a K&H kereskedelemfinanszírozási szolgáltatása ismét nemzetközi díjat nyert
94 ország legjobb pénzügyi szolgáltatóit rangsorolta a Global Finance magazin, ahol a K&H (2010, 2011, 2016, 2017 és 2018) után idén is elnyerte a „Legjobb Kereskedelem Finanszírozó Bank Magyarországon” elismerést. A világkereskedelmet egyre inkább a protekcionizmus erősödése, a technológiai trendek és az alternatív kereskedelemfinanszírozási szolgáltatók piacra lépése határozza meg. Az iparági elemzőkből, vállalatvezetőkből és technológiai szakértőkből álló zsűri ezért azokat a pénzügyi szolgáltatókat ismerte el, akik ebben a változó környezetben is kiemelkedő finanszírozási szolgáltatást tudnak nyújtani, figyelembe véve a tranzakciók volumenét, az ügyfélkiszolgálás minőségét, a globális jelenlétet, a versenyképes árazást és az innovatív megoldások alkalmazását.
„Az elismerés a napi ügyletek mellett megvalósított számos nagy és egyedi tranzakción és az ügyfelek visszajelzésein felül annak is köszönhető, hogy bankunk 2018 márciusában csatlakozott – Belgium, Csehország és Bulgária mellett – a Trade Club platformhoz, amelyen belül két fő szolgáltatást kínálunk üzleti ügyfeleinknek. Egyrészt a Magyarországon elsőként nálunk elérhető és ingyenesen hozzáférhető üzleti partnerkereső közösséget (Trade Club), valamint egy széleskörű piaci információkat nyújtó könyvtárat (Trade Resource). Ezek előnye, hogy egy platformon hozza össze a különféle partnerbankok megbízható, hitelképes ügyfeleit, hiszen a célunk, hogy lehetőséget kínálunk a hazai cégek bővülésére a külföldi piacok irányába is” – tájékoztatott Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője a díj kapcsán.
Magyarország mellett a KBC csoport vállalata Belgiumban, Csehországban és Bulgáriában is elnyerte a Legjobb Kereskedelem Finanszírozó Bank elismerést, ami nagyban segíti a cégek számára nyújtott globális szolgáltatások minőségének fejlesztését.Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9051
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu