a K&H Bankcsoport 2018 első 9 hónapjában 45,1 milliárd forint nettó nyereséget ért el
A K&H Biztosító 2018 első 9 hónapjában 3,2 milliárd forint nettó eredményt ért el. A K&H vállalati hitelállományát 17%-kal, lakossági hitelállományát pedig 4%-kal növelte, mindkettőt a piaci átlag felett.
„A K&H vállalati hitelállományát 17%-kal, lakossági hitelportfólióját pedig 4%-kal növelte, mely mindkét esetben a piacinál magasabb szintű bővülés. 2018 szeptember végéig az új hitelkihelyezések értéke elérte a 372 milliárd forintot. Hitel/betét mutatónk a hitelezési aktivitás növekedésének köszönhetően 2,8 százalékponttal, 65%-ra emelkedett az elmúlt 12 hónapban. 2018 első 9 hónapjában bevételünk 12%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest, a nettó kamatbevétel 3,4%-os, valamint a díjbevétel 12,6%-os emelkedésének köszönhetően.” – mondta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.
Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója így fogalmazott: „Nyereségünk 2018 első kilenc hónapjában egyszeri tételek nélkül 20%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, és elérte a 3,2 milliárd forintot. A nem életbiztosításokból származó díjbevételünk a kötelező gépjármű felelősségbiztosításnak köszönhetően 28,2 milliárd forint volt, ami 12%-os bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az életbiztosítási üzletág jelentős üzleti teljesítményt nyújtott, és a tisztán kockázati termékek esetében 17%-os növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest.”
„Üzleti tevékenységeink közül négy területet emelnék ki:
- a szeptemberben indult K&H rendszeres befektetési programunkat, mely jelentősen túlteljesítette előzetes várakozásainkat, hiszen mindössze két hónap alatt több mint ötezer ügyfél vette igénybe a szolgáltatást.
- a digitalizáció területét, hiszen az előző év azonos időszakához képest 84%-kal több ügyfelünk veszi igénybe mobilbanki szolgáltatásainkat, és minden hetedik ügyfelünk rendelkezik biometrikus profillal, illetve biometrikusan ír alá, mely 2018 első félévéhez képest 66%-os emelkedés. Ez újabb előrelépést jelent abba az irányba, hogy a banki tranzakciók teljes mértékben papírmentessé válhassanak.
- ugyancsak büszkeség a Start it @K&H inkubátorprogram, amelyben jelenleg 22 start-up vesz részt, és ami immáron a magyarországi start-up ökoszisztéma vezető vállalati inkubátoraként tevékenykedik. A K&H ezzel is hozzájárul az innovatív hazai start-up csapatok sikeres vállalkozássá válásához.
- végül, de nem utolsósorban a kis- és középvállalkozások számára elérhető beruházási hiteligénylési folyamatunkat, melyet 48 órára rövidítettük.
Ezek az innovatív szolgáltatások jól mutatják azon elkötelezettségünket, hogy folyamatosan emeljük ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatásaink színvonalát, segítsük őket álmaik megvalósításában és értékeik megvédésében.” – jelentette be David Moucheron, a K&H Csoport vezérigazgatója.
K&H nem auditált, konszolidált, IFRS (nemzetközi számviteli szabályok) szerinti eredménye az alábbiak szerint alakult:
milliárd Ft |
2017. szept. 30. |
2018. szept. 30. |
változás |
nettó eredmény |
32,2 |
45,1 |
+40,1% |
ügyfélhitelek |
1362 |
1490 |
+9,4% |
ügyfélbetétek |
2199 |
2293 |
+4,3% |
befektetési alapok állománya |
781 |
819 |
+4,9% |
működési bevétel a befektetések értékesítéséből származó rendkívüli bevétel nélkül |
109,1 |
122,1 |
+12,0% |
működési költségek a megfizetett tranzakciós illetékekkel együtt |
-69,5 |
-72,3
|
+4,0%
|
a hitelportfolió minősége |
|
|
|
nem-teljesítő hitelek |
7,8% |
6,8% |
-1,0% |
hitelezési veszteségek |
-0,3% |
-0,2% |
+0,1% |
tőke és likviditás |
|
|
|
tőkemegfelelési mutató (bankcsoport) |
14,9% |
16,2% |
+1,3% |
hitel/betét mutató |
62,2% |
65,0% |
+2,8% |
szolvencia mutató (Biztosító) |
222% |
200% |
|
hatékonyság |
|
|
|
költség/bevétel arány (bankadóval együtt) |
67,5% |
62,7% |
-4,8% |
költség/bevétel arány (bankadó nélkül) |
63,7% |
59,2% |
-4,5% |
tőkearányos megtérülés |
17,3% |
22,2% |
+4,9% |
Kapcsolattartó
Lesti Mónika
Kommunikációs igazgatóság- +36 1 328 9181
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu