bíznak magukban és a gazdasági javulásban a családi vállalatok

szeptember 18-ig még lehet pályázni a K&H családi vállalatok kiválósági díjra

A koronavírus-járvány érezhetően nehézséget okoz a családi vállalatoknak, ugyanis a K&H nagyvállalati növekedési index adatai alapján kevesebb árbevételre számítanak a következő egy évben. Ám a visszaesés ellenére a cégek bizakodók rövid-, illetve középtávon, saját helyzetük és a gazdasági környezet javulását tekintve is. A K&H Bank számára kiemelten fontos, hogy aktívan vegyen részt a gazdaság finanszírozásában, és lehetőséget biztosítson a cégek megsegítésére a jelenlegi, fokozottan nehéz körülmények között. A K&H családi vállalatok kiválósági díjjal ezért idén a vírusjárvány következtében alkalmazott példamutató megoldásokat ismeri el. A pályázatokat szeptember 18-ig várják.

A vírusjárvány nem kímélte a családi vállalatok jövő évi árbevétel-várakozásait. „A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb eredményei alapján ugyanis a magyarországi, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű családi nagyvállalatok – a többi nagyvállalathoz hasonlóan – arra számítanak, hogy csökkenni fog a belföldi értékesítésből származó árbevételük a következő egy évben. Ennek hátterében az áll, hogy az előző negyedévi 4 százalékhoz képest 22 százalékra ugrott azok aránya, akik árbevétel-csökkenéssel számolnak, miközben csaknem felére, 35-ről 19 százalékra esett azoknak a vállalkozásoknak az aránya, akik szerint növekedni fog cégük bevétele” – foglalta össze a kutatás eredményeit Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

A mérséklődő árbevétel-várakozások ellenére optimistán látják saját kilátásaikat, illetve a hazai gazdasági környezetet a családi cégek. „Vállalatuk helyzetével kapcsolatban 29 százalékuk várja azt, hogy kedvezőbb helyzetben lesz cége egy év múlva. Ennek a pozitív előre tekintésnek a hátterében a vírusjárvány 1 éven belüli lecsengésével kapcsolatos várakozásokon túl az állhat, hogy értékrendjüknek, valamit hosszú távú gondolkodásuknak köszönhetően a családi tulajdonú cégek ellenállóbbak a külső környezeti tényezőkkel szemben” – fűzte hozzá az eredményekhez a szakember.

A magyar gazdaság helyzetével kapcsolatban jelentős eltérést mutat a családi cégek várakozása egy- és hároméves távon. Míg egyéves időtávon minden ötödik válaszadó (21 százalék) gondolja azt, hogy javulni fog a gazdaság helyzete, addig három évre előretekintve már lényegesen optimistábbak a családi cégek, és 36 százalékuk számít a hazai gazdasági környezet javulására.

„Az eredményekből az látható, hogy annak ellenére optimisták a családi vállalatok, hogy a krízis következtében sokan nehéz helyzetbe kerültek. Célunk, hogy ezt a pozitív hozzáállást erősítsük bennük, támogassuk őket és elismerjük a gazdaságért és a társadalomért tett erőfeszítéseiket. Éppen ezért a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal idén azokat a cégeket szeretnénk elismerni, akik arra törekedtek, hogy a jelenlegi, fokozottan nehéz körülmények között is a legjobbat hozzák ki a helyzetből, példamutató megoldásokat alkalmaztak” – tette hozzá Ékes Ákos. A pályázatok benyújtási határidejét a Bank meghosszabbította, és szeptember 18-ig várja a megoldásokat innováció, hosszú távú stratégia, valamint társadalmi felelősségvállalás kategóriában.

A K&H családi vállalatok kiválósági díj részletei itt érhetők el: 

https://csaladivallalatok.kh.hu/k-and-h-kivalosagi-dij/

a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásról

A hazai nagyvállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együttműködésben 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nem-állami nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 250, a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó, nem állami tulajdonú cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A legutóbbi felmérés 2020. május 28. és június 4. között zajlott.

Kapcsolattartó

KH Kommunikáció

  • sajto@kh.hu