egyre többet tudnak a diákok a pénzügyekről

megvannak a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő idei győztesei

Az ország 32 legjobb csapata mérte össze tudását június 2-án és 3-án, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő döntőjén, hogy kiderüljön, kik 2014 legjobb diák pénzügyesei. A versenyt egy zalaegerszegi, egy budapesti, egy mezőkovácsházi és egy pécsi csapat nyerte.

„A K&H célja az, hogy a vetélkedő játékos feladatain keresztül olyan gyakorlati tudást szerezzenek a diákok, melynek köszönhetően pénzügyileg tudatos felnőttekké válnak. Ehhez a tanulási folyamathoz szeretnénk hozzájárulni immár negyedik éve a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedővel és az érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, minthogy idén már 1081 csapat, összesen 4700 diák jelentkezett, ami a tavalyi számok másfélszerese” – mondta megnyitó beszédében Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, a zsűri elnöke.

A kétnapos döntőn érdekes, izgalmas és elgondolkodtató feladatokat oldottak meg a csapatok, hogy kiderüljön, kik 2014 legjobb diák pénzügyesei. Az alsó tagozatosok egyik kedvence volt az óriás társasjáték, valamint a betűről betűre játék, amikor a csapatoknak olyan pénzügyi fogalmakat kellett kitalálniuk, mint a minimálbér vagy a nemzeti bank. A felső tagozatosokra már összetettebb feladatok vártak, például az osztály egy délutáni programját kellett részletesen megtervezniük a költségigény feltüntetésével és activityt játszottak pénzügyi fogalmakkal – például megtakarítás, munkaerő, biztonsági szál. Emellett gazdasági, pénzügyi híreket értelmeztek és felolvasás után az kapott pontot, aki helyesen válaszolt a műsorvezető hírrel kapcsolatos kérdésére.

„Míg az én korosztályom még csak takarékbélyeget gyűjtött, ti már a bankautomaták, bankkártyák világával ismerkedtek. Az is kiderült a vetélkedő során, hogy milyen jól lehet csapatban együtt dolgozni. Ha felnőttök, akár együtt is megvalósíthatjátok a megszerzett tudás segítségével az ötleteiteket, akár saját vállalkozást is indíthattok” – mondta értékelő beszédében Gönczi Gábor, az RTL Klub Fókusz című műsorának szerkesztő-műsorvezető, a zsűri tagja.

Az 1-2. osztályosok versenyét a zalaegerszegi Kertvárosi Általános Iskola Liszt Ferenc Tagiskolából érkező Négy bankfióka nevű csapat nyerte. A 3-4. osztályosok közül a Bankangyalok csapata került ki győztesen, ők a 23. kerületi Török Flóris Általános Iskolát képviselték. Az 5-6. osztályosok közül a Csak Csinos Csajok csapat állhatott a dobogó legfelső fokára a Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képviseletében. A 7-8. osztályosok kategóriájában a pécsi Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde és Alapfokú Művészeti Iskola csapata, a Dollars nyert. Ők idén negyedszer vettek részt a versenyen, tavaly negyedikek lettek a döntőn.

Az értékelésben részt vett zsűritagként Gönczi Gábor, az RTL Klub Fókusz című műsorának műsorvezetője, Kohári Edit, a Frame Film Kft. ügyvezetője, dr. Basa Andrea, a Gazdasági Versenyhivatal Fogyasztóvédelmi Iroda munkatársa, Pálfi Györgyné Nikoletti Klára, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakértője, Vidus Gabriella, az RTL Klub kereskedelmi igazgatója, dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese, Horváth Magyary Nóra, a K&H csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, valamint Benczúr Katalin és Dr. Kántásné Dr. Szabó Ivett, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ képviselői.

A győztes csapatok értékes nyereményeket kaptak, az alsósok tollasütő készletet, logikai társasjátékot, 3D földgömb puzzle-t, míg a felsősök e-book olvasót, mp3 lejátszót és digitális képkeretet. Emellett különböző összegű ajándékutalványokkal díjazták az első három helyezett iskoláját és felkészítő pedagógusát is.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 222 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,2 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,5 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 122,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu