hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

pénztárcakímélő megoldások a téli utazások tervezőinek

hogyan kíméljük a családi költségvetést?

Ugyan a magyarok egy része az év végi ünnepek idejére szervezte a téli kikapcsolódást, de vannak, akik még csak most mennének síelni vagy wellness hétvégére, így nekik ennek megtervezésével indul az év. Kis odafigyeléssel, tudatos tervezéssel jelentős összegeket spórolhatunk az úton, ehhez kíván segítséget nyújtani a K&H Bank, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő kiírója. Last minute utak választásával, az euró árfolyamának figyelésével vagy a gyerekkedvezmények igénybevételével ugyanis több ezer forintot takaríthatunk meg.

vegyesen fogadták a vállalkozások az őket érintő új adózási szabályokat

Az idei adócsomag-változások nagy részét már jól ismerik a hazai kis- és középvállalkozások. A megkérdezett kkv vezetők azonban úgy ítélték meg, hogy azok többsége nem lesz jelentős befolyással cégük helyzetére. Legpozitívabban a két új adónemmel, a kisvállalati adóval illetve a kisadózó vállalkozások tételes adózásával kapcsolatban nyilatkoztak a vállalkozások. Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, a kata beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kiva esetében azonban a tényleges regisztráltak aránya nem tükrözi az optimista várakozásokat. Legnegatívabban a helyi iparűzési adó módosítását ítélték meg a vállalkozások” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

óvatosságra intenek a pénzpiacok

Az új jegybankelnök személyével kapcsolatos találgatások újból előtérbe helyezték az MNB devizatartalék szintje körüli vitát. A probléma összetettségét mutatja, hogy miközben nincs egységesen megfogalmazott nemzetközi irányelv a devizatartalék szintjére vonatkozóan, a hazai pénz- és tőkepiacok máris hevesen reagáltak a tartalékszint lehetséges csökkentésének hírére. Ez az árfolyamkockázat a következő hetekben is jellemző lehet a hazai piacon, ezért érdemes lehet devizaeszközökben is gondolkodni” - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a kiskamaszok már megbecsülik a pénzt

érdemes-e pénzzel jutalmazni a félévi bizonyítványt?

anuár közepe a félévi bizonyítvány osztás ideje, amikor a gyerekek és szüleik visszajelzést kapnak az eddigi iskolai teljesítményről. Minden szülő számára kihívás és egyben döntés is, hogy milyen elvárásokat támaszt a gyermeke elé, illetve milyen módon próbálja motiválni a jobb teljesítmény elérésére. Sok szülő pénzjutalommal honorálja a jó eredményeket, ez azonban csak akkor működik, ha a gyermek már elsajátította a pénzkezelés alapjait. Hogy ennek megtanítására milyen jó módszerek vannak, ahhoz ad javaslatokat a K&H Bank, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője.

a tőkepiacok optimizmusa a reálgazdaságban is folytatódhat K&H trendmonitor 2013. Q1

A nagy jegybankok likviditásbővítő intézkedései tavaly egyértelműen pozitív hatással voltak a tőkepiacokra. A kedvező hatások idén már a reálgazdaságban is jelentkezhetnek, és ebben az esetben folytatódhat az emelkedés a részvénypiacokon. A magyar tőke- és pénzpiacokon már most az van a figyelem középpontjában, hogy ki lehet az új jegybankelnök” - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

hogyan tervezzük meg okosan a család költségvetését 2013-ban?

A családok idén januárban is szembesülnek azzal, hogy az áremelkedések miatt néhány ezer forinttal többet kell havonta költeniük. Fontos tehát, hogy előre gondolkodjunk: milyen rendszeres költségeink vannak, hogyan osztható be úgy a pénzünk, hogy ne fussunk ki a családi költségvetésből hó végén, és még üdülésre vagy egyéb kikapcsolódásra is teljen. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője, a K&H olyan hasznos tippeket ad, amelyekkel megkönnyíthető az idei családi költségvetés megtervezése.

bizonytalanok a hazai vállalkozások

Nagyfokú bizonytalanság tapasztalható a vállalkozások körében, mivel az elmúlt egy évben folyamatos ingadozás jellemzi a K&H kkv bizalmi indexet. Az előző negyedéves hangulatjavulás után most ismét romlottak a várakozások, így jelenleg -35 ponton áll az index. A kkv-k pesszimizmusa leginkább azzal magyarázható, hogy tovább romlott a gazdaságpolitika, a közterhek és a versenyhelyzet változásának értékelése. Emellett a bankok megítélése mélypontra került feltételezhetően a növekvő közterheknek köszönhető emelkedő díjszabások miatt, ezen túl a válaszadók a hitelkamatok növekedését prognosztizálják. Mindeközben pozitív változás tapasztalható az európai uniós pályázati lehetőségek és a munkaerő-helyzet megítélését illetően – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményéből.

a stagnálás is jó eredmény lenne idén biztosításpiaci előrejelzés 2013-ra a K&H Biztosítótól

Nehéz év volt a 2012-es év a biztosítási piac számára, és 2013-ra vonatkozóan sincsenek optimizmusra okot adó jelek a K&H Biztosító vezetőinek véleménye alapján. A szakemberek szerint nyugvópontra érhet az elmúlt évek kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) és casco árversenye, és akár díjnövekedés is elképzelhető a gyengébben teljesítő szegmensekben, az életbiztosítások díjbevétele azonban várhatóan tovább csökken.

okos tippek, hogy a karácsonyi vásárlás ne legyen rémálom

együtt kímélni tudjuk a családi költségvetést

Hogyan tudjuk kímélni a családi költségvetést a karácsonyi vásárlások idején is? Némi tudatossággal és odafigyeléssel egész sokat meg lehet takarítani. A modern eszközök, mint pl. az online és közösségi vásárlás, napi akciók figyelése és az árak összehasonlítása az interneten mind olyan forintokat jelenthetnek, amelyeket nem költünk el. Ezeket az eszközöket a fiatalok, sőt a nagyobb gyerekek is ügyesen használják, viszont döntéseik még nem tudatosak. Az idősebb generáció, a szülők viszont jobban figyelnek arra, hogy mire, miért és mennyit költenek. A két készség összehangolása a cél. A K&H Vigyázz Kész Pénz! pénzügyi vetélkedő idén a családi költségvetés témája kapcsán tanítja a legfiatalabbakat arra, hogyan legyenek felkészültek és tudatosak, amikor pénzről van szó.

még több lesz a kihívás a lakossági és kkv banki szektorban

Idén sem volt nyugodtabb a piaci környezet, és 2013 sem a bankok fényes évei között lesz számon tartva. A lakosság változó, kismértékben növekvő megtakarításai és a csendes hitelkereslet jellemezték a piacot idén, és a jövő év sem tartogat kiugró meglepetéseket. A kis- és középvállalati szektorban a hitelezési képesség és hajlandóság helyreállítása nemzetgazdasági érdek – hangzott el a K&H mai sajtóbeszélgetésén dr. Bába Ágnestől, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettesétől.

új vezérigazgató a K&H Biztosítónál

Wim Guilliams veszi át a K&H Biztosító vezérigazgatói pozícióját 2013. január 1-től. Luc Cools-t, a K&H Biztosító jelenlegi vezérigazgatóját a szlovák CSOB Biztosító vezérigazgatójává nevezték ki.

nem csak a gyerekek, a tolvajok is várják a karácsonyt

A bronz-, ezüst, aranyvasárnapi, majd a karácsony előtti utolsó perces vásárlások hozhatnak kellemetlen perceket, ha nem figyelünk eléggé a pénzünkre, bankkártyánkra. A K&H Bank tanácsai, hogy a vásárlás ne váljon rémálommá.

nyaralók téli védelme

6 tipp, amire érdemes figyelni

A hideg beköszöntével együtt jár, hogy a nyaralók több mint fél évig üresen állhatnak. Ilyenkor érdemes felkészíteni a házat és környezetét, hiszen nem csak a téli zord időjárás, hanem a betörők is problémát jelenthetnek. A K&H Biztosító összeszedte ezzel kapcsolatos tippjeit.

pozitívan értékelik a piacok Draghi elmúlt egy évét

„Pozitívan értékelik a piacok a hamarosan Magyarországra látogató Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökének elmúlt egy évét. A jegybankár – szakítva a korábbi német vonallal – újfajta, piacközeli szemléletet hozott, és minden rendelkezésére álló eszközt igyekezett felhasználni az európai pénzügyi rendszer stabilitásának megteremtéséhez. Ennek eredménye egyértelműen látszik a piacokon, hiszen a korábbi feszültségek csillapodni tudtak, ami a hazai eszközök számára is kedvezőnek bizonyult, hosszabb távon pedig mind a reálgazdaság, mind a kockázatosabb befektetési eszközök szempontjából kedvező lehet” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

könnyebb lesz SZÉP Kártyával fizetni mikrovállalkozásoknál is

kedvezményes POS terminálok a K&H közreműködésével

A kedvezményes áron elérhető K&H SZÉP Kártya elfogadására alkalmas POS terminálokkal olyan kis- és mikrovállalkozások is a SZÉP Kártya elfogadók közé léphetnek, amelyeket eddig a POS terminál magas üzemeltetési költsége tartott vissza a csatlakozástól.

kiszáradó likviditás

A hazai kkv vezetők körében végzett reprezentatív K&H kkv bizalmi index felmérés legutóbbi eredménye azt mutatja, hogy ismét emelkedőre fordult a vevői számlák kifizetésének határideje, amit tovább romló várakozások kísérnek. Ezzel párhuzamosan a szállítói számlák jelenlegi és várt teljesítési ideje is növekszik, a gazdasági válság következtében romló likviditás így cégről cégre terjedve rontja tovább a kilátásokat.

egyre keresettebbek a nyersanyagdevizák

A globális szinten javuló kilátások miatt növekvő nyersanyag-kereslet felfelé hajthatja a nyersanyagárakat, aminek hatására a jelentős nyersanyag-exportáló országok figyelemreméltó gazdasági növekedést produkálhatnak a következő egy-két évben. A K&H újdonsága, a K&H plusz nyersanyagdevizák alap éppen ezen országok devizáinak erősödéséből nyújt részesedést.

háromszor annyi fogy a bankkártyákról karácsonykor a könyv-, játék és ékszerüzletekben

Kezdődik a karácsonyi vásárlások időszaka. A K&H Bank bankkártya használatról készített elemzései azt mutatják, hogy az ünnepi készülődés időszakában bonyolítjuk az egész éves bankkártyás tranzakciók mintegy 10 százalékát. Kozmetikai termékek, ruházati cikkek, könyvek és gyermekjátékok vásárlására használják leggyakrabban a K&H bankkártyákat karácsony előtt, a nagyobb értékű árucikkek közül az elektronikai termékekért és ékszerekért fizetnek ezen a módon a legtöbben a K&H ügyfelei közül. A könyvesboltokban, gyermekjáték és ékszerüzletekben decemberben megháromszorozódik a költések összege az év korábbi hónapjaihoz képest. Bár az utóbbi évek adatai szerint az átlagos készpénzfelvételi tranzakciók összege az 50.000 forintot is meghaladja decemberben, egyre tudatosabban használjuk a költség szempontjából kedvezőbb bankkártyás fizetést.

vezet a K&H Biztosító a kgfb kampány félidejében

A K&H Biztosító több alkuszoldal ajánlatában is a legnépszerűbb biztosító, azaz a legtöbb átkötő a K&H-hoz vándorolt. Év közben rengeteg találgatás és elemzés látott napvilágot az új kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) szabályok nyomán várható díjemelkedésről, de a kampány erre rácáfolt: akár 15-20%-os kedvezményt is szerezhetnek az élelmes autótulajdonosok.

A K&H Bank Zrt. Lízing üzletágának a közleménye ügyfélszolgálati iroda ünnepi nyitva tartásáról

A K&H Bank Zrt. Lízing üzletágának a közleménye ügyfélszolgálati iroda ünnepi nyitva tartásáról

a reálbér csökkenés ellenére is várható év végi felfutás a megtakarításokban

a K&H szakértői véleménye

Az év vége rendszerint a megtakarítások fellendülését hozza a K&H szakértői szerint. Az ebben az időszakban kapott pluszjövedelmek elsősorban a tbsz és nyesz számlákat gyarapítják, de népszerűek az akciós betétek is. Az idén még a megtakarításokat gazdagíthatja az a nettó jövedelemnövekedés, amelyhez a társadalombiztosítási plafon elérése után juthatnak a munkavállalók.

új technológia a biztonságos bankkártyás fizetésért

A K&H Bank a hazai bankok között elsőként minden, bankkártyával rendelkező ügyfele számára lehetővé teszi, hogy az interneten a lehető legbiztonságosabb módon vásárolhasson anélkül, hogy a bankkártya adataival való visszaéléstől kellene tartania. Az ún. 3D Secure biztonsági szolgáltatást a VISA és MasterCard kártyatársaságok vezették be, hogy a bankkártyák fizikai jelenléte nélküli fizetéseket biztonságosabbá tegyék. A K&H kártyabirtokosok online vásárláskor – ha a bankkártyás fizetési módot választják – a szokásos kártyaadatok (kártyaszám, lejárati idő, CVC2/CVV2 kód) megadásán túl egy, az adott alkalomra szóló biztonsági kódot (One Time Password) is kapnak sms-ben a Banktól, ami biztosítja, hogy csak a kártya birtokosa tudjon fizetést kezdeményezni.

Felszabadult a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb)

ahogy a K&H Biztosító látja

Sok egyszerűsítést, rugalmasabb biztosítási rendszert hozott a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) törvény módosítása. A K&H Biztosító közérthető formában értelmezi a változásokat.

csökkenő árbevétel és eredmény várakozások

„A kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredmény várakozásai újra csökkenést mutatnak az előző negyedévhez képest. A hazai vállalkozások átlagosan 3,8%-os árbevétel és 1,6%-os eredménynövekedéssel számolnak a következő egy évben, ezzel az árbevétel várakozások visszatértek a három évvel ezelőtti, a válság kezdetén mért szintre. Árbevételük jövőbeni alakulását tekintve a mezőgazdasági cégek a legoptimistábbak, miközben az ipari cégek számítanak legkevésbé bevételük növekedésére. Az eredmény várakozások szempontjából a szolgáltató szektor a legpozitívabb, a legkisebb mértékű profitnövekedésre azonban szintén az ipari vállalkozások számítanak” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

stagnál a munkaerőpiac

„Az elkövetkezendő egy évre vonatkozóan a haza kkv-k nagy többsége az alkalmazotti létszám stagnálását valószínűsíti, de a létszámbővítésben gondolkodó vállalkozások többsége is csupán néhány fős munkaerő–felvételt prognosztizál, ezért a kkv szektorban továbbra sem várható a foglalkoztatás látványos bővülése. Az alkalmazotti fizetések tekintetében csak minden ötödik vállalkozás számol dolgozói bérének növekedésével” – mondta el Németh László a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

ügyfélkiszolgálásban jelesre vizsgázott a K&H a K&H Banké a legjobb magyar helyezés az öt országra kiterjedő vizsgálatban

Az INTERNATIONAL SERVICE CHECK cég nemrégiben jelentette meg öt európai ország 110 bankfiókjában végzett próbavásárlásainak értékelését. A titkos vásárlóktól kapott visszajelzések elemzése alapján Magyarország a második helyen végzett, és a vizsgált 12 hazai bank közül a K&H bankfiókok kapták a legjobb értékelést.

Fokozottan balesetveszélyes az évszakváltás időszaka

5 tipp: A biztonságos őszi közlekedésért

Szeptembertől novemberig 20 százalékkal több baleset történik, mint az év egyéb időszakaiban. A K&H biztosítóhoz is ebben az időszakban rendszeresen 15 százalékkal több balesetbiztosítási bejelentés érkezik, mint más hónapokban. A biztosító összeszedte tippjeit, hogyan előzzük meg a bajt.

Magyarországon is a kkv szektor lehet a gazdasági növekedés kulcsa

Az Európai Bizottság nemrég közzétett jelentése alapján a magyarországi vállalkozások helyzete a vizsgált 10 mutató többségének szempontjából elmarad az uniós átlagtól, a költségvetés javítása érdekében legutóbb bejelentett intézkedések azonban előre láthatóan ezt még tovább rontják. Mivel a várva várt gazdasági növekedés beindításának lehetősége leginkább a kkv szektorban rejlik, ezért mindennél jobban szükség van a pozitív vállalkozói jövőképet nyújtó gazdaságpolitikára.

a biztató nemzetközi jelek a részvény

és nyersanyagpiacok élénkülését hozhatják

„Az ősz folyamán meglépett jelentős jegybanki élénkítések után a globális növekedési kilátások fokozatos javulására lehet számítani az utolsó negyedévben, emellett az eurózónát veszélyeztető jelentős kockázatok is elhárultak, ami fokozza a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát. Az év hátralévő részében ezért a kockázatosabb, részvény és nyersanyag befektetések irányába történő elmozdulást javasoljuk” – ajánlja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

K&H Lízingcsoport közleménye 2012.10.17

A K&H Bank Zrt. Lízing üzletágának a közleménye ügyfélszolgálati iroda ünnepi nyitva tartásáról

az alacsony kamatkörnyezet kihívások elé állítja az intézményi befektetőket

A K&H Alapkezelő mai napon megrendezett éves intézményi befektetői konferenciáján bemutatta a következő 12 hónapra ajánlott befektetési stratégiáját, hiszen a történelmi mélyponton lévő alapkamatok miatt a befektetési stratégia újragondolása feltétlenül indokolt. A szakemberek optimisták a nemzetközi részvényekkel kapcsolatban, ugyanakkor az euró pénzpiaci eszközök alulsúlyozását javasolják. A forint eszközök, leginkább a devizában negatív reálkamatok miatt, egyre nagyobb hangsúlyt kaphatnak a portfólióban.

ellentmondásos az uniós pályázati lehetőségek megítélése

„Csekély mértékben ugyan, de javult a kkv-k szemlélete az európai uniós pályázati lehetőségeket illetően, mivel egyre több cégvezető talál a vállalkozása szempontjából érdekes pályázatot. A támogatáshoz való hozzájutás megítélése azonban elérte mélypontját, mivel egyre nehezebbnek ítélik azt a hazai vállalkozások. Az igénybe vehető pályázati lehetőségekről továbbra is az interneten fellelhető információkból, valamint a pályázati tanácsadó cégeken keresztül tájékozódnak a vállalkozásoknak” – tájékoztatott Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

belevághatunk a lakásfelújításba önerő nélkül is

A mai naptól kínálja a K&H otthon-korszerűsítő hitelét, amely lakásfelújítást, modernizálást, korszerűsítést tervező lakástulajdonosoknak kínál ingatlanfedezettel biztosított hitellehetőséget. Az új hitelkonstrukció egyik előnye, hogy akár a teljes kölcsönösszeget már a munkák megkezdése előtt az ügyfelek rendelkezésére bocsátja bank.

visszaesés a cafeteriát alkalmazó vállalkozásoknál

Az előző negyedévi stagnálást követően csökkent a béren kívüli juttatásokat nyújtó vállalkozások aránya. A következő egy évben a hazai kkv-k kevesebb, mint fele, mindössze 45%-uk tervezi alkalmazni valamely természetbeni hozzájárulást. A cafeteria különböző elemeit tekintve az élen továbbra is az étkezési hozzájárulás áll, melyet a közlekedési költség térítése és a SZÉP Kártya követ” – tájékoztatott Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

nemcsak Londonban ér sokat az arany

nemesfém befektetés tőkevédett formában

„Bár az olimpián túl vagyunk, az aranyláz továbbra sem csillapodik, legalábbis ami a befektetőket illeti. Amikor a gyenge növekedési kilátások mind a részvénypiacokat, mind az ipari nyersanyagok iránti keresletet megtépázza, a nemesfémek befektetési szerepe egyre inkább felértékelődik. A K&H nemesfém plusz 2 alap a négy legfontosabb nemesfémet kínálja befektetésként, tőkevédett formában.

ütközés nemzetközi pályán

A közelgő augusztus 20-ai hosszú hétvégén sokan a külföldi kikapcsolódást választják, ilyen alkalmakkor és a nyaralási szezonban gyakran előfordul az autópályákon és a határátkelőhelyeken, hogy különböző országokból érkező járművek csúsznak össze. A K&H Biztosító összegyűjtötte, mit érdemes tudni, ha külföldön, más országban regisztrált rendszámú járművel ütközünk.

A közelgő augusztus 20-ai hosszú hétvégén sokan a külföldi kikapcsolódást választják, ilyen alkalmakkor és a nyaralási szezonban gyakran előfordul az autópályákon és a határátkelőhelyeken, hogy különböző országokból érkező járművek csúsznak össze. A K&H Biztosító összegyűjtötte, mit érdemes tudni, ha külföldön, más országban regisztrált rendszámú járművel ütközünk.

mélyponton a beruházási kedv

„Eddig nem tapasztalt mélységbe zuhant a hazai vállalkozások beruházási szándéka, a kkv-k kevesebb, mint fele gondolkodik csupán fejlesztésben. A beruházások tárgyát tekintve továbbra is az informatikai fejlesztések vannak az élen” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Biztonságban érzi a vállalkozását?

Bár az elővigyázatos vállalkozások, cégvezetők körültekintően tájékozódnak a lehetőségekről, még mindig a vagyonbiztosításra van legnagyobb igény a vállalatok körében. Pedig a jól megválasztott biztosítás a munkavállalókat ért balesetekre, a munkavállaló által okozott kárra, a termékfelelősségre is fedezetet nyújt, és nehéz gazdasági körülmények között is biztos hátteret ad egy esetleges káresemény bekövetkeztekor.

beindíthatják a hitelfelvételi kedvet az állami támogatású lakáscélú hitelek

a K&H Bank az elsők között kínálja az új hitelkonstrukciót

A K&H Bank a hazai lakossági jelzáloghitel piacon az elsők között vezeti be augusztus 13-tól az új kamattámogatott hitelt. Dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese szerint az államilag támogatott hitelkonstrukció segíthet a bizalmi légkör kialakításában, és lendületet adhat a jelenleg pangó hitelezési piacnak. A K&H szerint a lakáshitel piac 2012-2013-ban az új kihelyezések esetében akár 10 százalékkal is élénkülhet a hitelkonstrukció megjelenésének köszönhetően.

változó piacokhoz igazodó rugalmas befektetés

K&H megtakarítási cél alap

„A lakossági befektetők megtakarításainak számos célja lehet, a nyugdíjtól kezdve a gyermekek részére történő megtakarításon át az ingatlan vagy gépkocsi vásárlásig. Ezek a szándékok mind összegben, mind időben lényegesen eltérhetnek egymástól, így érdemes olyan megtakarítási formát választunk, amely egyszerre többféle célnak megfelel. A K&H megtakarítások cél alaprugalmasságának köszönhetően kiválóan alkalmas közép- és hosszú távú megtakarításokra, ugyanakkor nyílt végű, így szükség esetén bármikor hozzájuthatunk pénzünkhöz” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

a jó életbiztosítás 10 titka

Egy életbiztosítási szerződés - ha nem is feltétlenül egy életre szól - de hosszú távú döntés. Az elmúlt húsz évben az életbiztosítási piac óriási fejlődésen ment át, a piaci szereplők által kínált életbiztosítások köre rendkívül változatos, és számtalan lehetőséget nyújt. De pontosan melyiket érdemes választani? Összegyűjtöttük a tíz legfontosabb tudnivalót, amely segíthet eligazodni az életbiztosítások között.

bővültek a K&H SZÉP Kártya kényelmi szolgáltatásai

A K&H a közel 75000 K&H SZÉP Kártya felhasználó kényelmét szolgáló újításokat vezetett be. Júliustól a kártyabirtokosok az előfoglalásokat is intézhetik a pihenőkártyával, így nem csúsznak le a kiválasztott szálláshelyről, de készpénzt sem kell felhasználniuk a szolgáltatás lefoglalásához. Sokan használják kártyájukat ételrendelések kifizetésére, ezért a K&H technikai elérhetőséget alakított ki az elfogadóhelyek online fizetési rendszereihez.

K&H Alapkezelő trendmonitor

befektetési ajánlás 2012. III. negyedévre vonatkozóan

„A romló növekedési kilátások fokozatosan növelik a kockázatokat, ezért a befektetők számára továbbra is az óvatosabb, pénzpiaci eszközöket javasoljuk. A részvénypiacok jelenleg alacsony értékeltségi szintje már alkalmas lehet vállalati papírok vásárlására, azonban a magas kockázatok miatt leginkább tőkevédett formában, hiszen rövid távon további esés sem zárható ki” - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

mérsékelt pesszimizmus a hazai vállalkozásoknál

„Kismértékű csökkenést mutat az előző negyedévhez képest a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. A visszaesés főként azzal magyarázható, hogy a hitelezés beszűkülése, valamint a vállalati hitelkamatok várt növekedése rányomta a bélyegét a vállalkozások hangulatára, és a versenyhelyzetük romlására számítanak. Mindeközben számottevő javulás tapasztalható az európai uniós pályázati források hozzájutásának megítélésében” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

A K&H utazási alkalmazása még a gázcsap elzárására is figyelmeztet

Ingyenes biztosítási mobil alkalmazást fejlesztett a K&H, amellyel azonnali indulással is köthető utasbiztosítás. Az alkalmazás nem csak a K&H ügyfelei számára lehet hasznos: iránytű és valutaváltó funkcióval is rendelkezik, valamint segítségével külképviseleti elérhetőségeket és hasznos utazási információkat is megtudhatunk. Az alkalmazás jelenleg a Google Play rendszerében érhető el.

K&H Alapkezelő trendmonitor

trend előrejelzés 2012. III. negyedévre vonatkozóan

"A következő negyedév gazdasági irányvonalát főként az eurózóna instabilitása, emellett pedig a lassuló gazdasági növekedés fogja meghatározni. Akár a fejlett, akár a fejlődő régiókat nézzük, egyértelműen visszaesésről beszélhetünk, így az év elején még optimista várakozások helyét a negatív hangulat veheti át. A befektetések tekintetében ezért továbbra is indokolt az óvatosság, így a részvénypiacokat tőkevédett formában javasoljuk, és inkább a pénzpiaci befektetések ajánlottak” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

gyerekbiztosítás: egyénileg, csoportosan, pár hétre is

Egész évben nagy a felelősség a szülők vállán, hogy gyermekeik testi épségét megvédjék. A tanév során ebben segítséget jelentenek az óvodák és iskolák, szünidőben viszont a gyerekek nagyobb szabadságot kapnak, így balesetek is gyakrabban előfordulhatnak. A kicsiket ma már táborba is nyugodtabb szívvel engedhetjük el, hiszen elérhető olyan biztosítás, amely kifejezetten a gyermekekkel legtöbbször előforduló balesetekre nyújt fedezetet. Ezek a biztosítások egyénileg és tanintézményen keresztül is köthetőek, akár egy-két hetes időtartamra is.

bankkártyával külföldön

mire ügyeljünk?

Itt a nyaralások főszezonja. Egy külföldi út során nem kell feltétlenül azon izgulnunk, jó helyre rejtettük-e az előzőleg beváltott pénzköteget. Érdemes előre végiggondolni, milyen kiadásaink lesznek, és csak arra az összegre készpénzt váltani, amit biztosan nem tudunk kártyával fizetni. Nagy Ferenc, a K&H Bank lakossági hitel és tranzakcionális szolgáltatások marketing főosztályának vezetője a nyaralás előtt állóknak mondja el a legfontosabb tudnivalókat arról, hogyan használjuk okosan a bankkártyánkat külföldön.

az agrárium eredményességét döntően befolyásolhatja az EU források elérhetősége

„A tavaly igen jól teljesítő mezőgazdaság kilátásai egyelőre idén is jónak bizonyulnak. A hazai kkv-k körében végzett felmérésünk alapján az látható, hogy az agrárcégek mind a gazdaság egészét, mind saját cégük helyzetét tekintve optimistábbak a kkv átlaghoz képest. Az mezőgazdasági cégek eredményességét főként a vállalkozás pénzügyei, valamint a törvényi szabályozás befolyásolja leginkább. Ugyanakkor az uniós források jelentősége az agrárcégek számára minden más szektorhoz képest egyértelműen nagyobb, hiszen az agrárium jövedelmei között a normatív EU támogatások nagyon komoly tényezővé váltak” – tájékoztatott Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Ügyfélkezelés számokban: nagyra értékelik az ügyfelek a gyorsaságot

Egy év alatt másfélszeresére növekedett a K&H Biztosító által kezelt kötvények száma, az arányokat tekintve mégis kevesebb panaszos fordult a Biztosítóhoz. Az újragondolt panaszkezelésnek köszönhetően tavaly még kampányidőszakban is 8 napos határidővel válaszolták meg az írásos észrevételeket, ez a gyorsaság pedig hozzájárult ahhoz, hogy elnyerték az Év Fogyasztóbarát Biztosítója Szakmai Díjat.