bankcsoport a 2013. első negyedévét 3,2 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta, míg az előző év hasonló időszakában az adózás utáni eredmény 0,4 milliárd forint volt. A profit növekedés az alacsonyabb hitelkockázati céltartalékoknak és a folyamatosan szigorú költséggazdálkodásnak köszönhető. A nem-teljesítő hitelek aránya kis mértékben 12,0%-ról 11,9%-ra csökkent egyetlen negyedév alatt. A K&H részt vesz a kis- és középvállalkozásokat megcélzó Növekedési Hitel Programban, amely keretében mintegy 95 milliárd forintot kapott a Magyar Nemzeti Banktól (I és II pillér). A K&H Biztosító 0,8 milliárd forintos eredménnyel zárta a negyedévet, megerősítette piaci helyzetét mind a nem-életbiztosítási, mind a rendszeres díjas életbiztosítási termékek terén.

még bizonytalanok a kkv-k a kivát és a szabad vállalkozási zónákat illetően

Az idei adócsomag-változások részeként bevezetett kisvállalati adót bár az érintett vállalkozások többsége ismeri, a ténylegesen regisztráltak száma egyelőre alulmúlja a várakozásokat. Mivel a vállalkozások több mint fele még nem gondolkodott az átlépésről, vagy nem döntött véglegesen, az adótörvény módosítása, amely év közben is választhatóvá tette a kivát, még a vállalkozások jelentős részét mozgósíthatja. A szabad vállalkozási zónákkal kapcsolatban is erős bizonytalanság tapasztalható. A zónák kedvező feltételei egyelőre még azokat a vállalkozásokat sem csábítják új beruházásra vagy bővítésre, amelyek már rendelkeznek telephellyel az érintett településeken – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

irány a tőzsde?

„Az amerikai fogyasztói bizalmi index ötéves csúcspontja részben annak köszönhető, hogy a lakosság 2007 óta nem volt annyira optimista a részvénypiaccal szemben, mint jelenleg. Ez előre láthatóan a részvény típusú befektetések iráni érdeklődés fokozódását fogja eredményezni, ami várhatóan hozzánk is hamarosan begyűrűzik” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a K&H felkerült a Sokszínű és Családbarát szervezetek TOP 10-es listájára

A május 30-i III. Esélykonferencián adták át az mtd Tanácsadó Közösség által megalapított Sokszínű és Családbarát szervezet TOP 10 díjakat. Az előkelő 10-es lista tagja lett a K&H Csoport, amelynek egyik kiemelt társadalmi felelősségvállalási területe a vonzó munkahely kialakítása.

a gondatlan közös képviselő milliós károkat okozhat a társasháznak

mire figyeljünk egy társasház biztosításakor?

Egy társasház biztosításakor a lakók általában igyekeznek egy legolcsóbb alapszolgáltatást választani, pedig ha baj történik, biztosítás esetén jelentős költségeket vállal át a biztosító. A lakók ugyanakkor nem mindig vannak azzal tisztában, mire terjed ki pontosan a társasház szerződése. A K&H Biztosító szakértője ezzel kapcsolatban ad hasznos tanácsokat.

az átlagos személyi kölcsön összege 650 000 forint

Már két munkanap alatt személyi kölcsönhöz juthatnak a K&H-nál, akik például az elavult háztartási gépek cseréjét vagy a lakás kifestését szeretnék ilyen forrásból megoldani. Június elsejétől kedvező kamattal (THM: 19,3% - 22,9%) kínál személyi kölcsönt a K&H Bank. Az MNB statisztikái szerint 381 milliárd forintnyi személyi kölcsön állomány volt kihelyezve a piacon április végén, és a havi új kihelyezés értéke nagyságrendileg 6 milliárd forint körül mozog.