hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

még mindig részvények, de védett formában K&H trendmonitor 2014. Q2

befektetési ajánlás

A 2014. második negyedéves befektetési ajánlásunkban összefoglaljuk a várható piaci folyamatoknak megfelelően javasolt portfólió-építési stratégiát, valamint az egyéni célportfóliók átalakítására vonatkozó javaslataikat. Általánosságban elmondható azonban, hogy a következő időszakot befektetési szempontból leginkább a részvénypiacok fogják dominálni. Az árfolyamok korábbi emelkedése miatt azonban jelenleg nehéz olcsó eszközt találni, ezért ebben a környezetben felértékelődik a védett típusú részvénypiaci eszközök és a portfólió-tervezés jelentősége” - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

újból lehet pályázni a fiatal gazdáknak az uniós forrásra

„Jövő héttől újból lehet pályázni arra az európai uniós támogatásra, amely kifejezetten a fiatal agrárgazdák mezőgazdasági tevékenységének elindítását segíti. Márpedig ez évről évre egyre égetőbb feladat, mivel a hazai agráriumban dolgozók átlagéletkora minden más ágazatét felülmúlja. A pályázat amellett, hogy elősegíti a mezőgazdasággal foglalkozók átlagéletkorának csökkentését, a hazai agráriumban foglalkoztatottak számának növekedéséhez is hozzájárul” - hangsúlyozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

megtérítik, ha villám csap a mosógépbe

túlfeszültség esetére is van már biztosítás

A K&H Biztosító április közepétől tovább bővíti lakásbiztosításához választható kiegészítő biztosításainak palettáját.

ittasan még kerékpárra se üljünk!

Húsvétkor fokozottan ellenőrzik a sofőröket

Húsvétkor sok locsoló nem tud nemet mondani, ha megkínálják némi alkohollal, emiatt ilyenkor különösképp megszaporodik az ittas vezetők száma. A rendőrség ezekben a napokban fokozott ellenőrzéseket tart az utakon, és mivel Magyarországon zéró tolerancia van, aki alkoholt fogyasztott, jobban teszi, ha a kerékpárt is csak tolja maga mellett hazafelé.

ki foglalkozik a jó adósokkal?

400 milliárd forintnyi jól fizető adós

A rendelkezésre álló piaci adatok alapján közel 70.000 olyan lakásvásárlási célú hitel van Magyarországon – ez mintegy 400 milliárd forintnyi hitelállományt jelent, – ahol az adósok jól fizetik a hitelüket, és érdemes lenne elgondolkozniuk azon, hogy ki tudják-e váltani azt egy kedvezőbb konstrukciójú megoldással. Ez a jól fizető, teljes lakáshitel állomány több mint 20 százaléka.

a kínai növekedés megnyugtatja a piacokat

A vártnál jobb kínai első negyedéves GDP adat fontos útjelző a piacok számára. Azt mutatja, hogy Kínának sikerül átállnia a lassabb, de stabil, fogyasztás alapú növekedésre. Ez jelentős növekedési potenciált jelent elsősorban a technológiai szektor, valamint Dél-Korea és Tajvan számára, amit befektetési szempontból is érdemes kihasználni” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a jegybanki szigorítási hullám végigsöpör a piacokon

K&H trendmonitor 2014. Q2 - trend

„A következő negyedév fő befektetési témája az lesz, hogy a jegybanki szigorítási hullám milyen mértékben fogja befolyásolni a piacok teljesítményét. Emellett a magyar gazdaságpolitika új irányvonalainak megismerését is várják a piacok. Egyelőre az látszik, hogy a tartósan pozitív fizetési mérleg miatt a hazai eszközök egyre vonzóbbak, így újra érdemes forint befektetésekben gondolkodni” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a vámmentes ukrán gabonaexport zavarokat okozhat a magyar termelőknél

„A gabonaárak februári árcsökkenését követően jelenleg emelkedés jellemzi a piacot. Az Európai Unió piacán várhatóan május-júniusban megjelenő vámmentes ukrán gabonaexport ugyanakkor zavart okozhat a hazai termelőknél, ezért újból nagyobb szerepet kaphat a közraktári finanszírozás” – nyilatkozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

élmény lesz bankba járni

Ügyfélnek és környezetnek kedvező megoldások a K&H bankfiókokban

A K&H új székházában működő bankfiókja szakított a pénzintézeti környezetben megszokott hagyományokkal, és újszerű ügyféltér kialakítással, a magyar bankvilágban eddig nem alkalmazott technikai és berendezési megoldásokkal készült el. A K&H új bankfiókjainak építésénél illetve a korszerűsítések során kiemelt helyet kapnak a környezettudatos megoldások. A K&H két fiókjában már alkalmazzák, és hamarosan a központi bankfiókban is bevezetik azt a megoldást, ami a siketek és nagyothallók számára teszi lehetővé a gördülékeny banki ügyintézést.

elől vagy hátul biztonságosabb a gyereknek autóban utazni?

a német baleseti adatbázis szerint elől nagyobb esélye van a kicsiknek, de a KRESZ szerint tilos

A KRESZ előírja, hogy csecsemőt bébihordóban lehet az első ülésen szállítani, menetiránynak háttal bekötve, kikapcsolt légzsák mellett. A gyerekeket azonban 150 centis testmagasság alatt csak a hátsó ülésre, előírásnak megfelelő gyerekülésbe szabad ültetni. A német baleseti adatbázis, a GIDAS adatai szerint felül kellene vizsgálni ezt a szabályt, mivel 50-60 km/h-s sebességnél történő ütközésnél hátul nagyobb sérüléseket szenvednek gyerekek és felnőttek egyaránt.

a rövid távú kötvényekben még van fantázia

„A gyakorlatilag változatlan fogyasztói árak és a pozitív, támogató környezet miatt további kamatcsökkentést várunk. A rövid távú állampapírok esetében ezért még hozamcsökkenésre lehet számítani. A hosszú távú kötvényeknél azonban az elmúlt hetek hozamcsökkenése után már a hozamok emelkedése valószínűsíthető” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója

szolid optimizmus jellemzi a hazai cégeket

Az év első negyedévében alig változtak a kkv-k egy évre előremutató várakozásai, a K&H kkv bizalmi index jelenleg -11 ponton áll. Ez csupán 2 pontos növekedés az előző negyedévhez képest, ugyanakkor hatalmas ugrás az egy évvel korábbi eredményekhez viszonyítva, és csak közel 4 éve sikerült ennél jobb eredményt elérni. A cégek leginkább a közterheket és a vállalkozás pénzügyeit illetően lettek derűlátóbbak, míg az uniós pályázatokkal kapcsolatos várakozásaik számottevően leromlottak – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

K&H Biztosító: idén már 100 milliós tűzkár is volt

A 10 legnagyobb kárból 9 tűzeset volt tavaly

Pénteken, a híradások szerint, egy zuglói cég telephelyén kigyulladt az ott felhalmozott óriási mennyiségű szemét, veszélyeztetve ezzel a szomszédos telken lévő gázolajkutat is, amit végül sikerült megóvni. Az eset is jól mutatja, hogy egy – egy tűzeset óriási összegeket emészthet fel. A K&H Biztosító híradások kapcsán közölt kimutatása alapján 2013-ban a 10 legmagasabb összegű kár kifizetéséből 9 tűzeset volt, és az idei bejelentések között is volt már 100 milliós kárösszegű.

széles körben kezdenek elterjedni az árfolyamvédett vegyes alapok

„Igaz, már 2008-ban megjelentek az első árfolyamvédett vegyes (CPPI) alapok a hazai befektetési alap piacon, széles körben azonban csak most kezdenek elterjedni. Az értékmegőrzésre és értéknövelésre egyaránt alkalmas alaptípus most két új taggal, a forintos K&H vagyonvédett portfólió április alappal és az eurós K&H euró megtakarítási cél április alappal bővül” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

2014 a választások éve

„2014 a választások éve sok más feltörekvő országban is. A választások okozta politikai bizonytalanság pedig újabb lendületet adhat a feltörekvő piacokon több hónapja jellemző negatív hangulatnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el kellene felejteni a feltörekvő eszközöket, hanem inkább az egyedi befektetési sztorikat, lehetőségeket kell kiaknázni” - tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

túljutottak a mélyponton hazai vállalkozások?

Felfelé korrigált a K&H kkv bizalmi index

„Többéves mélypontot követően felfelé korrigált a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. A hangulat javulása főként annak tudható be, hogy a közterhek, valamint a vállalati kamatok változására vonatkozó, eddigi igen pesszimista várakozások mérséklődtek, miközben a gazdaságpolitika megítélése sem romlott tovább” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

újra indul a K&H gyógyvarázs pályázat ismét műszereket igényelhetnek a magyar gyermek-egészségügyi intézmények

A K&H Csoport ismét meghirdeti K&H gyógyvarázs országos pályázatát, amelynek keretében a hazánkban működő gyermek-egészségügyi intézmények működésükhöz szükséges műszereket igényelhetnek, maximum 4 millió forint értékben. Az idei év fókuszterülete a gyermeksürgősségi ellátás, ezek a pályázatok 2014-ben kiemelt figyelemben részesülnek. A 11. alkalommal meghirdetett program az elmúlt években összesen 134 kórház és 136 mentőállomás munkáját segítette összesen 492 millió forint értékű eszközökkel.

jó befektetés lehet az amerikai energiaszektor

jegyezhető a K&H innovatív Amerika alap

„Az elmúlt évek energiaipari innovációinak eredményeként duplájára emelkedett az Egyesült Államokban kitermelt földgáz mennyisége, ami egy új energiaforradalom kezdetét vetíti előre. Az olcsó energiaárak az egész amerikai gazdaságnak, de különösen a vegyipari, gázipari és szállítási szektor cégeinek kedvező, amelyek profitkilátásait és részvényárfolyamait illetően jelentős emelkedésre lehet számítani. Befektetési szempontból ezért most különösen érdemes ezekre a szektorokra fókuszálni” – javasolja Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Tovább gyógyítanak a mesék

40 kórház, 22 000 regisztrált önkéntes, 5 100 meseolvasás – tömören összefoglalva ez a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mindössze 7 hónapos történetének eredménye. Mostantól azonban újabb lehetőség nyílik – azoknak, akik eddig még nem vettek részt a programban, és azoknak is, akik újra át szeretnék élni a beteg gyerekek „megajándékozásának” élményét. Az április 1 és június 31. közötti időszak meseolvasó időpontjaira a http://www.khgyogyvarazs.hu/ weboldalon lehet jelentkezni március 20-tól.

el a kezekkel a hosszú távú kötvényektől!

„A nyomott infláció és a mérsékelt növekedés miatt újabb kamatcsökkentésről dönthet kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A feltörekvő piacokon tapasztalható tőkekiáramlás azonban Magyarországot is veszélyeztetni. A hosszú távú állampapírok esetében ezért már most hozamemelkedés tapasztalható, ami tovább folytatódhat, miközben a rövid távú papírokat még mindig támogatja a kamatcsökkentés” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

egy jó fotó a kárrendezést is felgyorsíthatja

a baleseti helyszínen készült fotók megkönnyítik a biztosítók munkáját

Manapság szinte mindenki zsebében ott lapul az okostelefon, vagy épp van nálunk tablet, és életünk majd minden pillanatát megörökítjük. Baleset bekövetkeztekor mégsem jut sokszor eszünkbe, hogy fotót készítsünk, pedig ezzel megkönnyítenénk a biztosítók dolgát, sőt gyorsabban megtörténhet a kárrendezés is.

Magyarország eddig ellenállt a pénzügyi fertőzésnek

„A feltörekvő régiókban közel féléve tartó visszaesésnek eddig jól ellenállt Magyarország. Kérdés azonban, hogy ez meddig tarthat, ha Ukrajna és Oroszország is egyre lejjebb húzza a feltörekvő piacokat. A befektetők számára a tartós bizonytalanság miatt az alacsony értékeltség ellenére is a feltörekvő piacok helyett inkább a stabil növekedést produkáló fejlett részvénypiacokat és devizákat javasoljuk” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Ellenségből barátot

a biztonságos internetezés, online vásárlás műhelytitkai

Miért fontos tudnunk, hogy az interneten milyen veszélyek fenyegetnek bennünket? Pontosan ugyanazért, amiért tisztában kell lennünk gyalogosként az autóforgalom szabályaival; amiért ismernünk kell az egyezményes jeleket, feliratokat, táblákat, mikor közlekedünk. Minél többet tudunk, annál nagyobb biztonságban vagyunk.

messze még a feltörekvő piacok fellendülése

Az amerikai jegybank újabb 10 milliárdos csökkentésről dönthet ma a kötvényvásárlási programot illetően. Komoly piaci hatást azonban várhatóan már nem fog okozni, hiszen a januári kedvezőtlen kínai adatok, és az elhúzódó orosz-ukrán konfliktus sem okozott tartós visszaesést a tőkepiaci hangulatban. Ennek ellenére a fennálló gazdasági-politikai bizonytalanságok miatt a befektetők számára sokkal inkább a megbízható növekedést produkáló fejlett részvénypiacokat ajánljuk” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

8 millió forint támogatás a kártyás vásárlások nyomán

8,1 millió forint gyűlt össze a K&H gyógyvarázs kártyaprogram keretében a bankkártyával történő vásárlások után. Idén a támogatást egy budapesti és négy vidéki intézmény kapta, amelyek együttesen évente közel 10 000 gyermeket látnak el.

taroltak a fővárosi diákok a pénzügyi vetélkedőn

jó hangulatban telt a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő első középdöntője

Négy fővárosi csapat nyert a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő első középdöntőjén. A mostani fordulóban Budapest és Pest megye diákjai játékos formában mérték össze pénzügyi tudásukat.

megháromszorozta a kárbejelentések számát a hirtelen érkezett hidegbetörés

az orkánerejű szél országszerte éreztette hatását

Hétfő délig 150 kárbejelentés érkezett az elmúlt hétvége viharos időjárása miatt a K&H Biztosítóhoz, háromszor annyi, mint a megelőző napokban.

gyors és egyszerű kölcsön a nyerő

K&H otthonszépítők éjszakája

A lakásfelújítás előkészületei rendszerint a nappali feladatok közé tartoznak, a tegnap megrendezett K&H otthonszépítők éjszakája ezzel a szokással szakított. A K&H székházában megtartott eseményen a lakásfelújítást tervezők egy helyen találkozhattak lakberendezőkkel, a lakások megújításához termékeket kínáló cégekkel és a felújítási munkálatokhoz szükséges pénzügyi megoldásokkal. A K&H-nál a hitelfelvevők közel negyede lakásfelújításra használja fel a megkapott kölcsönt. Átlagosan 800.000 forintot vesznek fel ilyen célra, amit 50 hónap alatt fizetnek vissza.

javulhat a kkv-k likviditása

Rég nem látott szintre mérséklődött a vevői számlák jelenlegi és várt átlagos teljesítési ideje, miközben a szállítói számlák kifizetésének határideje is valamelyest csökkent. Ezzel a vevői és szállítói számlák teljesítése közötti finanszírozandó időtáv jelentősen lecsökkent, ami kedvezően hat a vállalkozások likviditására – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

Hogyan élik meg a gyerekek a kórházi tartózkodást?

A kórházi tartózkodás minden gyerek számára nehéz – legyen bármilyen korú is. Az otthontól és a barátoktól való távollét, az idegen szituáció, a vizsgálatok, a szokásos napi rutin megváltozása mind-mind frusztrációt okoznak a gyerekeknek. A K&H gyógyvarázs összegyűjtötte, hogy a különböző életkorú gyerekek hogyan élik meg a kórházi tartózkodást, mi okozza számukra a fő problémákat.