hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

menni vagy nem menni? hányan távoznának a mamahotelből?

a költözést tervező fiatalok túlnyomó része lakáshitelből oldaná meg a vásárlást

Miközben a fiatalok 32 százaléka mielőbb elköltözne a “mamahotelből”, többségük – 58 százalékuk – még csak tervezgeti a kirepülést a szülői házból, de nem ezt tartják most a legfontosabb kérdésnek – áll a K&H ifjúsági indexében. A 19-29 éves korosztály tagjainak közel ötöde szeretne lakást vásárolni három éven belül, 74 százalékuk kisebb-nagyobb lakáshitel segítségével tenné meg ezt. Az érintett fiataloknak az augusztus közepén érvényes feltételek alapján egy 20 éves 10 millió forintos lakáshitelre havonta 65 ezer forintot kellene fizetniük, amennyiben már családtervezés előtt állnak és jogosultak az államilag támogatott – csok-os – konstrukcióra, akkor alig több mint 55 ezer forintra jönne ki a törlesztőrészlet.

most ne számítsunk béremelésre

Erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya a K&H kkv bizalmi index legfrissebb adatai lapján. Amíg az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, addig jelenleg 10-ből csupán négyen vélekednek így. Ezzel szemben 12 százalékra nőtt a csökkentésben gondolkodók aránya, ami már évek óta nem volt jellemző. Összességében a keresetek stagnálása lesz jellemző a következő időszakra, ugyanis a vállalkozások majdnem fele nem változtatna az eddigi béreken. A munkaadók közel fele tervezi, hogy cafeteria juttatást ad dolgozóinak, amelyek közül a legnépszerűbb elem a közlekedés költségének térítése.

NHP Hajrá: megnő a beruházási szándék, ha javulnak a kkv-k pénzügyi várakozásai

A járvány kezdetéhez képest jobbnak érzékelik anyagi helyzetüket a hazai kis- és középvállalkozások a K&H júniusi ügyfélfelmérése szerint. A vállalkozások 40 százaléka ugyanis úgy véli, hogy saját finanszírozását tekintve, nem kell további lépéseket bevezetnie az év végéig. Az NHP Hajrá iránt nagy a kereslet, a várakozások javulásával együtt egyre nő a beruházási hitelek népszerűsége.

amikor a víruskezelés, a gyermekegészségügy és az innováció találkozik

a K&H 17. alkalommal hirdeti meg műszerbeszerzési pályázatát

A vírusjárvány az egészségügy területén egyértelműen radikális változásokat eredményezett, a jövőben pedig még több innovatív változtatást követel. A K&H gyógyvarázs programja ezért az idén 17. alkalommal meghirdetett műszerbeszerzési pályázatát a járványhoz igazította: online felületen és új, Magyarországon korábban még nem használt innovatív eszközökre, eljárásokra is nyújthatnak be támogatási kérelmet a kórházak, mentőállomások, gyermekmentő alapítványok, gyermekháziorvosok és vegyes praxisú háziorvosok, október 28-ig.

átmentek a startupok a pandémiás vizsgán

ismét lehet jelentkezni a Start it @K&H inkubátorprogramba

Digitális fejlettségüknek köszönhetően a hazai startupok jelentős részének kevésbé okozott nehézséget az elmúlt félévre jellemző online működés, hatékony mentorálás és üzletfejlesztési segítség nélkül azonban a koronavírus-járvány az ő növekedésüket is visszavetheti. A K&H a jelenlegi helyzetben is kitartóan támogatja a hazai startup ökoszisztéma fejlődését, ezért meghirdeti őszi jelentkezési időszakát a Start it @K&H inkubátorprogramba, ahová október 2-ig – iparági korlátozás nélkül – várják a csapatok pályázatait.

bíznak magukban és a gazdasági javulásban a családi vállalatok

szeptember 18-ig még lehet pályázni a K&H családi vállalatok kiválósági díjra

A koronavírus-járvány érezhetően nehézséget okoz a családi vállalatoknak, ugyanis a K&H nagyvállalati növekedési index adatai alapján kevesebb árbevételre számítanak a következő egy évben. Ám a visszaesés ellenére a cégek bizakodók rövid-, illetve középtávon, saját helyzetük és a gazdasági környezet javulását tekintve is. A K&H Bank számára kiemelten fontos, hogy aktívan vegyen részt a gazdaság finanszírozásában, és lehetőséget biztosítson a cégek megsegítésére a jelenlegi, fokozottan nehéz körülmények között. A K&H családi vállalatok kiválósági díjjal ezért idén a vírusjárvány következtében alkalmazott példamutató megoldásokat ismeri el. A pályázatokat szeptember 18-ig várják.

minden második személyi kölcsönt már online igényelnek a K&H banknál

Gyorsan teret nyert az okostelefonon keresztül igényelhető személyi kölcsön. Mobilbankon keresztül tavaly augusztus óta lehet személyi kölcsönt igényelni, az első évben összesen 9600 személyikölcsönt-folyósítás történt összesen 12,7 milliárd forint értékben. Az érintettek átlagosan 1,4 millió forintos személyi kölcsönt kaptak, 30 százalékuk nő, 70 százalékuk pedig férfi. A K&H folyamatosan fejleszti digitális megoldásait, a K&H mobilbankon elérhető személyi kölcsön is egyike azon innovációknak, amik megkönnyítik a mindennapi bankolást.

alternatív módszer újíthatja meg a mezőgazdaságot

A népességnövekedés miatt az egyre nagyobb mennyiségű élelmiszer előállítása kihívást jelent a mezőgazdaság számára. Olyan fenntartható módszereket kell alkalmazni ezért az élelmiszertermelésben, amelyek a hagyományos eljárásokkal szemben kevésbé környezetszennyezők, és lehetővé teszik a nagyobb tömegek ellátását. Szmetana Kornél, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat egyik nyertes kutatója szerint a kereskedelmi méretű akvapónia széles körben történő alkalmazása lehet az egyik megoldás.

a fiatalok körében is egyre fontosabb az öngondoskodás

Úgy tűnik, a fiatal korosztály egyre jobban érdeklődik a nyugdíjmegtakarítások iránt - így összegezhetők a K&H Biztosító nyugdíjkalkulátorának részeredményei. Két és fél hónap alatt 30 ezren használták a nyugdíjkalkulátort, 50 százalékuk pedig a 25-44 éves korosztályból került ki. A fiatalok egy része szabályosan ledöbbent azon, hogy ha 30 évesen havi 6 ezer forintot áldoz az állami támogatással - adókedvezménnyel - igénybe vehető nyugdíjbiztosításra, az akár több mint 5 millió forint felhalmozását jelentheti idős korukra.

sok helyen marad az irodai munka és a home office közti ingázás

5 + 1 tipp, hogy a váltott munkavégzés fenntartható legyen

A vírusjárvány elhúzódása miatt továbbra sem egyértelmű, mikor térhetünk vissza teljesen az irodába, és meddig marad a „hibrid” munkavégzés. A visszatérés mellett szól, hogy újra megerősödhetnek a személyes kapcsolatok és a közös ötletelés is jóval hatékonyabb egy asztal mellett, míg a home office segíti a koncentrált munkavégzést, és vírusbiztos otthoni környezetet nyújt. E kettő között kell most megtalálni az új egyensúlyt, ezért a K&H szakértői 5 + 1 tippet gyűjtöttek össze, hogy ezt segítsék.

a fenntarthatóság ma már kulcsszerepet játszik a vállalatoknál

szeptember 18-ig lehet jelentkezni a K&H családi vállalatok kiválósági díjra

A járvány hatására felerősödött a fogyasztók igénye arra, hogy a vállalatok konkrét lépéseket tegyenek a környezetükért. A K&H Bank a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal idén azokat a cégeket ismeri el, akik a koronavírus-járvány kihívásaira adtak példamutató fenntartható megoldást. A jelentkezési határidőt a Bank meghosszabbította, így a pályázatokat szeptember 18-ig lehet benyújtani innováció, hosszú távú stratégia, valamint társadalmi felelősségvállalás kategóriában.

kiknek kedvez a járványhatás?

A koronavírus-járvány két, már eddig is meglévő trendet erősített fel: felgyorsult a digitális megoldások mindennapi használata, valamint a korszerű egészségügyi eszközök iránt is egyre nagyobb lett a kereslet. Ezek a hatások pedig már megjelentek a részvénypiacon is az érintett szektorok pedig jó kilátásokkal rendelkeznek - derül ki a K&H alapok kezelőjének legfrissebb elemzéséből. Ráadásul az alacsony hozamkörnyezet, valamint a világ jegybankjaiból érkező pénztömeg miatt most eleve jó célpontot jelentenek a részvénypiacok, amelyek most az inflációt meghaladó hozammal kecsegtetnek.

A K&H Bank 2020 első félévében 7,1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el
A várható jövőbeni hitelezési veszteséghez kapcsolódó magas kockázati költség ellenére a Bank mindkét negyedévben pozitív eredményről számolt be

A K&H Biztosító nettó eredménye 2020 első felében 5,5 milliárd forint volt

2020 első félévét a K&H Bank 7,1 milliárd forintos adózás utáni nyereséggel zárta, amely a Covid-19 járványhoz kapcsolódó, 22,6 milliárd forint összegű negatív rendkívüli tételeket is tartalmaz. A magas kockázati költség  ellenére a Bank mindkét negyedévben pozitív nettó eredményről számolt be (2020 I. negyedév: 6,5 milliárd forint, II. negyedév: 0,6 milliárd forint). Éves összehasonlításban a K&H Bank egyszeri tételek nélküli nyeresége 12%-kal növekedett. 2020 első félévében a K&H Biztosító 5,5 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el. Az év első hat hónapjában a K&H összesen 293 milliárd forint hitelt helyezett ki. A K&H a Covid-19 világjárvány idején is folytatja digitális átalakítását és beruházásait. A K&H a magyar piacon elsőként kínál teljesen digitális, automatizált lakás-, utas- és kötelező gépjármű felelősségbiztosítást banki mobilalkalmazásban.

K&H: óvatosabban fordulnak az új tanévre a fiatalok

kevesebbet költöttek bankkártyával

A diákok 51 százaléka szerint az oktatás hagyományos keretek között az igazi, ugyanakkor 24 százalékuk működőképesnek tartja az online tanítást is - derül ki a K&H ifjúsági indexéből.  A bank összefoglalója szerint a járvány átalakította a diákok mindennapjait, így a bankolási szokásaikat is. A bankszámlával rendelkező fiatalok közel 93 százaléka használja a bankkártyáját, ami növekedést jelent a korábbi adatokhoz képest, ebben szerepet játszhatott, hogy a járvány miatt sokan inkább a kártyát választották a készpénz helyett. A fiatalok az idén havonta átlagosan 9-15 alkalommal vásároltak kártyával - derül ki a fiatalok bankolási szokásait az iskolakezdés apropóján bemutató összeállításából.

a munkavállalókkal való törődés az új irány a társadalmi felelősségvállalásban

szeptember 18-ig lehet jelentkezni a K&H családi vállalatok kiválósági díjra

A koronavírus-járvány következtében még nagyobb szerepet kaphat a társadalmi felelősségvállalás a jövőben, ugyanis a Planet Fantastics’ Network áprilisban végzett kutatása alapján a hazai lakosság 95 százaléka elvárja a vállalatoktól, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak erre a területre. A válság után új irányok lehetnek meghatározóak, amelyben fontos szerepet játszik a munkavállalókkal való törődés is. A családi vállalkozások ebben élen járnak, elkötelezettek kollégáik iránt, és arra törekednek, hogy megtartsák őket a nehéz gazdasági helyzet ellenére is. A K&H családi vállalatok kiválósági díj idén a járvány ideje alatt a társadalomért, közösségekért tett példamutató megoldásokat is keresi, a pályázatokat szeptember 18-ig lehet benyújtani.

így tehetjük vírusmentessé a tanévkezdést

Bár a legtöbb iskola újra megnyitja kapuit a virtuális tér helyett, ez a tanévkezdés most még is más lesz, mint eddig.  Annak érdekében, hogy a gyerekek biztonságosan az osztályteremben tanulhassanak és találkozhassanak egymással, sok dolgot újra kell gondolni a diákok egészsége érdekében: az utazást, a közös tanulást, az étkezéseket és a tanórák utáni szabadidős programokat is – a K&H gyógyvarázs program mutatja, hogyan.

a magyar infláció csatája a forinttal - hol tart a mérkőzés?

Méretes gyengülésen van túl a forint, az euró ugyanis két hét alatt 10 forinttal 355 forintra drágult. A következő időszakban pedig a mostani kilátások szerint további 1-3 százalékos gyengüléssel lehet számolni. Ugyanakkor a koronavírus-járványból adódó bizonytalan helyzet miatt könnyen lehetnek hullámzások - derül ki a K&H-csoporthoz tartozó KBC Asset Management legfrissebb elemzéséből. A valószínűsíthető forintgyengülés miatt a megtakarításoknál érdemes a devizák felé nyitni.

visszaeső árbevételre számítanak a nagyvállalatok

Visszaesett a hazai nagyvállalatok árbevétel-és profitvárakozása a következő egy évre vonatkozóan, ugyanis a cégek átlagosan 0,4 százalékos árbevétel- és 2,6 százalékos profitcsökkenést várnak – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index adataiból. Ezzel szemben a gazdasági környezet megítélésére csak rövid távon van hatással a koronavírus-járvány, amiben vélhetően a kormányzati intézkedéseknek pozitív szerepe van. A cégek harmada szerint javulni fog a gazdasági környezet a következő egy évben, három éves időtávon pedig nem számolnak a járvány hatásaival.

hogyan, mivel, mennyi időre utaztak idén a magyarok?

akik utaznak, Európában maradnak és leginkább autóval mennek

A pandémia ellenére az idén is utaztak az emberek, főként az év elején, a járványt megelőző időszakban. A külföldi látogatásokat tudatosan, biztosítással megerősítve szervezték az utazni vágyók - derül ki a K&H Biztosító legújabb összeállításából. Az utasbiztosítással rendelkezők átlagosan több mint 7 napot voltak távol, többségük, azaz 58 százalékuk autóval hagyta el az országot, csak 27 százalék utazott repülővel, és elenyészően kevesen, mindössze 9 százalék választotta az autóbuszt. Túlnyomó részük - tízből heten - az indulás előtti két napban kötötte meg az utasbiztosítását, az autóval utazók 26 százaléka pedig biztosra ment, azaz kért assistance szolgáltatást is.

kriptovaluta kereskedés mesterséges intelligenciával

nemzetközi díjat nyert a B-cube.ai, a Start it @K&H győri csapata

Az egyik legrangosabb francia startup verseny, a Graines de Boss nyertesei közé került a B-cube.ai, a Start it @K&H inkubátor által mentorált győri startup. A 15 díjazott közé több mint 2000 jelentkező közül választották be a csapatot, akik mesterséges intelligencia alapon működő kriptovaluta kereskedő platformot hoztak létre. 

K&H: utazós évnek indult 2020

növekvő trendet tört meg a járvány

Jókora lendülettel nyitották az idei évet az utasbiztosítások: januárban 15, februárban 48 százalékkal több biztosítást kötöttek a tavalyi évhez képest, majd jött a járvány és a kijárási tilalom, amely derékba törte az utazási kedvet - közölte a K&H Biztosító. A külföldre látogatók tudatosságának élénkülése miatt az utasbiztosítási piac növekedő pályán volt, például a múlt év első negyedében éves szinten 7 százalékkal 3,2 milliárd forintra nőtt a díjbevétel, amely az idei év első három hónapjában 3 milliárd forint alá került a járványhatás miatt. 

főszerepet kaptak a bankkártyák - így néz ki a magyar kártyaboom

10 forint készpénzfelvételre már hat forint bankkártyás vásárlás jut

Egy-egy alkalommal átlagosan több, mint 7600 forintot fizettek bankkártyával belföldön a K&H ügyfelei az év első öt hónapjában, amely 8 százalékos növekedést jelent éves szinten. Összesen a magyarországi kártyás vásárlások mértéke 16,4 százalékkal közel 260 milliárd forintra ugrott a bank ügyfelei körében. Ebben szerepet játszhatott a járványhatás, ezen belül például a PIN-kódos limitemelés. Bár a készpénz is tartja magát, az ATM-es felvételek összege is növekedett az idén.

a katások harmadát érintheti a szigorodó szabályozás

a K&H szakértői összefoglalják, mire figyelj, ha adózási formát váltasz

Szigorodnak a kata szabályai, így 2021. január 1-jétől 40 százalékos adót kell fizetnie a megbízó cégnek, ha egy kisadózó számára 3 millió forintnál több pénzt fizet ki. A törvénymódosítás miatt kérdésessé válhat, hogy a kata szerint adózóknak mennyire lesz érdemes továbbra is ezt a formát választani. A K&H szakértői szerint a katások harmada lehet érintett, aki pedig adózási forma váltáson gondolkodik, annak az elszámolható költségeket, illetve a vállalkozókat érintő kedvezményeket is érdemes figyelembe vennie.

egyre nagyobb szerepet kapnak az IT beruházások a kkv szektorban

A hazai kis- és középvállalkozások kevesebb beruházást terveznek a következő egy évre a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei alapján. A legnépszerűbb célnak az IT fejlesztések tekinthetők, amelyekre továbbra is nagy szükségük lesz a cégeknek, ha versenyképesek szeretnének maradni a vírusjárvány következtében kialakult helyzetben.

megmaradhat a home office és a csökkentett munkaidő a kkv-k körében

A gazdaság részleges újraéledésével a cégek várakozásai is javultak az idei évre, ugyanis a K&H júniusi felmérése alapján a hazai kis- és középvállalkozások közel fele optimista saját helyzetét tekintve. Mivel a vírus miatt bevezetett intézkedések – mint például a csökkentett munkaidő és a home office – sok vállalkozás esetében hatékonynak bizonyultak, így ezek megmaradhatnak a jövőben is.

a K&H alapok kezelője: segítettek a forintnak, fordulat külföldön

Bár a forint a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentései ellenére erősödni tudott az utóbbi hetekben, az euró jegyzése tartósan 350 forint alá került, ami elsősorban a dollárnak köszönhető. Az amerikai deviza ugyanis látványosan gyengült többek között az euróval szemben, ez pedig általában és most is kedvez a feltörekvő piaci devizáknak - derül ki Kovács Mátyás, a K&H alapok kezelőjének szenior elemzőjének legfrissebb elemzéséből. Az amerikai piac helyett pedig az európai tűnik most a jobb választásnak.

mennyivel lett drágább a fiatalok élete? Kié lett olcsóbb?

A fiatalok 18 százaléka többet költött a járványhelyzetben, 36 százalékuknál viszont csökkentek a kiadások - áll a K&H ifjúsági indexében, amely szerint jelentős eltérések láthatóak a 19-29 évesek költéseiben, például míg a nők 25 százaléka nagyobb kiadásokkal szembesült, a férfiaknak csak a 12 százaléka költött többet a járvány miatt. A K&H szerint a bankkártyás fizetéseknél, így a fiatalok vásárlásainál is megjelent a járványhatás, ez pedig hozzájárulhat a készpénzes fizetés visszaszorulásához.

ezt tanulhatják a most induló cégek a „Cápák között” vállalkozásaitól

Elhivatottak és kreatívak – többek között ebben erősek a Cápák között műsorba jelentkezett vállalkozások saját elmondásuk szerint, emellett bíznak termékük piaci sikerében, és a megfelelő csapat összeállításával is jól boldogulnak. Mindez azonban még kevés egy cég sikeres működtetéséhez és fejlesztéséhez. A K&H ezért a „Cápák között” versenyzők tapasztalatai alapján megmutatja azt a néhány kritikus pontot, amely döntően meghatározza egy vállalkozás sikerét.

K&H: fiatalok, fizetés, járvány - megjött az eredmény

A fiatalok 52 százalékának csökkentek a bevételei a járvány kitörése óta. A csökkenést érzők átlagosan mintegy 60 ezer forintról voltak kénytelenek lemondani a járvány kitörését követő időszakban – derül ki a K&H ifjúsági indexének legfrissebb adataiból. A 19-29 éves korosztály tagjainak harmada kevesebb fizetést kapott a munkahelyén. Szintén jelentős, 46 százalékos azoknak a tábora, akik a szülők kisebb-nagyobb mértékű bevételcsökkenéséről számoltak be.

helyi termelés és szezonális étkezés jelenthet megoldást

a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyertesének válasza az éghajlatváltozás mérséklésére

A mezőgazdaságban komoly kihívást jelent az éghajlatváltozás, amelynek előidézői között szerepet játszik az áruszállítás is. Környezetünk védelméért így az élelmiszertranszport visszaszorításával és a helyi termelés elősegítésével is sokat tehetünk– mutat rá pályamunkájában Huber Anita, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat egyik díjazottja. A fiatal agrárhallgató kiemeli, hogy ezt a folyamatot a hazai termelők támogatásával, a lokális piacok népszerűsítésével, valamint a szezonális étkezés elterjesztésével lehet elősegíteni.

a felkészítő tanárok 90 százaléka használt oktatóappokat a digitális oktatás ideje alatt

Idén először, éppen a tizedik K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő középdöntője és döntője a megszokott személyes verseny helyett online platformra került át. Az egész tanéven átívelő pénzügyi vetélkedő szervezői kíváncsiak voltak, hogy hogyan vették a felkészítők az online középdöntőre és döntőre való felkészülés akadályait, valamint a digitális oktatásra való átállás esetleges nehézségeit – ezért 2020 júniusában kérdőívvel keresték meg a végső online fordulókba jutott csapatok felkészítő pedagógusait.

így szerezz forrást kezdő vállalkozásodhoz!

Az induló cégek számára az egyik legnagyobb fejtörést a fejlődéshez szükséges megfelelő mennyiségű tőke bevonása okozza. Mivel egy vállalkozás, érettségének különböző fázisaiban eltérő módon juthat pénzhez, fontos tudni, hogy a kezdeti szakaszban milyen lehetőségek állnak rendelkezésre. Az induláskor a leggyakrabban saját és európai uniós forrásokra támaszkodnak, valamint magán kockázati tőkebefektetést vesznek igénybe a vállalkozások, az érettebb cégek számára pedig az önerő mellett a banki hitelek a meghatározók – tájékoztat a K&H Bank.

a kkv-k már túl vannak a nehezén?

A vírusjárvány meglepő módon mérsékelten hatott a cégvezetők várakozásaira: nem sokkal maradnak el a hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel- és nyereségvárakozásai az előző év azonos időszakához képest – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb kutatásából. A cégek várakozásai továbbra is pozitívak: a következő egy évre  átlagosan 6,5 százalékos árbevétel-bővüléssel és 3,6 százalékos profitnövekedéssel számolnak.

50 millió forintot adományoztak a K&H Bank alapítványai

kórházi műszerekkel gazdagodik a Dél-pesti Centrumkórház

Az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Kormányzati Akciócsoport által indított segítünkegymásnak.hu felhívására reagálva a K&H Bank alapítványai 50 millió forinttal segítették a kiemelt járványkórházakat. Az összeg egyik feléből az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet egyedülálló baktérium- és vírusölő padlóburkolókat vásárolt, míg a további 25 millió forintot július 21-én a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet kapott kórházi műszerek beszerzésére. Az adományból olyan eszközöket szerezhetnek be, amelyek a vírusfertőzés leküzdését támogató immunterápiák kutatásához, illetve a már gyógyult betegek plazmájának felhasználásával a súlyos és kritikus állapotú betegek kezeléséhez járulnak hozzá.

a Team Plague győzelmével ért véget a K&H Junior Rocket League 2v2 Kupa

Kiélezett, izgalmas döntővel, méltó módon zárult az MTK Budapest által szervezett K&H Junior Rocket League öthetes e-sport verseny.

K&H: tízből kilenc folyósítás, átlagosan 9,7 milliós összeggel – egyéves a babaváró hitel

nagy a kereslet a kedvezményes konstrukció iránt

Közel 8 ezer babaváró hitelt igényeltek 75 milliárd forint összértékben a K&H Banktól az államilag támogatott konstrukció tavaly júliusi megjelenése óta eltelt egy évben - közölte a K&H Bank. A kérelmek 88 százalékát, azaz tízből kilenc igénylést hagyott jóvá a pénzintézet és ezekre átlagosan 9,7 millió forintot, azaz közel a maximálisan elérhető 10 millió forintos összeget már folyósította is. A babaváró hitelek 80 százalékát a férfiak igénylik, de természetesen végül a házaspárok közösen veszik fel a kölcsönt. Elsősorban a harmincas korosztály keresi a babaváró hitelt: a 30-39 éves korosztályból négyszer annyian vettek fel ilyen hitelt, mint a 20-29 évesek. A K&H babaváró kalkulátorát használók 26 százaléka szeretne öt éven belül két vagy három gyermeket, a többségük pedig egyet. 

K&H: mobilos megoldás érkezett a kgfb-re

három kattintás a biztosításig

A több mint 5,6 millió kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést magába foglaló piacot vette célba a K&H legújabb fejlesztésével. A K&H mobilbankon keresztül pár lépéssel azonnal megköthető a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) és a biztosítási díj is rögtön rendezhető. A mobilos kgfb-kötési megoldást egyelőre a K&H 432 ezer mobilbanki eléréssel rendelkező ügyfele használhatja - közölte a K&H Biztosító, amely összesen több mint 1 millió kgfb-szerződésével 17 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.

új e-sport generáció a láthatáron

szombaton jön a K&H Junior Rocket League Kupa döntője

Szombaton rendezik meg az első K&H Junior Rocket League 2v2 Kupa döntőjét, ahová a rekordszámú 174 csapat nevezése után 16 páros került be a selejtezőből. A legjobb csapatok az MTK Budapest Esport Arénában offline versenyen küzdhetnek meg egymással a bajnoki címért, ahová a szurkolók is ellátogathatnak.

sprint helyett maratonra kell készülniük a munkavállalóknak

A vírusjárvány első heteiben a munka és a családi feladatok összeegyeztetése miatt minden eddiginél nagyobb nyomás nehezedett a munkavállalókra. A maximális helytállás, a virtuális bizonyítási vágy és a teljesítménykényszer rövid távon kedvezően hatott a feladatvégzésre, és számtalan új dolog kipróbálásában inspiráló volt, de a túlteljesítés hosszú távon nem fenntartható. Most már látható, hogy a koronavírus még velünk marad, így ahhoz, hogy elkerüljük a kiégést, pár hétnél tovább kell látni, azaz sprint helyett inkább maratonra érdemes felkészülni. A K&H szakemberei, hogy ezt segítsék, összegyűjtöttek 5 tippet.

nagyot estek a nagyvállalatok várakozásai

Nem tekintettek még ennyire pesszimistán a nagyvállalatok a következő évükre, mint amennyire a koronavírus-járvány első hulláma után. A K&H nagyvállalati növekedési index értéke még sosem volt a negatív tartományban az elmúlt 7 évben, most viszont a legutóbbi negyedévben mért 6 pont helyett csak -2 ponton áll. A vállalatok saját kilátásaikat sokkal kedvezőtlenebbnek ítélik, viszont többen tekintenek bizakodóan a gazdasági környezetre, amit az olyan kedvezményes hitelprogramok, mint az NHP Hajrá is segítenek.

sorban állnak a kkv-k az NHP Hajrá hitelért

63 milliárd forint értékben kötött szerződést június végéig a K&H Bank

A koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével egyre jobban élénkülhet a gazdaság, amelyben nagy szerepe van a Magyar Nemzeti Bank által elindított Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrának is.  A kedvezményes kamatozású hitelprogram továbbra is sikeres a K&H Bank ügyfelei körében, ugyanis a pénzintézet június végéig közel 63 milliárd forintnyi értékben kötött szerződést.

a családi cégek másképp reagálnak a krízishelyzetekre

a K&H családi vállalatok kiválósági díj várja a legjobb stratégiai megoldásokat

A stratégiai gondolkodás nagyban meghatározza a cégek krízishelyzetre adott reakcióját és a gazdasági sokkból történő felépülés sikerességét. Az idén ötéves K&H családi vállalatok kiválósági díj ezért a koronavírus-járvány kihívásaira adott példamutató stratégiai megoldásokat is várja 2020. augusztus 31-ig, hogy a sikertörténetekkel más családi vállalkozásokat is inspiráljanak.

Minecraft-os pénzügyi videó nyerte a K&H vloggerversenyét

B. Nagy Réka, Ditke, Baluka, Jánosik Gergő és ZsDav neve talán nem cseng ismerősen a mai szülő- és tanárgenerációnak, pedig könnyen elképzelhető, hogy gyerekük, tanítványuk sokkal jobban ad az ő véleményükre, mint a felnőttekére. Az öt influencer a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő első vloggerversenyén vett részt, melynek során mind az öten olyan pénzügyi témákat dolgoztak fel egy-egy videóban, melyek a vetélkedő tudásanyagának is részét képezik. A videókat közel 180.000-en látták és több ezren szavaztak kedvencükre – a nyertes pedig zsDav lett, aki a takarékoskodás fontosságáról készített videót.

a K&H alapok kezelője: megtanult viselkedni a forint?

Jelzést küldött Magyarország és az alapkamatcsökkentések új fejezetet nyitottak a régiós devizaversenyen. A forint magatartása most olyan, mint egy „rendes feltörekvő piaci devizáé - derül ki a K&H alapok kezelőjének összefoglalójából. Ha elkezdik beárazni a járvány második hullámát a piacok, akkor a forint inkább gyengülésre számíthat, ami ellen lehet védekezni.

felvették a kesztyűt a családi vállalatok a válság ellen

a cégek vírusjárványra adott megoldásait várja a K&H családi vállalatok kiválósági díj

Nem mindegy, hogy a családi cégek hogyan tudtak most reagálni a koronavírus-járvány okozta kihívásokra, hiszen hazánkban a cégek 40 százalékát jelentik. A túlélés kulcsát a stabil stratégiai alapok,  a folyamatos fejlődésre törekvés és gyors döntések adhatták, de a kesztyűt a családi vállalatok a válság ellen sokféleképpen felvették. Az idén ötéves K&H családi vállalatok kiválósági díj a koronavírus kihívásaira adott példamutató megoldásokat három kategóriában díjazza, a sikertörténetek által pedig szeretne más családi cégeket is fejlődésre inspirálni, hiszen az egymástól tanulás, a tudatosság egyre fontosabb a cégek számára.

gyorshajtás, vezetés közbeni telefonálás, előzés – ezeket a szabályokat szegik meg az autósok Több tudatossággal kevesebb baleset lesz az utakon

A telefonálás és a gyorshajtás a legnagyobb probléma az autósoknál, a megkérdezettek 81 százaléka szerint e két szabályt sértik meg leginkább az autósok – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Ugyanakkor csak az autósok 64 százaléka vallotta be, hogy ő maga átlépte a sebességhatárokat, és mindössze 10 százalék szerint fordult ez nála elő gyakran. Hasonlóan pozitívan értékelik saját magukat a vezetés közbeni mobilozást illetően is: 63 százalék mondta azt, hogy ő erre mindig odafigyel. Az elmúlt három évben büntetést leggyakrabban sebességtúllépésért és a megállási, parkolási szabályok be nem tartásáért kaptak az érintettek.

már 33 milliárd forintnyi összeget helyezett ki a K&H Bank az NHP Hajrá keretében

A gazdaság újraindulása pozitív változásokat hozhat a cégek életében. Addig is azok számára, akik a koronavírus-járvány következtében likviditási nehézségekkel küzdenek, a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá konstrukció hatékony megoldást nyújthat. A K&H Banknál a gazdaság mielőbbi helyreállítása érdekében eddig 33 milliárd forint értékű szerződéskötés történt, amelyeknél a forgóeszköz finanszírozás és refinanszírozás a legnépszerűbb hitelcél.

új korszak indul a lakásbiztosításoknál kár esetén azonnal megtörténhet a kifizetés

A lakásbiztosítási károk rendezése gyorsan és olajozottan működik legyen szó szemlementes vagy személyes kárrendezési folyamatról. Azonban a K&H Biztosító most tovább egyszerűsítette és gyorsította mindkét kárrendezési folyamatát, amelynek köszönhetően lényegében azonnal megérkezhet a lakásbiztosítás kártérítése az érintetteknek, akik így rögtön intézkedni tudnak. Az azonnali kárkifizetés több ezer ügyfelet érint, hiszen a K&H Biztosító tavaly 22 ezer lakáskárra fizetett.

a megtakarítások és az infláció kapcsolatáról is be tudnak számolni a K&H országos pénzügyi vetélkedő döntőjén résztvevő diákok

A vírushelyzetre való tekintettel idén először online zajlott június 8. és 11. között a tizedik K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő országos döntője. Az általános és középiskolások számára négy korcsoport szerinti kategóriában meghirdetett vetélkedő 2161 csapattal, 8264 gyerek részvételével indult el tavaly szeptemberben - kategóriánként csupán a legjobb 8-8 csapatnak adatott meg a lehetőség, hogy a döntőben összemérjék egymással a tanév során szerzett pénzügyi ismereteiket. A vetélkedő történetében, rendhagyó módon, mindez egy izgalmas online felületen került megrendezésre.

fontos határidő közeleg – erre kell figyelniük a vállalkozásoknak

július 1-jén életbe lép a NAV online adatszolgáltatási kötelezettség

Pár napjuk maradt a cégeknek és egyéni vállalkozóknak, hogy felkészüljenek a NAV felé július 1-jétől kötelező online adatszolgáltatási kötelezettségre. Akik már most NAV-álló online számlázóprogramot használnak, csupán össze kell kötniük a számlázórendszerüket a NAV Online Számla rendszerrel. Akik nem rendelkeznek ilyennel, a Számlázz.hu rendszerén keresztül ingyenesen eleget tehetnek a jogszabályban foglaltaknak. A K&H segít abban, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy elkerüljük a bejelentés elmulasztását és az esetleges bírságot.

mennek idén táborba a gyerekek?

Nem csak egy rendhagyó tavaszt tudhatunk magunk mögött, az idei nyár is eltér a megszokottól. Az iskolák bezárása miatt otthonról tanuló gyerekek felügyelete többnyire meg volt oldva a home office bevezetésével vagy a szülők kényszerszabadságával. Sajnos azok a családok, akiknél az utóbbi helyzet állt fenn, a nyári szünet megszervezése különösen nehézzé válhatott a szabadnapok megfogyatkozása miatt. Családok ezrei lélegezhettek fel, mikor megfelelő intézkedések mellett engedélyezték a napközis, majd az ottalvós táborokat is. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői kiemelten fontosnak tartják a táborokat a gyerekek fejlődése szempontjából, így örömmel fogadták a hírt a táborok megtartásának lehetőségéről.

szeretné tudni, mennyi lesz a nyugdíja? megmondja a K&H nyugdíjkalkulátor!

a vírusjárvány 3 legfontosabb tanulsága

Az utóbbi hónapokban a vírusjárvány miatt sok mindent kénytelenek voltunk másképp csinálni, mint korábban. Megtanultuk, hogy nemcsak a saját, hanem mások egészsége is tőlünk függ, rájöttünk, milyen hatalmas ereje van a közös segítségnyújtásnak, és felismertük, hogy a változás nem feltétlenül rossz, hanem új lehetőségeket teremt. Mindezeket az értékeket a korlátozások enyhítésével könnyen elfelejthetjük, de nem érdemes – erre biztat a K&H gyógyvarázs programja.

meglepően pozitívak a hazai kkv-k várakozásai

Mérséklődni látszik a koronavírus-járvány hatása a hazai kkv-kra, ugyanis határozottan pozitívabb várakozásokkal tekintenek az előttük álló évre, mint a járvány ideje alatt – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. Az index jelenleg 12 ponton áll, ami nem jelent érdemi változást a koronavírus időszak előtti várakozásokhoz képest.

fordul a kocka: nem ugyanabba az irodába térünk vissza, ahonnan eljöttünk

A járvány miatt hetekig otthonról történő munkavégzés után most újra változásokkal kell szembenéznie a cégeknek. Nemcsak a kötelező biztonsági intézkedésekhez kell azonban igazodni, de a kollégák közötti kapcsolat, a főnök-beosztott viszony és az otthoni munkához való hozzáállás is megváltozott – hívta fel a figyelmet a K&H.

a fiatalok csupán 31 százaléka tudná legalább fél évig kihúzni a megtakarításaival

Jelenleg a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással – derült ki a K&H Csoport legfrissebb, 2020 első negyedéves ifjúsági indexéből. A két évvel ezelőtti 41 százalékos mutatóhoz képest ez kiváló eredmény. A COVID-19 vírus miatti gazdasági visszaesés következményei egyben világossá tették, hogy nagyon fontos ezen a téren megtartani a növekvő tendenciát, ami csakis tudatosabb hozzáállással valósítható meg. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő kiírója hisz abban, hogy a gyerekkorban megszerzett alapos pénzügyi ismeretek is nagy hatással vannak későbbi megtakarítási szokásainkra, hiszen a tudatosság tanulható.

K&H Alapkezelő: abszurd helyzet után megjött az első pofon és jöhet még több is

Eddig úgy vásároltak a piaci szereplők, mintha kötelező lett volna, a negatív hírek ellenére a legfontosabb részvényindexek meredeken emelkedtek március óta, most azonban kiderült, hogy az amerikai jegybank sem mindenható - mondta Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója az elmúlt napok eseményeiről. Azt is kezdik felismerni a piacokon, hogy a koronavírus-járvány pedig nem átmeneti megingást hozott, sokkal inkább maratonfutás lehet belőle. Az Egyesült Államokban pedig egy sor bizonytalanság van.

az utánpótlás is megcsillogtathatja e-sport tudását

indul a K&H Junior Rocket League Kupa elsőként Magyarországon

Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai e-sport, ugyanis most a fiatalabbak, a lehetséges utánpótlás is megmutathatja tudását. Indul az első K&H Junior Rocket League 2v2 Kupa az MTK Budapest Esport Szakosztály szervezésében, ahol a most kezdődő nevezési időszak után két hónapig négy online kvalifikációs körben, majd az MTK Budapest Esport Arénában tartott offline döntőn küzdenek meg egymással a legjobb páros csapatok a bajnoki címért.

K&H Alapkezelő: az igazság pillanatára még várni kell

A drágulás kitart, a piaci szereplők nem foglalkoznak a rossz hírekkel, mondván, „ennél csak jobb lehet”. A divergencia továbbra is ott van a piacon, miközben az S&P 500 részvényindexe a márciusi mélypontokról több mint 40 százalékos pluszt halmozott fel, a legfontosabb – német és amerikai – kötvényhozamok maradtak ott, ahol voltak. Vagyis a részvénypiacok kedvező kilátásokat mutatnak, a kötvénypiacok pedig sötét jövőt. A piaci helyzet továbbra is bizonytalan, éppen ezért az óvatosságnak van helye.

jöjjön a dugódíj vagy ne? – válaszoltak a lakosok

Az évek óta viták kereszttüzében álló fővárosi dugódíj bevezetésével a magyarok mindössze 14 százaléka ért teljesen egyet, 9 százalékuk pedig a vidéki nagyvárosokban is nagyon szívesen látná – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A megkérdezettek 74 százaléka szerint a dugódíj bevezetése ellen szól, hogy nincs elég parkolóhely, 71 százalékuk pedig arról tart, hogy a környező városrészek látnák a kárát.

34 milliárd forint 12 ezer családnak

már online kalkulátorral is ellenőrizhető a csok-jogosultság

Nagyon egyszerűen megnézheti bárki a jövőben a K&H új online megoldásával, hogy jogosult lehet-e CSOK-ra, az államilag támogatott, CSOK mellé igényelhető lakáshitelre vagy a babaváró hitelre és mekkora összeget igényelhet. A K&H több mint négy év alatt összesen 34 milliárd forint értékben folyósított CSOK-ot összesen több mint 12 ezer családnak, az átlagos összeg pedig 2,75 millió forintot tett ki. A kamattámogatott lakáshitelek szerepet játszottak abban, hogy tavaly a K&H 8 százalékkal több jelzáloghitelt folyósított a lakossági ügyfeleinek, ezzel sorban a harmadik évben 100 milliárd forint felett volt ez az összeg. Ráadásul mostantól egészen a szerződéskötésig otthonról intézhető a támogatások és hitelek igénylése, azaz csak a szerződéskötéshez szükséges bemenni a bankfiókba, ha a K&H honlapján visszahívást kér az érdeklődő.

online pénzügyi vetélkedőn bizonyítottak Baranya, Somogy és Tolna megye diákjai

A COVID-19 vírus miatt kialakult helyzet átalakította szociális interakcióink formáját és egy teljesen új életmóddal ismertetett meg bennünket, bebizonyítva, hogy korunkban a fizikai távolság leküzdhető akadály. Ezt igazolták a 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői is, amikor az idei évben a vetélkedő regionális középdöntői egy izgalmas online felületen kerültek megrendezésre május 11. és 14. között. A döntőnek szintén ez az új platform ad majd otthont, ahol Baranya, Somogy és Tolna megye csapatai a másik hét régió legjobbjaival vetheti össze pénzügyi tudását.

online pénzügyi vetélkedőn bizonyítottak Vas, Veszprém és Zala megye diákjai

A COVID-19 vírus miatt kialakult helyzet átalakította szociális interakcióink formáját és egy teljesen új életmóddal ismertetett meg bennünket, bebizonyítva, hogy korunkban a fizikai távolság leküzdhető akadály. Ezt igazolták a 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői is, amikor az idei évben a vetélkedő regionális középdöntői egy izgalmas online felületen kerültek megrendezésre május 11. és 14. között. A döntőnek szintén ez az új platform ad majd otthont, ahol Vas, Veszprém és Zala megye csapatai a másik hét régió legjobbjaival vetheti össze pénzügyi tudását.

online pénzügyi vetélkedőn bizonyítottak Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye diákjai

A COVID-19 vírus miatt kialakult helyzet átalakította szociális interakcióink formáját és egy teljesen új életmóddal ismertetett meg bennünket, bebizonyítva, hogy korunkban a fizikai távolság leküzdhető akadály. Ezt igazolták a 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői is, amikor az idei évben a vetélkedő regionális középdöntői egy izgalmas online felületen kerültek megrendezésre május 11. és 14. között. A döntőnek szintén ez az új platform ad majd otthont, ahol Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye csapatai a másik hét régió legjobbjaival vetheti össze pénzügyi tudását.

online pénzügyi vetélkedőn bizonyítottak Békés és Csongrád megye diákjai

A COVID-19 vírus miatt kialakult helyzet átalakította szociális interakcióink formáját és egy teljesen új életmóddal ismertetett meg bennünket, bebizonyítva, hogy korunkban a fizikai távolság leküzdhető akadály. Ezt igazolták a 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői is, amikor az idei évben a vetélkedő regionális középdöntői egy izgalmas online felületen kerültek megrendezésre május 11. és 14. között. A döntőnek szintén ez az új platform ad majd otthont, ahol Békés és Csongrád megye csapatai a másik hét régió legjobbjaival vetheti össze pénzügyi tudását.

online pénzügyi vetélkedőn bizonyítottak Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye diákjai

A COVID-19 vírus miatt kialakult helyzet átalakította szociális interakcióink formáját és egy teljesen új életmóddal ismertetett meg bennünket, bebizonyítva, hogy korunkban a fizikai távolság leküzdhető akadály. Ezt igazolták a 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői is, amikor az idei évben a vetélkedő regionális középdöntői egy izgalmas online felületen kerültek megrendezésre május 11. és 14. között. A döntőnek szintén ez az új platform ad majd otthont, ahol Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye csapatai a másik hét régió legjobbjaival vetheti össze pénzügyi tudását.

online pénzügyi vetélkedőn bizonyítottak Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye diákjai

A COVID-19 vírus miatt kialakult helyzet átalakította szociális interakcióink formáját és egy teljesen új életmóddal ismertetett meg bennünket, bebizonyítva, hogy korunkban a fizikai távolság leküzdhető akadály. Ezt igazolták a 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői is, amikor az idei évben a vetélkedő regionális középdöntői egy izgalmas online felületen kerültek megrendezésre május 11. és 14. között. A döntőnek szintén ez az új platform ad majd otthont, ahol Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye csapatai a másik hét régió legjobbjaival vetheti össze pénzügyi tudását.

online pénzügyi vetélkedőn bizonyítottak Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye diákjai

A COVID-19 vírus miatt kialakult helyzet átalakította szociális interakcióink formáját és egy teljesen új életmóddal ismertetett meg bennünket, bebizonyítva, hogy korunkban a fizikai távolság leküzdhető akadály. Ezt igazolták a 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői is, amikor az idei évben a vetélkedő regionális középdöntői egy izgalmas online felületen kerültek megrendezésre május 11. és 14. között. A döntőnek szintén ez az új platform ad majd otthont, ahol Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye csapatai a másik hét régió legjobbjaival vetheti össze pénzügyi tudását.

online pénzügyi vetélkedőn bizonyítottak Pest megye és Budapest diákjai

A COVID-19 vírus miatt kialakult helyzet átalakította szociális interakcióink formáját és egy teljesen új életmóddal ismertetett meg bennünket, bebizonyítva, hogy korunkban a fizikai távolság leküzdhető akadály. Ezt igazolták a 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői is, amikor az idei évben a vetélkedő regionális középdöntői egy izgalmas online felületen kerültek megrendezésre május 11. és 14. között. A döntőnek szintén ez az új platform ad majd otthont, ahol Pest megye és Budapest csapatai a másik hét régió legjobbjaival vetheti össze pénzügyi tudását.

riasztó kép az álláspiacról – sokan féltik a munkájukat

A 35-54 évesek tartanak leginkább attól, hogy a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt veszélybe kerül a munkahelyük. A felnőtt, városi lakosság körében mért 59 százalékhoz képest a 35-44 évesek 65 százaléka érzi veszélyben az állását, a 45-54 éveseknek pedig a 68 százaléka – áll a K&H friss felmérésében. A legtöbb optimista az 55-64 évesek táborában van, de így is csak a megkérdezettek fele nem tart ettől. A szakmunkások és betanított munkások közül aggódnak a legtöbben, a területi eloszlást nézve pedig Kelet-Magyarországon érzik a legkilátástalanabbnak a helyzetet.

a jövő agrárszakembereinek válasza az élelmiszerellátás és klímaváltozás kihívásaira

hatodik alkalommal adták át a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjat

A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat keretében a fiatal agrárszakemberek a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás hatásai enyhítésének lehetőségeit vizsgálták. A téma több, mint aktuális, hiszen a növekvő népesség élelmiszerellátását a klímaváltozást figyelembe véve kell megvalósítani, mindezt a 2030-ig elérendő szigorú európai uniós célkitűzések mellett, amelyek célja az unió élelmiszerrendszerének átalakítása.

K&H: nyugdíjba küldi a bankszámlaszámokat a lakosság

Sikeres rajtot vett a lakossági átutalásokat maximum 5 másodpercen belül továbbító azonnali fizetési rendszer a K&H-nál és a magyar bankrendszerben. A K&H-nál napi átlagban márciusban közel 34 ezer alkalommal, több mint 4,2 milliárd forintot utaltak azonnal a bank ügyfelei. Egy-egy utalásra átlagosan 124 ezer forint jutott. Ráadásul az új rendszer éjjel-nappali üzemmódjának köszönhetően már a hétvégékre is több mint 5 milliárd forintos forgalom jutott. A K&H-s ügyfelek körében népszerűek a címzett bankszámlaszáma helyett megadható másodlagos azonosítók: az országosan regisztrált adatok 35 százalékát a bank ügyfelei adták. 

nyárra elfogy a cégek pénzügyi tartaléka

A vírusjárvány olyan helyzet elé állította a hazai kis- és középvállalkozásokat, amellyel 2008-as gazdasági válság alatt nem találkoztak. A szektor komoly gondokkal küzd, ugyanis a vállalkozások közel felét súlyosan érintette a hirtelen leállás – derül ki a K&H áprilisi felméréséből. A cégek főként a belföldi kereslet elmaradását tapasztalták, emellett a cégen belüli munkafolyamataikat és munkakörülményeiket is drasztikusan át kellett alakítani. Több mint 60 százalékuk megszorító intézkedéseket vezetett be a károk mérséklésére, és a cégek harmada csupán egy-két hónapra elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkezik.

mobilbankból szinte mindent

még több szolgáltatás költözik a telefonokba

Mostantól már valamennyi meglévő lakossági hitelt, befektetést ellenőrizhetik a K&H ügyfelei a mobilbankban. Jelenleg 108 ezer olyan K&H-s ügyfél van, aki valamilyen hitellel rendelkezik a pénzintézetnél és mobilbankot is használ, a megtakarítással rendelkezők közül pedig 30 ezren mobilbank felhasználók is. Ők ezentúl a fejlesztés segítségével könnyen és gördülékenyen tájékozódhatnak mobilbankjukban hiteleik aktuális állásáról valamint befektetéseikről. Szintlépés történt a biztosításoknál is, a K&H mobilbankján keresztül mostantól már lakásbiztosítást és utasbiztosítást is lehet kötni.

A K&H Bank nettó nyeresége a koronavírus járvány egyszeri hatása miatt éves összehasonlításban 47%-kal, 6,5 milliárd forintra csökkent 2020 első negyedévében
A K&H Biztosító 2,5 milliárd forint nettó eredményt ért el 2020 első negyedévében A K&H Bank tőke- és likviditási helyzete továbbra is erős

  • A K&H Bank nettó eredménye a koronavírus járvány 8,4 milliárd forintos egyszeri negatív hatását is figyelembe véve 47%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A Bank 2020 első negyedévét 6,5 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta. Az egyszeri hatás nélkül a bevétel 7,7%-kal, a nettó eredmény pedig 17,4%-kal nőtt. 
  • A K&H Biztosító 2020 első negyedévében 2,5 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el.  
  • A K&H Bank továbbra is erős tőke- és likviditási pozícióval, valamint 1000 milliárd forint likviditási többlettel rendelkező, stabil pénzintézet. Az április 30-i állapot szerint likviditásfedezeti mutatója (LCR) 187%-on állt, ami a szabályozó hatóság által előírt kötelező minimumérték közel duplája, míg tőkemegfelelése a 2020. március 31-i állapot szerint 16,5% volt.   
  • A K&H a korlátozások ideje alatt is teljes mértékben kiszolgálta ügyfeleit mind digitális csatornáin keresztül, mind pedig személyesen. A digitális csatornák használata felgyorsult. A K&H mostanra 477 000 digitálisan aktív ügyféllel rendelkezik, ami az előző év azonos időszakához képest 13%-os emelkedést jelent.
  • Annak ellenére, hogy a koronavírus világjárvány miatt márciusban jelentős gazdasági lassulás következett be, a K&H üzleti tevékenysége még így is erős maradt 2020 első negyedévében. A hitelezés éves összehasonlításban 16%-kal, a kezelt vagyon pedig 5%-kal növekedett.