hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

A K&H utazási alkalmazása még a gázcsap elzárására is figyelmeztet

Ingyenes biztosítási mobil alkalmazást fejlesztett a K&H, amellyel azonnali indulással is köthető utasbiztosítás. Az alkalmazás nem csak a K&H ügyfelei számára lehet hasznos: iránytű és valutaváltó funkcióval is rendelkezik, valamint segítségével külképviseleti elérhetőségeket és hasznos utazási információkat is megtudhatunk. Az alkalmazás jelenleg a Google Play rendszerében érhető el.

K&H Alapkezelő trendmonitor

trend előrejelzés 2012. III. negyedévre vonatkozóan

"A következő negyedév gazdasági irányvonalát főként az eurózóna instabilitása, emellett pedig a lassuló gazdasági növekedés fogja meghatározni. Akár a fejlett, akár a fejlődő régiókat nézzük, egyértelműen visszaesésről beszélhetünk, így az év elején még optimista várakozások helyét a negatív hangulat veheti át. A befektetések tekintetében ezért továbbra is indokolt az óvatosság, így a részvénypiacokat tőkevédett formában javasoljuk, és inkább a pénzpiaci befektetések ajánlottak” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

gyerekbiztosítás: egyénileg, csoportosan, pár hétre is

Egész évben nagy a felelősség a szülők vállán, hogy gyermekeik testi épségét megvédjék. A tanév során ebben segítséget jelentenek az óvodák és iskolák, szünidőben viszont a gyerekek nagyobb szabadságot kapnak, így balesetek is gyakrabban előfordulhatnak. A kicsiket ma már táborba is nyugodtabb szívvel engedhetjük el, hiszen elérhető olyan biztosítás, amely kifejezetten a gyermekekkel legtöbbször előforduló balesetekre nyújt fedezetet. Ezek a biztosítások egyénileg és tanintézményen keresztül is köthetőek, akár egy-két hetes időtartamra is.

bankkártyával külföldön

mire ügyeljünk?

Itt a nyaralások főszezonja. Egy külföldi út során nem kell feltétlenül azon izgulnunk, jó helyre rejtettük-e az előzőleg beváltott pénzköteget. Érdemes előre végiggondolni, milyen kiadásaink lesznek, és csak arra az összegre készpénzt váltani, amit biztosan nem tudunk kártyával fizetni. Nagy Ferenc, a K&H Bank lakossági hitel és tranzakcionális szolgáltatások marketing főosztályának vezetője a nyaralás előtt állóknak mondja el a legfontosabb tudnivalókat arról, hogyan használjuk okosan a bankkártyánkat külföldön.

az agrárium eredményességét döntően befolyásolhatja az EU források elérhetősége

„A tavaly igen jól teljesítő mezőgazdaság kilátásai egyelőre idén is jónak bizonyulnak. A hazai kkv-k körében végzett felmérésünk alapján az látható, hogy az agrárcégek mind a gazdaság egészét, mind saját cégük helyzetét tekintve optimistábbak a kkv átlaghoz képest. Az mezőgazdasági cégek eredményességét főként a vállalkozás pénzügyei, valamint a törvényi szabályozás befolyásolja leginkább. Ugyanakkor az uniós források jelentősége az agrárcégek számára minden más szektorhoz képest egyértelműen nagyobb, hiszen az agrárium jövedelmei között a normatív EU támogatások nagyon komoly tényezővé váltak” – tájékoztatott Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Ügyfélkezelés számokban: nagyra értékelik az ügyfelek a gyorsaságot

Egy év alatt másfélszeresére növekedett a K&H Biztosító által kezelt kötvények száma, az arányokat tekintve mégis kevesebb panaszos fordult a Biztosítóhoz. Az újragondolt panaszkezelésnek köszönhetően tavaly még kampányidőszakban is 8 napos határidővel válaszolták meg az írásos észrevételeket, ez a gyorsaság pedig hozzájárult ahhoz, hogy elnyerték az Év Fogyasztóbarát Biztosítója Szakmai Díjat.

Görögország mozgathatja a forintárfolyamot és kötvényhozamokat

„Igen nagy a tétje a vasárnapi görögországi népszavazásnak. A piacok már hetek óta feszülten figyelik a görög választások lehetséges kimenetelét. Ugyanakkor nemcsak Görögország, de az egész Unió, így Magyarország gazdaságára is komoly hatással lehet. A választások eredményétől függően kialakuló pozitív illetve pesszimista befektetői hangulat pedig végképp elmozdíthatja a mérleg nyelvét a magyar EU/IMF tárgyalásokat illetően, és jelentősen elmozdíthatja a forint árfolyamát, valamint a kötvényhozamokat” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Anglia lehet a futball Eb győztese?

„Miközben a futball Európa-bajnokságon a legjobb válogatottak küzdenek meg egymással, a gazdasági életben ugyanilyen küzdelem folyik a gazdasági fejlődés és a befektetők bizalmának elnyeréséért. A növekedési lehetőségek, a befektetési kockázatok, valamint az adott ország tőzsdei értékeltsége alapján egyértelműen Anglia és Németország látszik legesélyesebbnek a döntőbe jutásra. Ami azonban befektetői szempontból ennél lényegesebb, hogy a kontinens tőzsdéi meglehetősen alulértékeltek, ez pedig a közép- és hosszú távon gondolkodni tudó befektetők számára kedvező lehet” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Londoni pénzügyi kisokos

elő a bankkártyákkal!

London a magyar turisták egyik kedvelt célpontja, különösen igaz ez az olimpia idején. A Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékokra számos magyar szurkoló utazik. Na de milyen költségekkel kell egy olimpiai út során számolnunk? Mennyi pénzt vigyünk magunkkal és milyen formában? Nézzük most a legfontosabb tudnivalókat!

az IT fejlesztések állnak a kkv beruházások középpontjában

Kis mértékben emelkedett a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága, komolyabb bővülés azonban egyik beruházási cél tekintetében sem várható. Továbbra is az informatikai beruházások vezetik a kkv fejlesztések listáját, amelyeket a gépek, berendezések beszerzése, illetve a gépjármű park frissítése, bővítése követ – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

utasbiztosítás személyre szabva

Lassan véget ér az iskolaév, egyre többen tervezik a nyaralást. A külföldi vakáció helyszínétől, a kedvenc szabadidős tevékenységtől függetlenül igaz: utasbiztosítás nélkül elindulni nagy kockázatot jelent, hiszen bármikor történhet olyan baleset, amely nemcsak a pihenést teszi tönkre, de a váratlan kiadások az utazás árának többszörösét is elérhetik. A K&H Biztosító a nyárra készülve kilenc különböző úti célra és szabadidős tevékenységre alakított ki utasbiztosítási csomagokat, így akár városnéző körútra, akár tengerparti ejtőzésre indulunk, megtalálhatjuk a nyaralásunk ideje alatt esetleg felmerülő károkra a megfelelő védelmet.

napon belüli átutalás: kockázatok nélkül

a likviditást és a fizetési morált is javíthatja a négy órás utalás

„Nemcsak a vállalatok, vállalkozások likviditását, de a költséghatékonyságot és a fizetési morált is javíthatja a júliustól életbe lépő új, banki átutalásokra vonatkozó szabályozás, amely lehetővé teszi a pénzintézetek közötti napon belüli átutalást. Mindezt plusz költségek nélkül” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Ne érje derült égből a villámcsapás!

A korábbi évek kiszámíthatatlan időjárása és a szeszélyes tavasz után úgy tűnik, egyre szélsőségesebb meteorológiai jelenségekre számíthatunk az év bármely szakában. Bár idén szerencsére még elkerültek minket a nagyobb viharok, a globális felmelegedés miatt a felhőszakadások és kísérőik, mint például a villámcsapások mind gyakoribb és súlyosabb károkat okoznak, így a legjobb, ha alaposan felkészülünk a fogadásukra és az esetleges károk elhárítására.

pesszimista olimpiai várakozások?

A pekingi olimpiai és paralimpiai játékokhoz hasonló eredményeket várunk sportolóinktól Londonban, derül ki a K&H olimpiai esélyleső eddigi eredményei alapján. Márpedig az elmúlt öt nyári játékokat vizsgálva épp a pekingi megmérettetésen szerepeltek leggyengébben a hazai versenyzők.

adózás utáni eredmény: 368 millió forint a K&H Bankcsoportnál, 243 millió forint a K&H Biztosítónál 2012 első negyedévében

A K&H Bankcsoport 2012. első negyedévében 368 millió forint adózás utáni eredményt ért el. Ez az összeg 92%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbi eredménynél, elsősorban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése nyomán alacsonyabb hitelállomány és az árfolyamgát kapcsán elszámolt számviteli hatás miatt. A tisztított adózás utáni eredmény 2012 első három hónapjában 5,2 milliárd forint volt. A nem-teljesítő hitelek aránya 10,3%-ról 12,1%-ra nőtt egy negyedév alatt. A hitelezési veszteségek 9%-kal csökkentek.

3-4 aranyérmet várunk az olimpiáról, 1-2 aranyérmet a paralimpiáról

Összesen 10-12 érmet, ebből 3-4 aranyat várunk a Londoni Olimpiai Játékokon; elsősorban kajak-kenuban, vízilabdában és úszásban számítunk érmekre; a leginkább éremesélyes sportolók pedig Cseh Laci, Janics Natasa, Vajda Attila és Gyurta Dani – derül ki a K&H olimpiai esélyleső felmérésének szegedi eredményeiből. A válaszadók szerint a paralimpián leginkább úszásban, kerekesszékes vívásban, asztaliteniszben, sportlövészetben és judoban van esélyünk érmet szerezni, a többség 1-2 aranyérmet vár paralimpikonjainktól.

olcsóbb hitel a jobb adósnak

kockázati alapú árazást alkalmaz a K&H

Rugalmasabb, a jobb hitel-visszafizetési képességgel rendelkező ügyfeleknek kedvezőbb árazással kínálja hiteleit a K&H. A kockázati alapú hitelezés azoknak az ügyfeleknek is kedvez, akik nagyobb kockázatot jelentenek a bankok számára, hiszen nem esnek el automatikusan a hitelfelvétel lehetőségétől, hanem a megfelelő kockázati felárral jutnak hozzá ahhoz.

amit a nyersanyag befektetésekről tudni kell

„Az elmúlt években szinte megállás nélkül emelkedő aranyár, valamint a három év alatt háromszorosára ugró kőolajár a befektetők figyelmét is felkeltette a nyersanyag befektetések iránt. Nem véletlenül, hiszen akkor, amikor a részvény- és kötvénypiacokon a növekedési és államadósság problémák hatására jelentős mértékű ingadozások és kockázatok tapasztalhatók, jó alternatívát kínálnak a nyersanyag befektetések, és fontos részét képezik a kiegyensúlyozott befektetési portfóliónak” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

nyílt és proaktív banki tanácsadókat várnak az ügyfelek

Az utóbbi évek jelentősen megváltozott gazdasági környezete a bank és ügyfél kapcsolatát sem hagyta érintetlenül. A lakossági bankfiókokban dolgozóknak meg kell felelniük ennek a változásnak, hiszen egyre növekvő mértékben múlik rajtuk a bank sikere, ügyfélmegtartási képessége. Közel tízezer banki ügyfél körében az elmúlt év végén zajlott megkérdezésből kiderült, a megértésre törekvő kommunikáció és a személyes igényeknek megfelelő megoldáskeresés nagyban befolyásolják, mennyire lesz lojális az ügyfél a bankhoz.

nem kell a fizetésünkre várakozni

a K&H felkészült a napon belüli utalásra

2012. július elsejétől a hazai pénzintézetek a belföldi, elektronikus úton indított forint átutalásokat az utalás napján – 4 órán belül – teljesítik. A vállalkozások előbb jutnak pénzükhöz, ami kamatnyereséget jelent számukra és a likviditásukat segítheti. A lakossági ügyfelek így már az utalás napján hozzájutnak például a munkabérükhöz.

nincs látványos javulás a kkv-k foglalkoztatottsági szándékát illetően

„A hazai kkv körében végzett felmérésünk alapján a következő egy évben nem várható jelentős létszámbővítés, igaz, leépítés sem. Elhelyezkedés szempontjából a középvállalkozások a legígéretesebbek, közülük közel minden harmadik cég tervezi növelni alkalmazottainak létszámát. Az új munkaerő kiválasztásának szempontjai gyakorlatilag nem változtak az elmúlt években, hiszen továbbra is a lojalitás, az elkötelezettség a legfontosabb kritérium a kkv-k számára, minden más egyéb tényezőt - így például a végzettséget vagy a fizetési igényt - megelőzve” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

olimpikonok és befektetők egyaránt az aranyért indulnak

„Míg közel négy évvel ezelőtt, az olimpiai felkészülési időszak kezdetén Nagy-Britannia részvénypiacait ajánlottuk a befektetők számára, most a verseny közeledtével immár az érmekre koncentrálunk. A K&H olimpia plusz alap a négy legfontosabb nemesfémet kínálja befektetésként, tőkevédett formában” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

megvannak az ország legügyesebb általános iskolás “pénzügyesei”

győztest hirdettek a K&H országos tudásversenyen

Lezárult a tanév eleje óta zajló K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásverseny, amelyre 226 iskolából 539 csapat nevezett, és összesen 2700 tanuló tette próbára pénzügyi ismereteit. Az 1-2. osztályosok versenyét budapesti csapat, a 3-4. osztályosok vetélkedőjét mányi csapat nyerte. A 5-6. osztályosok kategóriájában pécsi, a 7-8. osztályosok versenyében pedig mezőberényi csapat állhatott a dobogó legfelső fokára. A K&H Csoport egyik kiemelt támogatási területe, a fiatalok oktatása jegyében már második alkalommal rendezte meg a vetélkedőt, amely során nemcsak a tanulókat, hanem az iskolákat és a pedagógusokat is díjazta. A zsűriben a Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal képviselői mellett gyakorló szülőként a Barátok közt népszerű színésznője, Varga Izabella is helyet foglalt.

többet ésszel

a K&H tanácsai a hazai kisbefektetők részére

Az év első negyedévét jellemző optimizmus után a növekedési és adósságproblémák hatására egyre nagyobb a bizonytalanság a piacokon, ami jelentős árfolyammozgásokat von maga után. A megtakarítók elbizonytalanodnak, és ilyen helyzetben sokszor kapkodó, irracionális befektetési döntéseket hoznak. Ahhoz, hogy egy befektetés a jelenlegi gazdasági környezetben sikeres legyen, nem elég azonban azt megnézni, hogyan teljesítenek a piacok, illetve milyen befektetési eszközök népszerűek. Legalább ennyire fontos az is, hogy tisztában legyünk a befektetésünk céljával, megfelelően válasszunk időtávot, és ne érzelemből, hanem megfontolt tájékozódás után döntsünk. A K&H szakemberei a hazai kisbefektetők számára rendezett országos rendezvénysorozat budapesti állomásán bemutatták a tipikus befektetői hibákat, valamint az ezek elkerülését lehetővé tevő eszközöket, technikákat.

a K&H Biztosító figyel legjobban az ügyfeleire

A K&H Biztosító lett az Év Fogyasztóbarát Biztosítója, a díjat független szakmai zsűri szavazta meg a pénzintézetnek. Az elismerés komoly támpontot adhat a tudatos vásárlóknak, hogy könnyebben választhassanak a biztosítók között. Az első alkalommal odaítélt díjat Luc Cools, a K&H Biztosító vezérigazgatója vette át a mai napon.

10 hasznos tipp a SZÉP Kártyák biztonságos használatához

A K&H tapasztalatai szerint a SZÉP Kártyákat tulajdonosaik a kézhezvétel után rövid időn belül használni kezdik. A K&H szakértői összegyűjtötték azokat az elővigyázatossági lépéseket, amelyeket érdemes megtenni a kártya használata előtt.

cafeteria: minden második kkv alkalmazza

„A hazai kkv-k több mint fele továbbra is használni kívánja a béren kívüli juttatásokat, ugyanakkor minden cafeteria elem esetében jelentős visszaesés tapasztalható a néhány évvel ezelőtti alkalmazáshoz képest. Egyedül az újonnan bevezetett SZÉP Kártya tervezett alkalmazása növekszik jelentős mértékben. Az étkezési és a közlekedési hozzájárulás mellett így az üdülési csekk szerepét átvevő SZÉP Kártya stabilan a harmadik legnépszerűbb juttatási forma” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

lendületes a K&H SZÉP Kártya első negyedéve

Lendületesen indult a K&H Széchenyi Pihenőkártya programja ez első negyedévben. A K&H kibocsátotta az ötvenötezredik K&H SZÉP Kártyát. A K&H tapasztalatai szerint a munkavállalók a kártyák kézhezvétele után rövid időn belül használatba vették azokat, és ez idáig több mint 30.000 tranzakciót indítottak el a K&H SZÉP Kártyákkal, mintegy 42 millió forint értékben.

Hölgyek, még nem késő olcsóbban életbiztosítást kötni!

Az Európai Bizottság által elfogadott, ún. gender irányelv jelentős hatással lesz a biztosítási szektorra. A direktíva ugyanis kimondja, hogy az idei év végétől az új biztosítások megkötésekor a nemek alapján nem tehetnek különbséget a biztosítók, a díjakban és a szolgáltatásokban is egyenlően kell kezelniük ügyfeleiket. A szabályozásnak valószínűleg a hölgyek lesznek a vesztesei, de idén még lehetőségük van kedvezőbb feltételekkel szerződést kötni. Alább megnézzük, mit is jelent a gyakorlatban a változás.

csökkenő részvényárfolyamok esetén is elérhető az extra hozam

„Mivel az eurózóna növekedési kilátásai meglehetősen bizonytalanok, ezért a jelenleg alulértékelt európai részvénypiacon a következő időszakban jelentős árfolyam-ingadozásra lehet számítani az adósságválsággal és a gazdasági növekedéssel kapcsolatosan érkező hírektől függően. A nagy bizonytalanság miatt ezért a részvénybefektetéseket tőkevédett formában javasoljuk. Ennek is egy speciális formája a K&H szakaszos hozamú alap, amely nem a részvények futamidő alatt elért abszolút teljesítményét, hanem az egyes időszakaszokban elért teljesítményét nézi” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.