K&H: óvatosabban fordulnak az új tanévre a fiatalok
kevesebbet költöttek bankkártyával
A diákok 51 százaléka szerint az oktatás hagyományos keretek között az igazi, ugyanakkor 24 százalékuk működőképesnek tartja az online tanítást is - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A bank összefoglalója szerint a járvány átalakította a diákok mindennapjait, így a bankolási szokásaikat is. A bankszámlával rendelkező fiatalok közel 93 százaléka használja a bankkártyáját, ami növekedést jelent a korábbi adatokhoz képest, ebben szerepet játszhatott, hogy a járvány miatt sokan inkább a kártyát választották a készpénz helyett. A fiatalok az idén havonta átlagosan 9-15 alkalommal vásároltak kártyával - derül ki a fiatalok bankolási szokásait az iskolakezdés apropóján bemutató összeállításából.
Rendhagyó tanévet kezdenek a diákok szeptemberben: a járvány miatt, több, korábban nem látott óvintézkedés mellett, most hagyományos rendben kezdődhet meg az oktatás. Ennek valószínűleg kifejezetten örülnek a diákok, mivel az előző tanév utolsó hónapjaiban, a koronavírus elleni küzdelem jegyében életbe lépett digitális oktatás 51 százalékuk szerint nem helyettesítheti teljesen a hagyományos tanrendet. 24 százalékuk azonban az online oktatást működőképesnek tartotta. Mindenesetre a diákok az év első felében gyakorlatot szereztek abban, hogy feladataikat a digitális térben is meg tudják valósítani, így például a bankolási szokásaikat is átalakították - közölte a K&H Bank az iskolakezdés apropóján.
átalakulás
“Az idei év első fele a koronavírus-járvány hatásai miatt nem összevethető a korábbi évekkel, a tavaszi kijárási korlátozások miatt ugyanis teljesen felborult a mindennapi menetrend. A bank összeállítása szerint a 29 év alatti korosztály tagjai érezhetően reagáltak a koronavírus-járványra, óvatosabbak lettek. Ez részben abból látszik, hogy visszafogták a kiadásaikat, 8 százalékkal kevesebbet költöttek a bankkártyájukkal, mint egy évvel korábban. Mindez azt jelenti, hogy a fiatalok átlagosan, havonta 45-50 ezer forintért vásároltak, egy-egy hónapban pedig 9-15 alkalommal fizettek a kártyájukkal. Tehát bár kiadásaikat csökkentették, a fizetés módja a bankkártyának kedvezett, kisebb összegeket is szívesebben fizettek a plasztikkal” - mondta Árva András, a K&H Bank lakossági szegmens marketing vezetője.
még népszerűbb a bankkártya
A K&H a második negyedévben a 19-29 éves korosztály körében készített kutatásából pedig az derült ki, hogy a bankszámlával rendelkező fiatalok körében abszolút a bankkártya a legnépszerűbb szolgáltatás, 93 százalékuk használja rendszeresen, szemben az egy évvel korábbi 87 százalékkal. A felmérés többéves történetében pedig ez a mutató majdnem mindig 90 százalék alatt maradt.
“A bankkártya-használatnál látható emelkedésben szerepet játszhat az is, hogy a járvány miatt sokan a készpénz helyett a plasztikot választották, amikor vásároltak valahol” - tette hozzá a szakember. Folyószámlás tranzakciókat kevesebben hajtanak végre, hitellel vagy megtakarítással pedig a bankszámlával rendelkező fiatalok kevesebb, mint ötöde rendelkezik.
Árva András azt is elmondta, hogy az idei járványhatást leszámítva az látszik, hogy a fiatalok egyre tudatosabban állnak a pénzügyeikhez. Szerinte, ha visszatér az élet a normális kerékvágásba, akkor újból növekedésre lehet számítani az ifjúsági számlák esetében, emellett várhatóan a bankkártyás fizetések és a bank digitális szolgáltatásai még népszerűbbé válhatnak a fiatalok körében. A bank folyamatosan fejleszti a mobiltelefonon elérhető lehetőségeket, melyek közül a K&H mobiltárca kifejezetten passzol a fiatalok igényeihez és szokásaihoz: a K&H mobilbank alkalmazáson keresztül az okostelefonba “költöztethető” a bankkártya, így a mindig kéznél lévő készülékkel lehet fizetni a bankkártya-termináloknál.
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu