hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.03.31.

A K&H Pannonlízing Pénzügyi Szolgáltató Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1068 Budapest, Dózsa György út. 84/a., cégjegyzék száma: Cg. 01-10-042149) Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a Társaság alaptőkéjének emeléséről szóló közleményét:

Húsz gyógyszergyártó növekedését kínálja az új eszközalap

A gyógyszeripar hagyományosan jó befektetésnek számít, hiszen a világon egyre többet költenek gyógyszerekre. A K&H Biztosító ebből kiindulva új zártvégű gyógyszeripari eszközalapot hozott létre, amely lehetővé teszi, hogy ügyfelei részesülhessenek a világ minden tájáról összeválogatott, stabil háttérrel és magas potenciállal rendelkező gyógyszergyártók részvényeinek lejárati árfolyam-növekedéséből.

Emlékező alapot indít a K&H

„Az észak-afrikai zavargások, illetve a japán katasztrófa is jól mutatja, hogy sajnos bármikor történhet olyan politikai, gazdasági vagy természeti esemény, amelynek hatására a részvény- és nyersanyagpiacok jelentős ingadozást produkálnak. A továbbra is alacsony kamatkörnyezet miatt ugyanakkor korlátozott a biztonságos bankbetétekben elhelyezett megtakarítások hozama, ezért idén is folytatódhat az a trend, miszerint a lakossági megtakarításokon belül egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a biztonságos, ugyanakkor a betéteknél magasabb hozamot ígérő befektetési alapok” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

K&H ingatlanfedezetű forinthitelek díjelengedési akcióval

előzetes hitelbírálat 24 óra alatt

A K&H szenzációs forinthitelek kedvező törlesztőrészlet mellett most 24 órás előzetes hitelbírálattal és május 31-ig induló banki költségek nélkül igényelhetőek.

A vállalkozások számára továbbra is fontos a költségcsökkentés

„A gazdasági válság hatására a legtöbb hazai kisvállalkozás a működési költségek csökkentésével, illetve a beruházások elhalasztásával reagált. Mivel az általános gazdasági fellendülés várat magára, a költségek csökkentése továbbra is kiemelt tényező marad a működési egyensúly megtartásában” - mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Tovább növekedtek a K&H alapokban elhelyezett megtakarítások

a K&H Alapkezelő 2010-es eredményei és idei várakozásai

„A befektetői környezet tavalyi változásai kedvezően hatottak a háztartások megtakarításainak növekedésére, aminek hatására 100 milliárd forinttal nőtt a K&H Alapkezelőnél elhelyezett vagyon összege. Az idei évben az adóváltozások eredményeként a megtakarítások, ezzel együtt a befektetési alap piac további növekedésére számítunk” – jelentette be Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Idén jelentősen csökkenhetnek a vállalkozások adminisztrációs terhei

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a vállalati szektor kkv szakemberei országos konferenciasorozat keretében tartottak ma előadást Debrecenben a kisvállalkozások számára, ahol Pogácsás Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium Kkv fejlesztési, kereskedelmi és fogyasztóvédelmi főosztály szakmai főtanácsadója ismertette a kkv-k fejlesztését támogató gazdaságpolitika összetevőit. Emellett beszéltek a 2011-ben elérhető uniós pályázati forrásokról, valamint bemutatták a vállalkozások terheinek csökkentését szolgáló finanszírozási és megtakarítási lehetőségeket.

Stagnáló foglalkoztatási hajlandóság a kisvállalati szektorban

„A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint januárban jelentősen, mintegy 15,7%-kal nőtt az álláskeresők száma az előző hónaphoz képest. Mivel az általunk megkérdezett kkv vezetők többsége egyelőre az alkalmazottak létszámának stagnálásával számol, és a munkaerő-felvételben gondolkodó vállalkozások többségénél is csak néhány fős létszámbővítést valószínűsítenek, ezért a kkv szektorban a következő hónapokban nem várjuk a foglalkoztatás látványos megugrását” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Versenyelőny a vállalkozásoknak ismét elindul az országos K&H üzleti tippek konferenciasorozat

Az Új Széchenyi Terv, a megújuló pályázati rendszer, az idén életbe lépett adózási és járulékfizetési szabályok lehetőségeinek kiaknázása jelentős versenyelőnyt, ugyanakkor komoly kihívást is jelent a vállalkozások számára. A vállalkozások országszerte 11 helyszínen találkozhatnak a kormányzati és pénzügyi szektor kkv szakértőivel, akik segítséget nyújtanak ebben a tájékozódásban.

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.02.14.

A K&H Lízingcsoport tájékoztatja a Tisztelt Ügyfeleit, hogy az ügyfélszolgálati iroda ünnepi nyitva tartása az alábbiak szerint alakul.

A vevői kapcsolatok döntő jelentőségűek a kkv-k életében

„Egy nemrég készített felmérés szerint előre láthatólag idén a hazai vállalatok több mint 3%-a válik fizetésképtelenné, emellett a vevők folyamatos kockázat-figyelésére hívják fel a figyelmet. Mivel a kisvállalati szektorban a vevői kapcsolatok befolyásolják leginkább a cégek gazdasági helyzetét, ezért a kkv-k esetében különösen nagy jelentőséggel bír a pénzügyileg stabil partnerek kiválasztása” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Idén tovább javulhatnak a háztartások megtakarításai

indul a K&H hozamváltó 3. alap

„Az idei év eleje különlegesnek tekinthető abból a szempontból, hogy most februárig érkeznek meg az első, már a csökkentett, 16%-os adókulccsal és a családi kedvezménnyel számított munkabérek. A családok egy részének így megnövekedett jövedelme lehetőséget nyújthat arra, hogy tovább folytatódjon az a kedvező folyamat, amely a válság kezdetét követően indult el, és amelynek során a háztartások megtakarítása ma már a GDP közel 5%-át teszi ki” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Zöld otthont, zöldhitelből, zöldbiztosítással környezettudatos ügyfeleknek energia-megtakarítást eredményező lakáscélú beruházások finanszírozása ingatlanfedezettel a K&H-tól

A K&H zöldhitel energia-megtakarítást eredményező, lakáskorszerűsítési beruházásra igényelhető lakossági finanszírozási mód. A K&H zöldhitel mellé a korszerűsített ingatlan biztosítására K&H fészek „zöld” otthonbiztosítást is lehet kötni. A környezettudatos hitel és otthonbiztosítás a mai naptól igényelhető a K&H Bank fiókjaiban.

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.01.27.

A K&H Lízingcsoport közleménye kondíciók változásáról

K&H Alapkezelő Trendmonitor 2. befektetési előrejelzés 2011.I. negyedévre vonatkozóan

„Az év első hónapjaiban a gyorsuló gazdasági növekedés miatt a részvénybefektetések, ezen belül is a nyersanyag és a fejlett piaci befektetések lehetnek kedvezőek, de az előre láthatólag tovább emelkedő deviza árfolyamok miatt a merészebb befektetők számára a deviza befektetéseket, így a pénzpiaci alapokat és a külföldi részvény és kötvény befektetéseket is ajánljuk”– javasolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Hóban is biztonságban

a K&H Biztosító szakértői véleménye

Sok magyarországi iskolában kezdődik síszünet ezekben a hetekben. Megindulnak a családok a hegyek felé, hogy a síelésnek, snowboardozásnak hódoljanak. Természetes, hogy védőfelszereléssel látják el gyermekeiket, de ugyanennyire fontos, hogy az utasbiztosításról se feledkezzenek meg. Egy esetleges baleset utáni külföldi egészségügyi ellátás költsége a több millió forintot is elérheti. Biztosítás nélkül a rosszul sikerült téli vakáció a család teljes költségvetését romba döntheti.

betörőért kiált az üres nyaraló

Ősszel a hétvégiház-tulajdonosok bő fél évre magára hagyják második otthonukat. Ilyen hosszú távollétre érdemes felkészülni, mert a lakatlan nyaralót sokféle kár érheti. Áttekintjük, hogy milyen veszélyek fenyegetik a nyaralókat, és hogyan lehet ezek ellen védekezni. Egy biztos, nem érdemes kihagyni a biztosítást sem: a K&H Biztosító online felmérése szerint minden ötödik hazai nyaralót feltörték már.

Idén több kkv nyújthat béren kívüli juttatást a dolgozóknak

„Egyelőre még nem zárult le minden cégnél a cafeteria-nyilatkozatok leadási határideje, azonban a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató kkv szektorban a béren kívüli juttatások kis mértékű növekedésére lehet számítani, mivel a kkv vezetők körében végzett decemberi felmérésünk szerint újra növekedést mutat a cafeteria-juttatást nyújtó cégek aránya. Mint hosszú évek óta mindig, most is az étkezési hozzájárulást és a közlekedési költségtérítést tervezik nyújtani legtöbben az alkalmazottaknak”– mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Hirtelen földcsuszamlásnál is megoldás lehet a lakásbiztosítás szakértői vélemény a K&H Biztosítótól

A napokban bekövetkezett katasztrofális partfal leszakadás Kulcs községben ráirányította a figyelmet arra, hogy földcsuszamláskor milyen segítségre számíthatnak az ingatlantulajdonosok. Kevesen tudják, de több biztosítónál is lehet választani kiegészítő fedezetet földmozgás esetére a hagyományos lakásbiztosítások mellé. Fontos azonban, hogy ez a lehetőség csak a földfelszíni talajrétegek hirtelen, váratlan és balesetszerű megcsúszásakor jelent megoldást.

K&H Alapkezelő Trendmonitor trend előrejelzés 2011.I. negyedévre vonatkozóan

„A tavalyi év döntően arról szólt, vajon növekedni tud-e tartósan a világgazdaság, vagy netán egy újabb recesszió van kilátásban. A 2011-re vonatkozó trendek alapján ma már egyértelműen kijelenthetjük, hogy a világ nagy gazdaságainak növekedése folytatódik, így az idei évet elsősorban az fogja meghatározni, hogy ez a növekedés milyen új kihívások elé állítja majd az országokat. Mivel a gazdasági növekedés hatására - elsősorban a feltörekvő országokban, de a fejlett országok némelyikében is - a növekvő infláció jelenthet problémát, ezért a következő hónapokban a világ nagy jegybankjainak kamatdöntései befolyásolhatják a tőkepiacot” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A K&H kapta a “The Bank of the Year in Hungary

2011” címet - A K&H nemzetközi szakmai elismerésben részesült

A K&H ismét rangos elismerésben részesült. Ezúttal a neves nemzetközi magazin, a The Banker adományozta a “The Bank of the Year in Hungary - 2011” címet a K&H-nak, díjazva eredményeit és innovatív megoldásait.

Ismét pesszimistábbak a vállalkozások

10 ponton a K&H kkv bizalmi index

„A hazai kkv-k várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index jelenleg -10 ponton áll, ami jelentős romlás az előző negyedévhez képest. A vállalkozások fokozódó pesszimizmusának oka, hogy jelentősen romlottak a kamatterhekre és a közterhek változására vonatkozó várakozások, emellett azonban a gazdaságpolitika korábban optimista megítélése is mérséklődött” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Nehéz év után lassú növekedés várható

piaci előrejelzések 2011-re a K&H Biztosítótól

A gyakori természeti katasztrófák és a szektorra kivetett különadó miatt 2010 nehéz év volt a biztosítási szektor számára. A kilátások 2011-re csak alig jobbak, ezért a biztosítási szakma csak óvatosan reménykedhet a piac növekedésében. A nem-életbiztosítások terén a megnövekedett kockázatérzékenység miatt több szerződés születhet, és az is szinte bizonyos, hogy a szektor az árverseny miatt a költségeket is tovább fogja csökkenteni. Az életbiztosítások iránti keresletet az egykulcsos szja bevezetése kedvezően érintheti - áll a K&H Biztosító 2011-es piaci előrejelzésében. A nehézségek és a 2010-ben teljesített rekord kárkifizetések ellenére a K&H Biztosító stabil hátterének köszönhetően megőrizte vezető szerepét. Különösen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban elért sikere jelentős, hiszen majd kétszer annyi átszerződő választotta a biztosítót, mint ahány alkalommal a pénzintézet a legkedvezőbb ajánlatot adta.

K&H gyógyvarázs: 8 milliós karácsonyi ajándék a kórházaknak

A K&H Csoport évek óta a karácsonyi ajándékozásra fordítandó pénzt a K&H gyógyvarázs programra beérkezett pályázók között osztja szét, hogy ezzel is támogassa a gyermek-egészségügyet. 2010-ben három kórház, a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház- Rendelőintézet és Baleseti Központ (OBSI), a Hatvani Városi Kórház és a Marcali Városi Kórház vásárolhat műszereket a 8 millió forintos keretből.

A legjobb kereskedelemfinanszírozási bank címet kapta a K&H Bank Magyarországon

A Global Finance magazin ismét a K&H Banknak ítélte a legjobb kereskedelemfinanszírozási bank címet Magyarországon (Best Trade Finance Provider in Hungary 2011).

K&H Lízingcsoport közleménye 2010.12.03.

A K&H Pannonlízing Pénzügyi Szolgáltató Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1068 Budapest, Dózsa György út. 84/a., cégjegyzék száma: Cg. 01-10-042149) Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a Társaság alaptőke emeléséről, valamint a nyomdai úton előállított részvények dematerializált részvénnyé történő átalakításáról szóló közleményét:

K&H Lízingcsoport közleménye 2010.11.30

A K&H Lízingcsoport tájékoztatja a Tisztelt Ügyfeleit, hogy az ügyfélszolgálati iroda ünnepi nyitva tartása az alábbiak szerint alakul.