hol volt, hol nem volt: 15 éve ünnepeljük a Magyar Népmese Napját

Izgalmas kalandok, meghökkentő akadályok, váratlan fordulatok és örökérvényű igazságok – ezek jellemzik azokat a magyar hagyományokhoz kötődő népmeséket, amik nemcsak szórakoztatók, hanem példamutatók is. Ezek a történetek a K&H gyógyvarázs mesedoktoroknak köszönhetően több száz beteg gyermek lelki gyógyulásához járultak már hozzá, az olvasók pedig a vírushelyzethez igazítva most online építik a meseközösséget. Azért, hogy az olvasás és a magyar népmesék iránti szeretet hagyománya fennmaradjon, a Magyar Népmese Napjának apropóján a program szervezői összegyűjtötték a legfontosabb népmesei tanulságokat.

A népmesék generációkon átívelő tanulságokat, mindenkire érvényes tanításokat rejtenek magunkban. Fontosságukat nemcsak az bizonyítja, hogy 2005 óta, immár 15 éve minden szeptember 30-án megünnepeljük a nagy mesemondó, Benedek Elek nevéhez fűződő Magyar Népmese Napját, hanem az is, hogy ezeket a történeteket a mai napig korosztálytól függetlenül szívesen olvassuk, hallgatjuk vagy akár elmeséljük másoknak – és ami a legfőbb: tanulunk belőlük. „Ösztönösen a jóra és a szépre akarjuk nevelni a legkisebbeket, ezért is választjuk azokat a népmeséket, amikben a jó elnyeri a méltó jutalmát, amiben a gonosz megbűnhődik, amiben a főhős megpróbáltatásainak tétje a királylány keze vagy éppen egy egész birodalom feletti uralom. Amellett, hogy ezek a mesék szórakoztatók, a gyerekek megismerhetik a magyar hagyományokat is. Megtanulhatják, mi számít jó tulajdonságnak és helyes viselkedésnek, mennyire fontos a segítőkészség, a jólelkűség, azt, hogy mindenki a saját életének, szerencséjének a kovácsa és azt is, hogy bátorsággal, kitartással minden akadály legyőzhető – mindezekre pedig napjainkban is óriási szükség van” – hívta fel a figyelmet a K&H gyógyvarázs webes meseolvasás programjára Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Azért, hogy ezeket a tanulságokat a kórházakban fekvő kisbetegek is megismerhessék, a mesedoktorok a vírushelyzethez igazítva most online küldhetik el vidám és tanulságos történeteiket, amikkel a látogatási tilalom időszaka alatt is segíthetik a gyerekek mielőbbi felépülését. Tanulni azonban mindannyian tanulhatunk a magyar népmesékből, ezért összegyűjtöttük azt a bűvös három legfontosabb tanulságot, ami mindannyiunknak olykor varázserőt adhat – akár a vírusjárvány leküzdésében is:

1. jótett helyébe jót várhatunk!

A népmesék általános motívuma, hogy a főszereplő hosszú útja során találkozik olyan karakterrel, akinek segítségre van szüksége. Ezért cserébe később létfontosságú, gyakorlatias tanácsot vagy éppen tárgyat kap tőle, ami segíti a főhőst, hogy elérje a célját. Itt azonban nem a jóra való várakozás a lényeg, hanem hogy azért bizony tennünk kell, hogy jót, segítséget kapjunk másoktól, ehhez pedig először adni érdemes. Minél többet és többeknek nyújtunk ugyanis segítséget, annál többen fognak bennünket segíteni az utunkon, vágyaink elérésében.

2. tegyünk meg mindent a céljainkért!

A magyar népmesék egyik legjellemzőbb fordulata, hogy a szereplők számos akadállyal megküzdenek, mire elérik a céljukat. Ezek a kihívások - és ahogyan megküzdenek velük - teszik őket igazán naggyá, emiatt válnak példaértékű hőssé – és érdemesnek a királylány kezére. Megfutamodás helyett az előttük álló feladatok megoldására koncentrálnak, vagyis bátorsággal, merészséggel és kitartással a legveszedelmesebbnek tűnő ellenfeleket, akadályokat is legyőzik, ahogyan mi is képesek lehetünk erre a való életben.

3. mindenki a saját szerencséjének a kovácsa!

Ismerjük azt a helyzetet, amikor a három királyfi válaszút elé érkezik, és mindenkinek el kell döntenie, melyik irányba halad tovább. A döntéseiken múlik, hogy választott útjukon milyen veszéllyel kell megbirkózniuk, a következményekkel azonban minden esetben számolniuk kell. Ahogyan a mesékben a főszereplők, úgy a valóságban mi vagyunk felelősek a saját életünkért, döntéseinkkel pedig mi határozhatjuk meg, hogyan és merre haladunk tovább.

A 3 legfontosabb népmesei tanulság tehát, hogy a saját döntéseink határozzák meg, merre halad az életünk, mindent meg kell tennünk céljaink elérése érdekében, és eközben ne felejtsünk el másoknak is segíteni. Aki persze mindezt nem hiszi, az járjon utána!

További információ a webes meseolvasásról:

https://www.khgyogyvarazs.hu/webes-meseolvasas

a K&H gyógyvarázs programról

A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon az intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta 477 alkalommal, összesen 686 millió forint értékben kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek.

A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 46 kórházában várják az önkéntes meseolvasókat a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón.

Kapcsolattartó

KH Kommunikáció

  • sajto@kh.hu