hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

folytatódik az eddigi trend a befektetési alap piacon

„Több mint 60 milliárd forint új tőke áramlott szeptemberben a befektetési alapokba, leginkább a rövid kötvény és a vegyes alapokba. Az egy hónapja eső piacok miatt ez a két alapkategória továbbra is vonzó lehet a befektetőknek, hiszen az egyik fokozott biztonságot, mégis a piacinál magasabb hozamlehetőséget, a másik pedig egy komplett portfóliót kínál a megtakarítók számára” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Lássuk meg a rászorulókat!

Az ENSZ közgyűlése 1992 decemberében a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjává nyilvánította október 17-ét. De mit jelent pontosan a szegénység? Ki számít szegénynek? És mit jelent a gyermekszegénység? Ezekről készített rövid összefoglalót a K&H Csoport, amely egy hónappal ezelőtt jelentette be a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérséget támogató, K&H a hátrányos helyzetűekért programját.

szolidabb eredmények várhatók a kkv szektorban

A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó pénzügyi várakozásai tovább mérséklődtek, átlagosan 5,3%-os árbevétel és 3,5%-os eredménynövekedést feltételeznek. Az ismételt csökkenés ellenére ezek az értékek továbbra is felülmúlják az elmúlt pár évre jellemző várakozásokat. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve a mikrovállalkozások, míg a szektorok közül egyedül a szolgáltató cégek várnak átlag feletti növekedést – derül a ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

A világháló veszélyei

az adathalászatról röviden, hogy "ne fogjanak ki minket" a bűnözők

Ismét szeretnénk felhívni minden ügyfelünk figyelmét néhány nagyon fontos dologra az internetes adathalászattal kapcsolatban.

folytatódik az idei trend, szűkül az agrárolló

Augusztusban tovább folytatódott az év elejétől tartó trend, tovább szűkül a növényi és állati termékek árai közötti agrárolló. Ez az állattenyésztők számára mindenképpen kedvező, így az állatlétszám alapján megítélt uniós forrásokhoz érdemes lehet elgondolkodni az állomány növelésében. A növényi termékek esetében a betakarítási szezon a vártnál nagyobb mennyiségű, ugyanakkor alacsonyabb minőségű termést hozott, így a jobb, malmi minőségből megindult a készletezés” – nyilatkozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

a hátrányos helyzetű gyerekek és a befektetők is nyernek a sportbefektetéssel

K&H mozdulj! tőkevédett alap

„Ma már százmilliók életének része a rendszeres testmozgás, amely hatalmas üzlet a sportruházatot, sporteszközöket gyártó cégek számára. A K&H mozdulj! tőkevédett alap ezért a sportszektor legnagyobb cégeinek részvényei után kínál hozamot a befektetőknek. Az alap egyben része a hasonló elnevezésű társadalmilag felelős programnak, amelyben az ország leghátrányosabb térségeinek óvodái és iskolái pályázhatnak sporteszközökre, segédeszközökre, tornatermi berendezések beszerzésére, másfél millió forint értékben” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Mesékkel, zenével és falfestéssel gyógyít a kórházakban a Kistehén

A Lelki Egészség Világszövetségének kezdeményezésére 1994 óta október 10. a Lelki Egészség Világnapja. Ez alkalomból a Kistehén Felhős mesekönyv két szerzője – Kollár-Klemencz László és Igor Lazin – is csatlakozott a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programjához, és zenével, mesével valamint falfestéssel járult hozzá a beteg gyerekek lelki és testi egészségéhez.

ideje kockáztatni

K&H trendmonitor 2014 Q4

„A világgazdaság növekedése továbbra is támogatja a részvénypiacokat, de a Fed kamatemelése és a geopolitikai feszültségek miatt időszakosan nagyobb korrekciókra lehet számítani. Idehaza marad az alacsony kamatkörnyezet, így az infláció növekedése esetén pozitív reálhozam eléréséhez érdemes kockázatosabb eszközök irányába mozdulni. A forint esetében az utolsó negyedévben már kiegyensúlyozottabb árfolyamra számítunk” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója

nem javult tovább a vállalkozások bizalma

Az elmúlt egy év folyamatos növekedése után a harmadik negyedévben nem javult tovább a vállalkozások bizalma, a hazai vállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index -10 ponton stagnál. A változatlan eredmény mögött azonban az áll, hogy a kkv-k helyzetét leginkább meghatározó tényezők nagymértékben, de ellentétes irányba mozogtak, így azok hatásai kioltották egymást. Nagyot javult a kkv-k közterhek változásra vonatkozó várakozásai, miközben pénzügyeik és versenyhelyzetük alakulását pesszimistábban látják jelenleg - derül a ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

CSR Best Practice elismerésben részesült a K&H

Az egyik legkiemelkedőbb elismerésben részesült a K&H Csoport társadalmi-felelősségvállalási tevékenysége: a Bank egyike annak a 6 vállalatnak, amelyek elnyerték a Magyar PR Szövetség CSR Best Practice 2014 díjat.

egyszerűsödik a lakáscélú támogatások juttatása

„Az adó- és járulékmentesen nyújtható lakáscélú támogatást a cégek egyelőre mérsékelten alkalmazzák, holott nagy az érdeklődés, és a bérköltségek jelentős része megtakarítható vele. A K&H napokban bevezetett AMULETT szolgáltatása mentesítheti a munkáltatót az ellenőrzési és adminisztrációs feladatoktól, ezzel leegyszerűsítve a kedvezményes cafeteria juttatás alkalmazását” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

emelkedés előtt a biztosítási piac

az öngondoskodás, az autó- és a lakáspiac lehet a bővülés motorja

Fordulatra számít a K&H biztosítója: az elmúlt évek gyengébb teljesítménye után a következő időszakban néhány százalékos növekedésre lehet számítani, jövőre pedig az ideinél fokozottabb tempó várható. A bővülésben elsősorban a nyugdíjbiztosítások, a lakásbiztosítások és az autóbiztosítások – casco és kgfb - játszhatják a főszerepet. A K&H biztosítója arra számít, hogy a biztosítási piac valamennyi lényeges szegmensében idén 5 százalék alatti lehet a növekedés, míg a rendszeres életbiztosításokból származó díjbevétel növekedésének mértéke akár meg is haladhatja az 5 százalékot.

zsebtolvaj-biztos tárcát sajnos még nem találtak fel

5+1 tipp, hogy minél kisebb kár érjen minket, ha kirabolnak

Bárkivel előfordulhat, hogy egy óvatlan pillanatban ellopják a pénztárcáját. Ilyenkor a tényleges kár mellett sok bosszúságot okoz az is, hogy további időráfordítást és költséget jelent az elvesztett iratok, bankkártyák pótlása. Ha megfogadja a K&H Bank javaslatait, csökkentheti az anyagi kárt és a kényelmetlenségeket is.

A meseolvasás titkai

Szeptember 30-a Magyar Népmese Napja

A Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére, 2005 óta Benedek Elek, a nagy mesemondó születésnapján ünnepeljük a Magyar Népmese Napját. A K&H, mint a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program szervezője ez alkalomból is a mesélésre bíztat a beteg gyerekek mielőbbi gyógyulása érdekében.

elengedne egy elsőst több ezer forinttal otthonról?

egyre népszerűbbek a kényelmes és biztonságos osztálykasszák

Mind több osztályban döntenek úgy, hogy az osztálypénzeket, különböző befizetéseket bankszámlán keresztül intézik. Az osztálykassza, például a K&H trambulin osztálykassza egyrészt kényelmes megoldás, mert nem kell borítékokat küldözgetni a gyerekeken keresztül a megbízott szülőnek, tanárnak, másrészt biztonságos, mert minden tranzakció nyomon követhető.

fokozódik a befektetők hozamkeresése

„Az alacsony kamatkörnyezet miatt a befektetési alap piac növekvő trendje a továbbiakban is folytatódni fog, az egyes alaptípusok között azonban átrendeződésre lehet számítani. A jegybanki kamatcsökkentési ciklus befejeztével a hazai kötvénypiacon nem várható jelentősebb hozamcsökkenés, sőt, a Fed készülődő kamatemelésének hatására akár hozamemelkedésre lehet számítani. Emellett az infláció növekedésével a reálkamatok is eltűnnek, így a befektetők hozamkeresése fokozódhat, és a kötvények és pénzpiaci befektetési felől erőteljesebben a vegyes és részvényalapok irányába mozdulhatnak” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója

a harmadik negyedévben lehet a legintenzívebb a Növekedési Hitelprogram

„A K&H-nál szerződött NHP hitelállomány megközelíti a 70 milliárd forintot, a folyamatban lévő hiteligénylések összege pedig további 60 milliárd forint. Így a harmadik negyedév lehet a program legintenzívebb szakasza” – tájékoztatott Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

Biacsi Ilona és Csontos Piroska parasportolókat támogatja a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram

Hat hét alatt több mint 135 000 szavazat érkezett a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram közönségszavazás jelöltjeire. A legtöbb szavazatot a Magyar Paralimpiai Bizottság és a K&H által kiválasztott jelöltek közül Biacsi Ilona értelmi sérült síkfutó és Csontos Piroska értelmi sérült síkfutó és távolugró kapta, így ők részesülhetnek a K&H 1-1 millió forintos ösztöndíjában.

folyamatosan bővül a kkv hitelezés

„A K&H-nál év eleje óta folyamatosan bővül a kkv hitelállomány, míg a teljes piacon továbbra sem stabil a növekedés. A piaci trenddel szembemenő kiváló eredményekhez a Növekedési Hitelprogram mellett az is hozzájárult, hogy a vállalkozásoknak a saját igényeikhez igazodó, hosszú távon kedvező finanszírozást kínálunk” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

a vállalatok harmada beruházásainak bővülésével számol

Enyhén emelkedett a fejlesztésben gondolkodó hazai nagyvállalatok aránya, jelenleg a cégek harmada számol beruházásainak bővülésével. A beruházás tárgyát tekintve elsősorban technológiai jellegű fejlesztéseket terveznek, míg földrajzilag egyértelműen a nyugat-magyarországi cégek a legaktívabbak. A finanszírozást főként belső forrásból tervezik megoldani a vállalatok, de növekszik a lízing és a hosszú lejáratú hitelek iránti igény is – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legutóbbi eredményeiből.

Esély a hátrányos helyzetű kistérségeknek

A K&H a teljes élet felé vezető úton segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat

A K&H Csoport az eddigi közösségi szerepvállalási programjain átívelő, s egyben átfogó kezdeményezést jelentett be a rászorulók megsegítésére. A több szálon futó program Magyarország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségét támogatja. A program bejelentésével egy időben a K&H meghirdeti sport pályázatát, amelyben az Abaúj-hegyközi, a Bodrogközi és a Sellyei kistérségek óvodái és általános iskolái pályázhatnak eszközökre tornatermük felszereléséhez.

évente érdemes felülvizsgálni a banki számlacsomagokat

A vállalkozói számlacsomagok lényegesen költséghatékonyabbak és leegyszerűsítik a kkv-k banki ügyeinek intézését, mint ha külön-külön igényelnék az egyes szolgáltatásokat. Érdemes azonban ezeket évente felülvizsgálni, mert a folyamatosan bővülő számlacsomagok emelkedő számú és mértékű kedvezményeket nyújtanak, valamint számos kiegészítő szolgáltatás díjmentesen igényelhető.

European Business Awards: ügyfélközpontúságáért nyerte el a K&H a magyar Nemzeti Bajnok díjat

A European Business Awards „Ügyfélközpontúság” kategóriájának magyar nyertese lett a K&H Csoport. A megmérettetésen Európa 33 országának 24 000 vállalata vett részt. A K&H az elismerést ügyfélközpontú stratégiájával, ügyfelei számára nyújtott pénzügyi termékeivel és szakmai szolgáltatásaival nyerte el.

a hazai gyermek-egészségügyi rendszer egyenlőtlenségei ellenére a betegek nagy része megkapja a szükséges kezelést

Annak ellenére, hogy jelentős területi eltérések vannak a gyermek-egészségügyi ellátó rendszerben, a szakma véleménye szerint ma Magyarországon a gyermekek jelentős része megkapja a szükséges kezelést, és életmentő beavatkozások esetén idejében eljut a megfelelő intézménybe – derül ki a K&H gyógyvarázs felméréséből.

komoly növekedés előtt áll az autóipar

„A globális növekedés egyik nyertese az autóipar lehet, amely előtt a következő években komoly potenciál nyílhat. A K&H autóipari tőkevédett alap a szektor várhatóan mindegy 30%-os bővülésében rejlő befektetési lehetőséget kívánja kiaknázni” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Szülő vagy? Ne döntést hozz a gyerek helyett: mondd a következményeket

Sok családban a szeptemberi iskolakezdéssel egy időben dől el, kap-e zsebpénzt a gyerek, és ha igen, miért és mennyit. A zsebpénz mellett szól, hogy ha csak kisebb összegekkel is gazdálkodik a gyerek, fontos tapasztalatokhoz juthat a pénzkezeléssel kapcsolatban: milyen érzés például, ha már hétfőn elkölti a teljes zsebpénzt, majd egész héten nem vásárolhat semmit, vagy éppen milyen több hónapnyi tudatos megtakarítás után megvenni egy vágyott tárgyat. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője szerint a szülői minta mellett fontos, hogy ne döntsünk a gyerek helyett arról, mikor és mire adja ki a kapott pénzt, viszont előre vázoljuk fel, milyen következményekkel járhat a döntése.

a mobilod lesz a pénztárcád, de a bankod marad

az Apple új fizetési megoldása kényelmesebbé teszi a pénzkezelést

Az Apple kedden bemutatta az új iPhone 6 készüléket, amely az előzetes várakozásoknak megfelelően tartalmazza az NFC technológiát, ami képessé teszi a készüléket mobilfizetések megvalósítására. A K&H Bank szerint az új technológiával egy olyan eszköz kerül az emberek kezébe, ami még egyszerűbbé teszi a pénzügyek mobileszközön keresztül való kezelését. Ami pedig az újítás mögött is állandó, az a biztonságos bankrendszer.

