mennyire számítanak a státusszimbólumok életünkben?

fontos, hogy a gyerekek helyén kezeljék a pénz értékét

A felnőttek igyekeznek magukról jó benyomást kelteni, például az anyagiak tekintetében. Ezért fontos számukra, mit mutatnak kifelé: milyen környéken laknak, mekkora a lakásuk, milyen kocsival járnak, hova mennek nyaralni. Tárgyiasult világunkban nélkülözhetetlen, hogy a gyerekek helyén tudják kezelni a pénz értékét, különben felnőttként csak azért fognak dolgozni, hogy ők is megszerezzék a vágyott vagyontárgyakat – állítja a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője.

A pénz nem boldogít, csak ha sok van belőle – így szokás viccesen kiegészíteni a klasszikus mondást. Sokan vallják ezt a nézetet, számos felnőttnek központi kérdés, milyen vagyontárgyakkal rendelkezik: hány szobás a lakása, milyen márkájú a kocsija, egy évben hányszor és hova utazik el. Ha valami okból anyagilag rosszabb helyzetbe kerül az illető, az nagyon megviseli akkor is, ha adott esetben megfelelő lenne számára egy kisebb lakás is vagy ugyanúgy eljut külföldre, csak kevesebb alkalommal.
„A gyerekek a szülői mintát követik, így ha azt látják, hogy a felnőtteknek fontos, milyen tárgyakkal veszik körbe magukat, nekik is az lesz” – mondta Németh Erika klinikai gyermekszakpszichológus. Számukra a tárgyak, az ismétlődő közös szokások, például a külföldi nyaralások biztonságot jelentenek, mivel szeretik az állandóságot. Ha ezt elveszítik, az még fájdalmasabb lehet, mint egy felnőttnek, igazi veszteség-érzésként élik meg, mivel épp a biztonságérzetet vesztik el.

Tárgyiasult világunkban különösen fontos, hogy a gyerekek a pénz értékét helyén tudják kezelni. „Minél előbb meg kell tanítanunk a diákoknak, hogy keményen meg kell dolgozni a felnőtteknek azokért a vagyontárgyakért, márkás ruhákért, utazásokért, amiben egy családnak része lehet. Sokan akár adósságba is verik magukat, csak hogy kifelé többet mutathassanak magukból, míg mások csak azt ismétlik a gyerekeknek, hogy spórolni kell, mert szükségük van egy új hűtőre vagy autóra. A lényeg ugyanakkor a tudatosságon van. Nem önmagában a spórolás az, ami tanítható, hanem a pénzügyi tervezés, előrelátás fontossága. Hiszen fel lehet venni hitelt, ha előre tudjuk, mennyi idő alatt tudjuk azt visszafizetni. Vásárolhatunk részletre, ha előtte kiszámoltuk, az jár-e és mennyi pluszköltséggel, és az megéri-e nekünk. Ha valamire gyűjtünk, nem vég nélkül csak félretesszük a pénzt, hanem kalkulálunk, kiszámoljuk, mennyi idő alatt gyűlik össze a szükséges összeg. Ha ezeket a szempontokat az évek során mindig megosztjuk a gyerekekkel, felnőttként ők maguk is tudatos pénzügyi döntéseket tudnak majd hozni, így az anyagi biztonság mellett elérhetjük, hogy a vagyontárgyakban ne a státusszimbólumot lássák, hanem a pénz élvezeti értékét” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja.

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 220 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2576 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 16,2 milliárd forint

K&H Biztosító 
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 115,6 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu