hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

megduplázta kapacitását a Start it @K&H inkubátor

22 startup indul neki a most következő inkubációs időszaknak

Újabb 10 startuppal bővült a Start it @K&H inkubátorprogram, amely így már 22 csapattal – vezető nagyvállalati inkubátorként – folytatja tovább működését – jelentette be a K&H a mai sajtótájékoztatón. A cég ezzel még aktívabban járul hozzá az innovatív hazai startup csapatok sikeres vállalkozássá válásához, illetve ahhoz, hogy Bécs és Prága mellett Budapest is ott legyen a régió meghatározó startup központjai között.

pénzügyi tudatossággal a szegénység ellen

Hogyan tanítható meg a gyerekek számára a pénz értéke? Mit tehetünk a szegénység mérsékléséért? A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői a felnövekvő generáció válaszait kutatták ezekre a kérdésekre a Szegénység Világnapja alkalmából. A pénzintézet évek óta úttörő szerepet tölt be a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztésében és a pénzügyi kultúra terjesztésében Magyarországon. A program szervezői Szél Dávid gyerekpszichológust is megkérdezték tapasztalatairól.

K&H: a szülőktől kérnének kölcsön a fiatalok

19-29 éves fiatalok harmada kap rendszeresen anyagi támogatást a szüleitől, a szülői támogatásban részesülő fiatalok több mint fele pedig nem tudna megélni enélkül - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok átlagosan havi 19 ezer forintot kapnak, de a budapestiek már havonta 27 ezer forintból, a kisvárosokban élők pedig mindössze 13 ezer forintból gazdálkodhatnak.  A fiatalok több mint fele, ha szüksége lenne 100 ezer forintra, szüleitől kérne, és valószínűleg kapna is anyagi segítséget. A kiadások közül a legtöbben a szórakozást és a nyaralást próbálják meg önállóan finanszírozni: a fiatalok több mint fele ezekre senkitől nem kérne pénzt.

bevonjuk-e a gyerekeket a pénzügyi gondjainkba

A magyar családokban a pénzügyek átbeszélésének még nincs igazi gyakorlata. Pláne, ha problémák merülnek fel a családi költségvetéssel. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint ahhoz, hogy a fiatalok okos pénzügyi döntéseket hozzanak, szükségük van alapvető pénzügyi kompetenciákra, amiben a mintát a szülők adják. Hogyan beszéljünk a pénzről a családban, illetve hogyan fejleszthetjük a gyerekek pénzügyi tudatosságát?

milyen befektetés kerüljön a karácsonyfa alá?

K&H befektetési monitor – 2018 4. negyedév befektetési ajánlás

Az idei év erősen megnyirbálta a feltörekvő piacokat, a szigorítás irányába mozduló jegybankok pedig szép lassan feljebb tornázzák a kötvényhozamokat. Érdemes tehát kétszer is megnézni, hogyan zárjuk az év végét befektetésünkkel – tanácsolja a K&H Alapkezelő. Különösen akkor, amikor a túlfűtött amerikai részvénypiacokkal szemben eddig háttérbe szorult, olcsó feltörekvő részvények is felfelé vehetik az irányt.

a kreatív és egyben kihívást jelentő HR megoldásoké a jövő

a K&H két vállalati programját is díjazták a HRKOMM Award versenyen

A kreatív és hatékony HR és kommunikációs megoldásokat értékelő HRKOMM Award versenyen idén a K&H digi jogsi program és Guinness Rekord kísérlet ezüst, a 30. éves jubileumot ünneplő K&H szívhang parti dolgozói rendezvény pedig bronz elismerésben részesült.

10 év múlva megszűnhetnek az okosotthonok

A szakemberek szerint akár már 10-12 év múlva megszűnhetnek az okosotthonok, azaz az internetalapú technológiákkal (IoT) automatizált házak – legalábbis maga az elnevezés. Ennek oka, hogy a ma még újdonságnak számító technológiák olyannyira hétköznapivá válnak, hogy ez lesz a normális, megszokott formája az otthonoknak, így már nem lesz értelme a megkülönböztető névnek. A nemzetközi szinten több száz milliárd dolláros éves növekedést felmutató iparág hazai fejlődése érdekében a Start it @K&H inkubátorprogram és a Balasys IT Kft. stratégiai együttműködést kötött az okosotthon technológiákat fejlesztő startupok támogatására.

ezüstöt ért Las Vegasban a K&H: üzletet ide! program

a Data & Marketing Association elismerésében részesült a vállalkozásösztönző program

A K&H: üzletet ide! program a világ egyik legnagyobb reklám- és marketingversenyén, a Data & Marketing Associaton Echo Awardson egyedüli magyarként jutott a döntőbe. A hiánypótló vállalkozásösztönző program a Las Vegas-i díjátadón Financial & Insurance kategóriában vívta ki az ezüst elismerést.

még Trump se tudja visszafogni a globális növekedést

K&H befektetési monitor – 2018 4. negyedévének trendjei

Az év első felében kiélesedő kereskedelmi háború érezhető bizonytalanságot eredményezett a piacokon, ami jól látható a különböző befektetési eszközök év eleje óta mutatott teljesítményében: gyakorlatilag csak a fejlett részvénypiacok tudtak látható hozamot elérni, miközben a feltörekvő piacok komoly visszaesést szenvedtek. Az év hátralevő részében azonban szűkülhet a szakadék a két részvénypiaci eszközosztály között, és az alulárazott hazai tőzsdére is érdemes odafigyelni – tanácsolja az utolsó negyedévre a K&H Alapkezelő. 

használd a természet kincseit, és alkoss egy mesét!

több mint 4100 meseórával bővül a K&H gyógyvarázs programja

Az ősz megérkezte véget vet a kültéri programok sokaságának, helyette azonban több olyan kincset is kínál, amely játékra, mesére csábíthatja a kicsiket – nagyokat egyaránt. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program most ötleteket ad ahhoz, hogy az őszi termésekből varázsolt mesefigurákkal vagy akár mesedíszletekkel hogyan tehetjük vidámabbá a borúsabb napokat – akár az egészséges, akár a beteg gyerekek számára. A saját készítésű mesefigurával az önkéntesek októbertől az ország 47 kórházában több mint 4100 meseolvasó időpont közül választva lephetik meg a kisbetegeket.

a K&H saját vloggere, KáPé, új színt hoz a pénzügyi oktatásba

így újul meg a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő

Hogyan kelthetjük fel a Z és az alfa generációs fiatalok érdeklődését? Hogyan tehetjük élményszerűvé a tanulást akár a „száraz” pénzügyek terén is? A megváltozott világban egyre nehezebb megragadni az iskolások figyelmét, és ezzel az oktatásnak is szembe kell néznie. A K&H Csoport ezért a fiatalok tartalomfogyasztási szokásaihoz igazította pénzügyi ismeretanyagát. A vigyázz#KáPé vlogban KáPé, a fiatal vlogger a fiatalokhoz közelálló stílusban mesél arról, hogy milyen kalandokba keveredik a pénzügyek területén. A versenyre való felkészülésben már mobilalkalmazás is segíti a diákokat, amelyre október 1-jétől idén először középiskolások is nevezhetnek.

Molnár Gábor az első K&H e-kupa FIFA 19 bajnok

Molnár Gábor, alias molnargabo nyerte az első hivatalos hazai FIFA 19 versenyt, a K&H e-kupa FIFA 19 bajnokságot, ezzel megszerezve a FIFA 19 bajnoki címet és a 150 000 forintos fődíjat. A hétvégi verseny egy igazi technikai újdonsággal is szolgált, hiszen a helyszínen szurkolók Magyarországon elsőként a stadion óriás kivetítőin nézhették a mérkőzéseket.

K&H: komoly károkat okozott a vihar

Az augusztusi viharok miatt eddig közel 859 bejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz, így idén – a szeptember elejéig feldolgozott adatok szerint - 5234-re nőtt a viharokhoz köthető kárbejelentések száma. A károk átlagértéke elérte az 52 780 forintot.

K&H e-kupa FIFA 19 bajnokság: nagy dobásra készül a hazai e-sport

A már hazai szinten is több mint 400 ezer rajongót magáénak tudható e-sport újabb mérföldkövéhez érkezett, ugyanis az új FIFA 19 verzió megjelenésével szinte egy időben kerül sor vasárnap az első hivatalos hazai versenyre. A K&H e-kupa FIFA 19 bajnokság kapcsán a szervezők bemutatták a hazai e-sport lendületes fejlődését, aminek köszönhetően ma már itthon is egy 23 milliárd forintos piacról beszélhetünk, a jövőben pedig akár regionális nagyhatalommá válhat Magyarország.

két hasznos tipp a nehéz helyzetben lévő befektetőknek

Amíg csak az infláció emelkedik, az alapkamat nem, addig nehéz helyzetben vannak a befektetők, hiszen aligha várható infláció feletti hozam kockázatmentes befektetéstől. A magasabb hozamlehetőséget kínáló részvénypiacokat azonban okosan kell „használni” ahhoz, hogy az ingadozások miatt ne a veszteségünk, hanem a hozamunk emelkedjen - ehhez javasol két tippet a K&H Alapkezelő. 

K&H: 57 évesen szeretnének nyugdíjba menni a magyarok

Miközben a nyugdíjkorhatár emelkedését várják, a magyarok szeretnének már 60 év alatt nyugdíjba vonulni. A 30-59 évesek körében a megtakarítással rendelkezők aránya 70 százalékra nőtt - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Meglehetősen pesszimisták a magyarok a várható nyugdíj szempontjából: arra számítanak, hogy átlagosan a fizetésük 47 százalékát kapják majd kézhez, miután átlépik a korhatárt.  A válaszadók átlagosan 57 éves korukban szeretnének nyugdíjba vonulni, azonban várokozásuk szerint ezt - a korhatár emelkedése miatt - majd csak 69 évesen tehetik majd meg. 

az üzleti kapcsolatok alapja is a bizalom

Nem könnyű a kis- és középvállalkozók beszállítójává válni ma Magyarországon, 10-ből 6 kkv ugyanis a már bevált, jól ismert alvállalkozókkal dolgozik együtt – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Ha mégis új beszállítópartnert kell keresni, a cégek elsősorban saját ismertségi körükből választanak, mivel a döntésnél a megbízhatóság a legfontosabb szempont.

minden, amit az e-sportról tudni akartál – de sosem merted megkérdezni

már csak néhány nap van a K&H e-kupa FIFA 19 bajnokságig

Bár egyre többször hallani az e-sportról, és a hazai e-sportolók, profi bajnokságok és rajongók száma is ugrásszerűen növekszik, mégis sok kérdés és kétely fogalmazódik meg a fejekben. A K&H e-kupa FIFA 19 bajnokság szervezői most összegyűjtötték a terület talán legfontosabb és legizgalmasabb tudnivalóit.

speciális eszköz segíti a májbeteg csecsemők ellátását

10 megye 14 gyermekegészségügyi intézménye kap új műszereket

Az idén 15 éves K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat jóvoltából 10 megye 14 gyermekegészségügyi intézménye kap új műszereket, összesen 20 millió forint értékben. Köztük Magyarország egyetlen, súlyos krónikus májbeteg gyermekeket és csecsemőket ellátó intézménye, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Gasztroenterológiai és Hepatológiai Osztálya, amely egy 4 millió forint értékű csecsemő videó-gasztroszkóppal bővül a legkisebb betegek kíméletesebb kivizsgálásának érdekében. 

K&H: újdonság bankkártyafronton – művészeké a pálya!

A K&H által kibocsátott több mint 625 ezer bankkártyát és közvetve az azokat használó ügyfeleket is érintheti a bank most induló pályázata. A K&H művészetet tanuló és már végzett fiatal művészek számára hirdet bankkártya-tervező pályázatot. A nyertes alkotó készítheti el a bankkártyákon megjelenő grafikákat. Egyébként a K&H bankkártyásai lendületben vannak: 2018 első félévében 49 százalékkal többször vették elő őket pénztárcájukból és így 36 százalékkal többet – közel 504 milliárd forintot - költöttek, mint egy évvel korábban.

K&H: rekordszámú fiatal számít fizetésemelésre

A 19-29 éves fiatalok többsége dolgozik: 52 százalékuk kap főállásból fizetést, 25 százalékuk pedig mellékállásból szerez jövedelmet – derült ki a K&H ifjúsági indexéből. A dolgozó fiatalok 52 százaléka számít kisebb mértékű fizetésemelésre, ez rekordmagas arányt jelent a felmérés több mint ötéves történetében. Bár kétharmaduk stabilnak tartja, 53 százalékuk pedig még szereti is a munkáját, kisebbségben vannak, akik megbecsültnek is érzik magukat a munkahelyükön.

minden nagyon szép, minden nagyon jó…

Meglepően pozitív nyilatkozatot adott Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón, aminek azonnal meg is lett az eredménye: az euró 0,5%-ot erősödött félóra leforgása alatt. A várakozásokhoz képest a monetáris politikában sem történt változás, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az MNB továbbra sem kényszerül szigorúbb hangvételre, így a jövő heti MNB kamatdöntő ülés alkalmával sem várható a forint erősödését támogató lépés. 

4 óra alatt betelt a nevezés az első K&H e-kupa FIFA 19 bajnokságra

Szinte az indulás pillanatában betelt a nevezés a FIFA 19 első hivatalos hazai versenyére, a K&H e-kupa FIFA 19 bajnokságra, ahol 128 versenyző küzdhet meg egymással és a profi versenyzőkkel. A hazai FIFA rajongók a most szeptemberben bemutatott 19-es változattal mérhetik össze tudásukat a szeptember 30-án az Új Hidegkúti Nándor Stadionban helyet kapó versenyen. 

így gyógyulhatnak könnyebben a gyerekek

a harmadik K&H gyógyvarázs területi pályázattal már most készülhetsz karácsonyra

A szülők jól tudják, hogy a beteg gyereknél nincs elesettebb, gyámoltalanabb, amin a kórházak és orvosi rendelők sokszor rideg, barátságtalan környezete nem igazán segít. A K&H gyógyvarázs területi pályázat ebben próbál segítséget nyújtani a kórházi osztályok, mentőállomások, védőnői szolgálatok és gyermek háziorvosi rendelők számára, így kívánva boldog karácsonyt az egészségügyi intézményeknek. Az intézmények szeptember 30-ig jelentkezhetnek, hogy maximum bruttó 350 000 forint értékű műszert, berendezést vagy szolgáltatást nyerjenek a kis betegek vidámabb és könnyebb gyógyulásának érdekében.

Bővülés van, de a többletnövekedéssel adós még a magyar ipar

Júliusban 6,2 százalékkal növekedett a magyar ipar éves szinten, havi összevetésben viszont gyengébb lett az eredmény. Többéves távlatban nézve nem igazán tud többletnövekedést elérni az ágazat, de a folyamatban lévő beruházások ezen segíthetnek.

A K&H Bankcsoport 2018 első félévében 31,5 milliárd forint nettó nyereséget ért el, az ingatlan- és pénzügyi eszköz értékesítési tranzakciókból származó rendkívüli bevételek nélkül pedig 27,4 milliárd forint eredményt könyvelt el

A K&H Biztosító 2018 első félévében 2,2 milliárd forint nettó eredményt ért el - A fix kamatozású jelzálogkölcsönök igénylésének aránya 2018 első félévének végére 82%-ra nőtt

A K&H Bankcsoport 2018 első félévét 31,5 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta. Az ingatlan- és pénzügyi eszköz értékesítési tranzakciókból származó 4 milliárd forintnyi rendkívüli bevétel nélkül az eredmény 27,4 milliárd forint volt, ami 22%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nyereségnövekedés elsősorban a nagyobb üzleti volumennek, a növekvő ügyfélszámnak és a továbbra is alacsony hitelezési veszteségeknek köszönhető. A kamatbevételek nettó 4,6%-os és a díjbevételek 12%-os növekedése következtében a rendkívüli rendkívüli tételek nélkül a bevétel 11,6%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A K&H Biztosító 2018 első félévében 2,2 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 63%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. 

3 kérdés a pénzügyi biztonságért

Magasabb vagy emelkedő fizetések mellett is érhetnek kellemetlen meglepetések, ha nem rendelkezünk megfelelő pénzügyi védőhálóval. A K&H három kérdésével azonban könnyen leellenőrizheti, hogy a saját életmódjához képest mennyire okozna nehézséget egy váratlan helyzet.

a pályakezdők 82 százaléka elégedetlen pénzügyi helyzetével

hogyan segíthetjük gyermekünket felkészülni?

Tudatosabbak a pénzükkel és nagyobb arányban tesznek félre – ez jellemzi a magyar fiatalokat a K&H ifjúsági indexe szerint. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a 19-29 éves korosztály inkább borúlátó a jelenlegi pénzügyeivel kapcsolatban, viszont egyre többen várnak javulást a jövőben. A K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő szervezői szerint a pénzügyi tudatosság már a legkisebb kortól építhető, sőt, kifejezetten fontos a későbbi magabiztos és okos döntésekhez, ezért a felmérés tapasztalatai alapján hívják fel a szülők figyelmét arra, hogy mire érdemes odafigyelniük gyermekük pénzügyi nevelése terén.

mi kell a startupoknak?

új startupokkal bővül a Start it @K&H inkubátor

Újabb startupokkal bővül a Start it @K&H inkubációs program. Az egyszerre tíznél is több csapatot minimum fél évig mentoráló inkubátorba szeptember végéig jelentkezhetnek azok a startupok, akiknek az innovatív ötletük prototípusa és a vállalkozó kedvű társak már megvannak, „csupán” azt nem tudják, hogyan lépjenek a nemzetközi piacra. 

a Trump sztori igazi vesztesei

Miközben a világ szeme a két gazdasági óriáshatalom, Amerika és Kína csatározására figyel, a feltörekvő részvénypiacok komoly visszaeséstől szenvednek. Ez azonban nem tart örökké – sőt! Bár a gazdasági kilátások javulása egyelőre még várat magára, a jelenleg beárazott pesszimista hangulathoz képest már egy apró pozitív elmozdulás is felfelé húzhatja a feltörekvő részvénypiacokat – mutat rá a K&H Alapkezelő. 

hogyan induljon pénzügyileg gördülékenyen a tanév?

Mindjárt itt az iskolakezdés, ilyenkor számos kiadás terheli a családi kasszát. De a gyerekeket bevonva akár játéknak is álcázhatjuk a taneszközök beszerzését, így ők se negatívumnak élik meg, hogy nem a legdrágább és legdíszesebb füzeteket vesszük meg, hanem izgalmas kihívásnak. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői – akik maguk is a játékos tanulás hívei – összegyűjtöttek pár további hasznos ötletet, mellyel csökkenthetjük várható tanévkezdési kiadásainkat.

jet lag trükkökkel is segíthetjük az iskolakezdést

Habár szó sincs távoli tájakra induló utazásról, valójában gyermekünket ugyanúgy megviselheti a nyári szünetben megszokott és az iskolakezdés napirendje közötti időeltolódás, mint amikor eltérő időzónákkal kell megbirkóznia szervezetünknek. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program a gyermekek testi és lelki egészségének elkötelezett támogatójaként ezért megmutatja, hogyan segíthetjük az iskolakezdést a felnőtteknél már jól bevált jet lag trükkökkel. 

kereskedelmi háborúból devizaháború

Az amerikai kereskedelmi korlátozásokra Kína devizája gyengítésével reagál, az euró pedig a táguló kamatolló és az olaszok problémái miatt gyengült a dollárral szemben. A dollár erősödésének Trump szavai ugyan átmenetileg véget vetettek, hiába próbálja azonban az amerikai elnök kritikájával befolyásolni a Fed kamatpolitikáját, illetve megállítani a dollár erősödését, úgy tűnik, egyik sem ér célba. A dollár bő egy éves csúcson az euróval szemben, a szeptemberi kamatemelés pedig szinte borítékolható. A befektetők mindebből leginkább devizabefektetésekkel profitálhatnak a tartósan gyenge forint miatt – tanácsolja a K&H Alapkezelő. 

ez lesz a Z generáció álommunkája

Nemzetközi szinten egyre nagyobb népszerűségnek örvend az e-sport, akár megélhetés szintjén is – különösen az 1995 után születettek életében. Felmerülhet a kérdés: pontosan mi is az e-sport, és vajon tekinthetünk-e rá szellemi sportként? A K&H mozdulj! program a magyarországi e-sport elkötelezett támogatójaként ezekre a kérdésekre adja meg a választ.

K&H: a fiatalok jelentős része borúsan látja a családalapítást

A fiatalok markánsan eltérően látják a családalapítási helyzetüket: az érintettek mindössze negyede számolt be kedvező változásról az elmúlt egy évben, 37 százaléka szerint pedig rosszabbak lettek a körülmények - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. 53 százalékuk még együtt él a szüleivel, ez főleg a 19-25 éves korosztályra és a kisvárosokban élőkre jellemző. Mindössze 42 százalék érzi úgy, hogy elég ideje jut a családjára.

beruházási boom várható a kkv szektorban

Több mint tíz éve nem volt ilyen magas a kkv-k beruházási szándéka, jelenleg a cégek 78%-a készül valamilyen fejlesztésre – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A célokat tekintve most informatikai fejlesztésekre készülnek a legtöbben, megelőzve az elmúlt egy évben élen álló gépek, berendezések korszerűsítését.

K&H e-kupa először Magyarországon

Szeptember 30-án kerül sor az első magyarországi hivatalos K&H e-kupa versenyre az MTK E-sport Szakosztályának szervezésében. A versenyen 128 jelentkező mérettetheti meg magát, ahol az utolsó fordulóba bekerülő legjobb 4 játékos profi e-sportolókkal küzdhet meg. 

rémálomból valóság - hogyan tovább Törökország?

A törökországi helyzet kapcsán egyelőre nem sok jó sejthető, így amíg nem tisztul a kép, érdemes távol tartani magunkat a török eszközöktől. Erős azonban a fertőzésveszély, hiszen már az európai bankrendszer és a feltörekvő országok devizái is célkeresztbe kerültek, a földrajzi közelség miatt pedig a forint is veszélyben van – figyelmeztet a K&H Alapkezelő. 

súlyos helyzetbe kerülhetnek a hazai termelők és feldolgozók

A mezőgazdasági árak változása a gabonafeldolgozók és a gyümölcstermesztők számára igen komoly problémát okozhat – figyelmeztet a K&H. A malom és gabonafeldolgozó ipar részéről a jelenlegi, indokolatlanul magas árszint nagyon megfontolt készletpolitikát kíván. A gyümölcstermesztők esetében viszont a drasztikusan visszaeső árak mellett egyre komolyabb költségterheket okozó munkaerőhiány hosszabb távon akár súlyos következményeket is okozhat az ágazat számára. 

Mitől bővül a magyar ipar?

Júniusban 4,2 százalékos pluszt hozott a magyar ipar, jelentős növekedést ért el a híradástechnikai berendezések gyártása és az alapanyagok feldolgozása. Bár a járműgyártás jelentős szereplő az iparon belül, mérsékelt növekedésre volt képes az utóbbi időszakban.

meddig tartalék és mikortól befektetés?

Biztonság és hozam? E két kívánalom nehezen fér meg egymás mellett. A K&H Alapkezelő segítséget nyújt abban, hogy mekkora biztonsági tartalékban érdemes gondolkodni, és mikortól járunk jobban, ha befektetjük pénzünket. 

a befektetők saját maguk ellenségei?

Még a legtapasztaltabb befektetési rókáknak is nehézséget okoz előre kitalálni, mikor érdemes adott befektetést megvenni vagy éppen eladni. A piaci időzítésnek nevezett problémára – varázsgömb hiányában – két biztos megoldást javasolnak a K&H befektetési szakemberei: vagy maradjunk a napi árfolyammozgások által nem befolyásolt megtakarításoknál, vagy, ha ki akarjuk használni a magasabb hozamlehetőséget, gondolkodjunk többszöri, rendszeres megtakarításban.   

online rendelünk, készpénzzel fizetünk

Az okostelefonok és állandó online jelenlét következtében 2017-ben az e-kiskereskedelem közel hatszor nagyobb forgalomnövekedést ért el, mint a hagyományos kiskereskedelem. Habár a vevők részéről még mindig a készpénz a legnépszerűbb fizetőeszköz, egyre inkább nő az online fizetés iránti igény, amire a kkv-szektornak is reagálnia kell1 - jelzi a K&H.

K&H: van élet a Facebookon túl?

A 19-29 évesfiatalok 83 százalékkal használja naponta a Facebookot, ezzel a közösségi oldal messze a legnépszerűbb netes alkalmazás a K&H ifjúsági indexe szerint. A nők és a diákok körében még népszerűbb az alkalmazás: 88, illetve 93 százalékuk látogatja minden nap a felületet. Okostelefonja szinte minden fiatalnak van, de a laptop és a notebook is népszerű eszköznek számít. Saját tévével viszont inkább a 25 év felettiek rendelkeznek. 

Trump támogatja az MNB laza politikáját

A lassan, de biztosan kibontakozó vámháború az európai növekedési kilátások romlásában és az inflációs várakozások emelkedésében is fokozatosan tetten érhető. Ennek hatására az Európai Központi Bank várhatóan óvatos megközelítést választva szeptemberig kivár a jegybanki politika további iránymutatásával kapcsolatban, miközben a Magyar Nemzeti Bankon is enyhül a nyomás, hogy a szigorítás irányába lépjen – tájékoztatott a K&H Alapkezelő.

történelmi csúcson a K&H kkv bizalmi index

Soha nem látott optimizmus lett úrrá a hazai kkv szektoron. A választásokat követően a K&H kkv bizalmi index történetének legmagasabb eredményét érte el, jelenleg 17 ponton áll. A kiemelkedő hangulatjavulás leginkább annak köszönhető, hogy a cégek csökkenő közterhekre, vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és javuló pénzügyi eredményekre számítanak a következő egy év során.

birtoklás helyett a megosztásé a jövő?

egyre több fiatal számára természetes, hogy pénzügyileg tudatos közösségi megoldásokat használ

Saját autó, családi nyaraló, amikor ezekre beruházunk, pénzügyi döntéseket hozunk. Biztosan szükségünk van ezekre, amikor a nyaraló heteken át üresen áll és az autó is leggyakrabban csak az utcán parkol? A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szakértői a felnövekvő generáció pénzügyi tudatosságát igyekeznek fejleszteni: ennek része az is, hogy mit vegyünk meg és mit elég alkalmanként kölcsönözni vagy közösen használni. Ebben a szülőknek óriási szerepük van, hiszen mintát adnak gyermeküknek.

ez hiányzik legkevésbé a piacoknak

A befektetők kezdik komolyan venni a márciusban még csak kósza ötletelésnek tartott vámháború veszélyét. Nem véletlenül, ugyanis egyre több jel mutat arra, hogy az USA-n kívül más országok is bekapcsolódnak a történetbe, ami nemcsak a globális növekedést vetheti vissza, de a befektetői hangulat látványos romlását, a kötvényhozamok emelkedését és a részvénypiacok esését is kiválthatja – figyelmeztet a K&H Alapkezelő.

a digitális generációnak is kell még mesét olvasni?

2800 meseóra segíti a gyerekek gyógyulását

A technika rohamos fejlődése a gyermeknevelést is leegyszerűsíti, hiszen nincs szükség esti mesére, csupán egy okostelefonra, hogy akár órákra elfoglalják magukat a kicsik. Vagy mégsem ilyen egyszerű? Természetesen nem, hiszen annak ellenére, hogy Magyarországon a három évnél fiatalabb gyermekek már 42 százaléka rendszeresen használ valamilyen okoseszközt, a mesék terén mégsem hagyhatjuk el a személyes felolvasás nyújtotta közös élményt. Különösen fontos ez akkor, ha gyógyulásukat akarjuk segíteni, ezért a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretében szeptember végéig közel 2800 meseóra áll a mesedoktorok rendelkezésére, hogy varázslatos történetükkel hozzájáruljanak a kicsik felépüléséhez. 

így motiválhatók a családos munkavállalók

A hazai cégek egyelőre csupán kis százaléka támogatja a kisgyermeket nevelő munkavállalókat – derül ki egy friss kutatásból. A munka és magánélet egyensúlya azonban elengedhetetlen a munkatársak elkötelezettségéhez, vallja a K&H, ezért a pénzintézet számos támogatást nyújt a dolgozók számára, az életkorhoz, családi állapothoz és egyéni igényekhez igazodóan. 

újabb tőkekivonási hullám jöhet

K&H befektetési monitor – 2018 3. negyedév befektetési ajánlás

Az elmúlt egy-két hónapban a befektetők látványos kockázatkerülése figyelhető meg a feltörekvő piacokkal szemben, ami se a részvény, se a kötvénypiacokat nem kímélte. A kereskedelmi háború okozta bizonytalanság és a jegybanki támogatás csökkenése miatt újabb tőkekivonási hullám jöhet még, ezért a K&H befektetési szakemberei a következő hónapokban a feltörekvő piacokkal szemben a fejlett tőzsdéket javasolják befektetésre. 

eltűnőben a nagyvállalatok nyeresége

Mélyponton a hazai nagyvállalatok profitvárakozása, átlagosan 1%-os nyereségbővüléssel tervez a szektor a következő egy évben – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index. Év végéhez képest árbevételükben is szerényebb, 2,8%-os bővülést várnak a cégek, és megtörni látszik a belföldi piac elmúlt egy évi árbevétel-növekedést támogató trendje.

Gyorsabb lett az infláció – 3 százalék felett maradhat a mutató

Részben az üzemanyag-drágulás miatt júniusban 3 százalék fölé gyorsult az infláció. Az év hátralévő részében 3 százalék feletti mutatóra lehet számítani. 

tudatosabban étkezünk, mint 5 éve?

A hazai lakosság fogyasztói szokásainak változása az egészséges és tudatos életmód irányába mutat, ugyanis a megkérdezettek azt állítják, hogy 2013-hoz képest több zöldséget, gyümölcsöt és hazai élelmiszert fogyasztanak. Élelmiszer vásárlása esetén a minőség, az ár-érték arány és a származási hely a három legfontosabb tényező a kutatásban résztvevők szerint – derül ki a K&H felméréséből.

évente minden hetedik gyerek kórházba kerül

pályázzon és nyerjen!

Hazánkban évente közel minden hetedik gyermek kerül kórházba. A szülők számára ilyenkor nagy segítséget jelenthet, ha van olyan hasonló helyzetben lévő anyuka vagy apuka, akinek megismerhetik történetét. A K&H gyógyvarázs „gyermekem varázslatos gyógyulásának története” címmel pályázatot hirdet azoknak a szülőknek, akik szívesen megosztják, hogyan épült fel gyermekük az orvosok, az ápolók, a kórház segítségével, erőt adva ezáltal más nehéz helyzetben lévő családoknak is. Sőt, a pályázattal az általuk megjelölt gyermekegészségügyi intézmény 1 millió forint értékű műszerrel gazdagodhat.  

a digitális generáció diktálja a tempót

A most felnövő digitális generáció nem csak az online, de az offline teret is egyre jobban meghódítja: ma már jelen vannak a munkaerőpiacon és a cégek ügyfeleiként egyaránt. Dinamizmusuk, mobilitásuk és a technológiai igényük azonban új megoldásokat kíván a cégek részéről. Ezt szem előtt tartva valósítja meg fenntarthatósági programjait a K&H, és indított útjára olyan kezdeményezéseket, amelyek a jövő generációjának munkavállalását, fejlődését, vállalkozói ambícióit építi. 

csak a bizonytalanság biztos

K&H befektetési monitor – 2018 3. negyedévének trendjei

Nem csoda, hogy jelenleg a bizonytalanság a leginkább meghatározó a piacokon: a kereskedelmi és politikai ellentétek fennállása mellett a jegybankok is egyre inkább kivonulnak a piacokról. Ennek hatásaként pedig csaknem minden befektetési eszközosztály teljesítménye elmarad a korábbi évekétől. A K&H befektetési szakemberei ezért az előttünk álló negyedévben a legbiztosabb alapokkal rendelkező fejlett tőzsdéket részesítik előnyben. 

Lenyomja az Y generáció az X-et?

Hatalmas változás jön néhány éven belül a munkaerőpiacon: a jelenleg még legnagyobb arányban jelenlévő X generációs munkavállalók 2025-től kisebbségbe kerülnek az Y generációhoz képest. A vállalatoknak ezért ideje szembenézniük a megszokottnál jóval kevésbé lojális munkaerő szokásaival és elvárásaival, nemcsak a toborzás és megtartás, de a több generáció hatékony együttműködése miatt is – hangzott el a K&H-ban szervezett családi vállalatok klubján.

K&H: szeretik a munkájukat a fiatalok, de kevesen számítanak előrelépésre

csak minden hatodik diák elégedett az oktatással

Új rekord született a K&H ifjúsági indexének eredményei szerint: a 19-29 éves korosztály 35 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna munkát. A dolgozó fiatalok 69 százaléka fizetésemelésre számít. Sőt, a munkájukat sem szerették még soha ennyien: az első negyedévben a megkérdezettek 57 százaléka mondta, hogy olyan állása van, ahol örömmel dolgozik. 43 százalékuk érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, ugyanakkor a korábbiakhoz képest jóval kevesebben, mindössze 25 százalék számít arra, hogy előrébb tud lépni a jövőben a ranglétrán. A kutatásból kiderül az is, hogy bár a diákok mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy a magyar oktatási rendszer európai viszonylatban magas színvonalú, mindössze 28 százalék tervez külföldön tanulni.

A K&H Bank corporate finance szolgáltatásokat is nyújt mostantól

Az elmúlt évek során a K&H Bank és a KBC Securities Magyarország tevékenysége egyre közelebb került egymáshoz. Ezért az a döntés született, hogy 2018. július 1-től a K&H Bank Üzleti ügyfelek divízióján belül önálló, teljes körű szolgáltatást nyújtó corporate finance részleg kerül kialakításra. A döntés következtében a K&H Bank corporate finance szolgáltatásokat is nyújt mostantól Magyarországon a KBC Csoporton belül. Ezzel párhuzamosan a KBC Securities Magyarországi Fióktelepének hasonló szolgáltatása a KBC Csoport Vezetői Bizottságának döntése értelmében megszűnik.

a „nincs nálam pénz” nem mentség többé – és ezt a gyerekek is tudják

5 tipp, hogy a gyerek is értse a „láthatatlan pénzt”

Készpénzmentes világ vár ránk? Bő tíz évvel ezelőtt még kétszerannyian fizettek készpénzzel, mint bankkártyával. A mai gyerekeket már nem lehet azzal az indokkal lerázni, hogy „nem veszek, mert nincs nálam pénz”, hiszen ott a kártya. Nemcsak ezt tudják a gyerekek, hanem azt is, hogy miért biztonságosabb a kártyás fizetés a készpénzesnél – legalábbis azok a gyerekek, akik részt vettek a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőjében.

egyre nagyobb teret hódítanak a digitális befektetési szolgáltatások

Okostelefon, okosotthon, okosbankár? - A trend egyértelműen a digitális szolgáltatások még szélesebb körű elterjedése irányába mutat, ami már a megtakarítások terén is tetten érhető. Háromból egy hazai megtakarító ugyanis szívesen használ e-portfóliót vagy távbankár segítséget befektetési tranzakcióinak végrehajtásához a hagyományos bankolási mód mellett - jelzi a digitális szolgáltatások rohamos terjedését a K&H.

egekben a kkv-k beruházási szándéka

2007 óta nem akartak ennyien fejleszteni a magyar cégek közül, jelenleg ugyanis a kkv-k 75%-a készül valamilyen beruházásra. A középvállalkozásoknál még ennél is erősebb a szándék, mivel közülük 10-ből 9 cég tervez fejleszteni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A célokat tekintve jelenleg a termelő beruházások állnak a középpontban, ugyanis a gépek, berendezések korszerűsítésére készülnek a legtöbben, megelőzve az informatikai és gépjárműpark fejlesztéseket.

közelednek a héják az MNB felé

Izgalmas hét volt a befektetők számára az elmúlt egy hét, hiszen számunkra mindhárom fontos jegybank, a Fed, az EKB és az MNB is kamatdöntő ülést tartott. A szigorítás irányába mutató jegybanki nyilatkozatok hatására a deviza- és kötvénypiacok is megmozdultak, és a folytatásban is kötvényhozam-emelkedésre lehet számítani, ezért érdemes óvatosan bánni a feltörekvő állampapírokkal – tanácsolja a K&H.

K&H: a fesztiválok és koncertek lenyomták a Trónok harcát

A fiatalok többsége a divat és a különböző kütyük iránt érdeklődik leginkább. A divat a nők 85 százalékát érdekli, de a férfiaknál is 65 százalékos ez az arány. A zenei koncertek és fesztiválok pedig népszerűbbek a 19-29 évesek körében, mint a Trónok harca vagy a Star Wars – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A kutatás szerint a pénzügyi kérdésekre a fiatalok 57 százaléka nyitott.

K&H: tombol a viharszezon

A június eleji viharok miatt eddig 800 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz, így közel 2770 ezerre nőtt a viharokhoz köthető idei kárbejelentések száma. Az elmúlt hét a K&H biztosítónál rekord volt a bejelentett vihar károk tekintetében, ehhez hasonló számú bejelentés legutóbb 2016 július közepén volt. A károk átlagértéke pedig elérte az 50 ezer forintot.

csodálatos gyógyulások történeteit várja a 15 éves K&H gyógyvarázs

Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor legféltettebb kincsünket, a gyermekünket egészségesnek tudhatjuk. Különösen akkor, ha szemünk fénye egy hosszantartó betegségből felgyógyulva, megannyi vizsgálat, aggodalom és küzdelem után újra önfeledten játszhat barátaival és teljes életet élhet. A 15 éves K&H gyógyvarázs a szülők megindító történeteit várja, amivel a beküldők gyermeküknek egy óriás macit, az általuk megjelölt intézménynek pedig 1 millió forint értékű eszköztámogatást nyerhetnek, ha pályázatuk kiválasztásra kerül.

állásinterjú a nappaliban

a K&H mostantól egy mobilalkalmazással videó öninterjúkat használ a kiválasztáshoz

Egyszerűen, gyorsan és persze online – a digitális generáció mindent így kíván megoldani. Ehhez pedig a cégeknek is igazodniuk kell, ha azt akarják, hogy a fiatal korosztály friss, dinamikus szemlélete ne vesszen el. Az egyszerűsítés és a digitalizáció jegyében a K&H egy mobilalkalmazás segítségével „selfy” interjúkat is használ mostantól a jelöltek kiválasztásához, így a munkaerő-felvételi folyamat minden résztvevő számára gyorsabb, kényelmesebb és időben hatékonyabb lehet.

az európai jegybankárok végzik el a kezdőrúgást?

Nem csak a focirajongók, de a befektetők is nagy izgalommal várják a mai napot, hiszen a FIFA labdarúgó-világbajnokság kezdete mellett az Európai Központi Bank mai ülését is felfokozott várakozások kísérik. Az év elejinél szerényebb gazdasági kilátások ellenére a jegybankárok jelezhetik a kötvényvásárlási-program lezárását, ezért az eurózóna kötvénybefektetések helyett inkább a vb-n szurkoljuk az európai csapatoknak – vallja a K&H. 

szakemberhiány sújtja a kkv-szektort

A hazai kkv-k több mint felének a szakemberhiány okozza a legnagyobb problémát – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A cégek kétharmada szembesült már az elmúlt fél évben a munkaerőhiányra visszavezethető nehézséggel, szerintük tapaszalt és nagy tudású munkaerőt találni a legnehezebb.

K&H: átlagosan 194 ezer forint megy nyaralásra

legtöbbször a pénzhiány áll a pihenés útjában

A magyarok 63 százaléka várhatóan elmegy nyaralni az idén és átlagosan 194 ezer forintot szán erre - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. 39 százalékuk kettesben nyaral, így összesen 190 ezret, fejenként 95 ezer forintot fordítanak pihenésre. A nyaralást kihagyók 59 százaléka a pénzhiányt hozta fel indokként, 22 százalékuk viszont az utazásra költendő összegből inkább a megtakarításait növeli. A bankkártyával azonban nincs mindenki megbarátkozva: 48 százalékuk sokat használja belföldön, de a külföldi nyaralás alkalmával ezt már ritkábban teszik.

ezekre figyelj különösen, ha nyáron sportolsz

A nyári időszak a tömegsport rendezvények, a sportturizmus és a hobbisportok szempontjából is egy kiemelt időszak, hiszen látszólag sokkal kevésbé kell megküzdeni az időjárási elemekkel. A látszat azonban, mint oly sokszor, most is csal, ezért a K&H mozdulj! program összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, amik a hőségben végzett nagyobb megterhelés során segítséget nyújthatnak.

„Robotizált” befektetések

Számos elemzés készül arról, hogy a robotika térnyerése hogyan befolyásolhatja a munkaerőpiacot. A K&H szerint azonban a jelenkor egyik legmeghatározóbb trendjét befektetési oldalról is érdemes figyelemmel kísérni, mivel a vállalati szektor termelékenységét és jövedelmezőségét döntően befolyásoló technológiai fejlődésből a befektetők is profitálhatnak.

K&H: havi ötezer megy mobilozásra

A fiatalok átlagosan 4800 forintért mobiloznak havonta, és 59 százalékuk  saját maga fizeti a számláját – áll a K&H ifjúsági indexében. A 19-29 éves fiatalok körében 94 százalékos az érintőképernyős okostelefonok aránya, részben ezért lehet a jövőben éppen ez a korosztály a mobilfizetéseknél várható növekedés motorja.

ébredezik a nagyvállalatok beruházási kedve

Élénkülőben a hazai nagyvállalatok beruházási szándéka, a cégek 54%-a tervez valamilyen fejlesztést a következő egy év során. Nyugat-Magyarországon még ennél is ígéretesebb a helyzet, ugyanis tízből hat cég kíván beruházni. A legnépszerűbb beruházási cél jelenleg a technológiafejlesztés – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index.