A K&H Bankcsoport nettó eredménye egyszeri tételek nélkül 15,9 milliárd forint volt 2014 első félévében

Egyszeri céltartalékolás után a K&H 40,5 milliárd forint veszteséget könyvelt el 2014 első félévében A K&H Biztosító 1,3 milliárd forintos nettó eredményt ért el

A K&H Bankcsoport nettó eredménye egyszeri tételek nélkül 15,9 milliárd forint volt 2014 első félévében. A K&H 2014 második negyedévére nettó 70,9 milliárd forint egyszeri céltartalékot állított be a Magyar Nemzeti Bank módszertani útmutatója alapján az árfolyamrés és az egyoldalú kamatmódosítások korrekciójára. Mindezen okokból kifolyólag a K&H Bank 40,5 milliárd forint veszteséget könyvelt el 2014 első félévében. A K&H Biztosító 1,3 milliárdos adózás utáni eredményt realizált, ami megfelel a 2013 első félévi szintnek.

„K&H Bankcsoport nettó eredménye egyszeri tételek nélkül 15,9 milliárd forint volt 2014 első félévében szemben a 2013 első féléves 7,1 milliárd forinttal. A K&H 2014 második negyedévére nettó 70,9 milliárd forint (adózás előtti) egyszeri céltartalékot állított be a Magyar Nemzeti Bank módszertani útmutatója alapján az árfolyamrés és az egyoldalú kamatmódosítások korrekciójára. Mindezen okokból kifolyólag a K&H Bank 2014 első félévében 40,5 milliárd forintos veszteséget könyvelt el. A Bank tőkepozíciója a céltartalék képzés után is megfelelő marad, továbbra is megfelel a felügyeleti hatóság tőkekövetelményi előírásainak, ezért tőkeemelésre nincs szükség. A hitel/betét mutató alapján a vezető magyar bankok közül a K&H Bank likviditása a legerősebb. A K&H meggyőződése, hogy egyoldalú szerződésmódosítást szabályozó feltételei és annak változásai mindenkor megfeleltek az érvényben lévő jogszabályoknak és ezek a változások tisztességesek voltak, ezért a K&H mindenképpen meg fogja védeni álláspontját a bíróságon.” – jelentette be Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója.

„Piaci részesedésünk minden szegmensben jelentősen emelkedett a hitelezés területén, az aggregált hitelpiaci részesedés 8,9% 2014 első félévében szemben 2013 első félévének 8,3%-val. 2014 második negyedévében a hiteltermékekkel rendelkező kkv ügyfelek száma csaknem 14%-kal nőtt 2013 végéhez képest. 2014 első félévében a lakáshitelek terén az új lakossági kihelyezéseket tekintve piaci részesedésünk meghaladta a 13%-ot”– nyilatkozta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.

többször koccanunk, de kevesebb kárt okozunk, ahogy öregszünk

a középkorúaknál legmagasabb az átlagkár

Bár logikusnak tűnik, hogy az életkor emelkedésével nyugodtabbak a sofőrök, a kárstatisztikák ezt csak részben támasztják alá. A 43-52 éves korosztály esetében a legmagasabb az átlagos kárérték, ami mintegy 10 százalékkal haladja meg a 402 ezer forintos átlagkárt. Ennek hátterében pedig a fiatal sofőrök állnak: a 43-52 évesek gyermekei által okozott balesetek rontják ebben a korcsoportban a statisztikát – derül ki a K&H biztosítójának elemzéséből. Az 53 év fölöttiek esetében is érdekesek a számok: ebben a korosztályban az okozott károk összértéke ugyan alacsonyabb, a károk gyakorisága viszont az életkor előrehaladtával párhuzamosan nő.

befektetési ügyekben a család véleménye is meghatározó lett

„A K&H által végzett befektetői felmérés eredménye szerint az utóbbi két évben megtakarítási kérdésekben jelentősen felértékelődött a család és a barátok szerepe. Döntési helyzet esetén továbbra is a banki tanácsadó javaslata az első, ezt követően viszont a család véleménye számít leginkább a megtakarítóknak, míg egy jelenetős részük önállóan dönt befektetéseikről.