karácsonyi adok-kapok: sértődés, túlzás, csere
ez kerül a fiataloknál a fa alá
A fiatalok 85 százaléka megajándékoz valakit idén karácsonykor, 79 százalékuk pedig számít arra, hogy kap ajándékot. A K&H ifjúsági indexe szerint a 19-29 éves fiatalok átlagosan 7 embernek adnak ajándékot és 6 embertől kapnak. A legtöbben arra számítanak, hogy ruha lesz a fa alatt, a fiatalok közel fele szerint készpénz lesz az ajándék, míg valamilyen élménnyel csak 18 százalék, társasjátékkal, játékszoftverrel pedig 16 százalék számol. Az érintettek 17 százaléka szerint már sértődés is volt az ajándékozásból, 26 százalékukkal az is előfordult, hogy túlzónak érezték a meglepetést. A haszontalan ajándékokat viszont nagyon kevesen cserélik vissza.
A fiatalok döntő többsége fog ajándékot adni és kapni idén karácsonykor – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 évesek ajándékozási szokásait térképezte fel. A válaszadók 85 százaléka tervez ajándékozást: a legtöbben, 10-ből 8-an a szüleiket, 10-ből 6-an pedig a partnerüket, házastársukat szeretnék meglepni. A barátok megajándékozása azonban főleg a budapestiekre jellemző. A fiatalok átlagosan 7 embert terveznek meglepni az ünnepek alatt, ezzel szemben csak 6 embertől – a legtöbben a szülőktől és partnertől vagy házastárstól - várnak ajándékot.
sztárajándék lett a ruha – felemásan szereplő készpénz
A legnépszerűbb ajándék mindkét oldalon a ruha. Az ajándékozók 58 százaléka – főleg a nők – ruhaneműt tervez ajándékozni, és 67 százaléka számít arra, hogy ezt is találja majd a fa alatt. Emellett az étel és ital is népszerű: az ajándékot adó fiatalok fele lepi meg ezzel szeretteit, de közkedveltek még a kütyük is, 48 százalékuk ugyanis 20 ezer forintnál olcsóbb műszaki cikkel készül az ünnepekre. Saját készítésű ajándékban 37 százalék gondolkodik, míg valamilyen élményt csak 23 százalék ad karácsonyra.
Felemás eredménnyel végzett a kutatásban a készpénz: mindössze 23 százalék adna pénzt ajándékba, ugyanakkor a fiatalok közel fele – 48 százaléka – számít arra, hogy ez kerül majd a fa alá. A készpénzt egyébként leginkább a diákok várják, 61 százalékuk tartja ezt valószínű ajándéknak. A társasjátékok, játékok, játékszoftverek esetében szintén eltérőek a várakozások. Az ajándékot adó fiatalok közel felénél szerepelnek a listán, ugyanakkor mindössze 16 százalékuk gondolja úgy, hogy őt is valamilyen játékkal lepik meg.
sértődés, túlzás, csere
A K&H ifjúsági indexe szerint gyakran, 10-ből 4-szer gyakran sikerül eltalálni, mit szeretnének ajándékba a fiatalok. A megkérdezettek 38 százaléka éppen ellenkezőleg ritkán kap olyat ajándékba, amit valóban szeretne. Sőt, 13 százalékuk egyszer sem kapott még olyat, amire valójában vágytak. A nőket nehezebb meglepni: 58 százalékuk számolt be arról, hogy nem volt megfelelő az ajándék, a férfiaknál 42 százalékos volt az arányuk. A fiatalok több mint negyede – 26 százaléka – érezte már túlzónak a kapott ajándékot. Az érintettek 17 százaléka szerint arra is volt példa, hogy sértődés lett az ajándékozásból.
A haszontalan ajándékokat nagyon kevesen cserélik vissza, mindössze 16 százaléknál jön szóba, a döntő többég nem foglalkozik vele.
K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági indexe, amely 2018 negyedik negyedévében +12 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2018. november 21. és december 3. között történt.
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu